Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)

1995-11-11 / 308. szám

4 Dünántúli Napló Események - Programok 1995. november 12., vasárnap Köd és felhő Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Egyelőre csöndes időre van kilá­tásunk, hiszen a légköri frontok tő­lünk messze maradnak. A szárazföld ' nyugati partvidékén, a Brit-szigeteken és Skandináviában fejtik ki hatásukat, arrafelé igen gyakran felhős az ég, szeles és csapadékos az idő. A frontok közvetett hatására azonban már hozzánk is melegebb és ned- vesebb levegő érkezik ezért egyre jobban erősödik a ködhajlam. A fölénk érkező levegő nedvesség- tartalma ahhoz még nem igazán elegendő, hogy vastag felhőtakarót hozzon létre, a reggeli párából azon- ban néhol már vékony felhőréteg kép- ződik. A hőmérséklet napközben a ködös helyeken alig emelkedik. ____________ E LŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Az éjszaka második felében keletkezett köd néhány helyen zúzmarát okozhat, s emiatt síkosak le­hetnek az utak, csapadékra egyébként nem kell számítanunk. Csöndes, őszi időre van kilátás, meglehetősen sok felhővel. Napsütésben kevés részünk lesz, és a köd néhol még a déli órák­ban is alig ritkul. A legtöbb helyen azonban javulnak a látási viszonyok, s a szél is csak néha élénkül kissé. Várható legmagasabb hőmérséklet °c °c Kaposvár: 9 Paks: 9 Siófok: 6 Dunaföldvár: 8 Dombóvár: 7 Pécs: 10 Szekszárd: 8 Mohács: 6 Várható legnagyobb széllökések Vízhőmérsékletek °c °c Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Balaton: 4 Velencei-tó: 3 Siófok: Tisza-tó: 6 Fertő-tó: 2 Dombóvár: Tisza: 2-7 Duna: 5-9 Szekszárd: km/ó 10-20 15-25 5-20 10-25 10-20 15-25 Velencei-tó: Fertő-tó: Paks: Dunaföldvár: Pécs: Mohács: km/ó 10-20 15-25 15-25 15-25 10-20 10-20 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 77 Ft/perc Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából Márton nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.39, nyugszik 16.16 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 215-000-es telefonszámon. Hírszerkesztő: Mészáros B. Endre Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: Nagy István Kampánynyitó - Az intolerancia elleni kampány meg­nyitóját tartották tegnap délután Pécsett, a Rácz Aladár Közösségi Házban. A rendezvénysorozatot Rozs András a pécsi önkormányzat kisebbségi referense nyitotta meg, a Művészeti Szakközépiskola klarinétegyüttesének közremű­ködésével. Ugyanekkor és ugyanitt nyílott meg a Pécsi Gyermekotthon Csontváry Képzőművészeti Stúdiójának kiállítása, ahol dr. Aknai Tamás művészettörténész mon­dott bevezetőt. fotó: laufer László Röviden A harcos — A Márton név a la­tin Mars-ból született, jelen­tése: harcos. Szent Márton püs­pök és hitvalló Sabariában szü­letett. Galliában egy didergő koldusnak adta köpenye felét. 20 évesen szerzetes, később Tours püspöke lett. A nyugati egyházban ő az első nem-vér­tanú szent. A szombathelyi egyházmegye védőszentje. Szolgáltatás — Traffipax: ma Siklós-Szigetvár. Véradás: hét­főn Harkány és Kovácshida, orvosi rendelők. Vásárnaptár: ma Pécs: ok, av. Holnap Pécs: oák, av. Vízállás: Duna Mohács 262 cm, áradó, vízhő 7, Őrtilos -52 cm áradó, 3,4, Barcs -59 cm, apadó, 9,4, Drávaszabolcs 19 cm, áradó, 4,9 fok. Szegények gondozása - Ma 9 órakor a pécsi Zárda-templom hittantermében ingyenes szoci­ális kurzust indít a Katolikus Karitász. Témák: szegénygon­dozás, elsősegélynyújtás, házi betegápolás, segélykérelmezés. Elhunyt szeretteinkért — Requiem aetemam dona eis Domine címmel az elhunyt sze­retteinkért imádságos megem­lékezéssel egybekötött egyház­zenei hangversenyt ad ma 19 órakor a Pécsi Bazilikában a Bárdos Kórus. Jótékonyság — Az MSZP Nő-tagozata jótékonysági céllal ruhát gyűjt kedden és szerdán 9-től 18 óráig a pécsi Tüzér ut­cai Mozgalmi Házban. Az Eleven Sziget zenészei — Ma 20 órakor a szigetvári Ren­dezvényteremben az Eleven Sziget Egyesülés vendégeként fellép a Karóva Tejbár, a Bok­ros Csomag és a Kritikus Pont együttes. Házigazdák: Kaszper