Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)
1995-10-07 / 274. szám
6 Dünántúli Napló Kultúra - Művelődés 1995. október 7., szombat Az Angster-gyár nyomdokain Orgonások a város szélén Összefogás a könyvtárakért „Összefogás a könyvtárakért” címmel programsorozatot tart a pécsi Városi könyvtár. Október 9-én, 10-én, 12-én és 13-án több helyszínen előadá- sok hangzanak el, könyvkiállítás nyílik, vetélkedő lesz, gyermekkönyvtárak névadó ünnepségei zajlanak. Könyvtárakkal kapcsolatos rendezvény lesz a pécsi Művészetek Házában is, október 11-én. A Baranya megyei könyvtári napok keretében este 6-kor irodalmi est kezdődik, ahol Aranyi László, Arató Károly, Bertha Bulcsu, Bertók László, Csorba Győző, Pál József, Parti Nagy Lajos, Szakács Eszter, Tüskés Tibor, Várko- nyi Nándor és Weöres Sándor műveiből hallunk részleteket. Mediterrán ősz Folytatódnak a Mediterrán Ősz eseményei. A hét végén zajlik a Villányi vörösbor fesztivál, október 7-én térzene, fotókiállítás, szüreti felvonulás szórakoztatja a résztvevőket, de vasárnap is folyamatos a műsor reggel 8 órától. Október 7-én Lánycsókon is nagy mulatság készül. Szüreti fesztivál kezdődik 10 órától, ahol lesz vásári vigasság, felvonulás, gyermekprogram, s délután a mo- holi lakodalmast adja elő a helyi énekkar és tánccsoport. Jótékonysági gála A „Süss fel nap” Gyermekjótékonysági Alapítvány és a pécsi IH zenés gálaműsort tart jótékonysági céllal. 11-én este 6-kor Csepregi Éva, Fodor László, Nagy Bandó András, Federel László és Fülöp Gyula mellett fellép a Tátika Play Back Show és a Flowers Sporttánc Egyesület rock and roll csoportja. Kicsik néptánciskolája Nagy múltja van az 5-6 éves gyermekek számára rendezett Néptánciskolának, melyet a Szivárvány gyermekházban tartanak. A szülők most „Néptánccal a gyermekért” alapítványt hoztak létre. Aki szeremé, hogy gyermeke is részesüljön a programban, vagy támogatni kívánja az alapítványt, Molnár Jánostól kérhet információt. Festménykiállítás A pécsi Nevelők Háza galériájában 13-án Soós Tamás festőművész kiállítása nyílik meg, este 6-kor. Dr. Húsz Mária esztéta mond bevezetőt. A Nagykozári úton, egykori bányatelepen, meglepő látvány fogad. Egy fehérfalu blokképület viszonylag kis helyiségeiben orgonák épülnek. Középütt egy irodaféle, mellette a sípműhely; jobbra egy kis intonáló helyiség, majd egy nagyobb terem, a gépműhely, ahol most famunkákat végeznek. Összesen 12- en dolgoznak itt: hat szakmunkás, két tanuló és betanított munkások. Néhány éves történetük akár mesébe illene. Budavári Attilától, a Pécsi OrgonaépítdManufaktúra Kft. vezetőjétől hallottam róla. Attila ősei, déd- és ükapja (összesen hatan a rokonságból) a hajdani Angster- orgonagyár alkalmazottai voltak. Most pedig nála folytatódik a szakma. Gyermekkori elhatározása szerint leérettségizett, majd elkezdte tanulni az orgonaépítést. Előbb egy kisiparosnál, majd másfél évig a pesti Aquincum Orgonagyárban, ahol szakmunkás oklevelet szerzett. Itt dolgozott együtt két társával, akikkel néhány év múltán Pécsett találkoztak, hogy elindítsák, azaz folytassák e város egykor messze földön jeles orgonagyártását. Ebben Attilának cégtársa öccse, Budavári Csaba is orgonaépítő szakmunkás. Közben azonban néhány külföldi év is eltelt. Budavári Attila budapesti munkatársával Ausztriában keresett és talált lehetőséget a további elmélyülésre. Ő másfél, társa két és fél évet a Linz melletti St. Florian apátság területén lévé orgonaépítő intézetben dolgozott, tanult. Számos túlórával, ottlétük minden percét kihasználva, hiszen ez a szakma megköveteli ezt mindenkitől, aki „belesze- relmesedett” a hangszerkirály építésének művészetébe. Társa, Végh Antal családját is kivitte St. Flóriánba. Ő egy évvel tovább maradt. Végül is pár év után itt, Pécsett indultak neki ifjonti bátorsággal a számukra az életet jelentő nagy útnak. Ami leginkább meglepő: alig másfél-két éve dolgoznak együtt - és tele vannak munkával. Az idén két új orgonát adtak át: Szentendrén és a paksi katolikus templomban; Komlón átépítettek egy hasonló méretű két billeníyűsoros hangszert. Jelenleg két nagyobb megrendelésük van. Bácsalmásra új, hárommanuálos orgona készül; Szabadkára egy nagyjából ekkora, 101 éves (!) műemlékhangszert restaurálnak, amely érintetlen Angster-orgona 1894-ből. Ezt, a mintegy két- ezemyi sípot s a szerkezet legapróbb részecskéit is újjávarázsolva építik fel újra a szabadkai Szent Teréz székesegyház kórusán. A megrendelt orgonaműveket Budavári Attila tervezi meg a rajzasztalon. A két művel várhatóan a jövő nyárra készülnek el. A társulást két fontos cél vezeti. Részben új műveket alkotni s közben szakmunkásokat kinevelni; részben olyan céget kialakítani, ahol minden alkatrészt ők maguk állítanak elő, távlatilag egy olyan 20-25 főnyi szakmunkásgárdával. Ehhez sikerült megszerezniük egy szűkén 400 négyzetméter alap- területű műhelyt a Budai vám, a 6-os út közelében. Ide a jövő évben költöznek át. Mindebben legnagyobb gondjuk az utánpótlás. Erről Végh Antal orgonaépítővel beszélgettem. Ő budapesti. Elvégezte a gyógyszerész szakot, s mintegy másfél évet dolgozott is a szakmájában. De még egyetemistaként - megismerkedve egy orgona belső szerkezetével - pályát módosított, és ma mindene az orgonaépítés. Úgy tapasztalták, a szakma - látatlanban - igen vonzó. A fiatalok nagy „elánnal” érdeklődnek, lelkesednek. Mindaddig, míg ki nem derül, hogy itt kivételes szakmai tudást kell szerezni. Rengeteg tanulással és munkával, az alváson kívül majdhogynem szabad idejük teljes feláldozásával is. Ilyenkor általában lelohad a nekibuzdulás. Megtudom még: hét végén, tízen, háromnapos tanulmányútra indulnak Németországba, orgonaépítő műhelyekbe. Hiszen a szakmához ma is igen fontos megismerni mit hogyan csinálnak másutt és milyen új szakmai eljárásokkal. Az orgonaépítés sokat fejlődött a század második felében. A lépéstartás vele - nélkülözhetetlen. Évekkel ezelőtt, amikor a hajdani Angster-gyárról írtam, a pécsi orgonaépítés egyik utolsó nagy alakja, a gyár egykori szakmai vezetője, Angster József ny. elektromérnök futólag említette, hogy időnként foglalkozik két-három ambiciózus, ígéretes fiatallal. Akkor azonban - a nyolcvanas évek vége felé - talán ő maga sem gondolta, hogy alig 4-5 év múltán elindul, azaz folytatódik a becses emlékű orgonagyártás nemes hagyománya - Pécsett. Wallinger Endre A hangszerkirály, az orgona építésének szerelmesei ... fotó: löffler Gábor Bérletnyitó koncert Szokatlan és örvendetes élénkséggel köszöntött ránk az idei koncertévad. Másfél hete közvetlen egymásutánban négy eseményt sorolhattam fel, és most, a Pécsi Napok múltával is bőséges kínálatról adhatok számot. Hétfőn a POTE aulájában vette kezdetét a Filharmónia bérleti sorozata, de a hét eseményeihez tartozott-tarto- zik két nemzetközi presztízsű együttes: a Bartók Vonósnégyes és - éppen ma este - a Capella Savaria vendégszereplése is. Utóbbi a Bach Énekegyüttes jubileumi koncertjének fényét emeli, korábbi közös, le- mezfelvétélben is megtestesülő munkájuk új fejezeteként. A Pécsi Szimfonikus Zenekar hétfőn lezajlott bérletnyitó koncertje maga is különlegesség-számba vehető. A közelmúlt országos kampányát leszámítva ma is kuriózum Lajtha László egy-egy művének megszólaltatása koncertpódiumon - ezúttal a IV.szimfóniát hallottuk -, emellett az ötven éve elhunyt Bartók emléke előtt is most tisztelegtek az est művészei a Brácsaverseny megszólaltatásával. A program mellett a kivitelezés is szolgált nem mindennapi élményekkel, magyar középvárosi nézőpontból legalább is feltétlenül. Köztudomású, hogy a pécsi gárda Nicolas Pasquet vezető karmesterrel CD-felvételsoro- zat kellős közepén tart a szerző szimfonikus műveiből, így hát nem csoda, ha Lajthát igazán rutinosan, „professzori szinten" képes interpretálni. Mégis kár lenne alábecsülni és a stúdiómunka természetes hoza- dékának tekinteni azt a színvonal-többletet, amit ennek a szimfóniának a megszólaltatása jelentett. Szigorú művészeti értékrendnél maradva azt kellene írnom: csak így, az anyagismeretnek, a kiérleltségnek, a pontosságnak és a zenekari színkultúrának csak ezen a fokán érdemes közönség elé állni, csak ekkor lehetséges a szándékok, az igyekezet és az esetlegességek kényes egyensúlyának mérlegelése helyett az elegancia és virtuozitás tényeit méltányolni. Persze, józan ésszel nyomban belátható, hogy a koncertüzem nem így működik. A léc mégis ismét magasabbra került, s ami ma még csak különleges energiabefektetéssel érhető el, az egy napon a felkészülés alapszintjét fogja jelenteni. A Serly által vázlatokból írt Bartók-mű szólistájaként ritka egészséges és szép telt hangon brácsázó, felkészült és gondos muzsikust ismertünk meg Adrian Gernot személyében. Ezt követően Schumann IH. („Rajnai”) szimfóniája hangzott el, gazdagítva Pasquet Schumann- vonzalmának eddigi eredményeit. E vonzalom megalapozottnak és termékenynek érződik, karmesterünk - miként számos e századi stílusrétegben is, - a tőle megszokott roppant otthonossággal mozog e zenei közegben, és formálókészségének, fantáziájának legjavát tárja elénk, megnyugtatóan biztos kézzel irányítva a zenekart. Gönczy László Galambosi László Az ég ajándéka Nézd, hogy szépítkezik a bimbó. Pártát emel parányi homlokára. Napsárga-palástú lepkét rózsa-mennyegzőre csalogat. Mozdul a szellő, lassan hintázik aranyló fészek: fiókákkal fölfénylő fogat. Bokáig érő fűben játszik a margaréta, fehér gallérját selymesre mosta a harmat. Örvend az Úr. Ajándékoz ölmeleg égből búzavirág-kék nyugalmat. Suhanó repülő, vitorlázó szirom kering köröttem; gyorsító bogár, piros pilóta benne. Ragyog a teljesség temploma, tornyában boldogság emelgeti szárnyát lebegve. Forgat a szerelem tükröző habja: érzem a kibontott mellű lét asszonyi simogatását. Fürkészem örvénylő nők, rám hajló arcok hívó rajongását. Zöldben a part. Lomb-mentéjű, szivárvány-kupolák alól közelítő fák, táncoljatok; hallgassátok a hullámok szájából gyöngyöző dalt! Bokrok sugár-húros csellói, kedvünkre muzsikáljatok! Kalász-násznépet bíborban ünneplő angyalok, harangozzatok! Harangozzatok! Futnak A Képek JEGYZET Emberek, arcok, tekintetek Tóparti elégia John Sayles az egyik legismertebb független filmes Amerikában, aki mindeddig ellent tudott állni a nagy stúdiók csábításainak. Olcsó filmeket készít, a hétköznapok egyszerű eseményeivel foglalkozik. Hősei átlagemberek, akiket tapintatos érzékenységgel, finom bevérzéssel szemlél. Kitűnő megfigyelő. A Passion Fish két mai asz- szonyról szól. May-Alice sokrészes szappanoperák népszerű szereplője, aki egy autóbaleset következtében súlyosan megsérül, s tolókocsiba kényszerül. Elvonul a világtól, visszaköltözik gyermekkora színhelyére, louisianai házába. Elkeseredésében inni kezd, mindenkivel összeveszik, úgy tűnik, kiállhatatlan, házsártos nőszemély válik belőle. Új gondozója, a fekete Chantelle éppen túl van egy kábítószer-elvonó kúrán. Kislányát elvették tőle. Ő is menekül az emberek elől. Igyekszik talpraállni. Ennyi. Két szerencsétlen nőt egymás mellé sodor az élet. Kezdetben idegenül és bizalmatlanul viselkednek, majd lassanként megértés és rokon- szenv ébred a szívükben a másik iránt, s aztán megpróbálnak egymásnak segíteni. Erről szól a film. Nincsenek váratlan fordulatok, nem történik csoda, nincs happy end. Ez egy nagyon egyszerű film. Ilyenek is készülnek odaát, persze, nem Hollywoodban. Emberi arcokat látunk a vásznon. A May-Alice-t alakító Mary McDonnel szép, szomorú vonásait, a fájdalom, a beletörődés és a tétova remény villanásait a tekintetében. Alfre Woodard játéka Chantelle szerepében érzékeny, megbízhatóan pontos mellékszólamot alkot. Töprengő zongorafutam kísér egy visszafogottan mélabús hegedűmotívumot. Kamaramuzsika lassú tételekben. Az arcok hátterében egy vadregényes tóvidék egzotikus képe tárul elénk. Végtelennek tűnő árterület, pagonyok, berkek, mocsarak. Kígyók, teknősbékák, vízi madarak, halak, köztük a vágyakat esetleg beteljesítő passion fish is, a szerelem-hal. A felbukkanó mellékszereplők (barátnők, rokonok, tévések) inkább csak karikatúrák. John Sayles túlzottan kiélezi a mesterkélt civilizáció és a romlatlan természet jól ismert ellentétét, ennek következtében tóparti elégiában harsány színek vegyülnek, ami némileg megbontja a különben egységes hangulatot, s helyenként kissé didaktikussá teszi a történetet. Pedig a képek, e sokszor mulattató, mégis felesleges kitérők nélkül, önmagukban is elég beszédesek. Azt hiszem, John Sayles-nek * be kellett volna érnie a két nővel. Aztán már nem is lett volna szükség másra, mint a tópartra és egy kamerára. Nagy Imre 4 1 I t
