Új Dunántúli Napló, 1995. szeptember (6. évfolyam, 238-267. szám)

1995-09-13 / 250. szám

8 Dunántúli Napló Magazin 1995. szeptember 13., szerda A régészet világából Milyen titkokat rejt a „Merititesz” piramis? Audran La Brousse francia régész szenzációs felfedezést tett: a gizehi piramisoktól 20 kilométerre délre rábukkant egy űj, 50 méteres piramisra, amely évszázadokon át a vas­tag homok- és kavicsréteg alatt rejlett! A piramishoz ve­zető keskeny, titkos ajtó fö­lött ez a felirat áll: „Merit it esz” . vagyis „Az, akit az atyja szeret.” A régészek arra következ­tetnek, hogy a piramisban egy királynő nyugszik. Az is valószínűnek tűnik, hogy vérfertőző házasságról volt szó: egy fáraó a saját lányát vette feleségül! „Merititesz” királynő közel 4 ezer évvel ezelőtt élt, s alighanem I. Pe­pinek, a 6. dinasztia híres fá­raójának az unokája volt. I. Pepi 90 éves korában halt meg, s a régészek sokat tud­nak róla. így azt is, hogy Pepi elsőszámú felesége a sok ágyas miatt féltékeny volt, s összeesküvést szőtt férje el­len. A fáraó ezért bosszú­vágytól fűtve két közrendű nőt vett feleségül, ami hatal­mas botrányt váltott ki, mivel az „isteni származású” ural­kodók csak a legszűkebb ro­koni körön belül házasodtak. A piaramisban eltemetett „Merititesz” minden jel sze­rint e két „polgári feleség” egyikének az unokája volt. Hogyan gondoskodott Ramszesz a gyermekeiről? Már tudja a világ: a régé­szek a század legnagyobb szenzációjaként ünnepük azt a felfedezést, amelyet az amerikai Kent Weeks tett Egyiptomban, a Nílus kopár nyugati partján, a híres Kirá­lyok Völgyében. Úgy tűnt, hogy a Kirá­lyok Völgyének utolsó nagy titkát Howard Carter tárta fel 1922-ben, amikor rábuk­kant Tutanhamön legendás sírjára. A buzgó régészek ezt követően hiába kutattak új szenzáció után. Ez az oka annak, hogy Kent Weeks három évvel ezelőtt nem sok reménységgel látott hozzá a K5 jelzésű sír feltá­rásához. A bejáratot nem díszítette felirat, csak agyag és törme­lék látszott, de Weeks végül rábukkant a feltárás során egy alacsony folyosóra, amely egy eddig ismeretlen sírkamrába vezetett. Ekkor döbbent rá arra, hogy a K5 nem jelentéktelen sír, ha­nem a régi Egyiptom legna­gyobb kriptája! Weeksnek sikerült már kibetűznie II.Ramszesz négy fiának a nevét, s biztos abban, hogy a sírban megta­lálja a nagy fáraó 52, név- szerint ismert fiának java részét. Ez tehát alighanem Egyiptom első királyi csa­lád-mauzóleuma. Annyit már tudunk, hogy Ramszesznek hat fő fele­sége, töméntelen ágyasa és legalább száz gyermeke volt. A legkedvesebb fele­sége a bizalmasának is szá­mító Nefertari volt, aki 25 éven át élt vele. Ő szülte neki első fiát, Amunherhopesefet, akit örökösének szánt, de aki előtte halt meg. II.Ramszesz az ősi hagyományhoz híven, amely szerint meg kell őrizni az isteni származású uralkodók vérének tisztasá­gát, feleségül vette egyik húgát és három lányát is. Az ősöreg fáraó megtörte a ha­gyományokat, amikor fiai­nak is helyet adott a királyi sírok között. Aktuális növényvédelem őszi kalászososok vetó'magcsá- vázása: Kalászos gabonáink vetés előtti megcsávázása - régies nevén „pácolása” rendeletileg kötelező növényegészségügyi feladat, melyet a termés meny- nyiségi és minőségi megóvása érdekében kell elvégeznünk. Ez az egyetlen folyamat, mely megvédheti növényeinket a nagy tömegben vetőmaggal (csíra) fertőző kőüszög néven ismert gomba kórokozótól. Ezen felül az alkalmazott ké­miai hatóanyag függvényében hatása lehet a lisztharmatra, fu- záriumos csíra szártő és kalász­betegségre, valamint a levélfol­tosságot előidéző más gombák ellen is. Az utóbbi károsítok fellépését a talaj, vetésváltás nélküli termesztés esetén a fer­tőzött növényi maradványok, a virágzás időszakában uralkodó csapadékos időjárás - az al­kalmazott állományvédelem szabja meg. Ma a csávázósze­rek széles választéka áll rend- lekezésünkre. Kontakt vagy felszívódok egyaránt lehetnek. Összetett gombaölő hatást (többféle kórokozó elleni véde­lem) többnyire a kombinált ha­tóanyagok nyújtanak, néhány felszívódó készítmény azonban egyedül is képes erre. A csávázás előkészítése:-A vetőmagtermelőktől, ér­tékesítőktől a vetésterület, a hek­táronkénti vetőmagmennyiség ismeretében jó minőségű, tisztí­tott szaporítóanyagot szerezzünk be. A vetőmagüzemek csávázott magot is forgalmaznak.- Több fajta esetén, azokat gondosan különítsük el, ve­gyük figyelembe a termesztési ajánlásokat (vetésidő, csíra­szám, magmennyiség, táp­anyagigény stb.).-Csávázásra lehetőleg be­tonpadozatú fedett épületet használjunk.- Készítsük elő a csávázott mag tárolását, szállítását szol­gáló, más célra nem használ­ható, festékkel megjelölt zsá­kokat. A csávázás eszköze és folya­mata: Ha üzemi csávázás (térítés mellett) nem áll rendelkezé­sünkre, vagy nincs lehetőség termelői összefogással speciá­lis gép pl. Gustafson OFT be­szerzésére, célnak a betonke­verő is megfelel. Az eszköz térfogatának ismeretében megállapíthatjuk egy-egy ke­veréssel mekkora tömegű ve­tőmag csávázható. Az ismert vetőmagmennyiség arányában kimérjük az előírt csávázószert és vízzel felhígítjuk. 1 tonna magra 10-20 liter víz ele­gendő. A forgó betonkeverőbe felöntjük a csávázólevet, majd hozzáadjuk az előkészített magot, és néhány percig üze­meltetjük, amíg tökéletes be­vonat nem alakul ki, majd zsá­kolás következik. Lehetőség szerint annyi vetőmagot csá­vázzunk, amennyit el is ve­tünk. Csávázott, vetetlen anyag más célra nem használ­ható. A művelet végzése során a munkavédelmi sazbályokat be kell tartani. Engedélyezett gombaölő csávázószerek ó'szi búzában, árpában Készítmény Dózis l,kg/t Forgalmi kategória Megjegyzés Biosild BD 2,0 II Buvisild BR 2,0-3,0 II. Dithane M-45 2,5 III. Raxil 2 WS 1,5 II. Raxil 025 FS 1,2 II. Topsin-M 70 WP 1,5-2,0 III. őszi búzára Chinoin Fundazol 2,0 III. +Dinthane M-45 1,0 III. Chinoin Fundazol 2,0 III. +Vondozeb Plus 1,0 III. Topsin M 70 WP 1,5-2,0 III. őszi búzára +Dithane M-45 1,0 III. Topsin M 70 WP 1,5-2,0 III. őszi búzára +Vondozeb Plus 1,0 III. Mezei pocok elleni védekezés: A mezei pocok fertőzöttség a nyár végi esők ellenére korai, magas szintet mutat legfőkép­pen lucernásokban, gyep és parlag terüllteken, tarlón ha­gyott gabonaszalma alatt, va­lamint kukoricában. Az őszi vetésekre történő betelepedés megakadályozsáa, a pillangó­sok őszi-téli kiritkulástól való megóvása érdekében a véde­kezéseket a fagyok beálltáig célszerű elvégezni. A rendel­kezésünkre álló lehetőség: Ár­váimból 2-3 szemet lyukan­ként kihelyezni, majd beta­posni. A Redentin 75 10-20 kg/ha dózisban egyenletesen kiszórva csak a fagyos idő­szakban kijuttatva hatékony. Mindkét készítmény szabad forgalmú, III-s kategóriás. A szóló' növényvédelméről: Augusztus második felétől több alkalommal lehullott csa­padék kedvező