Új Dunántúli Napló, 1995. szeptember (6. évfolyam, 238-267. szám)

1995-09-26 / 263. szám

16 Dtinántúli Napló Sport 1995. szeptember 26., kedd Samsung-futás Pécsett Elutasították a Kijev óvását Az Európai Labdarúgó Szövet­ség (UEFA) Fellebbviteli Bi­zottsága genfi ülésén elutasí­totta a Dinamo Kijev fellebbe­zését. Ismert, az ukrán csapatot megvesztegetési kísérlet miatt zárták ki a Bajnokok Ligájából. A kijeviek a Panathinaikos elleni 1-0-ás győzelem előtt próbálták befolyásolni a spa­nyol Antonio Lopez Nieto já­tékvezetőt. A négyórás meg­hallgatás után megerősítették a további büntetéseket is, így a Dinamo Kijev 1998-ig semmi­lyen európai kupaküzdelemben nem vehet részt, és élete végéig eltiltották a labdarúgástól Va- szil Babicsukot, a klub alelnö- két, valamint Igor Szurkisz me­nedzsert. A Dinamo Kijev helyett a dán bajnok Aalborg szerepelhet a Champions League A-cso- portjában. Óbert az edző Beremenden Tegnaptól Óbert Béla az NB Ill-as beremendi labdarúgó csapat szakvezetője. Ő játéko­sedzőként irányítja az együt­test. A rhegbízatása egyelőre csak az őszi idény végéig szól. Rendcsinálás Sopronban Az EMDSZ-Soproni LC elnök­sége hétfőn megvitatta a labda­rúgó NB Il-ben érdekelt csapat szereplését. Mivel azt nagyon gyengének találta, Árgyelánt és Sztanót pénzbírsággal sújtotta és ugyanakkor átadólistára he­lyezte. További három játékos súlyos pénzbüntetésben része­sült. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. Megyei I. o.: PEAC - Harkány, Egyetemi sporttelep, 15.00. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 38. heti totónyeremé­nyek a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szel­vény 14 darab, nyereményük egyenként 535 964 forint, 13 találatos szelvény 7 darab, nyereményük egyenként 186 422 forint. A 12 találatos szelvényekre egyenként 4894 forintot, a 11 találatos szelvényekre egyen­ként 413 forintot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 110 fo­rintot fizetnek. Pécs sporttörténetében a legné­pesebb utcai futóversenyt ren­dezték meg szombaton. Tették ezt úgy, hogy az előző napon azaz, pénteken este Pécs belvá­rosában immár 10. évéhez kö­zelítő futóakció, a Trapp Nap is csúcsot döntött. Az ötödik éves magyaror­szági jelenlétét ünneplő Sam­sung cég Budapesten és az or­szág további 18 megyeszékhe­lyén meghirdetett kocogónap­jára 75 ezren jelentek meg (a legtöbben, 7 ezren Szolnokon), ebből Pécsett 3200-an. A PMFC-pályánál összegyűlt tö­meget a népszerű humorista Nagy Bandó András köszön­tötte és ő dirigálta le a versenyt. Igaz, volt némi malőr, hiszen a meghirdetett 11.05 helyett né­KÉZILABDA. NB I. B. fér­fiak, Tököl: Tököl - Szigetvári Takarékszövetkezet 24-19 (14­7). Szigetvári góllövők: Danyi 9, Fajcsi 3, Késmárki 3, Hor­váth 2, Burán 1, Papp 1. A volt válogatottakkal felálló tököliekkel szemben jól tar­totta magát a szigetvári csa­pat. • NB II. nők, Mohács: Mo­hács TE - Balatonboglár 25- 18 (13-9). MTE: Simonné - Bálint 1, Erdős 6, Predács 3, Vértes N. 8, Vöő 6, Prell. Cs.: Andrássy, Simicsné, Kindl 1, Hafner. Edző: Oszlár Ferenc. Az MTE 5 mérkőzésen szerzett 8 pontjával továbbra is az él­mezőnyben szerepel. LABDARÚGÁS. Női NB I., Pécs: Fortuna-BAT - Bp. Fe- mina 4-5 (2-3). Fortuna BAT: Kiss J. — Rácz, Rippel, Szittár, Szabó (Lauer É.) - Török, Lőj, hány fékezhetetlen fiatal jóvol- tánból a már 11.00 