Új Dunántúli Napló, 1995. szeptember (6. évfolyam, 238-267. szám)
1995-09-03 / 240. szám
2 Btftiántúli Napló Külföld - Magyarország 1995. szeptember 3., vasárnap Arafat a pápánál Jeruzsálem jövője, Krisztus születése kétezer éves évfordulójának megünneplése Jeruzsálemben és Betlehemben, valamint az izraeli-palesztin béketárgyalások voltak Jasszer Arafat és II. János Pál pápa szombati találkozójának témái a szentatya castelgandolfói nyári rezidenciáján. A pápai audiencia fél óráig tartott, és a PFSZ elnökét a pápánál magánkihallgatáson megjelenő államfőknek kijáró külsőségekkel fogadták - jelentette a pápa környezetéből származó értesülés alapján az AFP. A PFSZ-vezető a maga és a palesztin nép nevében is köszönetét mondott a szentatyának azért, hogy a szentszék mindig is támogatta a palesztin ügyet - idézte az AFP és a Reuter a tárgyalásokról kiadott vatikáni közleményt. Újabb gránát robbant Szarajevóban Szarajevói ENSZ-források szerint szombat délután újabb gránát csapódott be a boszniai főváros központi részében. A tüzérségi lövedék hat embert sebesített meg. A világ- szervezet illetékesei egyelőre nem tudják, hogy a gránátot a szerb, vagy a muzulmán állásokból lőtték-e ki. NATO gyakorlat Romániában Véglegesítették azt a tábori kiképzési NATO- gyakorlatot, melyre ez év szeptember 9-16 között kerül sor Nagyszebenben Cooperative determination 95 fedőnév alatt. A gyakorlatokon a román, török, német, luxemburgi, amerikai, bolgár, holland és szlovák egységek mellett egy hódmezővásárhelyi magyar alegység is részt vesz. Életét vesztette a lengyel banditakirály Közúti balesetben életét vesztette Lengyelország banditakirálya, a 41 éves Zdzislaw Najmrodzki. A bandita a nyolcvanas években vált ismertté. Autólopásra és fegyveres rablásra „szakosodott”. Nevét azonban leginkább a legendába illő szökései tették ismertté. Huszonkilencszer szökött meg a börtönből, és utolsó szökése modellül szolgált egy film forgatókönyvéhez is. Most a banditakirály BMW autójával egy kamionba rohant. Lopott hullaszállítóban ébredt A kazincbarcikai mentőket szombaton reggel 6 órakor értesítették a járőröző rendőrök, hogy Szuhakálló és Kurityán községek között az árokba fordulva találtak egy Nysa típusú hullaszállító autót. A járőrök mivel sem a vezetőjét, sem utasát nem találták, lemondták a mentők kivonulását. Reggel 8 óra tájban azonban ismét bejelentés érkezett, hogy az autó alatt fekszik valaki. Az ügyeletes mentőorvos, dr.Tamás Ernő a helyszínre érkezve találta meg az eső elől a „különleges jármű” alá bújt L J. 26 éves kazincbarcikai lakost, akit bokasérülésekkel a kazincbarcikai kórházba szállítottak. Ott a fiatalember elmondta, hogy pénteken este erősen beszeszelve, a helyi temetőben parkoló hulla- szállító autó rakterében akarta kipihenni mámorát. Valamikor éjszaka arra ébredt, hogy hatalmas zökkenők után több helyen beverte a fejét és a lábait az autó oldalába, de ezután tovább aludt. Mikor hajnalban felébredt belülről kinyitotta az ajtót, s akkor látta, hogy a jármű az árokba borult. Esett az eső, így a kocsi alatt keresett menedéket. A kocsi vezetőjét kereste, de senkit nem talált. Az autót az éjszaka folyamán egy ismeretlen tettes ellopta, nem tudván, hogy élő utasa is van. Föltehetően a tolvaj is ittas lehetett, ezért borult az árokba néhány kilométer megtétele után. A történetet a rendőrök L. J. teljes kijózanodása után még pontosítani fogják. Negyedszázados a pécsi közgáz Az idő hamar elrepült, ma már történelemként emlegetik a pécsi közgazdasági egyetem megalapítását. Negyedszázaddal ezelőtt a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem kihelyezett tagozataként indult, 1975-ben vált önálló egyetemi fakultássá. A jubileum a megemlékezésen túl alkalmat ad a találkozókra, valamint a tudományos tanácskozásokra is. Szombaton és ma is laza programot kínált a program, ökörsütés, borkóstoló, nosztalgia buli, garden parti, sportprogram - nos, a megemlékezők, a volt és a jelenlegi hallgatók ezeken az összejöveteleken felszabadultan emlékezhettek az egyetemen