Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)

1995-11-09 / 306. szám

1995. november 9., csütörtök A Mai Nap Dunántúli Napló 3 Svájcban járt a Mecsek Kórus Beruház a Zsolnay Rt. 4 Egyhetes sikeres svájci turnén járt a pécsi Mecsek Kórus. Az utazás előkészítése csaknem egy évig zajlott, amióta Berna­dett Előd, a lausanni zenei iroda vezető menedzsere felvette a kapcsolatot Nagy Ernő pécsi karnaggyal. Kérésére a Mecsek Kórus volt a házigazdája április elején a baseli Bach Énekkar pécsi koncertjének, akiket a szegedi Weiner Leó Kamara- zenekar kisért. A pécsi énekesek a szegedi muzsikusokkal közösen kaptak fölkérést Bach: h-moll miséjé­nek előadásaira, mely a XI. Jura Fesztiválon való többszöri fellépést jelentette Nyugat- Svájcban illetve Franciaor­szágban. Bach 1738-ban elké­szült remekműve nem liturgi­kus célzattal készült, hanem a szöveg drámaisága ihlette ze­neszerzői áhitat és bravúr elő­adókat sem kímélő monumen­tális kifejezése. A komoly technikai felkészültséget igénylő, helyenként nyolc-szó- lamúvá szélesedő kórustextúra megszólaltatásán a Mecsek Kó­rus több, mint fél évet dolgozott Nagy Ernő vezetésével, szó­lamvezetők, korrepetitor és kü­lön hangképző tanár segítségé­véi. A mű előadásához kitűnő szólistákat sikerült megnyerni: Gémes Szilvia (szoprán - a bu­dapesti Operaház magánéne­kese), Megyesi Schwarz Lucia (alt - az Operaház pécsi szár­mazású magánénekese), Ma­rosvári Péter (tenor - a JPTE Ének-Zene Tanszékének ma­gánének tanára, orgonaművész) és Kovács István (basszus - a Pécsi Nemzeti Színház magán­énekese) személyében. Az elő­(Folytatás az 1. oldalról) amely azt mondja, hogy a dol­gozókat a gazdasági és szociá­lis érdekeik biztosítására megil­leti a sztrájk joga, amikor tehát a munkavégzési, megjelenési, rendelkezésre álló kötelezettsé­geiket nem teljesítik. Azonban a sztrájkot egyeztetési eljárás előzi meg, amelyet ez a törvény ugyancsak szabályoz. A no­vember 15-i demonstráció, úgy tűnik, sztrájknak semmiképpen sem minősül. Tehát ha valaki a adókat Georges Zaugg svájci karmester dirigálta, aki egyben a Jura Fesztivál művészeti igazgatójaként vett részt a hangversenykörút szervezésé­ben. Az utazást több, általa ve­zetett próba előzte meg, sőt a h- moll misét Szegeden a Rókus templomban október 19-én nyilvános hangversenyen elő­adtak. A hangversenykörúton még négy alkalommal csendült fel a mű; nevezetesen a franciaor­szági Montbeliard, illetve a svájci Lutry, Delémont és Tra- melan városának templomai­ban. Ezenkívül mind a szegediek, mind a pécsiek külön koncerte­ket is adtak. így került sor a Mecsek Kórus Moutier-ben megrendezett önálló hangver­senyére, ahol Croce, Händel, Kocsár, Bárdos, Wolf, Bruck­ner, Baumann és Thompson egyházi művei után Marosvári Péter orgonajátékában gyö­nyörködhettek a hallgatók; majd az énekkar világi műsorá­val (pl. francia chansonok blockflöte-consort kísérettel, il­letve Accai, Pászti, Birtalan, Kodály és Bárdos művei) záró­dott az est. A kórus szálláshelyén, Por- rentruy-ben a városi kórház be­tegeinek és dolgozóinak is sike­rült örömet szerezni az intéz­ményben megrendezett házi hangversennyel. Bach h-moll miséjét decem­ber 21-én a Mecsek Kórus fő­szereplésével Jacob Werner nürnbergi Bach-specialista di­rigálásában a pécsi közönség is meghallgathatja. Gyöngyösi István munkáltató engedélye nélkül távozik a munkahelyéről abból a célból, hogy akármilyen de­monstráción részt vegyen, ak­kor tarthat szankcióktól, egyébként pedig joga van részt venni. Semmilyen következ­ménnyel nem járhat tehát a részvétel akkor, ha a munkálta­tói jogkör gyakorlója ezt lehe­tővé teszi, mentesíti a munka­végzés alól, ha szabadságot vesz ki, vagy ha aznap éppen nincsen órája. Cs. L. (Folytatás az I. oldalról) kemence üzembe helyezésére, és megkezdődik a gyárban az energiaracionalizálási program. E két költségigényes művelet­tel egy időben indul a terme­lésszervezés észszrűsítése, ami által szervezettebb lesz a gyár­ban folyó munka. A tulajdonosok szerint csak e belső feladatok végrehajtása után kezdheti meg a cég a fel­tárt piaci igényeknek megfelelő gyártmányfejlesztést. A tervek ütemezése alapján erre a jövő év végén kerülhet sor. A befektetők már a privati­záció pillanatában úgy foglal­tak állást, hogy megtartják a Zsolnay tradicionális termékeit. A jövőben nagyobb figyelmet fordítanak viszont a produktu­A Magyar Szakszervezetek Or­szágos Szövetségének szövet­ségi tanácsa ma titkos szava­zással dönt a szövetség meg­üresedett elnöki posztjának sor­sáról. A leköszönt elnök, Nagy Sándor székébe a két jelenlegi alelnök, a nem régen Baranyá­ban is járt Sándor László - aki egyben a Társadalombiztosítás elnöke is -, és dr. Vágó János pályázik a legnagyobb eséllyel, mindkettőjük neve szerepel a jelöltek között. Nem kizárt azonban, hogy a mai szövetségi tanácsülés keretében újabb ne­vek is felmerülnek az érdekvé­mok piaci megjelenítésére, a határon túli értékesítési lehető­ségek feltárására. Egy másik hagyományosan Zsolnay-elem, a folyamatos újítások, új mód­szerekkel, anyagokkal való kí­sérletezés pedig a műszaki por­celángyártás területén kap a ko­rábbinál nagyobb hangsúlyt. Hosszabb távra tekint előre a cég most elkészült három éves stratégiai terve, amelynek meg­valósítási lépcsőit ezekben a napokban határozza meg a ve­zetőség. Az elképzelések fontos eleme a fejlesztésekhez szük­séges források biztosítása. A modernizálásra és racionalizá­lásra szánják a 150 millió forin­tos tőkeemelés egy részét, de a stratégiai tervével jó eséllyel pályázik a cég egy PHARE ál­delmi csúcsszervezet új elnö­kének megválasztása kapcsán. Baranya megyéből négy ágazati szakszervezeti tömörü­lés képviseli a munkavállalókat a szavazáson. Az előzetes egyeztetések után a megyei vé­lemény meglehetősen egysé­gesnek tűnik: a postás, a vas­utas, a bányász és a bőrös szak- szervezeti ágazat is Sándor Lászlót látná legszívesebben az elnöki poszton. A mai titkos szavazás vár­ható eredményéről Medvetzky Antaltól, az MSZOSZ Baranya Megyei Képviseletének elnöké­tal finanszírozott alap 135 mil­lió forintos kedvezményes for­rásának elnyerésére. A privatizáció során tulajdo­nossá vált a Zsolnayban meg­alakult MRP szervezet is, amely a tőkeemelést követően 15,71 százalékban részesedik a 700 milliós részvénypakettből. A privatizáció kapcsán Kő­szegi Ottóné, a vállalat szak- szervezetének vezetője arról számolt be, hogy a dolgozók körében nagy a várakozás a kü­szöbön álló változásokkal kap­csolatban. Az új tulajdonosok tiszteletben tartják az érvényes kollektív szerződést, a felme­rülő, munkakörülményekre vo­natkozó javaslatok sorsáról, a bérek rendezéséről egyezteté­sek során döntenek. Kaszás E. tői kértünk véleményt, aki így tájékoztatta lapunkat.- Az egységes baranyai ál­láspont ellenére sem lehet biz­tosra menni egyik, ma ismert jelölt esetében sem. A me­gyében kialakult vélemény jól tükrözi, hogy térségünkből kit várnak az elnöki címre. A mozgalom részéről ugyanak­kor az lenne igazán nagy eredmény, ha a végeredmény­től függetlenül mindkét jelöl­tet meg tudná tartani az ered­ményes érdekvédelmi, érdek- képviseleti munka szá­mára. Kaszás E. Pécs levegője Az ANTSZ Baranya Megyei Intézetének vizsgálati adatai szerint az november 7-én mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs város légszeny- nyezettségét a következő mu­tatók jellemezték az egész­ségügyi határérték százalé­kában: kéndioxid 10%, nit- rogéndioxid 19%, szénmo- noxid 11%, szálló por 20%, ózon 32%. A legmagasabb szálló por szennyezettséget (a határérték 32%-a) a, Sza­badság úton, a legmagasabb ózon szennyezettséget (a ha­tárérték 43%-a) a Kodály Zoltán úton mérték. (Az egészségügyi határérték 100%-nak felel meg, amely szint alatt a szennyeződés nem okoz közvetlen egész­ségkárosodást.) A Nemzetközi Angol Központ közleménye A napokban mind a televí­zió Hét c. műsorában, mind a Híradóban, mind pedig a nyomtatott sajtóban több­ször tárgyalták a pécsi szék­helyű Nemzetközi Közokta­tás-fejlesztési Alapítvány és vezetője, Mihályi Endre ügyét. Úgy tapasztaljuk, hogy a közvéleményben sajnálatos módon az a félre­értés alakult ki, hogy a Nemzetközi Angol Központ is szerepet játszott a törté­netben. Ezért az Angol Központ vezetése ezúton is leszögezi, hogy nincs köze az eseményekhez. Ezért is tartjuk megté­vesztőnek, hogy a Hét c. műsor vasárnapi adásában a Közoktatás-fejlesztési Ala­pítvánnyal foglalkozó ri­portban az Angol Központ épületének képe félreérthető környezetben szerepelt. Ariporter nem jelezte, hogy a Közoktatás-fejlesztési Alapítvány bérleti díj elle­nében vette igénybe prog­ramjai lebonyolításához az Angol Központ infrastruk­túráját. Az Angol Központ ugyanis bérleti szerződés alapján ugyanazokkal a fel­tételekkel biztosította a Közoktatás-fejlesztési Ala­pítvány mint külső megren­delő számára helyiségeit, mint jelenlegi három ál­landó és számtalan alkalmi bérlője (alapítványok, cé­gek, magánszemélyek) számára is teszi. A bérleti jogviszony természetéből adódik, hogy az Angol Központnak sem joga, sem lehetősége nem volt akár megismerni, akár befolyá­solni a Közoktatás-fejlesz­tési Alapítvány gazdálko­dási tevékenységét. Erre egyébként oka sem volt, hi­szen a Közoktatás-fejlesz­tési Alapítvány mindig pon­tosan és határidőre befizette a megállapított díjakat és a bérleti szerződésben foglal­takat korrektül. Ha Szom- bathy Zoltán riporter, vagy Szombathy Pál műsorvezető és felelős szerkesztő előze­tesen érdeklődik, a félreér­tések elkerülése érdekében készséggel tájékoztattuk volna ezekről a részletekről. Sajnáljuk, hogy a Közok­tatás-fejlesztési Alapítvány szakmailag elismerten ma­gas színvonalon folyó angol tanulmányi programja ilyen szomorú véget ért. Éz ügy­ben azonban az Angol Köz­pontot semmiféle felelősség nem terheli. Reméljük, hogy az utóbbi időszakban történ­tek ellenére, az Angol Köz­pont nem válik rosszindu­latú és megtévesztő szándé­kok céltáblájává. H-7630 PÉCS • PECSVARADI UT 2. T/F.: +36 (72) 239-191, 239-007, 240-466* Itt a vége, fuss el véle? No, azért nem eszik olyan forrón a kását! December 31-ig még igénybe veheti az Opel mesés kedvezményeit!- Ingyenes Casco 1 évig az Astra és Corsa modellekhez- Opel Assistance 3 évig ingyen az ASTRA és VECTRA modellekhez- Idei vásárlás - jövőre induló törlesztéssel, akár kamatmentesen is!- Hazai gyártású Astra Sedan 13 %-kal olcsóbban!- 95-ös Vectra modellek 7,8 % árengedménnyel, amíg a készlet tart!- Rádiós magnó alapfelszerelésként az Astra esetében. (17002) Demonstráljunk szabadnapon! Elnököt választ az MSZOSZ A baranyai munkavállalók Sándor Lászlót látnák szívesebben a szakszervezetek élén Nem kacsa - liba! Siklós határában ridegállattartás folyik. A szárnyas jószágok csapa­tostól közlekednek a főúton - amelyik megmarad tényleg életképes ... fotó: tóth László

Next

/
Oldalképek
Tartalom