Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)

1995-10-28 / 294. szám

1995. október 28., szombat Hazai Körkép Dünántúli Napló 11 MSZP: tavaszi tisztújítás Az MSZP Országos Elnöksége azt javasolja, hogy a párt vá­lasztmánya - a novemberi kongresszus jóváhagyásával - 1996 kora tavaszára hívja össze az MSZP V., tisztújítással is foglalkozó kongresszusát - je­lentették be a testület pénteki ülése után. A megbeszélésen Horn Gyula pártelnök-minisz­terelnök más hivatalos elfog­laltságai miatt nem vett részt. A IV. kongresszus novem­beri második ülésszakának az a feladata, hogy értékelje az MSZP kormányzópárti tevé­kenységét, meghatározza a kö­vetkező időszak legfontosabb feladatait, és ajánlásokat tegyen a párt hosszabb távú stratégiá­jára. Ennek jegyében a helyi és a területi pártszervezetek fo­lyamatosan értékelik az ország helyzetét, az MSZP kormány­zati és törvényhozási munkáját, valamint a párt belső életét. A viták közepette mind nagyobb hangsúllyal vetődik fel, hogy nem lenne-e szükség szervezeti és személyi változásokra? Az elnökség ezért kezdemé­nyezte a személyi ügyekkel is foglalkozó kongresszus össze­hívását. A kora tavasz mellett azért voksoltak, hogy minde­nütt lebonyolíthassák az új kül­döttek megválasztását. Ezenkí­vül a stratégiai program megal­kotásának menetrendjét is fi­gyelembe vették, hogy az új pártvezetést már a feladatok ismeretében válasszák meg a küldöttek. Az indítvány szom­baton kerül a választmány elé. Vegyünk gyógyszert az ABC-ből! Korlátozott öngyógyítás Megsokasodtak a gyógyszer- tárakban a vény nélkül kap­ható medicinák és a gyógyha­tású szerek: elképzelhető', hogy az öngyógyszerezés las- san-lassan mindinkább teret nyer a betegek, de az egészsé­gesek körében is. A közelmúltban a szakemberek konferencián is szót ejtettek ar­ról, hogy Nyugaton a gyógyí­tásban évtizedes múltja van en­nek a gyógyszerfogyasztási módszernek. Mint Szendrényi Lajos, a népjóléti tárca gyógyszerészeti főosztályának megbízott veze­tője elmondta, számos ország­ban a patikák kínálatának csak­nem a fele recept nélkül is megvásárolható, sőt helyenként szupermarketekben is kapható orvosság. Nálunk ez utóbbi gyakorlatot nem kívánják bevezetni, s a gyógyszertárakban kapható szereknek is csak húsz-hu­szonöt százalékához lehet vény nélkül hozzájutni. Sok orvos és gyógyszerész ellenzi az öngyógyítást, az ön- gyógyszerezést, mivel egész­ségügyi berkekben évtizedekig az a felfogás uralkodott, hogy „ha fáj a fejed, fordulj orvos­hoz”. Merthogy nem a tünetet, hanem az okát, a betegséget kell megszüntetni. Mostanában viszont az a nézet erősödik, mely szerint bizonyos határok között, s a patikusok által ellenőrzötten liberalizálni lehetne a gyógy­szervásárlást. Ám a kérdésről, hogy hol húzódik az ésszerű határ, a szakemberek bizonyára még sokat vitatkoznak. Deregán Már nem csörömpöl tovább a magyar utakon... Gödöllőn tegnap feldarabolták azt az 510. harckocsit, amelynek megsemmisítését az európai hagyományos fegyveres erők csökkentéséről szóló 1990. évi párizsi szerződés írta elő. fotó: feb/diósi imre Bakancsban Európa felé Esküvő előtt korai még válóperes ügyvédet keresni A lakosság fele egyetért hazánk NATO-csatlakozásával, egynegyede elutasítja, egynegyede pedig bizonytalan - derül ki a Gallup Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásának adataiból. Míg a Gallup kérdezett, addig a Munkáspárt csaknem 180 000 aláírást gyűjtött össze és nyújtott be a par­lamentnek, népszavazás kiírását kérve. Keleti György honvédelmi mi­nisztertől azt kérdeztük, sze­rinte miért ilyen megosztott a hazai közvélemény.- Főként azért, mert ismere­tei hiányosak. Pedig a helyes ítéletalkotáshoz tudni kell, hogy a NATO jellege alapve­tően megváltozott, a szervezet kifejezetten békefenntartásra rendezkedett be. A belépésnek nem feltétele, hogy megenged­jük nukleáris töltetek telepíté­sét. Norvégia például NATO- tag, mégis elzárkózott ettől. Idegen csapatok itteni állomá- soztatása sem valószínű, hi­szen Európa közepén ennek nem volna értelme.- A tiltakozás egyébként kicsit olyan, mintha esküvő előtt keresne válóperes ügy­védet a jövendőbeli: a NATO valószínűleg jövőre jelöli ki azok körét, akik csatlakozhat­nak, s a szervezet bővítése csak 1998 körül esedékes. Esetleges csatlakozásunknak számos előnye volna. Védelmi képességünk fenntartása sok­kal kevesebbe kerülne, mintha önerőből kellene fejlesztenünk honvédségünket.-A NATO-védőemyő elő­segítené a tőke beáramlását, hi­szen a tőke oda megy, ahol a be­fektetett pénzt biztonságban érzi.- Népszavazást - az MSZP programja szerint - akkor kel­lene tartani, amikor bizo­nyossá válik, hogy felvesznek bennünket a NATO-ba. Addig a lakosságnak is volna ideje alaposan tájékozódni a belé­pés következményeiről. Takács Mariann Háromnapos plenáris ülést tart jövő héten az Országgyűlés. Szerdán ugyanis politikai vita­napot rendeznek az energia- gazdálkodás privatizációjáról. A kormány 30 törvényjavaslat megtárgyalását és elfogadását kéri idén a képviselőktől. Hazánk is ratifikálta a Duna teljes vízgyűjtő területére vo­natkozó nemzetközi egyez­ményt. A konvenció egyik fon­tos követelménye, hogy a Duna menti országok folyamatos vízminőség-figyelő és riasztó- rendszert működtessenek. En­nek kiépítése megkezdődött. Átmeneti átkelők. Több ide­iglenes határátkelő nyílik a kö­zeljövőben a halottak napja mi­att várhatóan megnövekvő ki­ás befelé irányuló forgalom megkönnyítése végett. Krisán Attila ezredes, a határőrség szóvivője pénteken arról adott tájékoztatást, hogy a ma­gyar-szlovén határon szomba­ton Kétvölgynél, kedden Ker- caszomomál, szerdán pedig Magyarszombatfánál lehet át­kelni 8 és 18 óra között. Az MDF üdvözli, hogy a Kis­gazdapárt és a MIÉP elhatárolta magát az október 23-ához mél­tatlan megmozdulásoktól. Ez­zel megakadályozták, hogy egybemossák őket a szélsősé­ges szervezetekkel - jelentette ki tegnap Kónya Imre. Hasznos Miklós váltja fel Torgyán Józsefet a következő hónapokra a Nemzeti Szövet­ség Magyarországért Egyesület elnöki tisztében. Az új mozga­lomhoz eddig tíz szervezet je­lezte csatlakozási szándékát. Megcsappant a turistakeret iránti érdeklődés. Az előzetes adatok szerint mindössze 29 millió dollárt váltott ki szep­temberben a lakosság. MERKANTIL BANK Rt. 1051 Budapest V., József Attila u. 24. 1365 Pf. 676. Telefon: 266-3249 Kereskedelmi Bank Rt. Pécs, Búza tér 6/a. Tel: (72) 233-199 Előny MOBIL Pénztárjeggyel megtarthatja Évi 28% alapkamat • Magas kamatával már rövid távon észrevehetően erősít • Bármikor felhasználhatja • Rugalmas és biztonságos A MOBIL Pénztárjegyet már 10 000 Ft-os címletben is válthatja bemutatóra szólóan, vagy ha nagyobb biztonságra törekszik, tarthatja számlán is. A gyakorlatilag látra szóló papír páratlanul magas - jelenleg 3 hónapra évi 28%-os - kamatot garantál, ám minél tovább marad a számlán a pénz, annál nagyobb lesz a hozam. Érezhető: a MOBIL Pénztárjegynek van húzása! ____M ___ ME RKANTIL BANK RT­AKCIÓ1 1995. november 6-11-ig 20-40%-os árengedmény Amíg a készlet tart! Oiympos citromlé i i 9S,~ Ft „Boszorkány konyha” sertésmájkrém 62 gr 22,-Ft Top-Joy almaital 11 65.- Ki Szegedi csemege paprika 250 gr 169.-FI Dunakávics drazsé UK) gr 44,-Fí Kecskeméti csemege uborka 380 gr 99.-Ft Kék Ámoré Ha desszert 200 gr 249,-Ft Bia mosogató 500 ml 105,-Ft Caribk kókuszos szelei 50 gr 33,- Ft Coral mosópor 450 gr 159,- Ft Karaván kávé vákuumos 250 gr 299,- Ft Ftóraszep! 700 gr m-Ft Pickwick „ Reggeli tea” 35x1,5 gr 129,-Ft Coccoiino sensitive öblítő koncentrálom 339raí 154,-Ft Eperjó epres-jogiiurtos csokoládé 35 gr 23,-Ft Nárcisz papírzsebkendő 10 db-os 13,-Ft Mindenhol ott vagyunk! mp ♦ v.-V f.**V*.** *♦*'’'******•’» .......................................................................................................» Ha Önno*6.&U.mtóQ&-RWvWW Nfc <íbonnal cgyuu oüsUKU íiuirv,4 * .....................-...................... Aj áfttk-k, vagya 16 ide w . Beküldési balátídÓ* J . . . . , « . ,y... ... .. V :v:' > ■: '> ■:< '■ •.: > • ......■ ' '■ ^ SW Ä'Ä november 23 au. lű$S Budapest, l^jcsy.Zsite^ky út74. tsz. 1, i í i i 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom