Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)

1995-11-03 / 300. szám

1995. november 3., péntek A Mai Nap Dunántúli Napló 5 Segítség pályaválasztóknak Tegnap befejeződött Pécsett az első megyei pályaválasz­tási kiállítás és börze. A négy nap alatt több, mint 3000 diák, szülő és pedagógus te­kintette meg mintegy 30 pécsi és baranyai középfokú kép­zést nyújtó intézmény kínála­tát, s kapott lehetőséget arra, hogy az iskolákról egy idp- ben, egy helyen szerezhesse be a legfontosabb informáci­ókat. A Baranya Megyei Munkaügyi Központ szer­vezte börzének a Szivárvány Gyermekház adott otthont. A Munkaügyi Központ pá­lyaválasztási tanácsadója, az esemény egyik főszervezője, Bedo Zsuzsanna elmondta:- Nagy az információéh­ség, hiszen a friss, pályavá­lasztást segítő kiadványok még nem hozzáférhetők. A programot számítógépes ér­deklődésvizsgálattal is színe­sítettük, ezen közel háromszá­zan vettek részt. Sok vidéki település diákja nehezen jut el a megye más helyein lévő iskolába, s arra gyakran pénze sincs, hogy kü- lön-külön szedje össze a to­vábbtanuláshoz szükséges tudnivalókat. A Széchenyi Gimnázium tanára, Lukács Péter úgy látta, évente kellene hasonló alkalmat teremteni egymás megismerésére, s az lenne a legjobb, ha minden hetedikes, nyolcadikos gye­rekek eljönne ide. A Munkaügyi Központ képzési osztályvezetője, Czuczor József szerint:-Nagy a kínálati piac a középfokú képzésben, a gye­reklétszám viszont egyre csökken. Jól kell választani, mert ha a gyerek a megfelelő iskolában a megfelelő szak­mára készül, kisebb a valószí­nűsége annak, hogy a végzés után munkanélküli lesz. Tudni kell, a választott pályának van-e munkaerőpiaci értéke. Az esemény pályaválasz­tási fórummal zárult, melyről bővebbet holnapi számunk­ban olvashatnak. H. I. Gy. Világklasszisok Pécsett - Kisebb technikai akadá­lyok után fantasztikus koncertet hallgathattak végig azok, akik zsúfolásig megtöltötték a POTE auláját tegnap késő este. A dzsessz-virtuóz trió Jean-Luc Pont’s hegedűn (bal­ról), Startles Clarke bőgőn (jobbról) és aki felvételünkről lemaradt, Al Di Meola gitáron (akiről bővebben a VDN-ben olvashatnak) adta elő új lemezét, a „The rite of strings”-t (amit szabadon a húrok rituáléjának fordíthatnánk). Akik lemaradtak a tegnapi pécsi koncertről, még pótolhatják ma Budapesten ... fotó: tóth László Rejtvényfejtő vb: Magyarország a harmadik New York, Brno és Köln után ez évben a romániai Brassó volt a helyszíne az immár negyedik alkalommal megrendezett Rejtvényfejtő világbajnokság­nak. A versenyen Magyaror­szágot a Füles hetilap hagyo­mányos válogatóversenyén kia­lakult. idén az Express Rt. által támogatott válogatott képvi­selte, mégpedig nagy sikerrel. A csapatversenyben István György, Kodaj Bence, Kresz Károly és Nagy László alkotta magyar együttes végzett a har­madik helyen a győztes USA és a második helyezett Csehor­szág válogatottja mögött. Ebéd a szálláson fotó: tóth László Komló: nem csak szállás kell a hajléktalanoknak Komló a kríziskezelő szociális intézményei közül elsőként a hajléktalanok szállását hozta létre 1991 júniusában. A nyá­ron is telt házas szállás 20 sze­mélyes, de a négy év alatt meg­fordulók alapján a hajléktala­nok száma 100-150 között in­gadozhat a városban. A Családsegítő Szolgálat­nak, a helyi alkoholgondozónak és elsők között a szállást vezető Nagy Sándornak, valamint Fá- bos Józsefié szociális főelőa­dónak köszönhetően az itt ko­pogtatók nemcsak ágyat, tiszta ágyneműt kapnak, hogy álomra hajthassák a fejüket, de vala­mennyiükkel el is beszélgetnek, megismerik családi problémái­kat, hogy a lehetőségeken belül mindenkinek lelki segítséget, vagy ha igényli, gyakorlati út­mutatást adjanak. Hogy egyszer önállóan is talpra tudjanak állni. Tapasztalat az - mondja Fá- bos Józsefié -, hogy legtöbb­jüknek információjuk sincs, hogyan lehetne innen kilépni. Vannak, akik orvosilag igazol­hatóan képtelenek az önálló életvezetésre. Eredménynek kell elkönyvelni, hogy a négy év során 10—15 ember nemcsak elhagyta a szálláshelyet, de fe­lelős életet él. A sajtó keveset ír erről, pedig már-már kuriózum, hogy a komlói szálláson milyen közösségi szellem uralkodik, lakói mennyire vigyáznak a há­zirendre, arra hogy részegek ne háborgassák nyugalmukat - s a szállás létrehozása óta egyszer sem kellett a rendőrség segítsé­gét kérni! Mindamellett nem monda­nak le azokról sem, akik he­nyék, lusták, alkoholisták és az együttműködési készségük is kevés. Az eddigi tapasztalatok szülték a gondolatot, hogy a szállást „lépcsősen” bővítve, a nehéz esetek számára külön traktust hozzanak létre. Innen csak azok kerülhetné­nek a normális életvitelű haj­léktalanok közé, akik önmagu- kon önerőből változtatni tudtak. A foglalkoztatás és a napköz­beni közös együttlét lehetősé­gét is felvázoló nappali mele­gedő tervét, a létrehozására be­nyújtott önkormányzati pályá­zatot nem fogadta el a népjóléti tárca, de a komlóiak remélik, hogy ez utóbbi „lépcsős” krí­ziskezelő tervpályázattal már több sikerük lesz. B. R. DR. HEGYI LÁSZLÓ pápai prelátus temetése nov. 4-én, szom­baton, de. fél 11-kor lesz a belvárosi templomban. Tisztelettel kérjük, hogy az altemplom szűkös volta miatt se koszorút, se virá­got ne hozzanak. A vi­rágra szánt összeget szí­veskedjenek a Széchenyi téri Szentháromság-szo­bor restaurálására fel­ajánlani. Belvárosi Plébánia Pécs távfűtése A Magyar Energetikai Társaság pécsi távfűtéssel kapcsolatos fó­rumán az érdekelt szakembe­reknek a PÉTÁV, majd a Pécsi Erőmű Rt. szakemberei vázolták a speciális pécsi helyzetet, figye­lembe véve a forrásoldali fej­lesztések terveit, a környezetvé­delmi és a hatékony energiafel­használási szempontokat a cél­zottan fogyasztói, lakossági ér­dekek alapján. Abban egyetér­tettek, hogy a megyeszékhelyen árcsökkentő lehet a meglévő ka­pacitások jobb kihasználása, a lakóházak, lakások, a nyílászá­rók jobb hőszigetelése, a mérés szerinti számlázás, és a fogyasz­tói szemléletváltozás. Épületenergetikai konzultáció Épületenergetikai konzultációt tart ma 14-18 óra között Pé­csett a Zöld-Híd Egyesülés Ta­nácsadó Irodájában dr. Fülöp László főiskolai docens, aki energetikai tanácsadással, energiatakarékos termékek ajánlásával segíti az érdeklődő­ket. Siklósi kis alkotók tárlata Hogy mit jelent az: sokat ígérő tehetség? Megérthette, aki teg-* nap délután tárlatnyitón járt Sik­lóson. Bizonyára ezek a szavak is elhangzottak nem egyszer a Városi Galériában megrendezett kiállításon, ahol a Nyári Gyer­mek Alkotótábor munkáit mutat­ják be. A linómetszetek, festmé­nyek, akvarellek és agyagtár­gyak egyediségükkel, szépsé­gükkel már élményt, örömet tud­tak adni a vendégeknek. A nyári táborba siklósi, város­környéki, pécsi általános iskolá­sok érkeztek, hogy szakmai ve­zetőiktől Abrahámné Karli Má­riától Kovács Ferenclől, Né­meth Sárától és Vanyúr István­tól megtanulják a festés és gra­fika, a kerámia, a szobrászat alapjait. A tábor ideje alatt ju­tott idő pécsi múzeumlátoga­tásra is. Dr. Máté János polgármester amellett, hogy a diákok munká­ját értékelte, felhívta az őket nevelők figyelmét: ezek a gye­rekek a jövőt hordozzák, kísér­jék szemmel útjukat. Sz. A. Természetvédők régiónkért A pécsi Dunántúl Környezet­védelmi Szövetség rendezésé­ben, Baranya, Somogy és Zala 22 természetvédelmi szervezete vesz részt zártkörű szakmai ta­nácskozáson Bükkösdön no­vember 4-én. A házigazda „Kán Újraélesztéséért” Alapít­vány által előkészített találko­zón - élve az elfogadott Kör­nyezetvédelmi Törvény adta lehetőséggel - a civil szerveze­tek egymásközti, illetve a helyi és országos szakmai szerveze­tek között remélt hatékony együttműködést szeretnék megalapozni. A zöldszerveze­tek ugyanis a jövőben, írásos kérelmükre szerepet nyernek a területfejlesztési programok előkészítésében. A rendezvényen a Baranya Megyei Közgyűlés, a Dél-Du­nántúli Környezetvédelmi Fel­ügyelőség, valamint a Dél-Du­nántúli és a Nyugat-Magyaror­szági Természetvédelmi Fel­ügyelőség munkatársai is részt vesznek. A települések közötti úthálózat, a kerékpárutak, az ún. elővárosi tömegközlekedés, a víz- és közműellátottság fej­lesztése is napirendre kerül. Az élővizek társadalmi ellenőrzött- sége és gondozása, az eredeti természeti állapot megőrzésére törekvő „szelíd turizmus” felté­teleiről is szó esik. Tröszt E. $fn^«un CSAK EGY SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY , ' CSAK EGY SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY »72/351-759 Mától megtudhatja, mennyibe kerültek eddig a Fradi szurkolói • hogyan erősödik az agrár- szektor Kelet-Európábán • milyen esélyei vannak a polgároknak a bér­vitákban • hogyan folyik a bűnözés a mobiltelefonon? A LEGFRISSEBB ÚJSÁG 4 » á i

Next

/
Oldalképek
Tartalom