eltöltött évekről. Az igazi megemlékezés holnap kezdődik. A hétfői tudományos tanácskozáson parlamenti elfoglaltsága miatt nem tud részt venni Horn Gyula miniszterelnök, helyette Bokros Lajos pénzügyminiszter tart majd előadást a hazai gazdaságpolitika időszerű kérdéseiről. A délután folyamán is izgalmas előadásokra kerül sor: Kornai János az állampolgár szuverenitásáról és az állam reformjáról, Soós Károly Attila IKM államtitkár az Európai Unióhoz való csatlakozásunk stratégiájáról, Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke a bankrendszer átalakításáról, Petschnig Mária Zita pedig a gazdasági átalakulás ellentmondásairól tart előadást. Kedden egyetemi díszdoktori avatásra kerül sor. B. G. Kizárták Bencsik Andrást az MDF-ből Országos választmányi ülést tartott tegnap a Magyar Demokrata Fórum. A részletekről Herényi Károly szóvivő számolt be az országos választmány (OV) ülését követő sajtótájékoztatón. Herényi közölte, hogy a választmány három és fél órás vita után elutasította Bencsik András fellebbezését, és helyt adott az Országos Etikai és Fegyelmi Bizottság kizáró határozatának. Mint ismeretes korábban e bizottság Bencsik Andrást, az Új Demokrata című lap főszerkesztőjét az újságban megjelent SZDSZ-ellenes írásai miatt kizárta a legnagyobb ellenzéki pártból. Elhangzott az is, hogy az MDF OV felszólítja a Magyar Újságírók Szövetségét és a Demokratikus Charta képviselőit, hogy lépjenek fel a sajtó- szabadság lábbal tiprása ellen, ami a Magyar Rádióban történik, példaként a Vasárnapi Újság felelős szerkesztőjének felmentését hozták fel. Ötszáz madár - Díszmadárkiállítás látható a hét végén Pécsett, a Helyőrségi Művelődési Otthonban. Ötszáz különböző madarat, papagájokat, egzotikus pintyeket, kanárikat láthatnak az érdeklődők. A kiállítók hazánk minden részéről, valamint Ausztriából, Horvátországból, és a kis-Jugoszláviából érkeztek Pécsre. A ma délutánig látogatható kiállításon hüllőket, kétéltűeket. és különleges pókokat is bemutatnak. Képünkön az egyik sztár, a beszélő jákó- papagáj, aki a gyerekek és a felnőttek kedvence is. fotó: laufer László Komlói napok, sörfesztivállal A banyaszhagyományokat is ünneplő Komlói napok rendezvényei tegnap fő eseményeihez érkeztek. A nyitányt a Volkswa- gen-„bogarak” felvonulása jelentette, emlékhelyet avattak az első, még Jánosi Engel Adolf által kimélyített Anna-aknánál, a KBSK sportpályáján délelőtt játékos vetélkedőkkel egybekötött sörfesztivál vette kezdetét. A régi vásárcsarnokban délután nyitottak ki a lány- csóki Rittlinger-cég sörcsapjai. A városházán, az ünnepi testületi ülésen Szarka Imre polgármester köszönthette a német testvérváros Neckartenzlingen polgármesterét, Klaus Rau polgármestert és francia Eragny képviseletében Andre Schulwewitzet, majd a bányászemlékmű ünnepélyes koszorúzására került sor. Véget ért a kosarasok 24 órás nonstop mérkőzése is. Az eseményekben bővelkedő nap német nemzetiségi műsorral, tűzijátékkal, ünnepi fogadással zárult. B. R. A110 éves pécsi iskola Az 1885-ben Pécsett épített Budai Külvárosi Népiskola, azaz az Ágoston Téri Általános Iskola ünnepélyes tanévnyitóját tegnap délelőtt tartották a zsúfolásig telt pécsi Apolló moziban. A régi és mai tanítványok ünnepi műsorral emlékeztek az első száz évről, míg az utóbbi tízről Gábomé Radó Éva igazgatónő adott számot, majd Tóth Béla tolmácsolta Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata köszöntőjét. Az óvodásoknak kiírt rajzpályázat hat legjobb résztvevője kapott oklevelet és jutalmat. Az Ágoston téri iskolában megnyitották a két volt tanítvány, Takács Dezső és Szakácsáé Kozári Piroska festőművész grafikáit és festményeit, valamint az iskola múltját, a szakköri és napközis munkákat, a tanulók rajzait és hobbigyűjteményét, az úttörő- diákönkormányzati anyagokat bemutató kiállítást. Az iskola múltjáról megjelent kiadványuk a szerkesztő dr. Faust Fü- löpné és Keppert Gyuláné, a fotós Jávor Jánosné, valamint a Protoprint Nyomda igényes munkáját dicséri. B. M. L. Vitézek: a magyarságtudatért A vitézeket József