Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)
1995-10-20 / 287. szám
2 Dünántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1995. október 20., péntek Munkalátogatásra ma Belg- rádba érkezik Horn Gyula. A magyar miniszterelnök a két ország közötti politikai és gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről, valamint a vajdasági magyarság helyzetéről tárgyal vendéglátóival, Radoje Kontic jugoszláv miniszterelnökkel és Slobodan Milosevic szerb elnökkel. Pokolgép robbant tegnap hajnalban a szabadkai Népkör, a kulturális-művelődési társaság épületének udvarában. Az utcáról bedobott robbanószer- kezet nem okozott személyi sérülést. Mile Jovicic, az északbácskai körzet vezetője elítélte a magyarság kulturális intézménye elleni vandál támadást. A turizmusból származó dollárbevétel Magyarországon 1995-ben várhatóan 24 százalékkal emelkedik az elmúlt évhez képest. Ezt dr. Schagrin Tamás, az Országos Idegenforgalmi Hivatal elnöke közölte az Idegenforgalmi Világszervezet (WTO) Kairóban zajló 11. közgyűlésén. Zbigniew Brzezinski volt amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó véleménye szerint a NATO és az Európai Unió kibővítése csak a következő évtized első felében várható, ám az is elképzelhető, hogy a folyamat megtorpan, és a földrész nyugati felén hatalmi versengés robban ki. A neves politológus az USA kongresszusi épületében megtartott vitafórumon fejtette ki álláspontját. A román pártok képviselő- házi csoportjainak vezetői félretették a Btk. 236. cikkének vizsgálatát. Ez az idegen országok zászlajának kitűzését és himnuszának eléneklését sújtaná szabadságvesztéssel, ha arra nem - a külön szabályozott - protokolláris alkalmakon kerülne sor. Tizenötezer diák tüntetett tegnap reggel Bukarest központjában, majd a szenátus elé vonulva sürgette követeléseinek teljesítését. A diákok Liviu Maior oktatási miniszter távozását szeretnék. A vidéki egyetemekről több ezer hallgató érkezett a fővárosba, hogy az évismétlőkre kirótt súlyos illetékek miatt kifejezze nemtetszését. Háromnapos sztrájkot kezdtek tegnaptól az olasz újságírók, miután megszakadtak a munkaszerződések megújításáról tizedik hónapja folytatott tárgyalások. Az újságírók és a kiadók érdekvédelmi szervezete egymást vádolja a tárgyalások sikertelensége miatt. A sztrájk az írott sajtót, a hírügynökségeket, valamint a rádiót és a televíziót egyaránt érinti. Ohioi légitámaszpont lesz a jugoszláv békekonferencia helyszíne Tábornoknak járó fogadtatás Amerikába invitálták a balkáni konfliktusban érintett országok, Szerbia, Horvátország és Bosznia-Hercegovina vezetőit. Október 31-én kezdődik meg az a tárgyalássorozat, amely sokak szerint megalapozza és megteremti végre a békét Az előkészítés legfontosabb részlete a megfelelő helyszín kiválasztása volt. Többen Camp Davidre tippeltek - már csak kedvező hagyományai miatt is. Ám ez a terv hamar kútba esett. Érdekes módon éppen az említett tradíciók miatt: Camp David túlságosan kötődik egy korábbi amerikai elnök, Jimmy Carter személyéhez, aki oroszlán- részt vállalt az ott aláírt izraeli-egyiptomi megállapodás létrehozásában. Bili Clinton, az USA mostani elnöke a Jugoszlávia-ta- nácskozás megszervezését inkább a diplomatákra bízza. Egy másik érv is találtatott Camp David ellen: szűk a hely. Zbignew Brzezinski elnöki tanácsadó például egy szobában lakott Hamilton Jordannel, a Fehér Ház személyzeti főnökével. Brzezinski még ma is panaszkodik Jordanre, mert az „szennyesét minden áldott nap egy nagy kupacba, a szoba közepére hordta össze... Tizenhárom nap után megváltás volt elhagyni azt a szobát”. Most három állami delegációt, a vendéglátókat, valamint az európai nagyhatalmak képviselőit kell elhelyezni a szálláson. Végül sikerült megtalálni azt az ideális helyszínt, ahol a népes küldöttségeknek is lesz elegendő helyük, és az effajta kellemetlenségek is elkerülhetők. Ez pedig nem más, mint az Ohio állambeli Dayton, a Wright-Patterson légitámaszpont. A Milosevics vezette szerb, az Izetbegovics által irányított bosnyák és a Tudjman elnökletével érkező horvát delegációt teljesen egyforma tábornoki rezidenciákon helyezik el. FEB Az elnök és a titkárnő Menesztik Eozirevet Andrej Kozirev külügyminiszter leváltására készül Borisz Jelcin. Az orosz elnök küszöbön- álló párizsi és New York-i útja előtt újságíróknak elmondta: Kozirev csak azért maradt eddig a posztján, mivel nem sikerült még helyette mást találni. Jelcin azzal indokolta tervezett lépését, hogy a külügyminiszter nem tudott megbirkózni a külpolitika összehango- , lásával. Jelcin sajtónyilatkozata ismét jelezte Moszkva és a Nyugat közötti ellentéteket. Azt is közölte, hogy változatlanul élesen ellenzi az észak-atlanti szövetség bővítését és a NATO atomfegyvereinek közép-európai telepítését. A boszniai rendezéssel kapcsolatban megismételte: nem ért egyet azzal, hogy a létrehozandó nemzetközi békefenntartó erőket NATO-parancsnokság alá helyezzék. Az államfő elmondta: a jövő év elején jelenti be, hogy indul-e az elnökválasztáson. A Jelcin által elmondottak nem okoztak meglepetést, nem úgy szokatlan viselkedése: a sajtókonferenciára menet ugyanis meg- foto: feb/reuter csipkedett két titkárnőt. Anthrax ellen nincs orvosság Az oroszok titokban tovább kísérleteznek a biológiai fegyverekkel Évek óta nemzetközi egyezmény tiltja a vegyi és a biológiai fegyverek gyártását, tárolását és alkalmazását. A nyugati hatalmak nagy anyagi áldozatokkal semmisítik meg a hidegháború idején felhalmozott készleteiket. Hivatalos tájékoztatás szerint ezt teszi Oroszország is. A valóságban azonban a hadsereg megbízásából tovább dolgoznak tömegpusztító biológiai fegyverek kifejlesztésén. Áz ügy, amiről a londoni Sunday Times a brit hírszerzésre hivatkozva beszámolt, véletlenül pattant ki. Bakteriológusok angliai tanácskozásán kottyantotta ki egy orosz kutató, miszerint ő és kollégái génmanipulációval az anthrax (lépfene) betegség olyan kórokozóját tenyésztették ki, amely ellen nincs védekezés. Az anthrax a biológiai hadviselés egyik legszörnyűbb fegyverének számít. A kórokozóból ugyanis parányi mennyiség elegendő ahhoz, hogy egész települések lakosságát elpusztítsák. A baktérium magas lázat, légzési nehézségeket és görcsöket okoz. Ha a beteg nem kap antibiotikumokat, napok alatt nagy szenvedések között elpusztul. Viszont az oroszok által kitenyésztett új kórokozó ellenáll mindenfajta antibiotikumnak. A britek még a negyvenes évek elején kipróbálták az anthraxot az északi-tengeri Hebridákon. Az a terület ötven év múltán, máig lakatlan. Közelebbről megismerhették a „csodafegyvert” az oroszországi Szverdlovszk városában, ahol 1979-ben robbanás volt a Mikrobiológiai és Víruskutató Intézetben. A hivatalos közlemény szerint a halálos áldozatok élelmiszer-mérgezésben hunytak el. Mint kiderült, a kutatóintézetben anthraxszal kísérleteztek. A felszabaduló hatóanyag száz ember életét oltotta ki. Reménykedik a NATO főtitkára. Willy Claes (balra) még nem vette a kalapját, vidáman indult a belga parlament meghallgatására. A honatyák a késő esti órákban döntöttek arról, hogy a flamand politikusnak bíróság elé kell-e állnia. fotó: feb/reuter A 7200 kilométer hosszú szám Egy szuper számítógép és két pihent agyú matematikus tevékenységének eredménye egy 4 294 967 286 jegyből álló szám. A kanadai Jonathan és Peter Borwein 56 óráig dolgoztatta a komputert, hogy a híres Ludolf-féle számot, a pit, minden eddiginél jobban megközelítő értéket kapjanak. A rekordot jelentő londoni Daily Telegraphból az is kiderül, hogy a szám, ha centiméterenként hat jelet imának egymás mellé, 7200 kilométer hosszú lenne. A lap szerkesztői sajnálattal közlik, hogy a teljes számot nem közölhetik le, mert az újságjuk teljes felületét megtöltené a 2004. december 28-án megjelenő lapszámig. Annyit tudattak csak: Borweinék számának utolsó jegye egy 8-as. Hírháttér Párizs csapdában Az e heti robbantás szinte kísértetiesen hasonlított a merénylethullámot nyitó júliusi, Saint Michel téri támadásra. A mostani terrorcselekményért ugyanúgy az algériai Iszlám Fegyveres Csoport (GIA) vállalt felelősséget, mint a megelőző hét másikért. Miért indított ilyen kiterjedt terrorhadjáratot az észak-afrikai állam radikális iszlám mozgalma, s miért vált a látszólag kívülálló Párizs az egyik fő célponttá? A GIA vezetői számára Franciaország egyrészt a hajdani gyarmattartói felelősség, másrészt a szerintük hatalombitorló, katonai államcsínnyel uralomra jutott algíri kormány támogatása miatt - bűnös. Legfrissebb, hét közepi ultimátumukban már nemcsak azt követelték, hogy a Juppé-kabinet függessze fel a diplomáciai kapcsolatokat az algíri vezetéssel, hanem azt is, hogy Chirac- államfő mondja le küszöbönálló, Zerual elnökkel tervezett találkozóját. Nem csoda, hogy ófrancia illetékesek csapdahelyzetben érzik magukat. Ha - mint hangoztatják - nem tesznek engedményeket a terrorcsoportnak, további támadásokat kockáztatnak. Ha viszont bizonyos téren visszakoznak, az könnyen a fundamentalista iszlám áramlatok térnyeréséhez vezethet Eszak-Afrikában. Kérdés, meddig lehet töprengeni az alternatívákon? Az újabb GIA-röplapokon már a felrobbantott Eif- fel-torony rajza látható...Sz. G. Végzetes lehet a pécsi izotóp Az ólomtolvaj sugárfertőzést szenvedhetett (Folytatás az 1. oldalról) A betörés szeptember 27. és október 18. között történhetett, e két időpont között ugyanis a kft. munkatársai nem jártak a speciális tárolónál. Egyelőre bizonytalan, hogy a tolvajok mit vittek magukkal, ugyanis a tárolótérbe a sugárzás igen magas szintje miatt a szakemberek sem tudtak bejutni, csupán biztonságos távolságból pillanthattak be rövid időre. Amit láttak, nem túl megnyugtató, ugyanis az izotópok tárolásához használt három (30x30x45 centiméteres) téglalap alakú ólomkonténer eltűnt a helyszínről, még pedig úgy, hogy azokat fel is nyitották. Éz utóbbira bizonyíték, hogy a földön izotópot tartalmazó fiolák és az ugyancsak biztonsági burkolatként szolgáló plexidarabok hevernek. A kárérték csupán néhány százezer forint, ám a veszély, amelyet a felelőtlen betörők önmaguknak okoztak (és másoknak okozhatnak), annál nagyobb. Mint Gombos Andor, a Geo- pard kft. ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta, a gáz izotópok tárolása, védelme teljesen szabályos volt. A beton idomokból épült tárolót ajtó és rács védte, amelyeket hat ponton lehetett zárni. A betörő az ajtón lévő lakatokat lefűrészelte, a zárakat pedig feltörte. Most elsősorban arra lehet gondolni, hogy az ismeretlen betolakodó az ólomkonténerek értékesítéséből kívánt pénzhez jutni. Hogy izotópot tartalmazó fiolát elvitt-e magával, az csak napok múlva derülhet ki, amikor a szakemberek speciális öltözetükben bejuthatnak a tárolóba. A belső térben jelenleg mintegy harmincszorosa a sugárzási szint az elfogadhatónak, így sajnos valószínű, hogy a tolvaj és esetleges társai súlyos sugárfertőzést szenvedtek. (Megnyugtató ugyanakkor, hogy az ajtó előtt már nem észleltek káros környezeti hatást.) A laikusok számára az ügy kapcsán elgondolkodtató lehet, hogy miért nem őrzik a veszélyes anyagokkal foglalkozó kft. telepét biztonsági emberek, különösen, hogy a telephely egyéb épületeiben korábban is gyakran jártak hívatlan látogatók, tolvajok, betörők. Balog Nándor Jó őt* olcsó éves vagyoki Ezt vevőimnek kószönbeteml EZÉRT HÁLÁBÓL MINDEN ŐSZI-TÉLI RUHÁT 30 %-kal OLCSÓBBAN adok pénteken 7.30-17 óráig szombaton 7-13 óráig az IFJÚSÁGI HÁZBAN | Dzseki-ballon-kabát 600 Ft-tól Síruha 1.200 mól Bőrdzseki 1.500 Ft-tól I Bunda 1.600 Ft-tól | Legnagyobbll Legszebbl! LEGOLCSÓBB!! Jó Sí olcsó Bauer Joe-Ker Kft. Pécs, Barázda u. 58. Tel.: 72/240-226 Újra várja kedves vásárlóit a belvárdgyalai benzinkút! Kizárólag MÓL üzemanyaggal, udvarias kiszolgálással NONSTOP állunk rendelkezésükre! Bakos-Petrol Kft. 4 » c 1 *