Új Dunántúli Napló, 1995. szeptember (6. évfolyam, 238-267. szám)

1995-09-23 / 260. szám

6 DUnántuli Napló Kultúra - Művelődés 1995. szeptember 23., szombat A szőlő és bor ünnepe Folytatódik a Mediterrán ősz rendezvénysorozat. Vasárnap Pécsett a már hagyományos Szőlő és bor ünnepére kerül sor. Délelőtt kézműves bemuta­tók, szőlő és borvásár zajlik a Széchenyi téren, míg fél 3-től a Zengő együttes játszik, szüreti felvonulás lesz, néptáncegyüt­tesek, s a baranyai borrendek bemutatkozásával. Festő Ungvárról A Határokon túli Magyarok IV. Fesztiváljának előrendezvé- nyeként nyílik meg Magyar László ungvári festőművész ki­állítása Pécsett, a Gyöngyszem galériában, október 4-én. Az alkotó a kárpátaljai Csapon szü­letett, az Ungvári Művészeti Szakiskola ötvös szakán dip­lomázott. 1993-ban már láthatta munkáit a pécsi közönség. A tárlatot Bokor Béla, a Baranya megyei Művelődési Központ igazgatója, és Szatyor Győző szobrász és grafikus nyitja meg. Fagott- és zongora­koncert Pécsett A Magyar Állami Operaház első fagottosa lép fel szeptem­ber 25-én este 7-kor a Művé­szetek Házában. Hartenstein István többek közt Telemann, Weber, Debussy műveiből ját­szik. Szerdán, 27-én 19 órakor a belgrádi születésű, de Bécs- ben élő zongoraművésznő, Na­tasa Veljkovic ad koncertet. Már 11 évesen felfedezték, több nemzetközi verseny első helyezettje. Hangversenyén Chopin-művek hangzanak el. Táncmánia Sok táncegyüttes mutatkozik be a Pécsi Napok rendezvényfo­lyamában. Szeptember 23-án a fesztiválsátorban a véméndi fú­vószenekar, az ottani hagyo­mányőrző néptáncegyüttes, az Esztergár úti iskola táncegyüt­tese, a Tanac, s a Soncko Uaqta nevű perui együttes is fellép, a délelőtt 11-től kezdődő műsor­ban. A Széchenyi téri színpa­don az IH Forma I. táncstúdiója ad műsort este 7-től. Vasárnap a fesztiválsátorban a Fordan- Dozso rock and roll klub, s a Flowers Sporttánc Egyesület látható, fél 4-től. Bartók emlékére A szerző halálának 50 évfordu­lóján, Bartók Bélára emlékező hangverseny lesz Pécsett, szep­tember 26-án, 19 órakor a Liszt Ferenc-teremben. Fellép a Pé­csi Bartók Leánykar, a Pécsi Kamarakórus, a Pécsi Zenemű­vészeti Főiskola Kamarakó­rusa, Gerő Pál, Gyermán Júlia és Gy. Vass Ágnes. Százéves a Pécsi Nemzeti Színház Micsoda évek, évadok! A Pécsi Balett első bemutatójá­ról, 1961. január 3-ról így kezdte Bertha Bulcsu a cikkét: „Tegnap este...” Harmincöt év év távolságából furcsán közvet­lennek hat a két szó és jelentő­sége is megnő. A „Tegnap este” nem kevesebbet jelent, mint az első magyarországi modem balettegyüttes színrelépését. A gyerekeink, akik ma annyi idő­sek, mint Eck Imre volt akkor, vagy annyi idősek - úgy tizen­nyolc körül - mint táncosai, mit tudhatnak a Pécsi Balett hősko­ráról? Keveset. Egyszerre fontos lett, hogy megkérdezzem Bükkösdi Lász­lót, mindjárt a dolgok közepébe vágva:- Ott voltál a Pécsi Balett legelső bemutatóján?- Igen, ott voltam.- Amikor Eck Imre tán­colta az „első csukaszürkét” Az iszonyat balladája című ba­lettben?- Pontosan. És a színpadon ott volt az első táncosgeneráció, nem tüllszoknyában, hanem tri­kóban, sőt ballonkabátban.- A Változatok egy találko­zásra című balettben szép tu­dott lenni egy ballonkabát?- Gyönyörű. A jelmeznél és díszletnél is meglepőbb volt azonban az, amiről táncoltak: önmagukról - hogy mi odafenn a karzaton önmagunkra ismer­jünk. Arról, hogy miként éljük meg ősi, makacsul visszatérő problémáinkat a huszadik szá­zadban. Mindehhez alkalmas táncnyelvet kellett teremtem egy olyan szituációban, amikor Eck Imre nem ismerhette sem Európa, sem Amerika új tánc- színházi törekvéseit.