Gyula, Rajczy Rudolf. Alapítványi együttes — Hol­nap 17 órakor a pécsi ANK-ban bemutatkozik az Emberbarát Alapítvány Rehabilitációs Ott­honának könnyűzenei együt­tese a zenés evangelizáción. Szervező a Sión Keresztyén Gyülekezet is. Mély fájdalommal tudat­juk, hogy drága jó édes­anyám, anyósom, nagy­mamánk, dédikém özv. Kovács Sándorné sz. Rigó Mária elhunyt. Temetése 1995. nov. 13-án, hétfőn 14 óra­kor lesz a siklósi reformá­tus temetőben. A gyászoló család (70338) Keresztény bál — Keresztény bál lesz ma 19 órakor Pécsett, a DOZSO-ban. A katolikus fiata­lok évente kétszer, ősszel és farsangkor rendeznek egy-egy táncmulatságot. A rendezvényt Horváth Sándor atya nyitja meg. A reménysugár — A Pécsi Reménysugár Egyesület hétfőn 14 órakor kezdődő összejövete­lén, a Petőfi Művelődési Ház­ban dr. Kett Károly professzor beszélget a betegekkel. Házi­gazda dr. Vastagh Gyula elnök. A pécsi iskolákban az utóbbi időszakban elszaporodtak az erkölcsi kárt is okozó bombari­adók. Először úgy tűnt, hogy tehetetlenek a pedagógusok, s jó szándékukat elsepri az os­toba gyermeki csínytevés. Újabban sikeres technikai megoldások születnek, a tanári meggyőzés keményebb, hisz sejtik, hogy meggondolatlan gyerekek a telefonálók. Tetten­érés eddig még nem volt. A Széchenyi Gimnáziumban és Szakközépiskolában a diá­könkormányzattal együtt úgy döntöttek, hogy bombariadó után szombati napon pótolják a kiesett órákat. Az utolsó riasztó hívásnál sikerült bemérni a helyszínt, egy Búza téri fülkét. Elbeszélgettek a feltételezett tettesekkel, - akik az intézmény 04-05-07 Tegnap Mohácson, a Fáskert és a Tompa utcában két megdőlt fát, melyek veszélyeztették a te­tőt, - vágtak ki a tűzoltók. Egy pécsi hölgy csütörtökön Győr-Sopron megyében súlyos autóbalesetet szenvedett, több­szörös törésekkel a Soproni Kórházba került. Majd roham,- mentő vitte Sárvárig, ahonnan a Pécsi Légimentő hozta tegnap a POTE 400 ágyas Klinikájára. A helikopter csak Sárvárig közle­kedhetett a sűrű köd miatt. diákjai -, a szülők sem ellenez­ték a beszélgetést, bár vallo­mást senki sem tett. Kővári Zol­tán igazgató szerint tán ez hat, és szégyenérzetet, lelkiismeret- furdalást vált ki a gyanúsítot­takban. Nem tudni, hogy a lelki ráhatás mit eredményez, hisz a diákok többsége jópofaságnak tekinti az ügyet. A diák-megíté­lést illetően ugyanez a helyzet az 506. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézetben is, bár itt is bíznak a technikai védekezés­ben, így az üzenetrögzítő al­kalmazásában, vagy a helyszín bemérésében. A gyanú fennáll, hogy intézményi tanuló, vagy barátja volt az elkövető. Minap a Leőwey Klára Gimnáziumot riadóztatta valaki: fennáll a gyanú, hogy diák, aki az Őz ut­cából hívta az iskolát. (A hely­Busz indítások — Hétfőtől munkanapokon Pécsett, a 12-es vonalon: a Budai állomásról 10.30 helyett 11.40, István-ak- náról 10.50 helyett 12, a 31-es vonalon: a Főpályaudvarról 5.10 helyett 5.20, 19.55 helyett 16.35, Arpádtetőről 5.45 he­lyett 5.55. 20.30 helyett 17.10 órakor indulnak a járatok. Az Árpád-házi szent — Hét­főn 19 órakor a pécsi Zárda- temlom klubhelyiségében dr. Pohly János Árpád-házi Szent Erzsébetről tart előadást. színt beazonosították rendőri és MATÁV-os segítséggel). A gimnázium felszerel egy üze­netrögzítős készüléket, ami fel­veszi a telefonszöveget, s oly tökéletes, hogy a torzítást is ki­szűri. Úgy döntöttek, hogy be­pótolják az óra-kieséseket, s bíznak a fenyítési módokban: az igazgatói rovóban, a más osztályba, vagy iskolába tör­ténő áthelyezésben, amennyi­ben kitudódik a tettes személye. Akiről az is feltételezhető, hogy magától jelentkezik. A tanulók nagy hányada valamiképp el­ítéli a bombariadót, amivel biz­tos, hogy sértődött, megbántott személy fenyegetőzik. A megelőzés komoly feladat, próbatétele a diák-tanárkapcso- latnak: az iskolai demokráciá­nak is. Csuti János Rendezvények Az arab és az iszlám kultúra napját szervezik ma 10 óra 15- től a pécsi Dozso-ban. A pécsi nyugdíjasok kirándu­lását ma Gáspár János vezeti. Kísérő: Táncsics Lászlóné. In­dulás 12.20-kor a Vasúti főpá­lyaudvartól, a 35-ös buszmegál­lóból. Felsőszentmártonban ma a Márton-napi búcsún 10 órakor a horvát-magyar szentmisét Ropoli Tibor tartja mintegy 20 pap részvételével. Koncelebrál Bacsmai László. A kulturális rendezvényeken bukovicai, la- kócsai, drávasztárai, zágrábi és helyi együttesek is részt vesz­nek. Ma 9 órakor kezdődik a pé­csi Petőfi Művelődési Házban az origami-foglalkozás. Moz­gatható figurákat készítenek a kicsik. Pécsett, a Dischka Gy. utcai templomban holnap 11.15-kor unitárius istentisztelet lesz. Közlemények Nyílt napon mutatkozik be a pécsi Ciszterci Nagy Lajos Gimnázium ma 9 órakor a 8. osztályosnak és a szülőknek. Ismertetik az általános és spe­ciális osztályok programját, a felvételi rendet. Holnap 17 órától megrende­zik a táncházat a Harkányi Mű­velődési Házban. Zenél a Bar- tina együttes. A pécsi Vasutas Művelődési Házban holnap 17 órakor gyermek-játszóház, 20 órakor magyar táncház lesz. Pécsi VTV Ami belefér c. műsora holnap 16 óra: Tapétá­zás parafával, a Városszépítők Szalonja. Holnap 9 órakor játszóház kezdődik a pécsi Alajos utcai Művelődési Házban. A pécsi Lenau-házban hol­nap 17 órakor Pausch Antal fa­esztergályos és székfonó mu­tatkozik be. Köszöntőt mond Lantosné Imre Mária. Védekezve bombariadók ellen Dunántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.’-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 525 forint, negyed évre 1540 forint, fél évre 3050 forint, egy évre 6100 forint. ISSN 0865-9133 Mindennapos felvételi ügyele­tek gyermek belbetegek ré­szére: Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkör­nyék, progresszív ellátásban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekkli­nika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. Szombat-Vasárnap Pécs város felnőtt lakosságá­nak szombaton belgyógyászat: Megyei Kórház I. Belgyógyá­szat. Sebészet, baleseti sebé­szet: Megyei Kórház. Vasár­nap: belgyógyászat: Megyei Kórház III. Belgyógyászat. Se­bészet, baleseti sebészet: Me­gyei Kórház. Egészségügyi Ellátás Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérü­lések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neuroló­giai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiát­riai betegek felvételét a Pszi­chiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Pécs, Munkácsy M. u.). Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: POTE Szemészeti Klinika. (400-ágyas Klinika). Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. (Mun­kácsy M. u.) Szombaton nyitvatartó gyógyszertárak Zsolnay Patika, Lánc u. 20. 7.30-13.30; Krisztina tér 10. 7.00-12.00, Arany Sas Széche­nyi tér 2., Öttorony, Hajas L. u. 11. 8.00-12.00, Koronás Kígyó, Szabadság u. 46. 8.00-12.00; Arany Kehely, Citrom u. 5., Pannon Patika Ifjúság u. 2. 8.00-12.00-ig; AD'VITÁLIS Gyógyászati szaküzlet, Rákó­czi u. 46. 9-13 óráig (vény-be­váltás). Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás szom­bat-vasárnap sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Kozármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Ege­rág és a csatolt községek felnőt­téinek szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőben. Tel.: 214-347. Fo­gászati ügyelet szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig a Lánc utcai rendelő ügyeletén, gyer­mekeknek is. Pécs gyermeklakosainak szombat reggel 7-től hétfő reg­gel 7-ig a Gyermeklinikán, Jó­zsef A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől.) Tel.: 310-144. Beren­deltek ellátása 8-13-ig. A vá­roskörnyéki községek és Ege­rág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8. ) ambulanciáján végzik szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Tel: 313-144. Éjszakai ügyeletes patikák Zsolna Patika, Lánc u. 20; Arany Kehely gyógyszertár, Pécs, Citrom u. 5. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Ma jeligés AIDS tanácsadás és szűrés ingyen. Pécs, Aidin- ger J. u. 33.1. 5. Díjmentesen hívható: 413-303 15-18 óráig. <4

Next

/
Oldalképek
Tartalom