főherceg avatta fel FOTÓ: LAUFER LÁSZLÓ Szentmisével - Mayer Mihály pécsi megyéspüspök celebrálta - vette kezdetét tegnap Pécsett, a Bazilikában a Vitézi Rend avatóünnepsége. Az 1991 óta hazánkban újra törvényes keretek között működő, 1964-ben az európai lovagrendek közé felvett Vitézi Rend távol áll minden pártpolitikától, a politikai hovatartozást a tagok lelkiismeretére bízza, de megköveteli a keresztény eszmeiséget, mint ahogy azt is, hogy a vitézek Isten segítségével szolgálják hazánkat, népünket. A misét követően Tabódy István bicskei plébános, huszár- tábornok köszöntötte a résztvevőket, avatásra kerülőket, hozzátartozókat, érdeklődőket, akik zsúfolásig megtöltötték a Bazilikát, majd a renddel kapcsolatban elmondta, az a legfőbb céljuk, hogy erősítsék a magyarságtudatot, s a keresztény erkölcsöt. A Vitézi Rend tagjai a Szent Koronára tettek esküt, majd egyenként vonultak József királyi herceg, a Vitézi Lovagrendek nagymestere elé, aki pallossal, a térdre ereszke- dők bal vállát érintve hajtotta végre az avatást. A tegnapi díszes ünnepségen 387 új tagja lett a Vitézi Rendnek - köztük több közismert pécsi, baranyai polgár. R. N. Határőrök eskütétele Siklóson A siklósi vár parkolójában rendezték tegnap délelőtt az újonc határvadászok eskütételét. Az 52 kiskatona a pécsi Misina és a siklósi Tenkes Határvadász Századoknál teljesít majd szolgálatot. Az eskütétel a közeli délszláv háborúra gondolva minden katonának óhatatlanul más jelentést is kapott. S talán ilyenkor a megszokottnál is jobban aggódnak gyermekeikért a szülők, hozzátartozók, barátok. ZAmbó Péter a rendező Pécsi Határőr Igazgatóság alezredes is kitért ünnepi beszédében a szomszéd országban zajló harcokra. A határőrizet prioritást kapott - hangsúlyozta. Az ő legfőbb parancsnokuk azonban a honvédelmi törvény. Az, hogy Siklóson megszűnt a határőrség, része annak az országos átalakulásnak, mely alapján a határrend védelmét ezentúl hivatásos állománnyal látják el. A szózat hangjai után az esküt tettek felvonultak a siklósi várba, majd vissza. Pár hét kiképzés van mögöttük, előttük pedig hétfő estig pár nap otthon, a családdal. . . Sz. A. Megyei tanévnyitó Mohácson A szőke, elsős kisfiú pont akkor sírta el magát, amikor a nyolcadikosok elkezdték a újdonsült nebulók mellére kitűzni az iskola jelvényét. Talán ezért sírt, vagy az elveszteni vélt szabadsága miatti fájdalmában, nem tudni. Arra már gondolni sem merek, hogy azért tört rá a fájdalom, mert hirtelen rádöbbent arra, hogy belecsöppent a társadalom átalakulásának kínokkal teli folyamatába, különös tekintettel az ingyenesnek mondott, ám roppant drága közoktatásra. Mindezekre dr. Hargitai János, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke is utalt tegnap délelőtti ünnepi beszédében az éppen most 100 esztendős mohácsi Széchenyi István Általános Iskola udvarán, a megyei tanévnyitó ünnepségen. Szólt arról is, hogy iskolákat zárnak be, pedagógusokat bocsátanak el, bizonytalan a szülő és a pedagógus helyzete az országban és a megyében is, ahol 182 általános iskolában és 41 középfokú intézményben 52 ezer tanuló kezdi meg az idei tanévet. Lantos József, nyugalmazott megyei tanügyi főtanácsos az iskola régi diákjai nevében beszélt, s megemlítette, hogy számításai szerint ebből az iskolából az elmúlt száz esztendő alatt egy kisebb fajta város felnőtt lakosságával egyező számú tanulót bocsátották már ki. Porvay József iskolaigazgató egy régi kínai bölcseletet idézett zárszavában: „Ha rövid időre tervezel, ültess gabonát, ha hosszabb időre, ültess fát, de ha a jövőnek tervezel, akkor taníts!” Cs. L. Bajai iskolabővítés A bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskola vonatkerti gyakorló általános iskolája régi épületét teljesen felújították, új szárnnyal bővítették. A ma délelőtti tanévnyitón vehetik át a kisdiákok és tanárok a nyolc tantermet, két gyakorlati termet, könyvtárt, nyelvlabort, központi stúdiót, melegítő- konyhát, éttermet és a 800 négyzetméteres tornatermet magában foglaló új iskolai épü- letszámyat. I 4 i