Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)
1995-11-29 / 326. szám
1995. november 29., szerda A Mai Nap Dunántúli Napló 5 Zene, pedagógia, rádiózás Pedagógust ünnepeltek Siklóson A kitüntetés mellé kézcsók is járt 1964 augusztusában fiatal pedagógus kezdett el tanítani a siklósi Táncsics Mihály Gimnáziumban. Az ifjú tanárnő akkor érettségije helyszínére tért vissza. 31 év után ugyanitt, a siklósi gimnáziumban érte öltöztek ünneplőbe a mai diákok, és neki gratuláltak meghatottan kollégái, köztük több volt tanítványa. Dr. Nagy Zoltánnénak, aki magyar-tör- ténelem-orosz és könyvtár szakos pedagógus, s évtizedek óta tanítja mindenekelőtt a magyar nyelvet és irodalmat a TMG-ben, tegnap a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adta át Göncz Árpád köztársasági elnök megbízásából Németh Csaba, a Művelődési- és Közoktatási Minisztérium főosztályvezetője. A bensőséges ünnepségen előbb a gyerekek nyújtották át a maguk köszöntő csokrát, dalokat, verseket, zeneszót. Az embert vizsgálják s a pedagógust, mikor a kitüntetésekről döntenek, mondta beszédében a főosztályvezető. Akik ilyen FOTÓ: MÜLLER ANDREA rangos elismerésben részesülnek, az átlagnál többet, jobban tettek a gyermekekért. Következetes, szigorú tanítás, teljes szívvel, odaadással végzett munka - dr. Nagy Zoltánná így igyekezett és igyekszik a dolgát végezni. Régi diákjai, akiket ő kalauzolt először értőn, gondoskodón az irodalom és a magyar nyelv világába, tanúsítják, hogy így is tette. Kollégái, mai diákjai pedig elmondták a tegnapi ünnepségen: visszavárják a táppénzről a tanárnőt az iskolába. Sz. A. A gazdasági helyzet főbb jellemzői A gazdaság fontosabb területein a növekedés lanyhulása, illetve visszaesése vált jellemzővé az év első háromnegyedévében - állapítja meg a rendelkezésre álló legfrissebb adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal jelentése, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez. A tendenciát egyidejűleg a belső pénzügyi egyensúly javulása kísérte. Még nem volt a világon, amikor megszületett a Magyar Rádió, mégis a rádiózás 70 évéből 35-öt külső munkatársként a mikrofon mellett töltött Várnai Ferenc. A zenepedagógus, zenetörténész nevét sokan megismerhették félezernél is több rádióműsora alkalmával éppen úgy, mint több, mint húsz könyve, zenekritikái vagy éppen szerzeményei révén. A Magyar Rádió pécsi körzeti és nemzetiségi szerkesztőségének hullámhosszán december 2-án, szombaton lesz hallható jubileumi műsorösszeállítása.- A kis faluban, Horvátherte- lenden, ahol születtem, villany sem volt, de apám telepes rádiója megnyitotta a világot - mesélte arról, hogyan is kezdődött a rádiózással való szerelem. - Persze már akkor is elsősorban a zene érdekelt a műsorból. Már népművelő' felügyelő' voltam, amikor a pécsi rádió a pécsváradi leányvásárról készített műsort, s mint a Zengő együttes ének-és zenekarának vezetőjét, felkértek a szereplésre. Az anyag jól sikerült, nekem pedig lehetőséget adtak rá, hogy önálló műsorom legyen. 24 éves voltam akkor. Az eltelt évek alatt a hallgatók megkedvelték az olyan sorozatait, mint a „Magnetofonnal Baranyában”-t, a népzenei „Sárgarigó szépen szól” címűt, a „Muzsikáló Baranyát”, a „Zenés leporellót”. Ma is nagy lendülettel dolgozik tovább.- Hetente 8-10 órát is eltöltők rádiózással - mondta. - Egyik munkát a másikkal pihenem ki, s nem fáraszt, hogy két helyen tanítok, szaktanácsadó vagyok, szervezem az országos népdaléneklési fesztivált, amelynek hamarosan kezdődnek a megyei válogatói. Emellett könyv és kazetta készül a hangszerekről és hangszeres együttesekről tanároknak, és zenemű íródik ének-és madárhangra. . . A rádiózás csak egy része Várnai Ferenc életének, mégis, zenetörténeti, hagyományőrző, értékközvetítő válogatásai, gyűjtései a muzsika és a dal sok barátjának szereztek kellemes perceket. H. I. Gy. Az ipari termelés az első kilenc hónap átlagában 6,8 százalékkal növekedett az előző év hasonló időszakához képest. Az ipari értékesítés túlnyomó részét képviselő belföldi eladások volumene a vizsgált időszakban mindössze 0,6 százalékkal volt magasabb az előző évinél. Az export értékesítés 21 százalékkal nőtt, növekedési üteme azonban egyre mérséklődött az év folyamán. Az építőipari termelés I-III. negyedévi volumene 11 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A mezőgazdasági termékek felvásárlása 17 százalékkal A Baranya Megyei Pedagógiai Intézet szervezésében a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. tankönyvbemutatót és vásárt rendezett a Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola dísztermében november 28-án magyartanároknak. A továbbképzés keretében Valaczka András középiskolai tanár, a kiadó szerkesztője előadást tartott Régi nehézségek és emelkedett január és szeptember között. A kiskereskedelem és a vendéglátás forgalma ösz- szehasonlító áron az első három negyedévben 7 százalékkal marad alatta az egy évvel azelőttinek. A beruházások a tavaly ilyenkori szint körül alakulnak. Az idei év első kilenc hónapjában az ipari termelői árak 28,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy éve. A belföldi értékesítési árak 26,5 százalékkal, az exportárak 34,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az ipari kivitelhez hasonló ütemben, 33,6 százalékkal, emelkedett az összes kivitel árúj lehetőségek a IV. osztályos irodalomanyag tanításában címmel, egyúttal bemutatta készülő új IV. osztályos irodalomkönyvét. Véleménye szerint feszültség mutatkozik az oktatási törvény és a NAT között, hiszen a Nemzeti Alaptantervet tíz évfolyamra tervezték, míg a jelenlegi középiskolákban 12 év után zárul a tanítás folyamata. Ez bizonytalanságot jelent taszínvonala is. A fogyasztói árak január és szeptember között 28,1 százalékkal, január és október között 28,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A nemzetgazdaság egészét átfogó adatok szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 17,6 százalékkal, nettó keresete 13,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A reálkeresetek minden ágazatban csökkentek, átlagosan 11,5 százalékkal. A lakosság bruttó pénzmegtakarításának állománya szeptember végén 300 millió forinttal, 17 %- al volt több, mint az év elején. A külkereskedelemben az importmérséklődés és exportnövekedés ellenére a január-szeptemberi passzívum megközelítette a 2,5 milliárd dollárt, ez 324 millió dollárral kevesebb a tavaly ilyenkorinál. námak és tankönyvszerzőnek egyaránt. A Nemzeti Tankönyvkiadó ennek feloldására olyan minta- tantervet jelentet meg, melyet bármelyik iskola adaptálhat, és segítségével áthidalhatja az ellentmondásokat. A tantervjavaslat térítésmentesen megrendelhető tőlük, de a Baranya Megyei Pedagógiai Intézethez is eljuttathatók az esetleges igények. Játékvásárlás Szalántán Igen időszerűvé vált a sza- lántai óvoda játékainak cseréje, a naponta használatos bemutató eszközök is megérettek a felújításra. Az óvoda költségvetése csak szerény mértékben nyújtott volna erre lehetőséget, éppen ezért gondolt arra a község vezetősége, hogy a szülők, valamint a település vállalkozóihoz fordulnak segítségért, járuljanak hozzá az óvodai eszközök megvásárlásához. Ennek érdekében jótékonysági bált rendeztek, a bevételt, az összegyűlt mintegy 100 ezer forintot fordítják a gyermekintézmény halaszhatatlan kiadásaira. Orvosi Klub Harkányban A siklósi és Siklós-környéki orvosok által alkotott Orvosi Klub ma 13 órakor tartja összejövetelét a harkányi Platán Hotelben. A klubban ezúttal dr. Blassza- uer Béla professzor tart előadást orvosetikai és betegjogi kérdésekről, lesz egy gyógyszergyári ismertető és elhangzanak kamarai információk is. Fórum a művelődési intézményekről Fórumot rendez az Értelmiségi Klub csütörtökön 20 órától a Vasutas Művelődési Házban a pécsi oktatási és művelődési intézmények helyzetéről, működtetési gondjaikról, aktuális problémáikról s a jövőbeli feladatokról. A vitaest vendége lesz dr. Révész Mária alpolgármester, Staub Ernő, az Oktatási Bizottság elnöke és Tillai Aurél, a Kulturális Bizottság elnöke. Sugárzás előtt Klubestet rendez ma este fél 6 órai kezdettel a Pécsi Magyar-Finn Baráti Társaság a Nevelők Házában. Először megemlékeznek a Finn köztársaság nemzeti ünnepéről, majd sugárzás előtti bemu- tatra kerül sor: a vendégek - köztük a Pécsre települt Nokia gyár finn dolgozói - láthatják a MTV pécsi körzeti stúdiójának Lahtiról készült riportfilmjét. Nagy Bandó-fotók A pécsi Ifjúsági Házban november 30-án, 17.30-kor „Ne csak nézz!” címmel nyílik meg Nagy Bandó András fotókiállítása. 18 órától a szerző „Mondjam még?” című új kabaréját mutatja be. Aratják a nádat Megkezdődött a nád aratása a Balatonon. Az Alexander Holdinghoz tartozó, balatonszentgyörgyi központú Nádker Rt. öt géppel kezdte meg a munkát elsőként a Kis-Balatonon. Kerítés az Ezerévesnek - Új kerítéssel vették körül Pécsbányetelepen, a Gesztenyésben a legrégebbi, az Ezerévesnek ismert fát. A Telepszépítő és Környezetvédelmi Egyesület megbízásából a PERT. Külfejtési Üzemének munkatársai készítették el az esztétikus kerítést a pécsbá- nyai művelődési ház udvarán álló fa körül. fotó: laufer l. Ahol érték az ész: Heti családi rejtvénymagazin víz e heti sutámból: ^ A címlapon Sophie Marceau + 17 keresztrejtvény + képregények ^ értékes nyeremények ^ Ékszerdoboz a Duna partján • Álmodnak-e az állatok? ^ Charlie, a világcsavargó A Nemzeti Tankönyvkiadó bemutatója Karácsoméig tartó (&f AKCIÓ! FORD ESCORT l,3i Club 5-a.: 1.200.000,- Ft + 36 hónap x 20.000,- Ft FORD MONDEO 1,6 EFÍ/16VCLX: 1.989.000,- Ft + 36 hónap x 33.200,- Ft FORD TRANSIT 100S 2,5D zárt: 2.500.000,- Ft + ÁFA-tól FORD TRANSIT 100L 2,5D zárt: 2.880.000,- Ft + ÁFA-tól FORD TRANSIT 100S 2,5D 9 üléssel: 2.700.000,- Ft + ÁFA-tól »1 DM - 95,00 Ft JAKON AUTÓ KFT 7623 Pécs, Megyeri út 72. tel.: (72) 336-247; 336-232 4 * f