órakor elraj­tolt mezőnyt vissza kellett pa­rancsolni. Mindez azonban nem rontotta a futóünnep hangulatát. Nagy Bandó mondta el, hogy a Samsung-futásnak nem titkolt célja, hogy népszerűsítse a cég elektronikus termékeit. Most 5 kilométeres távúra írták ki a versenyt, ám ebből hagyományt kívánnak teremteni. Ami, azt jelenti, hogy jövőre 6, majd azt követően mindig egy kilomé­terrel hosszabb távú viadalra invitálják a kocogókat. Termé­szetesen mindezt nemcsak az indulóknak adott pólókkal és ajándékokkal, hanem nagyon értékes nyereményekkel is vonzóbbá kívánják tenni. A Pécsett első ízben meg­Amold, Berki - Erdei, Ferencz É. Edző: Hunyady Tibor. 4. p.: Lőj 22 méteres lövése a léc alá vágódott. (1-0). 19. p.: Erdei 20 méterről bombagólt lőtt a bal felső sa­rokba. (2-0). Ezután feljött a fővárosi csa­pat, s a rendkívül sokat hibázó pécsiek mellett 2-3-ra megfor­dította a mérkőzés állását. 48. p.: Erdei 18 méterről újra egyenlített. (3-3). Újabb fővárosi rohamok kö­vetkeztek, s az egy újabb pécsi hibát kihasználva a vendégek megszerezték a vezetést. (3-4). 76. p.: A frissen beállt Lauer É. kiugrott a balösszekötő he­lyén s a kifutó kapus mellett a hálóba helyezett. (4-4). Már mindenki elkönyvelte a döntetlent, amikor egy szabad­rúgásból lepattant labdával a fővárosiak megszerezték a győztes gólt. (4-5). rendezett Samsung-futáson a felnőtt nőknél Csízi Réka, a fér­fiaknál Horváth Róbert végzett az élen. A fiatalok között a lá­nyoknál Gyenis Nóra, míg a fiúknál Bencs Gábor lett a győztes. A legtöbb indulót mozgósító iskolák között a pécsi Anikó utcaiak nyertek 184 fővel, a 166 kisdiákot megmozgató gyárvárosiak, valamint a 119 fővel indult Janius Pannonius Gimnázium előtt. Itt kell azonban megemlíteni, hogy a városkörnyék is kitett magáért, hiszen Bicsérdről 111 gyerek utazott a megyeszék­helyre és nem sok hiányzott, hogy ők is dobogón végezze­nek. K. L. A nó'i NB I. rangadóján rit­kán látható nagy küzdelem ala­kult ki, mindkét csapat győze­lemre törekedett. Az eddig megbízható pécsi védelem „gólképesnek” bizonyult. Jók: Lőj, Török, Erdei, Arnold. KOSÁRLABDA. NB II. fér­fiak, Kaposvár: Kaposvári Gazdász - PVSK-Pécsvárad 57-99 (25-43). Legjobb pécsi dobók: Miklóssy 36/6, Balogh 16, Ribarics 15, Lázár 14/6. A Pécsváradra igazolt volt PVSK-s férfiak bemutatkozása jól sikerült idegenben is. Ezút­tal egy jól játszó, szervezett csapat ellen sikerült nyerni a vasutasoknak. Füzy Ákos, a PVSK edzője: - A mérkőzés elején idegesek és ebből eredően pontatlanok vol­tak a fiúk, de a jó védekezés meghozta kedvüket és az ered­ményességüket. Sportágról sportágra A pálya széléről Fekete szombat, fekete vasárnap Szegény Seres Dezső foroghat a sírjában, hogy némi módosítá­sai őt idézem, de egyszerűen más, slágeréhez hasonló „le­lombozó”, közismert dallam nem jutott eszembe. Az elmúlt hét végén ugyanis valóban fe­kete (azaz szomorú) napjaik voltak a baranyai NB I-es együtteseknek. A PMFC labdarúgói attól a Haladástól szenvedtek érzé­keny vereséget, akik Baranyá­ban az elmúlt fél évszázadban csupán kétszer tudtak nyerni, ráadásul az eddigi bajnokság­ban még hazai környezetben sem tudták ezt a teljesítményt produkálni. Az is igaz azonban, hogy a minap edzőt váltottak, ez feldobta őket. Női labdarúgásban a For­tuna-BAT úgy szenvedett ve­reséget a Femina elleni ranga­dón - ugyancsak hazai pályán -, hogy az első 20 percben két csodálatos góllal ők vezettek. S bár négy gólt lőttek, kénytele­nek voltak meghajolni az ugyanazon helyezésre pályázó fővárosiak előtt. Ezzel azonban még nem „merült” ki a baranyaiak vesz- szőfutása: a komlói férfi kézi­labdázók ugyanis rátettek még egy lapáttal és sima - négygó­los - vereséget könyvelhettek el az újonc (igaz, alaposan megerősödött) Dunaferrel szemben, hazai pályán. A kom­lóiakkal hazai balsiker legutóbb tavaly ősszel fordult elő. És mindezzel még nincs vége a fekete eseményeknek: az NB Il-es mohácsi labdarú­gók a fővárosban, az addig pon­tot sem vesztett PMKC-férfi kézilabdázók pedig Tatabányán kerültek padlóra. Ezek után nem is lehet mást felemlegetni, mint a pénteken a bajnokságot győzelemmel kezdő PMKC női kézilabda együttesét. Az idegenlégiósok­kal alaposan megerősödött Szekszárd nemcsak a pécsi já­tékosokra és szakvezetőkre, de a közönségre is ráhozta a frászt. Nagyon rossz felfogásban ját­szottak a piros-feketék. A cen­tiben és kilóban is előnyt él­vező vendégek éltek is a lehe­tőséggel, s hogy végül is a ha­zaiak birtokában maradt a két pont, az bizony a véletlen műve. A két hazai kapus - egymást múlta alul. Ráadásul 50 percen át rossz felfogásban védekezett a csapat is. Csendesé k becsületére le­gyen mondva, képesek voltak váltani és újítani, s ennek meg­felelően begyűjteni a bajnoki hazai rajton a nagyon fontos két pontot. K. L. Jól jártak Forallal és Mészárossal A labdarúgó NB III. két baranyai rangadója közül az egyiken, a szombaton a Vasút-pályán ját­szott meccsen a PVSK berúgta a helyzeteit, míg a Komló ki­hagyta. Az is sokat számított, hogy a házigazdáknál szerepelt Mészáros. A volt válogatott egy- egy megmozdulásával már eddig is több mérkőzést eldöntött. Most sem történt másként. A PVSK- nak előnyös, hogy náluk játszik, de az igazság az: Mészáros ma­gasabb osztályt érdemelne. Vasárnap Pécsbányatelepen bejött a papírforma, simán nyert a DDGáz SC a PPTSE ellen. A gázművesek győzelme nem for­gott veszélyben, mert a PPTSE a kapura semmi veszélyt nem je­lentett. Panaszkodott szombaton Lő- rincz Sándor, a Sellye edzője, hogy kevés a játékosa. Ahhoz képest, hogy négy „tarcsit” kellett pályára küldenie, végül is győzött a csapata. Amely jól járt a volt Zsolnay-s Forallal, aki rugdalja náluk a gólokat. Jön fölfelé a Beremend, az utóbbi két meccsén négy pontot gyűjtött. Most Marcaliból hozott el egyet. ■sF A megyei I. osztályban a Ko- zármisleny szereplése továbbra is kellemes meglepetés. Még az 1. helyen áll, de ha ma nyer a PEAC a Harkány ellen, akkor átveszi a vezetést. A Felsőszentmártonnak továbbra is mumusa az Újpetre, most sem tudott nyerni. H. L. MEGNYÍLT pécsi lerakatunk MÁRVAlWLAPOK BEVEZETŐ ÁRAK! 999 Ft/m 7600 Pécs, Tüskésréti út ~7. Tel.: 72/32-4-194 Nyitva: H-P: 8-17, Szó.: 8-12 Csütörtökön az izraeli bajnok otthonában lép pályára BEK- mérkőzésen a PVSK-Dália női kosárlabda csapata. Az Elitzur Jeunesse Holon gárdája a lengyel Lodz ellen harcolta ki a továbbjutást. A Tel Avív melletti kisváros ko­sarasai nyolc éve minden esz­tendőben megnyerik hazájuk bajnokságát. A lengyelországi meccset megtekintette Füzy Ákos, a pécsiek pályaedzője.- A lodzi meccs idején még egyik országban sem kezdő­dött meg a bajnokság. Nem is csoda, hogy idény eleji for­mában játszottak a csapatok. Feltűnt az izraeliek két néger játékosának átlagon felüli produkciója. Az amerikai Brown 188 centis, Harris 185 centisre nőtt, mindketten cen­tert játszanak. Ha őket le tud­juk fogni - ami egyébként na­gyon nehéz lesz -, akkor ko­moly esélyünk lehet a tovább­jutásra. Mellettük is vannak kiemelkedő képességű játéko­sok az izraelieknél. Az együt­test egyébként rendkívül ag- ressszív és fegyelmezett véde­kezés jellemzi. A leglehetetle­nebb helyzetben is megpró­bálják megszerezni és megját­szani a labdát. Megérkezett a pécsiekhez a lodzi mérkőzés videokazet­tája is, ezt alaposan tanulmá­nyozva indulhatnak szredán Izraelbe MALÉV-géppel. Onnan pénteken kora délután érnek vissza Pécsre. A visszavágó jövő csütör­tökön lesz Pécsett. Bozsik Holnap utazik BEK-meccsre a PVSK-Dália Lehet esély Izraelben Sikeres ferencvárosi főpróba után Az NB I-es labdarúgó bajnok­ság hétvégi újabb fordulójában szombaton tartotta főpróbáját a Ferencváros az Üllői úton a Győri ETO FC ellen. A mér­kőzésre kilátogatott közel 12 ezer néző ugyanis már a szer­dán sorra kerülő újabb nagy csata esélyeit latolgatta. A zöld-fehér gárda szerdán este (a televízió 20 ótától köz­vetíti) a Bajnokok Ligája D- csoportjában második mérkő­zését vívja, s ezúttal a svájci Grasshoppers jelentette kihí­vásnál még nagyobb a feladat. A magyar labdarúgás jelenlegi reménysége, a Ferencváros a holland bajnok, Ajax gárdáját látja vendégül az Üllői úton. A Győri ETO FC elleni 90 perc után Novák Dezsőt, a Ferenc­város vezetőedzőjét kérdezte az MTI munkatársa: A bajnoki mérkőzés előtt azt mondta, hogy szeretnének szakítani a mondással, azaz bebizonyítani, sikeres főpróbát is követhet sikeres előadás. A 90 perc után hogyan látja a jövő szerdai mérkőzés esé­lyeit?-Az esélyekkel nem törő­döm, hiszen az Ajax a világ egyik legjobb csapata, nekünk ismét el kell hinnünk, hogy harcos játékkal okozhatunk számukra kellemetlen perce­ket. Ami a főpróbát illeti, len­dületes jó mérkőzést vívtunk a győriekkel. A küzdelem hevé­ért egyébiránt magunkat tehet­jük felelősnek, mert az első félidőben kialakított gólhely­zeteket értékesítve lehűthettük volna a kedélyeket. A helyze­tek kimaradtak, így a győriek érthetően felbátorodtak. Végül mégis sikerült felülkereked­nünk, és ez mindenképpen biz­tató jelként értékelendő. A második játékrész dere­kán alaposan elszabadultak az indulatok. Fatusi és Simon ide­gei csaknem felmondták a szolgálatot. A győriek sem voltak éppen óvatoskodóak, ezt jelezte, hogy Fatusi a 74. percben bal térdét fájlalva kért cserét. Komoly a baj, vagy azért lehet majd rá számítani?- Azt hiszem, nem túl ko­moly a sérülése, szerdáig rendbe jön. Arról, hogy szere­pet is kap-e a csapatban, még nem szeretnék nyilatkozni.- Azért feltehetőleg már van elképzelése arról, hogy milyen zöld-fehér tizenegy kezdi meg az Ajax elleni 90 percet.- Elképzeléseim természe­tesen vannak, de nem szeret­ném kiteregetni a kártyáimat, hiszen sok minden befolyásol­hat a végső döntésben. Külö­nösen most, hogy vasárnap lát­tam bajnoki mérkőzésén az Ajaxot.-Mi a felkészülés menet­rendje?- Vasárnap kipihenhették a játékosok a bajnoki mérkőzés fáradalmait, hétfőn már edzést tartottunk az Üllői úton, majd egynapos edzőtáborba vonu­lunk. Szeretnénk a világtól el­zárva, zavartalanul felkészülni a mérkőzésre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom