Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)

1995-10-20 / 287. szám

4 DUnántúli Napló Események - Programok 1995. október 20., péntek Röviden A vend törzs — A Vendel név szláv eredetű alapszavának ér­telme: a vend törzshöz tartozó. Német kutatók szerint a vandál germán népnév változata. Szolgáltatás — Traffipax: ma és holnap a megye egész terüle­tén. Véradás: ma 9 órától a Kő- vágószőlősi Iskolában. Kialudt utcai fények — Tegnap 17.15-kor, röviddel a közvilágítás bekapcsolása után Pécsett, a kertvárosi részben szinte valamennyi utcai lámpa vezérlési gond miatt kialudt hosszabb idó're. Vasdiploma — A borjádi isko­lások kisbudméri lakásán kö­szöntötték minap a 88 éves Szigethy Margit tanítónőt, hogy megkapta a vasdiplomát. A pe­dagógus 1928-ban végzett a Debreceni Református Tanító­képzőben. Óvatosan vezessünk! — Tegnap este leszedték a pécsi Budai-vámnál a jelzőlámpákat tartó gerendát, ezért nem mű­ködik a rendőrlámpa. A jármű­vezetők óvatosan vezessenek! Bombariadó — A pécsi Bel­városi Iskolában tegnap bom­bariadót rendeltek el, miután egy férfi telefonon robbantással fenyegetőzött. A mintegy 700 tanuló két és fél perc alatt fe­gyelmezetten távozott az épü­letből. Útépítés — Révfaluban holnap megbeszélést szervez a Dráva- keresztúri Önkormányzat a hétvégi ház-tulajdonosoknak. Témák: a falu biztonsága, bér­lemények eladása, közút épí­tése Keresztűr és Drávasztára között. Párás, enyhe idő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Észak, északnyugat felől egy hi­degfront, mögötte a mostaninál 5, 6 fokkal hidegebb, sarkvidéki levegő közeledik térségünkhöz. Ma azonban ez a front még nem okoz érezhető időjárás-változást, folytatódik az átla­gosnál enyhébb, párás őszi idő. Az éjszakai órákban kialakult ködfoltok várhatóan már a délelőtti órákban mindenütt felosztanak. A gyakran vál­tozó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés szinte az ország egész terü­letén lesz. Eső nem várható. Az álta­lában gyenge vagy mérsékelt észak- nyugati szél időnként megélénkül. A hőmérséklet a kora délutáni órákra többnyire 14 és 19 fok közé emel­kedik. Ma még folytatódik a viszonylag enyhe, párás és többnyire csendes őszi idő. Az éjszaka helyenként kialakult ködfoltok már a reggeli, kora délelőtti órákban felosztanak legtöbb helyen. Napközben többször változik a felhő­zet, némi napsütés majdnem minde­nütt lesz. Az északnyugati szél időn­ként kissé megélénkül. A hőmérséklet a kora délutáni órákra általában 15, 17 fokig emelkedik. Vízhőmérsékletek °C °c Balaton: 15 Velencei-tó: 15 Tisza-tó: 14 Fertő-tó: 14 Tisza: 12-14 Duna: 13-14 Várható legmagasabb hőmérséklet °c °c Kaposvár: 15 Paks: 16 Siófok: 17 DunafÖldvár: 16 Dombóvár: 16 Pécs: 17 Szekszárd: 16 Mohács: 17 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 30-40 Velencei-tó: 30-35 Tisza-tó: 30-35 Fertő-tó: 30-40 Kaposvár: 25-30 Paks: 25-30 Siófok: 20-30 DunafÖldvár: 20-30 Dombóvár: 25-35 Pécs: 25-30 Szekszárd: 20-30 Mohács: 20-25 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 77 Ft/perc Gyémántlakodalom — Gyé­mántlakodalmát ünnepli Mázán Steib György pékmester és fe­lesége, született Takács Mária. Tiszteletükre misét tartanak ok­tóber 21-én 15 órakor a mázai katolikus templomban, ahol kö­szönti őket a polgármester. A 7 gyermek, 12 unoka és 7 déd­unoka a szülői háznál ünnepli a 60. éve együttélő házaspárt. Tabló a találkozóról — 60 éve érettségizett pécsi piuszista di­ákok találkozói tablója látható a Konzum kirakatában. 04-05-07 Betörtek tegnap éjjel a görcsö- nyi Mecsekvölgye Szövetkezet irodaházába. A tettes(ek) a pénztár-szobába a folyosó felől falkibontással jutott be, hogy elkerülje az ajtóra szerelt ri­asztó bekapcsolását. A műszer hatástalanítása után fölfeszí­tette a pénzszekrényt, s a benne talált készpénzt magával vitte. Szerdán Pécsett, a nagypos­tavölgyi Alsó utca egyik gará­zsában elektromos zárlat oko­zott tüzet. Szüreti vígságok — Holnap 14 órától nemzetiségi szüreti fel­vonulást tartanak Egyházasko- záron. (Bicsérden a szüreti mu­latságon 125 fiatal öltözött népviseleti ruhába.) Díjazottak — A pécsi Gépíró és Gyorsíró Szakiskolában az országos verseny első forduló­ján díjazottak: Kozma Haj­nalka, Molnár Sára, Antal Tünde, Németh Erika, Kóródy Krisztina, Hetesiné Sturcz Mel­inda, Filó Mariann, Varga Szil­via, Zóka Krisztina. ________________Ma________________ Sz eretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából VENDEL nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.06, nyugszik 16,51 Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 210-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: Csuti János Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, és a 215-000-es számon hívható: Csuti János Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: Rezes Zsuzsa Harmoniká-sok Németországból - Huszonöt tagú tangóharmónika-csoport vendégszerepeit tegnap Pécsett. A Bruchköbelből érkezett zenészek a város több pontján, így a Színház téren és a Pizza Hut előtt is alkalmi koncertet adtak. Szereplésük ma este hét órakor a Harkányi Művelődési Ház színpadán folytatódik. fotó: laufer László Somogy idős és fiatal dterásai Malomvölgyi fellépésen a citera-zenekar tagjai • • Önkormányzati akadémia Pécsett Az Önkormányzati Akadémia Pécsi Területi Iskolaközpontja október 24-én 9 órai kezdettel tartja soron következő prog­ramját a Baranya Megyei Közgyűlés Pécs, Rákóczi út 34. szám alatti székházának nagytermében. Az előadások és a konzultá­ciók témái: az önkormányzati gazdálkodás szükséges belső szabályozása a tervezéstől a beszámolásig; a testület, a bi­zottságok és a szakapparátus helye és szerepe a gazdálkodás rendszerében; illetve az ön- kormányzati, valamint intéz­ményi gazdálkodás számviteli szabályozásának 1995. évi vál­tozásai; az önkormányzati mérleg szerkezete, tartalma és összeállításának idei gyakor­lata. Idős és ifjú citerások találkoz­nak holnap 16 órakor Pécs-So- mogyban, a Kossuth Művelő­dési Házban abból az alkalom­ból, hogy két évtizede, egy ok­tóberi estén megalakult a Ci- tera-szakkör. Emlékeznek az alapítókra, akik közül többen már nem élnek, szólnak egykori tanító-mesterükről: Major Fe­rencről is. A kört elhagyók közül most fellép Mészáros Jenó'né, Mikó József, Papp Károly, Szőke Gyula, Tiszberger Jánosné. A mostani tagok remélik, hogy visszatérnek a hajdan-volt tár­sak, s hatásukra más idősek is jönnek újra tanítani a fiatalokat. S bíznak abban, hogy az egység újra kialakul, s hogy a nemrég eltávozott fiatal társak ismét járnak a foglalkozásokra. Né­hány ifjú zenész nemrég azért lépett ki a közösségből, mert keménynek tartotta az őket ért kritikát, mi szerint időnként nem épp fegyelmezetten visel­kedtek. A nyugalomnak és az önfeledt alkotói munka kialaku­lásának nagyon örülne a mos­tani vezetőjük, Ónódy Jenő is. Napjainkban csak 10-15-en ze­nélnek. Szerepelni Pora Krisz­tina, Solymár Mercedes, Soly­már István s a 67 éves körve­zető jár. így is kitörő a siker. A legszebb siker a volt tagok megnyerése lenne. Csuti J. Rendezvények Dr. Lusztig Péter parlamenti képviselő fogadóórát tart ma 17 órakor a Kozármislényi, 18 órakor a Birjáni Polgármesteri Hivatalban. Ma 15 órakor a Mohácsi te­metőben felszentelik dr. Búzási Ernő volt erdősmároki polgár- mester, körzeti orvos síremlé­két. Ma délben ingyenes jogi ta­nácsadás lesz a pécsi Dozso- ban. A pécsi Angol Központban holnap 19 órakor a Lammas jazz-trió koncertezik. Holnap 11 órakor kezdődik a pécsi Vasutas Művelődési Házban a Dr. Aczél László Or­szágos Rejtvényfejtő Csapat- verseny. A pécsi nyugdíjas kirándulók holnap 12. 