Új Dunántúli Napló, 1995. szeptember (6. évfolyam, 238-267. szám)
1995-09-03 / 240. szám
12 ^nántúli Napló Sport 1995. szeptember 3., vasárnap Kosárlabda, NB I. nők, második forduló Csak így tovább, vasutasok! PVSK-Dália - FTC 70-60 (31-35) Vilutyte négy zöld mezes között szerez labdát fotó: laufer l Kovács Antal lett Miskolc nagydíjasa Miskolcon, a Városi Sportcsarnok adott otthont a XI. Vasutas Kupa nemzetközi cselgáncsversenynek, amelyre ellátogatott Kuncze Gábor, a sportot felügyelő miniszter, a belügyi tárca vezetője is. A szombati egynapos viadalt, amelyről a honi legjobbak többsége a németországi túra miatt hiányzott, úgy harangozták be, hogy az indulók között lesz a város egyik büszkesége, a birkózó olimpiai bajnok Repka Attila is. ő ott is volt, de csak „civilben”. A mezőnyben mégis akadt egy ötkarikás bajnok, a paksi Kovács Antal, aki visszatérő vendége a számára sokszor sikert hozó Vasutas Kupáknak.- Erre számítottam. Nagyon jó gyakorlási lehetőséghez jutottam - mondta Kovács Antal, aki súlycsoportjában ipponnal győzte le mind a négy ellenfelét, és ezzel a teljesítménnyel kiérdemelte Miskolc város nagydíját is. A nők között, az 52 kilósok súlycsoportjában a PVSK versenyzője, Vészi Klára nyert nagy fölénnyel. ________Totó________ 1 . Freiburg - Frankfurt 2-0 1 2. Hamburg - Schalke 1-1 x 3.1860 M. - Bayern M. 0-2 2 4. Uerdingen - Bremen 3-0 1 A többi mérkőzést ma játsszák. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. NB II.: Mohácsi FC - Kaposvár, Mohács, 16.30. NB III.: PPTSE - Bala- tonföldvár, Postás-pálya, 15.30. Beremend - DDGáz SC, Bere- mend, 15.30. Komlói Bányász- Paks, Komló, 15.30. Balatoniéin - PVSK, Balatoniéin, 15.30. Balatonkeresztúr - Szekszárd, Balatonkeresztúr, 15.30. Bátaszék - Bonyhád, Bátaszék, 15.30. Megyebajnokság, I. o.: Lánycsók Rival - PEAC, Lánycsók, 16.30. Boda- Villány, Boda, 16.30. Somberek - Szentlőrinc, Somberek, 16.30. Kozármisleny - Szigetvár, Kozármisleny, 16.30. Siklós - MTE, Siklós, 16.30. Új- petre - Szederkény, Újpetre, 16.30. Harkány - Bóly, Harkány, 16.30. Felsőszentmárton- Szabadszentkirály, Felsőszentmárton, 16.30. KÉZILABDA. NB II. férfiak: Letenye - PPTSE, Lete- nye, 16.30. NB II. nők: Tamási- Pécsvárad, Tamási, 11.00. MODELLEZÉS. Rádióirányítású autómodellek országos bajnoksága, újmecsekaljai modellező bázis, 10.00. Pécs, városi sportcsarnok, 2200 néző. V.: Harsányi, Mis- sura. PVSK-Dália: Balázs 18, Sztojkovics 8, Horváth 6, Ani- tics 16, Vilutyte 19/3. Cs.: Veres 3/3, Hollósy. Edző: Rátgé- ber László. FTC: Karch 22/12, Újvári 7/3, Seres 1, Bíró E. 11, Károlyi 4. Cs.: Béres 10, Nagy V., Pásztói, Herbster 5. Edző: Tursics Sándor. Sporttörténeti mérkőzés volt, mert az FTC még sohasem játszott a PVSK-Dáliával. Igaz, korábban nem is tudott volna, mert a nyáron vette át a Tungsram SC női szakosztályát. Kár volt előre begyulladni, mert a híres-hírhedt Fradi-tá- bort mindössze 11 ifjú képviselte. így természetesen nem is volt rendbontás a lelátón. Már a 8. másodpercben kosarat szerzett a PVSK-Dália, a folytatás azonban döcögősre sikeredett. Eladott labdák, védekezési hibák, kihagyott zicA börtönbüntetéséből nemrég szabadult és azóta a ringbe is újra sikerrel visszatért amerikai ökölvívó, Mike Tyson új példaképekre lelt. Az egykori hivatásos nehézsúlyú világbajnok ugyanis Mao Ce-Tung volt kínai vezető, és az cerek és büntetők, rossz tripla- kísérletek az egyik oldalon, rohanás, sokmozgásos játék, pontos dobások a másikon. El is húzott 10 ponttal a zöld-fehér együttes az első félidőben. Négy pontos hátránnyal jöttek ki a vasutasok a második játékrészre. És azzal a reménynyel, hogy még semmi sincs veszve. Nagyon feljavult a PVSK- Dália. 