Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)
1995-10-21 / 288. szám
1995. október 21., szombat Kultúra - Művelődés Pünántuli Napló 7 Budapest, 1956 október Októberi ifjak Ha visszagondolok arra a 39 évvel ezelőtti októberi délutánra, naptól fényküllőzött felhőtlen kék eget látok, vidám arcokat, lyukas zászlókat, amint egyre sokasodva úsznak a fejünk felett a simogató koraőszi szélben, és síró felnőtteket a járdaszéleken: „drága gyerekeink, nyolc éve vártunk benneteket!” Bármit mondanak is a tudós történészek a világesemények konstellációiról, okokról és okozatokról, a magyar főváros számára akkor azok a boldog, Kossuth-nótás fiatalok hozták meg a szabadság mámorát. Amíg vonultunk, folyton az Ady-sor járt az eszemben: „Robogj föl láznak ifjú serege / viljogj tekintet, / világbíró kardunk! / Künn a mezőkön harsog a tavasz ...” A forradalmak élén mindig fiatalok haladnak. (Fél is tőlük minden hatalom, olyannyira, hogy 30 éven át a márciusi kokárda is megrettentette a gumibot-for- gatókat.) Ezek a fiatalok egy mélyen megsértett ország nevében mondták, hogy elég, elég volt! Mögöttük a zsarnokság vas-súlyú léptei, előttük a remény, hogy talán lebírható a lehetetlen is. Megszálló hatalmak, ha valamelyes kormányzati józanság vézeti őket, igyekeznek a leigázott ország társadalmának legalább egyik rétegét, csoportját megnyerni. Nálunk nem ez történt. A megszállók és helytartóik elkeserítették, megsértették a magyarság valamennyi rétegét, csoportját. (Amellett, hogy szétkergetni igyekeztek őket, beleértve a családokat is.) Minden negyedik felnőttet megfosztották szabadságától, és alig akadt család, mely ne gyászolt volna, akár élőt is, hiszen az elhurcoltak gyakran évekig életjelt sem adhattak magukról. A háborús veszteségek után elevenedni kezdő néptől 1948-tól fogva elvettek mindent, amit csak lehetett: a tsz-be terelt paraszttól az any- nyira áhított földet, de még a szívéhez nőtt jószágot is; a kisiparostól a műhelyt, boltot; s ha az „uralkodónak” kikiáltott munkás kezében csődöt mondott a szerszám, rács mögé került ő is. Mérhetetlen szegénység és félelemmel teli csönd ülte meg az országot. Sztálin végső idejében, csak halála után kezdtek lassan szakadozni a láncok. Amikor ’56 őszén a lengyelek példát mutattak nemzeti szabadságuk megőrzésére, együttérzés-tüntetésre gyülekeztek a magyar diákok. Nem forradalomra, nem harcra: ünnepre. Ám a zsarnokság nem nyugodott. Voltak, akik olajat öntöttek a fellobbanó lángra, és az évek óta felgyülemlett keserűség gyúlékony anyagnak bizonyult. Ekkor a parányi Dávid parittyát rántott, és homlokon találta Góliátot. Nem győzhetett. Csupán merészségének híre futott végig a világon, jelt adva: nincs reménytelen helyzet! Idehaza bitófákat ácsoltak, és elpusztították egy nemzedék színe-javát, közel 400 embert. (Pontos számot máig sem tudunk.) Sírjukhoz egy modem, magyar Antigoné vezette el a gyászolókat, aki, miután elbúcsúzott szép, erős fiától, napokig bujdosott a temető bokrai között, hogy lássa, hová temetik a holtat. Virágait éveken át lovasrendőrök taposták szét. A fiatal halottak élén ott halad az ország idős, törvényes miniszterelnöke, Nagy Imre. Kétszázezer pedig ment „új hont keresni túl a tengeren”; családok szakadtak szét, sokakra börtönök éje borult. Megöregedett azóta ez a megtizedelt nemzedék. Évről évre kevesebben járnak közöttünk. Keserűen sokszor, hogy a hálátlan világ feledni látszik őket. De Dávid 3000 éve lőtte meg Góliátot, mégis él a példája! Mert vannak végtelen időkig élő tettek. A magyar ’56 is ilyen. Pedig milyen egyszerűen kezdődött!- Úgy-e, velünk tartasz? Tüntetni megyünk.