- Kiket láthattál az első előadásokon? Olyan pécsiekre gondolok, akik már soványan, sötét hajjal, (szakáll nélkül), ingyen belépővel a zsebükben is személyiségek voltak.- A Pécsi Balett körül óriási szellemi és társasági élet folyt. Az előadásokon ott voltak a medikusok, joghallgatók. Ott voltak az írók, Tüskés Tibor, Lázár Ervin, Hallania Erzsébet. Martyn Ferencnek páholya volt akkor. Ott lehetett Lantos Fe­renc, Erdős János. Órákig le­hetne gyűjtögetni a neveket. Ott lehetett Kincses József, a balett pécsi zeneszerzője, meg Hevesi András és Vidákovics Antal. Meg sok pedagógus. A tanárok akkor még jártak színházba.- A sajtóban „a nagy zarán­doklatok idejé”-nek, meg „az autókaravánok idejé”-nek ne­vezték a Pécsi Balett hőskorsza­kát, mert a budapestiek egy­szerre csak látni akarták, hogy mi történik vidéken. Jöttek - in­kább lelkesedésből, mint hiva­talból - a táncesztéták: Dienes Gedeon, Körtvélyes Géza, Ma- ácz László, Vitányi Iván, és leír­ták azt, amit mi megfogalmaz- hatatlannak tartottunk.- Jöttek és írtak neves publi­cisták: Mátrai-Betegh Béla, Molnár Gál Péter. Jött Dallos Attila, aki táncszinopszisokat út a balettnek. Jöttek a kortárs ze­neszerzők, akik zenét írtak ki­mondottan a pécsiek számára: Szokolay Sándor, Petrovics Emil, Székely András és sokan mások. Fotóművészek: Féner Tamás, Komiss Péter, Keleti Éva. Koreográfus, táncos, író, zeneszerző, festő és fotós művé­szi energiái hatottak egymásra, és egy időben azonos témában nyilvánultak meg.-A Pécsi Balett első kor­szaka talán A csodálatos manda­rinnal zárult. A mű címszerepét Eck Imre táncolta. Aki látta őt a színpadon, az megértette, hogy honnan van az az intenzitás és komolyság, amivel táncosai megvalósítják elképzeléseit. Bükkösdi László arra a kér­désemre, hogy milyen volt Tóth Sándor első balettjének bemuta­tója (Mit takar a kalapod?), rö­viden válaszolt:- Frenetikus siker. Tóth Sándor a szakma és a közönség szerint is a balett egyik legjobb táncosa volt. Az­tán balettigazgató lett, és alig táncolt, és remélte, hogy szerve­zői képességeivel az együttest több lehetőséghez juttatja. Egy régi nyomtatvány alap­ján felolvastam az első balettár- sulat névsorát. Árva Eszter, Bre- tus Mária, Boschan Daisy, Dómján Mária, Esztergályos Cecilia, Hegedűs Mária, Major Mária, Medveczky Ilona, Rónay Márta, Stimácz Gabriella, Téri Piroska, Uhrik Dóra, Csifó Fe­renc, Dómján Tibor, Fodor An­tal, Fülöp Zoltán, Hetényi János, Tóth Sándor, Weöres Boldizsár. Később Handel Edit és Aradi Mária. A felsoroláshoz időnként és spontán - érzelemtől fűtött jel­zők kapcsolódtak. Talán azok, amelyek az 1960-as években a színház előcsarnokában, a Ná­dor kávéházban vagy egy kollé­giumban is elhangzottak. Kar­mesterekről, balett titkárokról, balettmesterekről, korrepetito­rokról beszéltünk, és Végvári Zsuzsáról és Gombár Juditról. A hőskorszak előadásain ott ültek a város akkori vezetői. Ta­lán gondoltak arra, hogy a vá­rosnak nincs ahhoz fogható rek­lámja Európában és a tengeren túl, mint az az együttes, amely Balett Sopiane néven turnézik. Viszik a hút, hogy a Kárpát me­dencében, Magyarországon, Ba­ranyában van egy mediterrán bájú város, Pécs, egykor római provincia, ahol nem provinciális a táncművészet. Októberben száz éves lesz a Pécsi Nemzeti Színház. Az épü­let nemrég minden ízében meg­újult. A különleges évadban a Pécsi Balettnek csak egyetlen bemutatója lesz. Többre nem íutja. Lehetséges, hogy a város nem tudja megtartani balettjét? És csak arra számíthatunk, hogy ötven vagy száz év múlva egy jubileumon megszólal valaki: repülőterünk, parkolónk, szállo­dánk van bőven, London, Pá­rizs, Moszkva csak néhány perc ide. Zöld réz tetőinket, török templomainkat, belvárosi lean- deres vendéglőinket megőriz­tük. A tizenkilencedik századi szép színházunkat ismét felújí­tottuk. Pénzünk van elég, ezért épp ideje, hogy intézményesült, színházépülettel rendelkező kor­társ táncszínházunk legyen. Vi­tányi Iván szavaival: ’’Európai Műhely”. Tartsunk hát fesztivá­lokat, mint Salzburg Mozart, mint Bayreuth Wagner ürügyén. Pécs pedig Eck Imre és a tánc ürügyén. Péter Anna Részlet az Etűdök No 2. c. produkcióból, 1962-ből Bartók-szobor a mohácsi Deák téren • • Otven éve Ötven évvel ezelőtt, 1945. szeptember 26-án hunyt el New Yorkban Bartók Béla, a 20. századi egyetemes zenetörténet kimagasló alakja, a magyar ze­neszerzők egyik legkiválóbbja. Nem sokkal halála előtt ezt írta az akkori magyarországi ál­lapotokról és a maga szándéká­ról: „Tudj Isten hány eszten­deig fog tartani, míg az ország valamennyire is össze tudja szedni magát (ha egyáltalán tudja), pedig én is szeretnék ha­zamenni, de végleg ...” Hogy Bartók a mai Magyar- országon mennyire lenne elé­gedett, arra nehéz lenne vála­szolni. Vágyainak és törekvése­inek lényegét ismerjük. A ma­gyar nemzet és a magyar haza javát kívánta szolgálni. Támo­gatta a népek testvérré válásá­nak eszméjét „minden háború­ság és minden viszály elle­nére.” Emberként, művészként és tudósként a mélylélek titkait, cselekedeteink rejtélyes indíté­kait kutatta. A különös, a „tuda­tunkon túli” üzentek foglalkoz­tatták. Ezért vált magányos is­tenkeresővé, és ezért járt gya­korta az egyedüliség mezején. Hirdette, hogy az élet nem egyenlő a vigassággal, a viga- dozással. Vallotta, hogy az em­ber küzdésre született, ezért mert bátran szembenézni a va­lósággal. Nem riadt vissza a nyers igazságtól és a végzetes őszinteségtől. A népiség és a természet szolgált számára nyugtató gyógyírként. Dallamait hit, akarat és di­namizmus jellemzi. Ritmikáját gerincesség. Harmóniát acélos, őserőből töltekező élni akarást és fanyar humort hordoznak. A jó és a gonosz, az ideális és a torz ellentéte viaskodása terem­tette meg műveiben a groteszk- séget és a kiordító tragikumot. Melódiái ezekben a zenéiben eltorzulnak, ritmusai és akkord­jai csapkodókká válnak. Fontos helyet kapott művei­ben a félelem és a rohanó világ ábrázolása. De nem hiányzik zenéjéből a megújító természet megörökítése sem. Ha földi at­moszférákat tükröztetett, azok­ban helyet kaptak éteri, kozmi­kus elemek is. Számos alkotásában, kom­pozíciójában csendül fel szere- tete, együttérzése, ragaszko­dása embertársai iránt. Ezek egyik gyöngyszeme a „Ne menj el!” című kórusműve: „Világon míg élek, soha nem felejtek; Visszajössz, vissza még, s ve­lem maradsz mindég.” Dr. Várnai Ferenc Pozsonytól Kassáig Szlovákia mai lakóinak tizen­egy százaléka (mintegy félmil­lió ember) magyar. A Felvidék magyar múltjának és mai ma­gyar szellemi életének néhány értékét mutatja be a SOMOGY legújabb száma. Antológia­szerű összeállításban találjuk Mednyánszky Alajos, Petőfi Sándor, Kodály Zoltán, Juhász Gyula, Illés Endre, Márai Sán­dor írását. A mai szlovákiai magyar irodalomról kapunk képet Tőzsér Árpád, Grendel Lajos, Gál Sándor munkáiból. Mindezt kiegészíti a Morvay Gyulához írt levél-csokor és a szemle-rovat számos könyvis­mertetése. További érdekes olvasniva­lót kínálnak Szántó Piroska, Simon Emil, Törő István, Ka- utzky Norbert, Hajdú Gábor és Lackner László elbeszélései, valamint Szakács Eszter, Doby János és Makay Ida versei. Ä művészeti tárgyú írások között Lőrincz Ernő Fülep Lajos ere­detiségéről értekezik, Horváth János pedig Varga Hajdú István művészi pályáját rajzolja meg. A folyóirat e számát Martyn Ferenc és Varga Hajdú István rajzai díszítik. Futnak A Képek JEGYZET Partravont halak Alighanem Francis Ford Cop­pola legjobb filmjét láthatják azok, akik most jegyet válta­nak a pécsi Apolló-terembe. A Rablóhal (Rumble Fish) erőtel­jes, szigorúan szerkesztett, pu­ritán stílusú dráma. Klasszici- záló egyszerűsége néha egé­szen meglepő, különösen, ha a rendező legismertebb, barok­kosán bonyolult és túldimenzi­onált alkotásaihoz viszonyít­juk. Ez az egyszerűség persze hallatlanul kiszámított és tuda­tos, de éppen ezért olyan hatá­sos. A komor képsorok, éles árnyékok, a félelmes dobszó­lókkal kísért kemény kontrasz­tok mindvégig egységes han­gulatban tartják a filmet. A Rablóhal tehát szép alko­tás. Csak kissé későn érkezett meg hozzánk. 1983-ban ké­szült, s az idő, úgy tűnik, egy ponton azért már kikezdte. Jel­képhasználata, ha nem is ne­vezném elavultnak, de ma kissé ódivatúnak látszik. Ez azonban Coppola más műveire is jellemző, csak azokban a dú­san burjánzó sallangok inkább elfedik e problémát, míg ebben a világos és tiszta szerkezetben itt-ott lelepleződik a dolog. A halakra gondolok, ame­lyek a nyolcvanas évek ameri­kai fiatalságának rossz közér­zetét, általános légszomját tá- togják felénk az akvárium üvegén át. Ez a film főmotí­vuma, s tagadhatatlanul szoro­san kapcsolódik a cselek­ményhez és a jellemekhez. Az egyik főhős ugyanis, a Motor­biciklis (Mickey Rourke le­gendás alakításában!), maga is egy partra vont, fogságba ej­tett, fuldokló hal a szomorú­bölcs mosolyával, kiszabadítja sorstársait üvegcellájukból, s be akarja dobálni őket a fo­lyóba, hadd ússzanak a végte­len óceán felé. A szabadság- vágynak ez a különös-naiv ak­tusa a hős életébe kerül. A motívumnak tehát, hogy úgy mondjam, funkciója van. Csakhogy a hal túlságosan is­mert, s ezért könnyen értel­mezhető metafora. Ameriká­ban is eredményesen „kifog­ták” már többször Moby Dick- től Santiago zsákmányáig. Igaz, Coppolánál a halak ironi­kusan kicsik, továbbá piros és kék színűek, s egy fekete-fehér filmben ez akkor újszerű meg­oldásnak számított, de nagyon is közvetlenül utal a csillagos­sávos lobogó színeire. A film egyébként egy külvá­rosi történetet mond el a „ban­dák” alkonyáról, mikor a srá­cok már többnyire céltalanul ütik-verik egymást. Amikor „öldökölnünk és csatáznunk nincs miért, de kell”, ahogy a költő mondta máshol, más idő­ben. Sajnáljuk e fiatalokat, mert védtelenek és ártatlanok. A bűnt még az előző nemzedék követte el. Nem véletlen, hogy Coppola Dennis Hoppért, a nagy filmelőd, a Szelíd moto­rosok színész-rendezőjét kérte fel, hogy játssza el a lecsúszott, alkoholista apa figuráját. A történet másik hőse, Rusty Jams (Matt Dillon) olyan sze­retne lenni, mint a bátyja, a Motorbiciklis. Annak halála után ő örökli a híres kétkerekűt, s elszáguld vele. Az utolsó képen megpil­lantja a tengert. De lehet, hogy ez is csak álom, csalóka lebe­gés. Nagy Imre Mickey Rourke a motorját „ugratja” t *

Next

/
Oldalképek
Tartalom