Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)

1995-10-13 / 280. szám

1995. október 13., péntek A Mai Nap Dunántúli Napló 5 Iskolaközpont-avatás Pécsett (Folytatás az L oldalról) A Tiborc utcai iskola igazga­tója, dr. Frank Gábor kérdé­sünkre elmondta:- Nagy megkönnyebbülés, hogy annyi nehézség után elér­tünk a mai naphoz, másrészt azonban ezután is nagy a fele­lősségünk abban, hogyan épít­kezzünk tovább szellemi téren. A nehezebbik munka egy olyan iskola megteremtése, melynek fontos szerepe lesz a Pécs kör­nyéki, baranyai németség ha­gyományainak és nyelvének ápolásában. Az avatóünnepségen az igazgató köszöntője után Dr. Páva Zsolt, Pécs város polgár- mestere beszélt, majd a Minisz­terelnöki Hivatal politikai ál­lamtitkára, Tabajdi Csaba. El­mondta, hogy e most átadott in­tézmény is egyike azoknak, me­lyek segítségével a hazai né­metség jobban megtalálhatja szerepét és helyét. Ezután ünnepélyes keretek között felszentelték az iskola zászlaját. A ceremóniát Mayer Mihály megyéspüspök, és Var­Magyar nyelvet is tanulhatnak otthonukban azok a leendő óvó­nők, akik a Hartbergi Óvónő­képző Szakközépiskola növen­dékeiként az elmúlt hetet Pécsett, és baranyai német nemzetiségű falvak óvodáiban töltötték el. Kallós Miklósné dr., a Bara­nya Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója elmondta, több éve tartó kapcsolat gyümölcse az, hogy nyolc osztrák óvónő ismer­kedhetett meg a magyar képzési módszerekkel, az itthoni óvodai módszertannal és itt szerezhettek tapasztalatot a német nyelven nevelő óvodákban. Mint megtud­sányi Ferenc evangélikus lel­kész végezte. Dr. Otto-Raban Heinichen, Németország ma­gyarországi nagykövete a tole­ranciakészségnek és a magyar kormány példamutató nemzeti­ségi politikája jelének nevezte a létesítményt, és ígéretet tett arra is, hogy tankönyvekkel, illetve tanárok továbbképzésének tá­mogatásával ezentúl is segíteni fogják az iskolát. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium Etnikai és Nemzetiségi Kisebb­ségi Főosztályának vezetőhe­lyettese, Mammel Adámné a tárca nevében félmillió forintot adott át. Beszédet mondott Bá­ling József, a Magyarországi Németek Országos Önkor­mányzatának alelnöke, és dr. Végh Mária, a szülői választ­mány elnöke. Az épületet a sza­lag átvágásával Tabajdi Csaba és dr. Páva Zsolt adta át. Az utókor számára egy fém- urnát is elhelyeztek az iskola bejárati lépcsőjébe, az alapító okirattal, iskolai évkönyvvel, jelvénnyel. H. I. Gy. tűk, a Stájer Tartományi Peda­gógiai Intézet pedig évente ötven pedagógusnak biztosít lehetősé­get szakmai, valamint nyelvi to­vábbképzésre. Tödling Corrina, az egyik ta­pasztalatszerzésen résztvevő diák lapunknak elmondta, hogy nagyon jó és hasznos volt meg­ismerni egy teljesen más óvodai módszert, amiből még profitálni is tud. A szakmai dolgokon túl emberi kapcsolatok is kiépülnek egy ilyen látogatáson, szeretnék ha Ausztriában üdvözölhetnék vendéglátóikat. Stefanits Csaba Hartbergi óvónők látogatása Óvodába indulás előtti eligazítás fotó: löffler Gábor Babaruhabörze Szombaton babaruhabörze lesz Pécsett. A sportcsarnokban dél­előtt fél kilenctől ingyen bör- zézhetnek a családok, használt, de még kitűnő állapotban lévő gyermekholmikkal. A különböző termelő és for­galmazó cégek termékbemuta­tóval, akciós árusítással népsze­rűsíthetik készítményeiket. Az érdeklődők Halász Etel­kát, a Gyermeklánc Alapítvány vezetőjét kérdezhetik a részle­tekről a 06-30-483-975-ös tele­fonon. A rendezvényen a Gyermek­lánc Alapítvány pécsi egész­ségügyi gyermekintézmények részére gyermekholmikat gyűjt. Ugyanezt teszi a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécs- Baranyai Csoportja is, de ők a nagycsaládosok gyermekei ré­szére gyűjtenek. A szolgálat - délelőtt 10 órától-rajzversenyt rendez a gyermekeknek. Jól megy a diákbüfé a Hevesy György Szakközépiskola kollégiumában FOTÓ: LÖFFLER Szövetkezet a korgó gyomrokért Nem sok iskola vagy diákin­tézmény dicsekedhet a me­gyében azzal, hogy náluk a gyerekek a vállalkozók éle­tébe is belekóstolhatnak. Nos, a Hevesy György Műszaki Szakközépiskola (volt Vegy­ipari) kollégiumában tavaly döntöttek úgy, hogy iskola­szövetkezetét hoznak létre. A Puskin téri új épületükben ugyanis, ahová pár éve költöz­tek, gazdátlanná vált a büfé az egykori katonakollégium megszűntével. Tóth Miklós, a diákotthon vezetője úgy gondolta, érde­mes lenne kézbe venni az üzemeltetését, s gyűlésre invi­tálva az érdeklődőket, diákok, tanárok, s a konyhai személy­zet részvételével megalakítot­ták a szövetkezetét, mely sza­vazás útján a Korgó Gyomor elnevezést kapta. Jelenleg hu­szonnyolcán vannak, többsé­gük tanuló. Az egyik alapító tag László hegedi Kornél, a kereskedelmi szakközépiskola ötödéves di­ákja elmondta, részükről akár szakmai gyakorlatnak is fel­fogható büfébeli ténykedésük. Minden héten más-más páros tart nyitva. Ők kezelik a pénz­tárgépet, olykor egyedül szer­zik be az árut, hétvégeken pe­dig pontos leltár után adhatják át a munkát a váltásnak. Heti 8-10 ezer forintos forgalmuk van, ami főként szendvicsek­ből, üdítőkből, édességek áru­sításából származik. Tavaly a ketchupos sült­krumplinak volt a legnagyobb keletje, tudtuk meg Till Ba­lázstól, a negyedikes „he- vesys”-től. A burgonya árának emelése aztán véget vetett a dolognak. Azért nem panasz­kodnak. A havonta megrende­zett kollégiumi discoból szé­pen jön a konyhára, s a borra­valókból is csurran-cseppen néhány forint. Ha így megy, év végére visszafizethetik az iskolától kapott 100 ezer forin­tos kölcsönt, amiből a büfé felszerelését vásárolták. Velősy G. Kevés helyen topped a szőlő Megyeszerte végéhez közele­dik a szüret. A legtöbb helyen persze már rég túl vannak a szedésen, hiszen a nyárvégi esőzések miatt a rothadásnak indult gyümölccsel nem lehe­tett tovább várni, még ha így alacsony is lett a must cukor­foka. Ahol azonban nem kellett kényszerszüretelni, a vénasz- szonyok nyara megtette hatását. A Dél-Dunántúli Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetnek még 5 hektárnyi termése lesze- detlen. A száraz időnek kö­szönhetően a káros rothadás megállt, töppednek a szemek, ami 20 fok fölé emeli a cukor- tartalmat. Sélley Tamás, a kuta­tási osztály vezetője elmondta, a tőkéken maradt szőlő mintegy 60-70%-a „mazsolásodon”, így jó minőségű, de a vízvesz­tés miatt kevesebb bort állíthat­nak elő. A Villányi Szőlő-Bor Kiti­néi október végéig eltart a kései fajták szüretelése. A meleg idő nekik is jól jött, cukrosodik a Merlot, a Cabemet. A nyár végi esők egyébként az ő területei­ket nem viselték meg különö­sebben, nem rohadtak a fürtök. A legtöbb kistermelőnél már a kádakban van a szőlő. Sziget­vár környékén például nem le­hetett halogatni a dolgot, s a siklósi Gemer József szőlős­gazda is már egy hete maga mögött tudja a munkát, a szőlő aszúsodását már nem merte ki­várni. Fajtája válogatta, hogy az időjárást melyik mennyire sínylette meg, s ugyanaz a ke­zelés melyiknek használt, me­lyiknek nem. Ez az év nem a borosgazdáké volt. Jövőre talán jobban sikerül. V. G. Szüreti mulatság Mecseknádasdon Immár harmadik alkalommal rendeznek a mecseknádasdi cserkészek szüreti mulatságot falujukban. A szombat délutáni felvonulás után a sportcsarnok­ban bál kezdődik, mely bevéte­leinek egy része a cserkész­programok anyagi alapjaihoz is hozzájárul. Horvát szentmise Siklóson Október 14-én, szombaton este 18 órától horvát nyelvű szent­misét hallgathatnak meg a hí­vek a siklósi római katolikus templomban. A misét Marco Bubalo celebrálja. A hitközös­ség összejöveteleire, miséire egyébként minden hónap má­sodik szombatján kerül sor. Épületenergetikai tanácsadás Tervek alapján ingyenes ener­getikai tanácsadás, szabvány alapján a tervek felülvizsgálata, egyszerűsített hőtechnikai szá­mítások elvégzése, energiata­karékos termékek ajánlata sze­repel azon az épületenergetikai konzultáción, melyet dr. Fülöp László főiskolai docens tart ok­tóber 13-án, 14-18 óra között Pécsett, a Zöld-Híd Egyesülés Tanácsadó Irodában (Széche­nyi tér 2.). Barokk melankólia Megváltozott kezdési időpont­ban, 17 órakor nyitják meg Soós Tamás képeinek kiállítását október 13-án Pécsett, a Neve­lők Házában. A „Baroque Me­lancholy” című tárlaton 8 olaj­kép és egy kollázssorozat da­rabjai láthatók. A válogatás elé dr. Húsz Mária esztéta mond bevezetőt. Képeket a falra A hétvégén ismét újabb állo­másához érkezik a pécsi Afium vendéglőben idén kez­dődött kiállítássorozat. A fia­talabb és idősebb korosztály körében egyaránt népszerű ét­teremben október 14-én, este 7 órakor nyílik meg Nyírfalvi Károly Képeket a falra című kiállítása. Urológus szakmai napok Az alapító iránti tiszteletet is hordozza az a kétnapos tudo­mányos ülés, amely tegnap dél­előtt kezdődött Pécsett, a Hely­őrségi Klubban. Itt rendezi a POTE Urológiai Klinikája azt az országos szakmai összejöve­telt, amelynek elsődleges célja, hogy áttekintse az orvostudo­mány e területének új irányza­tait. Ezúttal az uroimmunoló- gia, az uroradiológiai és a gyermekurológia több kérdésé­vel foglalkoznak. A csaknem háromszáz részt­vevő a Huth Tivadar Urológus Napokra kapta a meghívót. Huth Tivadar a pécsi Urológiai Klinika alapítója, akinek neve fémjelzi a pécsi tudományos napokat. Az esemény rendhagyó új­donsága, hogy társszakmák képviselőit, radiológusokat és gyermeksebészeket is meghív­tak a találkozóra. Az országban elsőként arra is sort kerítettek, hogy az orvosokkal együttmű­ködő asszisztensek és ápolók szintén véleményt, tapasztala­tot cserélhessenek tevékenysé­gükről, illetve a részükre tar­tandó továbbképző előadások­kal a magasabb szintű betegel­látást kívánják segíteni.- Az urológia önálló szakte­rület, de nem létezhet az együttműködő társszakmák nélkül - mondja dr. Götz Fri­gyes professzor, a POTE Uro­lógiai Klinikájának igazgatója. - Ilyen például a radiológia, amely nem csak a betegségek diagnosztikájában, hanem ke­zelésében is támogatja tevé­kenységünket. Szakmai tapasz­Müszaki újdonságokat is láthatnak az érdeklődők fotó: löffler talatcserénk a közös álláspon­tok kialakítását, a hatékonyabb együttműködést szolgálja. Ugyanez a célunk a gyermek­sebészettel, hisz köztudott, hogy a gyermeksebészek uro­lógiai betegellátást is végez­nek. T. É. Mától megtudhatja, mire futja az egymilliárdos német hitelből • lehet-e a PB-gázt szőkí­teni • megúszható-e az adófizetés szakszervezet-alapítással • kik vállalják át az egyetemisták tandíjait? A LEGFRISSEBB ÚJSÁG t á f t i

Next

/
Oldalképek
Tartalom