48-41-re még a Ferencváros vezetett, és bár Sztojkovics megsérült, a pécsiek 52-52-nél utolérték a vendégeket. Ehhez az is kellett, hogy Karch, az FTC legjobbja elfáradjon, a fiatal társai pedig elbizonytalanodjanak. Egyre jobban megugrott a PVSK-Dália. Az utolsó kilenc percben a ferencvárosiak csak 8 (!) pontot gyűjtöttek. Volt már 15 pontos is a vasutasok előnye, a végére ebből tíz maradt. Rátgéber László: - Örülök AIDS-ben elhunyt teniszező, Arthur Ashe arcképét tetovál- tatta két alkarjára.- Életem fontos részeivé váltak. Soha nem találkozhattam Arthur Ashe-sel, de nagyon érdekesnek találom az életét, s számos gondolatát. Börtönbe annak, hogy mi vagyunk az első csapat, amelynek sikerült legyőzni a Ferencváros NB I-es női kosárlabda csapatát. Külön köszönöm a fantasztikus közönségünknek a buzdítást. Tursics Sándor: - A csapatom csak egy félideig bírta fejben a versenyt, 30 percnyi játék után gondolkodásban lelassultunk, elfáradtunk, és nem tudtunk már egyenlő partnerek lenni. Horváth László További női eredmények: Szekszárd - Szolnok 60-71, Közgáz-MATÁV - Zala Volán 64-86, Szarvas - Diósgyőr 83- 91. Kaposvár belvárosa adott otthont szombaton az Adidas Streetball körverseny idei utolsó versenyének. Az utcai kosárlabdázás kedvelői hét kategóriában mérhették össze tudásukat, 119 csapat nevezett és reggel 9 órától este 6-ig 15 pályán folyamatosan pattogott a labda. A látványos rendezvényt büntetődobó, hárompontos dobó és félpályás dobóverseny egészítette ki, végül pedig a két legjobb gárda összecsapott Kaposvár város nagydíjáért. O. F. * Tizenegyedik alkalommal rendezték meg Dombóváron a hagyományos Gunaras Kupát, amelyen a tegnapi napon az utolsó mérkőzésen, nagy csatában dőlt el a kupa sorsa a rendező csapat javára. Szombati eredmények: PEAC-PPTSE - Autotechno Szekszárd 87-64 (47-41). L. d.: Vida 25, Bán 12/9, ill. Jenei 12/6, Horváth Cs. 11/3. Dombóvári VMSE - Balatel KE 85-78 (47-32). L. d.: Kovács N. 24, Kiss S. 17, ill. Godena 30/3, Laczházi 22. Végeredmény: 1. DVMSE, 2. Balatel, 3. PEAC- PPTSE, 4. Autotechno Szekszárd. Kiilöndíjak. Legjobb irányító Kozma (DVMSE). Legjobb dobó: Földesi (Balatel). Legjobb center: Godena (Balatel). Legjobb dombóvári játékos: Kiss S. G. I. kerülésem előtt az ördög irányított, s elhitette velem, hogy nagyember vagyok. Ez tévedés. Senki és semmi vagyok. Egy srác a szomszédból, akinek sikerült eddig kihasználnia az adódó lehetőségeket - nyilatkozta Tyson. „Senki és semmi vagyok” Tysont az ördög irányította? DShántúli Napló Új Vasárnapi Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út 34.7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel I. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Telex: 12-211 Felelős vezető: GERHARD MEYER Terjeszti az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája saját árushálózata és a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt. útján. Dombóváron jól ment a magyar válogatottnak Dombóvári FC - Magyar válogatott keret 0-12 (0-4) Dombóvár, Vasutas sporttelep, 3000 néző. V.: Dravecz. Dombóvár: Bontovics (Fábián 1.) - Hopp R. (Fábián P.) , Savanyú N., Pólyák (Niszlai), Steiger (Fekete) - Studer (Kor- vicska), Kiss, Koch (Hopp K.), Szabotin (Szieber) - Savanyu Z. (Jakab), Varga T. (Károsi). Edző: Szieber József. Magyar válogatott: Petry (Hajdú) - Szekeres (Nagy N.), Telek, Mészöly - Kozma (Bükszegi), Lipcsei, Farkasházy, Halmai, Sallói (Arany) - Illés (Vincze O.), Hamar (Klausz). Szövetségi kapitány: Mészöly Kálmán. Az ügyesen futballozó, de a második félidőre nagyon elfáradó, a Tolna megyei bajnokságban szereplő DFC ellen könnyed, tetszetős játékkal, nagy közönségsikert aratva nyert a törökök elleni EB-selej- tező előtti utolsó előkészületi mérkőzésén a magyar labdarúgó válogatott. Törökországban szerdán valószínűleg nagyobb ellenállást tanúsít majd az ellenfél. A török válogatott még soha nem jutott EB-döntőbe, a magyarok már sokszor, ám most a mieinknek kevés az esélyük. Mészöly a dombóváriakat olyan bátor támadójátékra kérte, mint amit a törökök játszanak majd. Góllövők: Klausz 4, Farkasházy 3, Arany 2, Sallói, Illés, Vincze O. Gaál István Wynn s Miskolc Rallye Rangáék az árokban A verseny előtt, amely a bajnoki futamok között az utolsó előtti - még a pécsi Mecsek Rallye van vissza október elején - a nagy kérdés az volt:'baj- nokot avatnak-e már most Miskolcon? Ifj. Tóthnak meg kellene nyernie ehhez a versenyt. Ranga csak abban az esetben tudja megvédeni bajnoki címét, ha mindkét hátralévő futamot megnyeri és ifj. Tóth egyszer sem végez a 3. helynél előrébb. Miközben egymásra figyeltek, beékelődött közéjük Érdi az N-es Mazdával, így Ranga csak a 3. helyen autózott 2 mp- cel Érdi, és 11-gyel ifj. Tóth mögött. Érdi annyira nyomta a gázpedált, hogy abszolút első időt is autózott. Rangának is igyekeznie kellett és ez lett a veszte. A 4., ru- dabányai gyorsaságin nem jól választotta meg a tempót és becsúszott nagy sebességgel az árokba. Az autó harcképtelenné vált. Ebben a pillanatban minden veszni látszott, hiszen fel kellett adnia a versenyt. Ifj. Tóthnak már csak be kellett volna „kocogni” a vasárnapi célba, úgy hogy legalább hat pontot szerezzen egy abszolút 5. helyen és akkor bajnok. Ő azonban a nagy lehetőség kapujában megbotlott és a következő, ötödik szakaszon beesett az árokba. A mentés 3 perc 40 mp-ig tartott, a Toyota szervizelése még tovább. A 30. helyről eredt a mezőny után és nyolc gyorsasági után a 13. helyre tornázta fel magát. A kérdés: a hátralévő 11 gyorsaságin sikerül-e a pontokat megszerezni, vagy marad a döntés Pécsre? A pécsiek közül a Keszler- Hágen párosnak csak beöltözni kellett, az autó indításkor már meg is adta magát. Kiss F. az abszolút értékelésben all. helyen áll, kategóriájában utcahosszal vezeti a mezőnyt elképesztően gyors autózással. Dara kategóriájában a negyedik helyen áll. Balatonyi is toronymagasan első az 1300-as kategóriában Ladájával, sőt a nagyokat is riogatja időeredményeivel. Folytatás: vasárnap. Kosa András Labdarúgó NB HL Dunaszentgyörgy - Sellye 3-0 (0-0) Dunaszentgyörgy, 500 néző. V.: dr. Csapó. Dunaszentgyörgy: Gróf - Stölkler (Dru- bics), Varga F„ Vecsei, Sörös (Debreczeni) - Aradi, Boros, Mácsik (Gyöngyösi), Dienes - Lakatos, Bíró. Edző: Horváth Péter. Sellye: Regős - Csorba, Knézics (Major), Foral, Varga Z. - Becker, Kapusi, Vásáros, Hirth - Belvári (Tóth), Varga G. (Pfeiffer). Edző: Lőrincz Sándor. A Dunaszentgyörgy végig irányított, a nagy mezőnyfölényét azonban csak az utolsó 10 percben tudta gólokra váltani a 70 percen keresztül - kiállítás miatt - 10 emberrel játszó sely- lyeiekkel szemben. G.: Bíró 2, Gyöngyösi. Kiállítva: Csorba. Dömötör Endre Gerjen - Marcali 0-1 (0-1) Gerjen, 250 néző. Vezette: Győri. Gerjen: Prantner - Gyenis - Weizner, Horváth, Kern, Andi - Beda, Taba (Hos- nyánszki), Nagy Zs. - Farsang, Palásti (Pusztai). Edző: Teszler Vendel. Marcali: Ángyán - Bozsó, Mészáros J„ Borbély, Rózsa - Becsei, Virág, Adricz (Kolumbán), Tóth Cs. - Szántó (Mészáros L.), Tóth P. (Vadász). Edző: Mészáros József. Az első félidőben enyhe mezőnyfölényben játszottak a vendégek, ennek eredményeként meg is szerezték a vezetést. A gerjeni csapat a második játékrészben ugyan döntő fölénybe került, de ennek ellenére gólképtelen maradt, mert kihagyta a jobbnál jobb helyzeteit. G.: Adricz. Szebényi Béla Női labdarúgó NB I. Fortuna-BAT - írisz 4-0 (2-0) Pécs, Várkői Ferenc-stadion, 100 néző. Vezette: Kiss. Pécsi Fortuna-BAT: Kiss J. - Rácz, Rippel, Szabó (Berki) - Török (Dittrich), Lőj, Szittár, Duduka, Arnold - Ferenc (Lauer E.), Erdősi. Edző: Hunyady Tibor. Masszívan védekezve kezdte a mérkőzést a gólerős hazai csapat ellen a harmadik legjobb fővárosi együttes, az írisz. A bunkervédekezés azonban nem sok jóval kecsegtetett. Nem is úszták meg gól nélkül sokáig a budapestiek, hiszen a tavalyi bronzérmes pécsiek hamar vezetést szereztek. A 16. percben Török egyéni alakítása után kezdődött meg a dohánygyáriak gólgyártása (1-0). Tíz perc múlva következett egy nagyszerű Erdei-átadás, amit Arnold továbbított 5 m-ről a hálóba. (2-0). Szünet után a kapuja elé vonult a fővárosi együttes, próbálta megúszni tisztes vereséggel. Mindez viszont nem zavarta a hazaiakat, akik az 53. percben Erdei egy szólójából előbb 3-0-ra, majd Amold-Loj akció végén, Lőj révén 4-0-ra alakították a végeredményt. Nagyon taktikusan és eredményesen játszott a pécsi csapat, amely a végig védekező ellenféllel szemben magabiztos, fölényes győzelmet aratott. így továbbra is jól szerepel a bajnokságban. ________________Vpn Góltotó________________ A Dunaszentgyörgy - Sellye mérkőzés eredményét eltaláló pályázóink közül a szerencse Csendes Imre 7629 Pécs, Bocskai u. 24. sz. alatti lakosnak kedvezett, akinek az 500 forintos utalványt postán küldjük el. Az e heti pályázatunkra is csak a lapból kivágott szelvényeken lehet tippelni, amit pénteken déli 12.00 óráig juttathatnak el pályázóink szerkesztőségünk címére: Új Dunántúli Napló, 7623 Pécs, Rákóczi út 34. Főmérkőzés: PMFC - Békéscsaba:..................... P ótmérkőzés: ZTE - Haladás VSE:..................... A pályázó neve:........................................................ Lakcíme:....................................................................