Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)
1995-10-17 / 284. szám
1995. október 17., kedd Hazai Körkép Dünántúli Napló 7 Horn a tervezett tüntetésekről Titkos információgyűjtés volt, van és lesz „Nagy sztorit csak nagy csapattal lehet csinálni” Novemberben MSZP-kongresszus Lázas állapot jellemzi majd az MSZP őszi kongresszusát, mert kiélezett politikai időszakban kerül rá sor, s mert - noha személyi döntéseket nem terveznek - éles kritikával illethetik nemcsak a párt vezetőit, hanem politikai testületéit is. Lehet, hogy gyökeres változtatást sürgetnek majd a küldöttek e testületek összetételében is. Csintalan Sándor, a Szocialista Párt ügyvezető alelnöke fogalmazta meg ezt a politikai prognózist egy tegnapi sajtó- beszélgetésen, amelyen a szocialisták november 24—26. között Miskolcon sorra kerülő kongresszusának előkészületeiről számolt be. A háromnapos miskolci tanácskozáson a kormány munkájáról, a kormány és a politikai testületek együttműködéséről, valamint a párt gazdasági stratégiájáról, sajtókapcsolatairól, önkormányzati szerepéről lesz vita. Lehetséges, hogy a küldöttek bizonyos személyek leváltását vagy funkciójuk megváltoztatását is követelik majd. Fölvetődhet a miniszterelnöki-pártelnöki tisztség kettéválasztása, elnökségi tagok cseréje, az al- elnökök számának csökkentése is. . Csintalan elmondta: az MSZP tagságának csaknem egynegyede úgy véli, hogy Horn Gyula tisztségeit „felezni” kellene. Ezt ő maga azért sem helyeselné, mert egyfajta „kettős hatalom” jönne létre. Olyan sajátos szereposztás, amelyben a kormánynak kellene vállalnia a hálátlan feladatokat, s a párt a népszerű igények és követelmények szószólója lenne. A tagság 10 százaléka egyébként a miniszterelnök leváltását tartaná kívánatosnak. Az elnökségben sokan szívesen látnák új arcként Kó- sáné Kovács Magdát, Gál Zoltánt, Nagy Sándort és Németh Miklóst is. Csintalan az esetleges személycserék kapcsán annyit jegyzett meg, hogy „nagy sztorit csak nagy csapattal lehet csinálni.” Takács Mariann Egészségbiztosítás: másfél százalékkal csökkenjen a járulék A mélyrepülés nem törvényszerű * Határozottan ellenzi az egészségbiztosító a Pénzügyminisztériumnak azt a javaslatát, hogy a jövőben a jelenlegi tíz nap helyett a betegszabadság első huszonöt napjára járó táppénzt a munkáltatók űzessék. Erről tegnap határozott az Országos Egészségbiztosítási Önkormányzat közgyűlése. Néma felállással adózott tegnap az Országgyűlés a napokban elhunyt Varga Béla emlékének, aki tagja volt az 1944-es Ideiglenes Nemzet- gyűlésnek, majd elnöke az 1945. novemberi választások után összeült nemzetgyűlésnek. Horn Gyula miniszterelnök hangsúlyozta, hogy most különösen fontos a közélet szereplőinek józansága. Tüntetni, tiltakozni állampolgári jog, de felelőtlenség indulatokat szítani, rájátszani amúgy is nagy nehézségeinkre. Nemzeti érdek, hogy senki ne gyengítse az ország stabilitását. Hazánkban első alkalommal születik törvény a nemzetbiztonsági szolgálatokról. A tervezetet tegnap kezdte Magyarországon is megjelent a Superstock amerikai fotóügynökség, amely a világ öt legnagyobb reklámfotó forgalmazóinak egyike. Mark Statter, a cég nemzetközi igazgatója Budapesten együttműködési megállapodást kötött a Ferenczy Europress Budapest sajtó- és fotóügynökséggel, ily módon a magyar lapok, reklám- ügynökségek és művészeti stúdiók számára közvetlenül is hozzáférhetővé válik a világ reklámfotó-kínálatának legjava. A Superstock, amely a közép-európai országok közül eddig csak Varsóban rendelkezett képviselettel, azért választotta Magyarországot, tárgyalni az Országgyűlés. A szolgálatok egyik fő eszköze a titkos információgyűjtés, például az ország biztonságát fenyegető külföldi szervezett bűnözésről, a terrorszervezetekről, az illegális kábítószer- és fegyverkereskedelemről. A fontos és bizalmas munkakörbe történő kinevezés előtt a jelöltet ellenőrzik, de csak előzetes hozzájárulásával. (Ha ehhez nem járul hozzá, nem vállalhatja a szóban forgó posztot.) Különösen indokolt esetben - bírói, illetve igazságügy-miniszteri engedéllyel — átkutathatnak lakásokat, leveleket bonthatnak föl, telefonokat hallgathatnak le. A szolgálatokat az Országgyűlés szakbizottsága ellenőrzi. (simonffy) mert azt tapasztalta, a magyar reklámpiac jelentős fejlődésen ment át az utóbbi években. Egyre nagyobb az igény a figyelmet megragadó, különleges beállításokat alkalmazó, kiváló minőségű felvételekre, illetve korszerű számítógépes fotómontázsokra Az amerikai ügynökség kínálatában nemcsak a legnevesebb fotóművészek színes felvételei szerepelnek, hanem fekete-fehér, úgynevezett „nosztalgia” fényképek is. Az amerikai ügynökség képanyagaival együtt a Ferenczy Europress immár tizenegy külföldi ügynökség fotóit forgalmazza Magyarországon. A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Sándor László elnök beszámolt arról, hogy az egészségbiztosító úgy ítéli meg: a munkáltatókat így is aránytalanul nagy terhek sújtják, ezért egyetértene azzal, hogy 1996- ban a munkaadói járulék másfél százalékkal csökkenjen. Az önkormányzat jövő évi várható gondjait jól érzékelteti, hogy hat költségvetésiterv-vál- tozat került a testület elé. A képviselők végül az ötödik, az „E” variáns főbb számai mellett voksoltak, azzal, hogy a keretekről további eszmecserék szükségesek, elfogadásukig az összegek változhatnak.- Az bizonyos, hogy szűkös lesz a költségvetés - mondta Sándor László. - Ha azonban a tervezett bevételek befolynak, s a kiadások is határok között tarthatók, az egészségügyi szolgáltatásokban nem következik be nagyfokú romlás. Az ideinél valamivel többet, 205 milliárdot fordítanak a gyógyító-megelőző ellátásra, az ideivel megegyezően 70 milliárdot gyógyszertámogatásra, s csaknem azonos összeget, 48 milliárdot táppénzre. Ehhez nélkülözhetetlen a biztosító kintlévőségeinek behajtása, a táppénzfegyelem szigorítása, a rokkantosítás egyértelműbb szakmai megítélése. A közgyűlés ellene volt, hogy az alapellátásból a lakosság vállaljon további terheket, a különleges igények kielégítéséért azonban valószínűleg fizetni kell. D. G. Már október végen a parlament elé kerülhet a közlekedéspolitikai koncepció. A tervezetről ezen a héten lesznek bizottsági viták, amelyek után a plenáris ülés tárgyalhatja a javaslatot - hangzott el a Szabad Demokraták Szövetsége parlamenti frakciójának hétfői ülésén. Jó egészségi állapotban hétfőn elhagyta a kórházat Paskai László bíboros, prímás, az Esz- tergom-budapesti Főegyházmegye érseke. A 68 éves főpap távozása előtt meleg szavakkal köszönte meg a Vaszary Kolos Kórház dolgozóinak gondos munkáját, valamint a hívők, a politikusok és tisztelői jókívánságait. Az a cél, hogy a kormány döntéseiben a legmesszebbmenőkig figyelembe vegyék az alkotmányossági érveket - jelentette ki Vastagh Pál igazságügy-miniszter tegnap, amikor újságírókkal találkozott. Hozzátette: minden remény megvan arra, hogy a táppénzügyben kirobbant vitában végül az Alkotmánybíróság határozatának megfelelő döntés születik. Jövőre 80 milliárd forinttal gazdálkodhat a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség. Tízmilliárdot bevételekből kell előteremteni, derül ki az 1996. évi költségvetési törvényjavaslatból. A védelmi feladatok finanszírozhatóságához erőltetett ütemben folytatják a haderő átalakítását. Megtorpant szeptemberben a lakossági devizaszámlák növekedése. Forintértékük mindössze 3,7 milliárddal emelkedett, miközben a havi 1,3 százalékos leértékelés önmagában 5,1 milliárd forinttal hizlalta végösszegüket. Befejeződött Hevesen az illegális akkumulátorbontásból és ólomolvasztásból származó környezeti károk felmérése. Ennek nyomán huszonhat telekről mintegy 150 köbméternyi ólommal szennyezett talajt kell eltávolítani. Az ’56-os Magyarok Világ- szövetsége is csatlakozik a Nemzeti Szövetség Magyarországért Egyesülethez - jelentették be tegnap. A tájékoztatón felszólalt Torgyán József, az FKGP elnöke is, aki a koalíció agóniájaként értékelte a hajósi találkozót. Tömeges ételmérgezés történt Dunaújvárosban. Három középiskola csaknem száz kollégistája, menzán étkező diákja, illetve pedagógusa betegedett meg szalmonellafertőzésben a Lórántffy Zsuzsanna Szakközépiskola konyháján készített ételtől. Mérce a szociális helyzet A tartalékot is bevetik a tüzelőolaj áremelésének ellensúlyozására Kevés a költségvetés három milliárdja a háztartási tüzelőolaj áremelésének ellensúlyozására: ez a szétosztást követő első szeptemberi napokban kiderült. A népjóléti miniszter most intézkedett a tartalékban maradt kétmilliárd sorsáról is. A pótköltségvetés ötmilliárd forintot biztosított a települési önkormányzatoknak, hogy - a háztartási tüzelőolaj áremelésének némi ellensúlyozására - a szociálisan nehéz helyzetűek gondjain enyhítsenek. Az elosztás elveire a népjóléti miniszter a múlt hónapban rendeletet adott ki. Pankucsi Márta, a tárca szóvivője elmondotta: korábban úgy gondolták, hogy hárommilliárdot utalnak át az önkormányzatokhoz és kétmilliárdot tartalékolnak. Ez azonban a legégetőbb gondok orvoslására sem elegendő. Sort kell keríteni a tartalékolt kétmilliárd forint szétosztására is. Az első hárommilliárd „porciózásakor” az adott településen élők számát, az idősek, a gyermekek és a munka- nélküliek arányát vették figyelembe. Azok a háztartások juthattak egyszeri, érdemlegesebb támogatáshoz, amelyek olajjal melegítettek, de megkezdték az átállást valamilyen korszerűbb fűtési módra, illetve amelyekben továbbra is tüzelőolajjal fűtenek, ám a segítséget szociális helyzetük indokolja. A tartalék felosztásakor az a meghatározó, hogy kik, hányán fűtenek ma is az adott településen tüzelőolajjal. Ebből a pótkeretből csak ők kaphatnak most hozzájárulást. A minisztériumban elsősorban a korábbi utalványok számát, arányát veszik figyelembe. Minden háztartást most sem tudnak teljes egészében kompenzálni, de a juttatás mértékét igyekeznek az illetékesek a szociális helyzet szerint differenciálni. A minisztérium azt szeretné, ha a kétmilliárd legkésőbb november végéig eljutna az érdekeltekhez. (der) Kisebbségi kultúrát támogató közalapítvány Újabb 199 helyi választás Az ország 183 településén 199 helyi kisebbségi önkormányzati választást tartanak november 19-én. A 13 kisebbség közül a legtöbb érvényes választási kezdeményezést a cigányok (116) és a németek (41), a legkevesebbet a románok, a ruszinok és a szlovének (1-1) tették. Hegyesiné Orsós Éva, a Kisebbségi Hivatal vezetője hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány kuratóriuma megtartotta alakuló ülését. A titkári tisztre benyújtott 17 pályázat közül választanak október 24-én. A kuratóriumnak mielőbb döntenie kell a kiírandó pályázati felhívásokról. A nemzeti és etnikai kisebbségek helyi közösségeit szervező, az anyanyelv és a kultúra megőrzését és kutatását, a kisebbségek és a magyarság békés együttélését, egymás kultúrájának megismerését szolgáló programokat támogatja a közalapítvány. Segíti a kisebbségi sajtót, a helyi elektronikus médiát, közéleti szakemberek idegennyelv-tanulá- sát, fiatalok továbbtanulását és a kisebbségi általános iskolákat is. Mai reklámfotóktól a nosztalgiaképekig Magyarországon a Superstock Ismét halálos karambol történt az MO-ás körgyűrűn. Tegnap kora reggel a szegedi leágazásnál egy Lada személygépkocsi előbb kamionnal, majd egy szembe jövő Skoda locsolóautóval frontálisan ütközött. Két utasa a helyszínen meghalt. fotó: feb/diósi imre Béres Vitakid - a gyerekek egészségéért Amikor gyerekeink elevensége, néha rossza- ; sága erősen próbára teszi tűrőképességün- i két, általában azzal vigasztalódunk, hogy „nem baj, csak egészséges legyen”. De vajon j megteszünk-e mindent azért, hogy a környe- : zetünket ért káros hatások, a civilizáció ár- | talmai ellenére is egészséges gyermekeket i neveljünk, a felnövekvő nemzedék egészségesebb legyen, mint akár szüleik. A legtöbb 8/0101)60 bizonyára megvan a tenni akarás, s mindent elkövet, hogy csemetéje kicsattanjon az egészségtől. Szerencsére a tudomány is segíti törekvésein- j két, hiszen egyre elterjedtebbek azok a készítmények, amelyek az egészség megőrzését szolgálják. Ilyen a Béres Vitakid pezsgőtabletta, amelyet a Béres Rt. kutatói fejlesztettek ki az egészséges gyermekek számára. A Béres Vitakid olyan táplálékkiegészítő készítmény, amely pótolja azokat az anyagokat - nyomelemek, ásványi anyagok és vitaminok -, amelyek a legkörültekintőbben ösz- szeállított étrend elfogyasztása esetén is kimaradnak táplálékainkból, illetve nem a megfelelő mennyiségben és arányban kerülnek szervezetünkbe. Ezeket az anyagokat a szervezet előállítani nem képes, csakis az élelmiszerek útján juthatunk hozzájuk. Elengedhetetlenül fontosak azonban a szervezet egészséges működéséhez. A Béres Vitakid pezsgőtabletta ötféle nyomelemet (cink, réz, mangán, molibdén, szelén), kétféle ásványi anyagot (magnézium, vas) és hétféle vibtmint (B,-, Br, Be-, C-, E-vitamin, niacin, pan- toténsav) tartalmaz olyan arányban és mennyiségben, hogy a napi étkezéseket kiegészítve megalapozza gyermeke egészségét. Rendszeres fogyasztása ajánlott minden gyereknek, de különösen azoknak, akik betegségből lábadoznak, fáradékonyak, túlterheltek, szorongósak, válogatósak, vagy diétás étrendhez kötöttek (pl. cukorbetegek, lisztérzékenyek, sószegény diétán lévő vagy tejcukor-emésztési zavarban szenvedő gyerekek). Béres Vitakid pezsgőtabletta - az elemi egészség, gyerekkorban is. P. K.