- Nélkülem el ne induljatok! Bozóky Éva Könyvsiker után Karinthy Színpad A közelmúltban jelent meg Kaposy Miklós humorista, szerkesztő Kellett ez nekünk? című sikeres könyve. Hogy miről szól, arról könyve bevezetőjében válaszol: „30 éven át vagy 600 kabaréműsor világra- jöttekor voltam hol szülő, hol szülész a rádióban, a televízióban és a Vidám Színpadon egyaránt. Különös emberek és vicces szituációk ezreivel találkoztam a 30 év alatt, s e humoros históriákból a legérdekesebbekkel igyekszem szolgálni most a kedves Olvasónak.” Noha az utóbbi időben több ízben láttuk képernyőn is Kaposy Miklóst, idejének jelentős részét azonban lefoglalják a rádióműsorok.-A Magyar Rádió Karinthy Színpada adásaiban idén várhatóan még mi hangzik el?- A Mikroszkóp kabaré első és második része; Ná- dasi László: Bodriból férfi lesz; Bodrogi Gyula: Legkedvesebb trófeáim; Vad- nai László: Mondja a szemébe; Nóti Károly: Hej színművész; valamint Karc 95 tél.- És mi szerepel a jövő évi tervek között?- Szándékaink biztatóak. A hallgatók Volt egyszer egy színházam címmel nyugalmazott színidirektorok és Volt egyszer egy újságom címmel pedig volt főszerkesztők derűs visz- szaemlékezéseit hallhatják majd. Egyetemi, főiskolai lapok humorrovatait, a jellegzetes diákhumort is be szándékozzuk mutatni. Idegenforgalmi témából három műsort is tervezünk. Magyaros vendéglátás címmel szokásainkat, a turizmus visszásságait, Milyenek az utasok? címmel idegenvezetők anekdotáit és Idén is lesz nyár címmel megtörtént utazási emlékeket viszünk mikrofon elé. Három vígjáték adaptálását is meg szeretnénk valósítani, és előrehaladott tárgyalások folynak egy reklámkabaré létrehozásáról is. Lovaggá verve A felújított La Mancha lovagja a PNSZ-ben Mindenki ismeri Don Quijote de La Mancha történetét, a Búsképű lovagét. A számtalan feldolgozásból igazi világsikerre tett szert Dale Wassermann musicalje, melyhez Mitch Leigh írta a zenét, s Joe Darion a verseket. A Pécsi Nemzeti Színház évadkezdő előadásául ezt a sikerdarabot választotta, ezúttal is, hasonlóan a 18 évvel ezelőttihez, Szegváry Menyhért rendezésében. A darab nemcsak jellemek ábrázolására és epizódszereplők hálás pillanataira kínál szerencsés lehetőségeket, de számos értelmezési kísérletet is megenged. Ezekből elsősorban egy látszott az előadásban át- szüremleni: egy, a világot már megtapasztalt, de ideáihoz még, és rögeszméhez már ragaszkodó hős identitáskeresése. Felsejlik a világ börtön volta, amit Menczel Róbert rácsokból való, a térre boruló kupolája jól jelez. Nemcsak börtön a világ: az elszigetelt tér is alkalmassá tehető a teljesség megmutatására, hiszen csupán néhány szalmabála gyors átrendezésével változik a szín, s lesz hol poros országút, hol fogadóudvar. Játéktér ez, ahol önmagára akar ismerni a játékban Cervan- tes-Quijada (Andorai Péter) és többi társa. Andorai alakításában olyan férfi jelenik meg, akiről majdnem végig elhisz- szük, hogy jól külön tudja választani a szélmalomharcos felhőlovagot a kissé keserű krónikástól, mígnem ez a skizoid kettészakítottság egy kitüntetett pontban egyesül, a Tükörlovaggal való találkozás pillanatában, amikor a két személyből egy harmadik lesz, maga a színész. Rendkívül őszinte és megrázó pillanatnak tűnt ez, melyben valóban személyes lelki rétegek is feltárulni látszottak. Andorai hőse itt lesz lovaggá verve, s így lép tovább, a mégis-morál sürgetésében, mert bírni kell, de főként hinni, és törekedni a már nem is földi cél felé. A színész kellemes énekhangja az előadás külön meglepetése. A hű fegyverhordozóként Stenczer Béla feszegette a szerep határait, aki arra a kérdésre, miért követi urát, egy dalban annyit válaszol: mert ő a gazdám. Más szóval ez annyit jelent: csak. Megszerette. Ä magam részéről ezt elég indoknak találom, s Sancho Pansa rokonszenves figurájából Stenczer is ezt az elemet választotta is. Hihető, és ez a fontos. Az összecsiszolódás, a beé- rés valószínűleg későbbi feladat lesz, mert a bemutatón még hiányzott az a testközel, aminek segítségével a szereplők méginkább átlényegülnek. A premieren olykor még arra fordítódott az energia és a figyelem, hogy ki-ki a helyén legyen, tudja a szövegét, és tercet énekeljen ott, ahol azt kell. Ez azonban nyilván még nem az előadás végső állapota. A folyamatszerűséget más módon tudta megragadni Füsti Molnár Éva. Aldonzáján érezzük, hogy igazából sohasem volt közönséges, csak nem volt tudatos lény, s önmaga rejtett részeiből végül felépíti valódi énjét. Szó szerint kivilágosodik. tisztább lesz, egyszerűbb. Remek fejlődésrajz. Átgondolt, megérlelt alakítás a fogadós szerepében Krum Ádámé. Humor, erő sugárzik belőle, egyenletes teljesítmény. Külön említést érdemel Fillár István borbélya, aki nyúlfarknyi szerepében is képes volt megjeleníteni a vásári komédiást, a szemfényvesztő pagátot, sőt még talán magát a szárnyas sa- rujú tolvajistent is. Németh János Carrascója józan, megfontolt, hideg, egészen, mint egy üzletember, aminthogy az is, hiszen Antonia keze a számára tőke, vagyon. Kíméletlenség jellemzi Tükörlovagként is, csak ott már nem a személyéből fakad, hanem a funkciójából. Minden tükör kegyetlen, mert az már a külvilág. Á mai világ. Lesznyák Katalin Antónia szerepében csodálatos énekhangjával kápráztatta el a közönséget. Unger Pálma házvezetőnője a premieren visszafogott volt, de érződött, hogy készülődik benne egy vérbő, de egyben szemforgató asszonyság. A megértő padre szerepében Haramza Lászlót láthattuk, a falkavezémek elismert öszvérhajcsárt, Pedrót Pilinczes József alakította. Győrfi István Anselmo szerepében pedig a színezüst fa kismadaráról énekelve szerzett emlékezetes perceket. Minden elismerést megérdemel a Pécsi Szimfonikus Zenekart vezénylő Papp Zoltán. Látványnak is lenyűgöző volt, ahogyan még lélegzetet is együtt vett a színészekkel, egyetlen másodpercre sem lankadó figyelemmel segítve és vezetve őket. Nélküle valószínűleg nem ünnepelte volna akkora vastaps a La Mancha lovagja pécsi felújítását. Hodnik Ildikó Gy. A pécsi színpadon Szegváry Menyhért rendezésében látható a népszerű musical. Felvételünkön Stenczer Béla, Andorai Péter és Füsti Molnár Éva jelenete látható. fotó: Müller Novák Béla Dénes; 1956 Láttam harckocsit meghalni. Hazafiú-csóktói lángolt. Ötéves emberke voltam, csupavér, szivárvány-holt! S voltam a grúz tizedes,- iivöltve égett feketére - az Ávós, a piacon húzták föl a fára, az harangozta: miért ne?! Kenyérért osontunk. Átléptem valakin. Tank tiporta szét. „Véres a cipőd!” - kiáltott PAPA „viszed a szabadság jelét!” Vinkó-forradalmároknak legyek hazudozó senki. Ön-tetememről kell már döglegyeket hessegetni. 36 év! úgy vágtatott el, mint azok a páncélosok, reám ragadtak reklám-szavak, marketing-mocsok. Láttam harckocsit meghalni Hazafiú-csóktói lángolt. Ötéves emberke voltam csupavér-szivárvány-holt! (1992) Galambosi László Pokol és mennybolt Halott apámhoz Akár a dalt, a mesét is szerettük: bennük pokol és mennybolt izzott együtt. Láthattam zsúfolt országát szemednek. Harang vergődött, amikor földeltek. Legényke voltam s ma öregebb Nálad: rég elszaggattam rám maradt ruhádat. Csizmád sehol. Talán koldusnak adtad. A kalapodat mire akasztottad? Szétvagdostad, hogy sohase viseljem Apám, mi nem csörtettünk egymás ellen. Hajnalban hányszor kimentünk a Holdhoz árnyakat támasztó akácfa-sorhoz: kötözgettük a szőlőt s gazt kapáltunk; csorgó verejték maszatolta hátunk. Néztük az utat, kik lépkednek rajta s melyik madár szikrázik magasabbra. Kalászt fürkészve járkáltunk mezőkben, holtakért énekeltünk temetőkben. Ha koporsócska rejtett vézna lánykát: tűnődve bámultunk láng lobogását. Zúzmarás hajad szél kotorta széjjel. Viaskodtál, jéggel telt remegéssel csuktad össze a kereszt mögött könyved. Telente szorgos színjátszóid jöttek: a hegedű, a harmonium zengett; Miként vigyázta hangotok a Mester? Felelj nekem, Rigacz Mihály, agg ember: Te mindig apám vezénylését lested, zöld forrásunkba vödröd merítetted. Legényke voltam, gyászolva földelték. Uram, mikor leszek házadban vendég? Violás kertet biztató tavasszal jöhet-e értem aranylándzsás angyal? k A A