20-kor találkoznak a Főpályaudvarnál. Szervező Táncsics Lászlóné. A károsultak A Pécsi II. sz. Rendőrőrs eljá­rást folytat sorozatosan elköve­tett bűncselekmények miatt. Je­lentkezzenek azok, akiktől fia­tal személyek e nyártól Pécs- Fehérhegyen, Hősök terén, Szabolcsiakban táskájukból különböző értékeket tulajdoní­tottak el, ill. a kezükben lévő ér­tékeket onnan kikapva, elsza­ladtak. Jelentkezés a Puskin tér 15-ben, tel.:311-487. Gombavizsgálat — A Pécsi Vásárcsarnokban holnaptól a szombati lakossági gombavizs­gálat megszűnik. A vasárnap esti gombaügyelet marad 18­20. óra között. Tagtoborzó — A Baranyai Bő­rös Nyugdíjas Szakszervezet tagtoborzója hétfő kivételével, naponta a Bittner Alajos u. 67- ben lesz. Diinántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató.' Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12^121. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 525 forint, negyed évre 1540 forint, fél évre 3050 forint, egy évre 6100 forint. ISSN 0865-9133 Mindennapos ügyeletek gyer­mek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermekse­bészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti bete­gek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: Megyei Gyermek- kórház, Pécs és a megye egész területéről. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat: POTE II. sz. Belgyógyászati Klinika. Se­bészet, baleseti sebészet, égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neuro­lógiai Klinika; pszichiátriai be­tegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos Egészségügyi Ellátás akut urológiai ellátás és felvéte­les ügyelet: POTE Urológiai Klinika (Munkácsy M. u.). Szemészeti betegek ügyeleti el­látása 17 órától: POTE Szemé­szeti Klinika (400 4gyas Kli­nika). Felnőtt fül-orf-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügye­leti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 214-347. Fogászati ügyelet minden este 7-től reggel 7-ig a Lánc ut­cai rendelőintézetben, gyerme­kek részére is. T.: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklini­kán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 310-144. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Zsolnay gy. szertár, Pécs, Lánc u. 20., Ambrózia gyógy­szertár, Pécs, Rákóczi út 24—26. A MMSz ingyenes orvosi és jogsegélyszolgálata beutaló nélkül Pécs, Janus Pannonius u. 6.: 12.30-14.30-ig és 13—14-ig ideggyógyászat, 14-15-ig érse­bészet, 15—16-ig sebészet, 16­17-ig és 18—19-ig gyermek- gyógyászat. Drogközpont Szertele(n)fon- szolgálat a 332-600-as telefon­számon. Állatorvosi ügyeletek 1995. október 21-én 06 órá­tól október 22-én 18 óráig Ba­ranya megye területén. Pécs város és környéke: dr. Majoros Tibor, Pécs, Illyés Gy. u. 20. Tel.: 446-092. Komló, Pécsvárad és környéke: dr. Vajda Dezső, Berkesd, Alkot­mány u. 19. Tel.: 458-107. Sásd és környéke: dr. Merics Imre, Tormás, Rózsa F. u. 18. Tel.: 454-067. Mágocs és kör­nyéke: dr. Szemenyei Károly, Mágocs, Ady E. u. 81. Tel.: 451-138. Mohács és a volt mohácsi járás: dr. Havasi Já­nos, Boly, Rákóczi u. 5. Tel.: 69/368-242. Siklós és a volt siklósi járás keleti részén: dr. Erdélyi Péter, Siklós, Kossuth tér 1. Tel.: 351-731. Nyugati részén: dr. Lambertus József, Vajszló, Széchenyi u. 18. Tel: 46. Szentlőrinci kerület: dr. Kollár Kornél, Szentlőrinc, Móra F. u. 4. Tel.: 371-208. Szigetvári kerület: dr. Tamás Károly, Kétújfalu, Arany J. u. 2. Tel.: 342-031. I A t k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom