Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)
1995-10-12 / 279. szám
1995. október 12., csütörtök A Mai Nap Dünántúli Napló 5 Új emlőrákszűrő-állomás a hatékonyabb megelőzésért A hét elején került áthelyezésre a Megyei Kórház Sebészeti Ambulanciáján működő emlőszakrendelés a kórház Dischka Győző úti Nőgyógyászati osztályára. A változtatás okairól, s az emlődaganatos megbetegedések új szűrési lehetőségeiről dr. Keit Károly sebészprofesszort kérdeztük. Elmondta, a kórház belső átstrukturálódásának köszönhető a helyváltoztatás, ami más osztályokat is érint. A dolog pozitív oldala, hogy itt jobb feltételek mellett dolgozhatnak, s segítségükkel lehetővé válhat, hogy a Nő- gyógyászati osztály szakemberei is részt vegyenek az emlőműtétek végzésében. Távolabbi céljuk egy onkológiai osztály létrehozása a Megyei Kórház keretein belül. Tervezik a szakrendelés mellett egy új, emlődaganatos megbetegedéseket szűrő állomás felállítását is, mely az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, valamint a Világbank által meghirdetett pályázatok elnyerésével válik valóra. Előbbi eredményeként 7 millió forintot fordíthattak számítógépek vásárlására, így megkezdődhet a megye nőlakosságának feltérképezése emlőegészségügyi szempontból. A Világbank támogatásával korszerű, az emlődaganatos megbetegedések hatékony kiszűréséhez nélkülözhetetlen eszközöket, műszereket kapnak. Az új szűrőállomás, mely előre láthatóan a jövő évben kezdi meg működését, a háziorvosok segítségével kíván eljutni pácienseihez. Műszeres vizsgálataik mellett, melyekkel a fizikális módon még nem érzékelhető elváltozások kiszűrése is lehetséges, a betegek terápiás kezelését, műtéteket végeznek, a kontroli-vizsgálatok eredményeit öt-tíz évig figyelemmel követik. Velősy G. Jótékonysági est a beteg gyermekekért Fodor László allami gondozott gyerekek kozott fotó: löffler Második alkalommal rendezte meg tegnap este a pécsi Ifjúsági Ház a „Süss fel nap” Gyermekjótékonysági Alapítvány „Reménykedj és meggyógyulsz” című vidám, zenés jótékony- sági gálaműsorát. Az alapítvány ötlete Fodor László, a Ku- lich Gyula Gyógypedagógiai Intézet gyermekfelügyelőjének fejéből pattant ki, aki külföldön gyűjtött adományok segítségével fogott hozzá az alapítvány létrehozásához, melynek célja a beteg és hátrányos helyzetű gyermekek megsegítése. A tegnapi estet, mely sok gyereket vonzott, csaknem telt ház előtt nyithatta meg dr. Ernyes Mihály, Baranya megye rendőrfőkapitánya. A lelkes közönség bűvész és bohóc- shownak, a Flowers Sporttánc Egyesület táncosainak, Nagy Bandó Andrásnak, a Szivárvány Gyermekház Tátika Csoportjának és Csepregi Évának tapsolhatott. A gálaműsort többek között a Márton Utazási Iroda és a Pavlik Kerékpárüzlet támogatta. Az alapítvány tavaszra újabb jótékonysági estet tervez, de addig is örömmel fogad minden adományt a Postabank 025-09- 093-as számla javára, mely a beteg gyermekek gyógyulását szolgálja. V. G. A Szegváry Menyhért rendezte La Mancha lovagja című musicalben Aldonza szerepében Füsti Molnár Évát, Cervantesként Andorai Pétert láthatja a pécsi közönség fotó: Müller Don Quijote, az utolsó lovag Tizennyolc év után ismét Szegváry Menyhért rendezi a La Mancha lovagja című musicalt a Pécsi Nemzeti Színházban. Sokan emlékeznek arra is, amikor 1984-ben a Pécsi Nyári Színház a tettyei romoknál mutatta be Dale Wasserman író és Mitch Leigh zeneszerző sikerdarabját. A PNSZ nagyszínpadán az idei évadkezdő előadáson, október 13-án Andorai Péter főszereplésével láthatja újra a közönség a világszerte szívesen játszott zenés darabot.-A 18 évvel ezelőtti lovaghoz képest ez egy fáradtabb, megtörtebb ember - mondta a rendező. - Már megtapasztalta a világot, de mégsem veszítette el az idealizmusát. Hogy miért? Amiért még én is itt ülök: mert még élünk, még csináljuk... La Mancha lovagjának a farkasvilággal való fájó összeütközése tragikus színezetet kap, de az emlékezetes dal azért ma is ugyanúgy szól, mint egykor: „az álmot, mit nem láttak még, s győzni, hol nem győztek még, a bánatot eltűrni némán, s elérni a távoli célt...” A főbb szerepeket Füsti Molnár Éva és Stenczer Béla alakítja. Játszik Krum Ádám, Németh János, Fillár István, Lesznyák Katalin, Haramza László, Unger Pálma, Pilinczes József, Győrfi István, Be- nyovszky Tamás, Tadits Agnes, Czukker Csilla, Kocsis Tamás, Miski Sándor, Bora Gábor és Máthé GAbor. A díszlet Menetel Róbert, a jelmez Velich Rita munkája. A Pécsi Szimfonikus Zenekart Blázy Lajos, illetve Papp Zoltán vezényli. Hodnik I. Gy. Az asztmás gyermekekért Évadnyitó összejövetelét tartotta kedden az Asztmás, Allergiás Gyermekek Szülői Klubja a pécsi Szivárvány Gyermekházban, melyen az elkövetkező évad programjait alakították ki. A klub ezúttal a gyerekekkel közös rendezvényeket, illetve a számukra rendezett összejöveteleket helyezi előtérbe. Szó esett többek között az október 21-i egész napos mecseki kirándulásukról, a kisúj- bányai nyári táborozás lehetőségéről, légzéstorna tanfolyam indításáról, valamint arról is, hogy a Gyermekkórház tüdő- gyógyász szakorvosai oktató- programot szerveznek a frissen diagnosztizált asztmás gyerekek és szüleik számára. Több szülő örömmel számolt be gyermeke abaligeti klímakezelésének eredményeiről. Nemrég a barlang gyógyhatását mérésekkel is alátámasztották, épp ezért az érintett szülők aggodalmukat fejezték ki a szanatóriumi részleg megszüntetése miatt. Immár hagyomány számba megy, hogy asztmás gyermekek és felnőttek az erdélyi Parajd sóbányájában gyógyüdülésen vehetnek részt. Erre november elején újra lehetőségük nyílik. V. G. Ne féljünk a zagytározóktól! Kamarai pályázatok Ülést tartott tegnap a Pécs- baranyai Kulturális Kamara: áttekintette a nívódíjakra és az anyagi támogatásokra érkezett pályázatokat. Ez utóbbiban döntött is, a tizenöt kamarai tagnak november 6-án háziünnepségen adják át a pénzbeni támogatást Pécsett. (Folytatás az I. oldalról) Most a megfelelő technológiák kiválasztása következik, s abban a hatóságok és a vállalat vezetői is egyetértettek, hogy az egyeztetések ideje lejárt, mostantól konkrét tervekre és engedélyekre lesz szükség. Mai értéken mintegy 2-3 milliárd forintba kerül majd a zagytározók okozta vízkárosítás megakadályozása, s a vízkezelés 10 évnél tovább tart majd. A végső megoldás - a szennyező objektumok csapadékvíztől való elszigetelése, a zagytározók környezetének végleges morfológiai kialakítása, a radiológiai előírások betartásának legolcsóbb megoldása, az eróziókkal szembeni védelem - azonban továbbra is csak körvonalazódik, s a pénzügyi keret, és annak időbeni ütemezése sem alakult még ki. M. B. E. Pécs levegője Az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézetének vizsgálati adatai szerint az október 10- én mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs város lég- szennyezetjségét a következő mutatók jellemezték az egészségügyi határérték százalékában: kéndioxid 14%, nitrogéndioxid 41%, szénmonoxid 26%, szálló por 90%, ózon 14%. A legmagasabb szálló por szeny- nyezettséget (a határérték 116%-a) a Szabadság úton, a legmagasabb nitrogéndioxid szennyezettséget (a határérték 68%-a) a Kodály Zoltán úton mérték. (Az egészségügyi határérték 100%-nak felel meg, amely szint alatt a szennyeződés nem okoz közvetlen egészségkárosodást.) Takarítási akció a tubesi kilátónál A Tubes Kilátó Alapítvány takarításra hívja fel Pécs segítőkész polgárait a Tube- sen épülő új kilátótoronyhoz, amelynek nemrég készült el a betonalapja. Az akcióban részt vállalók október 14-én, szombaton 9 órakor találkoznak a Tube- sen. A szervezők azt kérik a résztvevőktől, hogy vigyenek magukkal ipari kesztyűt, ivóvizet, lapátot és kapát. Logopédus és színművész A dyslexiáról rendeznek beszélgetést szülőknek és pedagógusoknak ma délután öt órakor Pécsett, a Pécsi Városi Könyvtár 3. számú Gyerekkönyvtárában. A beszélgetést Szvath Józsefné könyvtáros vezeti. Vendégek Kárpáti Magdolna logopédus és Sólyom Katalin színművész lesznek. Klubtag-toborzó 800-1200 négyzetméter közötti, örökölhető és elidegeníthető telkeket ad bérbe a Kánanán Country Club. Az üdülőfalu Gorica és Kán között épül majd fel. A tagtoborzót október 12-én 17 órakor tartják Pécsett, a Szivárvány Gyermekházban. Szerepjáték találkozó Pécsett Holnap kezdődik és október 15-ig tart Pécsett a DOZSÓ- ban a szerepjáték fesztivál. A Péntek 13 nevű rendezvény keretében lesz nonstop szerepjáték, íjász-verseny és „Vámpírok bálja”. Új üzletház a sétáló utcában A pécsi Citrom utcában több évre abbamaradt, utóbb pedig látványos folytatásba lendült építkezéssel több szempontból is „rokon” a Király utca 46. számú épülete. A pécsi Castor vásárolta meg ugyanis, amely egyúttal, az év végére kulcsrakész Citrom utcai új üzlet- és irodaház sikeres hasznosításának „vezénylője” volt. A Király és a Lyceum utca sarkán magasló termetes épületet négy esztendeje alapozták, de a beruházás másfél év után leállt. Ám az új tulajdonos rövidesen munkához lát. Az épület, leendő nyolc szintjével máris egyedülálló. Eredeti tulajdonosa ugyanis három alsó szintet terveztetett, amelyre belvárosi miliőben legfeljebb a fővárosban találni példát. A boltíves, tágas mélypince sörözőnek vagy tekepályának ad teret, fölötte parkolókat alakítanak ki. A mélyföldszin- ten üzletek, a földszintre pedig bank vagy étterem kerül. Ä felsőbb szinteken és a tetőtérben egyebek között üzletek és lakások készülnek. A ház homlokzati kialakításánál kitartanak Weiler Árpád eredeti tervei mellett. Kőburkolat és egyedi nyílászárók, szobrok, Zsolnayt idéző motívumok is szerepelnek a 200 millió forintos nagyságrendű beruházás terveiben, amellyel várhatóan már a jövő év augusztusára elkészülnek. A Castor egyúttal a sétáló utcát is meg szeretné toldani „egy sarokkal”, mégpedig a díszburkolat - autósforgalomra is alkalmas - továbbvezetésével. __ Tröszt É. Jelenleg az épület vasbeton váza látszik fotó: löffler Gábor A Köztársaság Párt elnökségi ülése Pécsett (Folytatás az L oldalról) egyik fő napirendi pontja annak megvitatása volt, mi lehet erre a megoldás. Utalt Palotás János arra is, hogy a déli háború befejeződése utáni újjáépítésben nagy szerepe lehet a régiónak, különösen akkor, ha erre időben és gyorsan felkészül. Ennek azonban feltétele a jelenleginél jobb úthálózat kiépítése - a megyének és Pécsnek kellene lobbiznia ennek érdekében -, a megfelelő információs rendszer megteremtése. Ä Köztársaság Párt politikáját pragmatikusnak minősítette. Alaptétel: a megoldások felkutatása. Lévén Pécs felsőoktatási és egészségügyi centrum, szó esett arról is, hogy a párt ellenzi az e területeket sújtó intézkedéseket. Az elvonások erőltetését pénzügyi álreformnak minősíti a Köztársaság Párt.- Az ország relatív sikertelenségének oka néhány ember feltűnő gazdasági sikeressége! Régi recept, rossz politika esetén - jelölte meg kérdésünkre Palotás János az ellene folyó adóvizsgálat egyik okát. Véleménye szerint az APEH magatartását ez ügyben most már az öngerjesztő védekezés határozza meg. Úgy véli, egy vezető állami intézmény elnökét sorozatos hibák elkövetése esetén le kell váltani. Márpedig - fejtette ki Palotás János - az adótitok, a magántitkok megsértése, vállalkozásainak befektetéseinek ismertetése: súlyos hibák. Mészáros A. t » h * É