Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)
1995-11-27 / 324. szám
10 Dhnántúli Napló Az Olvasó Véleménye 1995. november 27., hétfő Véradás Az egészségügyi Szakiskolában tanuló, érettségivel rendelkező hallgatók, akik több szakon tanulnak, mint például szülésznő, gyermekápoló, felnőtt szakápoló november 16-án önkéntes véradáson vettek részt. Igazgatónőjük, dr. Mikii Éva minden támogatást megadott a sikeres véradás érdekében, amelyre 72-en jelentkeztek. Vért adott/adhatott 54 fő, ösz- szesen 23,020 ml-t. Negyvenötén voltak azok, akik új donorként, először adtak vért. Dr. Kerekes Endre vezető főorvos Volt egyszer egy gólyabál Pécsett, a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán november 11- én először olyan formában, hogy pályázatot írtak ki a megrendezésére. Amikor beadtuk elképzeléseinket és nyertünk, aligha gondoltuk, hogy ennyi mindent kell megoldanunk. Birkóztunk a feladattal, s kiderült számunkra, a különböző szakhatóságok tudnak segítőkészek is lenni. Köszönettel tartozunk nekik, akárcsak főiskolai segítőinknek - főigazgatónak, diáktársaknak -, s azoknak a cégeknek is, akik elsősorban saját termékeikkel és kedvezményes szolgáltatásaikkal járultak hozzá, hogy jól sikerült ünnep lett gólyáknak és felsőbb éveseknek egyaránt ez a nap. Reméljük, legközelebbi hasonló rendezvényünkön is megértő lesz a környék lakossága, és újra eljönnek mostani Vendégeink. Berettyán Tamás Mátrabérci Zsolt főiskolai hallgatók Koncerten voltunk Baranya megyei Közgyűlés Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Diákotthona (Pécsvárad) állami nevelt tanulók közül húsz gyerek a Pécsi Tikkurila festékbolt jóvoltából részt vehetett a Republik koncerten, ahol nagyon jól érezték magukat. Grünhut Gábor igazgató Jogi tanácsadás Legközelebbi jogi tanácsadásunkat november 29-én délután 17-től 18 óráig tartjuk szerkesztőségünkben - Pécs, Rákóczi u. 34. szám alatt. A tanácsadás díjtalan. Az oldalt összeállította: Dr. Dunai Imréné A pécsi Iparos Színkör a közelmúltban a Kárpátaljai Kulturális Szövetség meghívására Mezőváriban, Beregújfaluban és Nagyberegen tartott sikeres előadásokat. A hálaadás napja Világszerte ismert ünnep. Eredete visszanyúlik a régi időkbe. A különféle népek ősz végén mindig tartottak hálaadást a sikeres betakarításért a föld javaiért. Az ókorban a görögöknél Demeternek a mezőgazdasági termények Istenének mondtak köszönetét. Ugyanígy a rómaiaknál Ceresnek a termékenység Istenének áldoztak. Az angolszász népeknél egy bensőséges családi ünnepléssel történik a hálaadás. Skóciában jellegzetes templomi szertartást tartottak. A bibliai időktől a zsidó nép nyolc napos ünneplést tart a zsinagógában. Ünnep ez Afrikában és Dél-Amerikában is. Régi időktől szokás volt, hogy a népek együttesen ünnepelték a katonai győzelmeket, ha elkerülték a járványokat és amikor a jószerencse megkímélte őket valamilyen sorscsapástól. A hálaadásnak megfelelő ünnepek hazánkban is fellelhetők az aratás befejezése után, az új kenyér ünnepe, valamint ősszel szüret után. Amerikába sok országból vándoroltak be és a telepesek magukkal hozták a hazai hálaadásnapi szokásaikat. Az első hivatalos ünnepet 1607-ben tartották az Egyesült Államokban. Azóta ez a legelterjedtebb ünnep. Minden évben novemberben tartják. Az ünnep belső tartalma az egymás iránti összetartozás, a megbocsátás, a megbékésés kifejezése. A hálaadás mindenkinek a saját ünnepe. Minden embernek szükséges, hogy egy évben egyszer számot vessen önmagával, nézzen a lelke mélyére. Ez a nap azok számára, akik távol élnek otthonuktól, családjuktól lehetőség, hogy köszönetét mondjanak annak az országnak, ahol élnek. A Nemzetközi Nőklub WIC Pécsett november 24-én, a Brit- Amerikai Dohánygyár Rt, a Zsolnay Gyár, a Baranyatej Rt, az Optimer, a Takács és társa Kft, valamint a Folkman család segítségével, a Palatínus Szállóban tartotta a Hálaadási ünnepet. Dr. Karady Carmen WIC elnök Még egyszer a tb-értesítőkről Az Új Dunántúli Napló november 13-i számában, a FER- MA Kft. könyvelő iroda levelének kivonatos közlésével megjelent fenti tárgyú újságcikkel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom: A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény 105/C. §. 131 bekezdésében foglaltak alapján az illetékes Egészségbiztosítási Pénztár a járulékfizetésre kötelezett folyószámlájának augusztus 31-i egyenlegéről, továbbá a tartozásai után fennálló késedelmi pótlékról október 31-ig köteles értesíteni. Az Egészségbiztosítási Pénztár a kötelezett (adós) kérelmére - az adatok egyeztetését a vonatkozó nyilvántartások, elszámolások és a befizetések bizonylatai alapján köteles elvégezni. A fenti kötelezettség ettől az évtől áll fenn. Korábban minden folyószámlával rendelkező ügyfelünkre kiterjedő értesítés nem történt. Első alkalommal az Országos Egészségbiztosítási Pénztár értesítette ügyfeleinket folyószámlájuk 1995. augusztus 31-i állapotáról. A folyószámlák tartalma nagymértékben ügyfeleink adatszolgáltatásától függ, ezért az egyenlegközlő levél az egyeztetés szükségességére hívja fel a figyelmet a valós folyószámla állapot tisztázása ügyfeleink által történő tudomásul vétel érdekében. Eddig megyénkben mintegy kilencezer ügyfél kérte folyószámlájának egyeztetését. Felhívjuk ügyfeleinket, hogy a megadott 30 nap határidő letelte után is fogadjuk jelentkezésüket. Ügyfeleinkkel egyezségre törekszünk. A könyvelő irodák képviselőivel történő - egyidejűleg több vállalkozásra kiterjedő - egyeztetésre a fenti cikk megjelenése előtt és azóta is több esetben sor került, ilyen irányú kérések teljesítése elől nem zárkózunk el. A levélíró ügyfeleivel kapcsolatosan a fentiek szerint egyeztetni nem áll módunkban, miután ügyfeleikről - tájékoztatásuk hiányában - nyilvántartással nem rendelkezünk. Ez ügyben a cikkírót egyidejűleg levélben megkerestük. Áz értesítő levelek tartalmának javasolt változtatását illetően intézkedünk, ennek ellenére is, hogy a levélben közölt adatok a jogszabályi előírásnak egyébként megfelelnek. Végezetül ismételten felhívjuk ügyfeleinket az aktív együttműködésre, miután a helyes folyószámla egyenleg megállapításán kívül ez elengedhetetlen feltétele a biztosítottat megillető ellátások határidőben, helyes összegben történő folyósításának. Dr. Temesvári Tibor igazgató Segítettek az óvodának A tanulási zavarok megelőzését szolgáló fejlesztési programunkat az 1994/95-ös tanévben vezettük be Pécsett, a Hajnóczy úti óvodában. Indulásunkat a lelkes szülői gárda és az ehhez csatlakozó önzetlen, céljainkkal egyetértő adományozók segítették. Nem elég nevelőink felkészültsége, szakmaszeretete, mert munkánk rendkívül eszközigényes. A BAT Pécsi Dohánygyár Kft. segítségével most régi vágyunkat válthattuk valóra: a speciális mozgásfejlesztő Ayres és Wesco eszközeink sorát egészíthettük ki. Domonkosné Farkas Judit óvodavezető Megjelent az új évkönyv Ismét megjelent a pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola Évkönyve, már negyedik alkalommal. Minden kiadványban helyet kapott egy híresé vált volt „szé- chenyista”. Az 1994/95. tanévről szóló könyvben Galsai Pongrácról írtunk. Riport készült a Tillai fivérekkel is. Ezen kívül szakmai, kulturális, nyelvtanulási célokat szolgáló külföldi utakról, verseny eredményekről, tanulmányi sikerekről szól a könyv. Az évkönyv kiadáshoz is egy volt széchenyista, Troska Csaba, a Troska Toyota autókereskedés tulajdonosa járult hozzá. Kővári Zoltán igazgató Kinek a tulajdona? A járdán sokhelyütt korcsolyázni lehetne Évek óta sajátos probléma Pécsett, a Megyeri úti vasúti gyalogos felüljáró tisztítása. Most, hogy leesett az első hó kérdés a következő: kinek a tulajdona, kinek lenne a feladata a felüljáró tisztíttatása, A MÁV-é, vagy az önkormányzaté. Senki nem takarítja el a jeget, havat, pedig nap, mint igen sokan veszik, vagy vennék igénybe, ha meg mernék mászni a néhol már egyébként is egészen rossz állapotban lévő felüljárót. Faludi Andrea ■fc Olvasóink jelezték (még pénteken reggel is), hogy a járdán sokhelyütt korcsolyázni lehetne, nincs letakarítva, különösen a házakat, utcákat összekötő szakaszokon, tereken. Szemorvosnál Egy alig nyugdíjas korba került ismerősömet nagyon zavarta, hogy hidegben, főleg, ha a szél is fúj, krokodil könnyeket ejt az utcán, mintha sírna. Hogy a „sírást” elkerülje, zárt motoros szemüveggel sétált az utcán. Az emberek nagyon furcsállva meredtek rá. Ez is zavarta. Biztos van erre valami orvosság, gondolta - és elment szemészeti szakrendelésre. Egy csinos fiatal orvosnő meghallgatta, elmélyedten vizsgálta, majd egy lemondó sóhajjal közölte a diagnózist: sajnos, öreg szem. Ismerősöm, aki a rendelőbe lépése óta a doktornő fiatalos szépségében gyönyörködött, meggyőződéssel biztosította, hogy még sokáig nem kell foglalkoznia ilyen gondolattal, mert az öregedésnek semmi jele sem látszik rajta. A meghökkent szemésznő erre emelt hangon közölte, hogy ő a páciens szeméről beszélt, az az öreg! Ezt meg az ismerősöm vette zokon, közölte, hogy az nem lehet, hiszen a szemei pont annyi idősek mint ő, majd önérzetesen távozott. K. I. - Pécs Mások okulására Rokon kislányunk sétálni vitte kutyánkat, pórázon. A közelben játszott három szabadon engedett eb közül az egyik, a farkaskutya nekitámadt a miénknek és martaj cibálta. A kislány ijedtében elengedte a pórázt, nehogy neki is baja essen. A feldühödött állat gazdája nem igyekezett szétszválasztani őket, olyan gazdák siettek a segítségére, akik szintén pórázon sétáltatták kedvenceiket. (Az ügy bíróságra került és a gazdát elmarasztalták.) Javaslom, ha sétálni indulnak, a póráz ne összegyűrten a kezükben lapuljon, a kutya meg szájkosár nélkül szaladgáljon. És még egy javaslat: ha már seprűt és lapátot nem viszünk magunkkal, a gyerekhomokozó közelébe és játszóterekre ne vigyük a kutyát. Berényi István Üdítőitalhoz h&sonló csomagolásban, papírdobozban hozta forgalomba az UNILEVER Magyarország, a Sunlicht Szuper erős mosogató utántöltőt. Rá van ugyan írva mit tartalmaz és, hogy gyermekek elől elzárandó, de amelyik még nem tud olvasni, vagy ha egy doboz véletlenül mégis elől marad? Könnyen összetévesztheti egy pici gyerek a különböző gyümölcs italokkal - formája miatt - a tejtermékes dobozzal - írja Forrai István Pécsről. fotó: töth lászó Jogi tanácsadó Tóth G. olvasónk a munkavállaló kötelezettségei iránt érdeklődik. Munka Törvénykönyvünk 103. §-a szerint a munkavállaló köteles: a./ az előírt helyen és időben, munkára képes állapotban megjelenni, a munkaidejét munkában tölteni, illetőleg ez alatt munkavégzés céljából a munkáltató rendelkezésére állni, b./ munkáját az elvárható szakértelemmel és gondossággal, a munkájára vonatkozó szabályok, utasítások szerint végezni, c./ munkatársaival együttműködni, munkáját úgy végezni, és általában olyan magatartást tanúsítani, hogy ez más egészségét, testi épségét ne veszélyeztesse, munkáját ne zavarja, anyagi károsodást, vagy helytelen megítélést ne idézzen elő, d./ munkáját személyesen ellátni. A munkavállaló köteles a munkaviszonyra vonatkozó szabályban, vagy a munka- szerződésben megállapított, a munkaköréhez kapcsolódó előkészítő és befejező munkát- a törvényes munkaidőn belül- elvégezni. Ha ez csak a munkaidején túl végezhető el, a túlmunkára vonatkozó szabályok szerinti ellenérték illeti meg. A munkavállaló köteles a munkája során tudomására jutott üzemi (üzleti) titkot, valamint a munkáltatóra, illetve a tevékenységre vonatkozó alapvető fontosságú információkat megőrizni. Nem közölhet illetéktelen személlyel olyan adatot, mely munkaköre betöltésével összefüggésben jutott tudomására és amelynek közlése a munkáltatóra, vagy más személyre hátrányos következménnyel járhat. A munkavállaló - munkabérének és költségeinek megtérítése mellett - köteles a munkáltató által kijelölt tanfolyamon, továbbképzésen részt venni, az előírt vizsgákat letenni, kivéve, ha ez személyi, vagy családi körülményeire tekintettel reá aránytalanul sérelmes. Tóth K. kérdezi, hogy a bérlő általi használatot ellenőrizheti-e s miként. A hatályos jogszabályi rendelkezések szerint a bérlő a dolgot rendeltetésének és a szerződésnek megfelelően használhatja. Felelős minden kárért, amely a rendeltetésellenes, szerződésellenes használat következménye. A bérbeadó: a./ a bérlő szükségtelen háborgatása nélkül ellenőrizheti a használatot; b./ követelheti a rendeltetés, vagy szerződésellenes használat megszüntetését, az ebből a használatból eredő kár megtérítését; c./ ha az ilyen használat tovább folyik, vagy ha a bérelt dolgot fenyegető veszély súlyossága miatt az abbahagyás követelése sem vezetne célra, a bérletet azonnali hatállyal felmondhatja, kártérítést követelhet. Ha a bérlő a dolgon jogosulatlanul olyan átalakítási munkálatokat végeztetett, amelyekhez a bérbeadó, vagy a hatóság engedélye lett volna szükséges, a bérbeadó kívánságára köteles az eredeti állapotot helyreállítani. Ezeket a jogokat a bérbeadó akkor is gyakorolhatja, ha a bérlő a dolgot akár engedéllyel, akár anélkül albérletbe, vagy harmadik személy használatába adta. S. Á. i i i é