feltételeket te­remtett a késői peronoszpóra fertőzésnek, valamint a fürtrot­hadásnak. A korai érésű fajták­ban már nem (szüret után vi­szont elvégezhető) a későbbi­ekben viszont fontosnak tar­tunk egy utolsó növényvédelmi beavatkozsát. A gombaölő-sze- rek kiválasztásánál azok jöhet­nek számításba, melyek a must erjedését nem gátoljak, továbbá rövid az élelmezési várakozási idejük. Károsító Készítmény Szermennyi­Élelm.eg.vára­Forg.kat. Megjegyzés ség 10 1 vízhez kozási idő (nap) Bordódé alapanyag 100 ml 21 III. Bordói por 100 ml 21 in. aj jj Bordódéi kén FW 100 mi 21 in. 'O Cb Bordódé FW 100 ml 21 in N W Champion 50 WP 20-30 g 21 in. c Cuproxal 45-80 ml 21 ni. u Rézkén 650 FW 40-50 ml 21 in. 0u Rézoxiklorid 450 FW 25 ml 21 ni. Rokkol 400 SC 25-30 ml 21 in Rovral 10-20 g 7 ni. 21 nap 05 Rovral 25 FW , 20 ml 7 m alatti C Rondán 10-15 g 14 in. éleim.vár a Rondán l'L 10 ml 14 in. idő M Sumilex 50 WP 10-15 ml 14 m. :p Polyoxin AL WP 20 g 3 ni. C/5 Tridiodex WP 20 g 1 Hl 01 dÁ a-H <v 'aj Bi-58 F.C 8-10 ml 14 11. Chinmix 5 EC 2,5-3,5 ml 3 III >> u Danadim 8 ml 14 n; O r-t Danitól 10 F.C 6 ml 14 n. <Ü M Fcndona 10 EC 1 ml 7 in ' 1 Padan 50 SP 15 g 14 in o o Sinoratox 40 EC 8-10 ml 7 ii. U IQ Talstar 10 EC 2 ml 8 m CUO Unifosz 50 EC 10 ml 5 n. >-. 05 & -­Zolone 35 EC 17 ml 21 in Pelyhedző állú, szemüveges fiatalember, eminens diák kinézettel A Bill Gates sztori és tanulságai Ha valakit megkérdeznek, ki a világ leggazdagabb embere, szinte bizonyos, száz ember­ből 95 legalább valami olaj­multi cég tulajdonosára gon­dol. 30 évvel ezelőtt valame­lyik ismert bankámevet, pl. Rotschildot mondott volna, a két világháború között egy acélmágnást, mint pl. Krupp, stb. Nos, ma a világ leggazda­gabb embere, mint magánem­ber - tehát nem mint Brunei szultánja, vagy Szaúd-Arábia uralkodója, Kuvait emírje, stb. - Bill Gates, egy szinte pely­hedző állú, szemüveges fiatal­ember, amolyan eminens-diák kinézettel. Mit is csinál ez a Bill Ga­tes? Nincsenek acélrészvé­nyei, olajrészvényei, ellenben övé a világ legnagyobb szoft­vercége a Microsoft. Tehát mégcsak nem is számítógépe­ket gyárt, nem az IBM, egy­szerűen „csak” szoftvereket. Mi kell a szoftverhez? Papír, ceruza, és persze némi ész is ... íme hát, ilyen az új karrier­sztori a nyugati világban! Mennyi egy szoftver nyeres- anyag- és energiatartalma? Amenyibe a papír kerül, amire leírják. Most a Microsoft piacra dobta a Windows (magyarul: ablakok) 95 elnevezésű prog­ramját, amelynek csak a rek­lámjára 500 millió dollárt köl­töttek idáig! Bill Gates mellett már csak „portás” lehet az a Stephen Jobbs, aki 1976-ban, a szülei garázsában összebütykölte az első személyi számítógépet, és ma „csak” félmilliárd dollár­nyi vagyon tulajdonosa. Hol van mindez Bill Gates 15 milliárd dollárnyi magán­vagyonától? Hja kérem, ma már a számítógépipar is csu­pán kullog a szoftvermogulok mögött. S hogy mik e sztorinak a ta­nulságai? Abszolúte semmi. Most hallgatom a rádióban, hogy a kormány kiemelten ke­zeli a borsodi iparvidék reor­ganizációjának kérdését, a HUNGALU és a Gördülőcsa­págyművek ügyét. Arról fo­lyik a vita, hogy az új dió­sgyőri kohó tízmilüárd fo­rintba fog-e kerülni, vagy an­nál is többe. A diósgyőri Siemens-Mar­tin kohó üzemben tartása havi félmilliárd forintjába kerül az adófizető polgároknak. Az alapkérdés ugyanis az, hogy Magyarországon legyen-e korszerű kohászat. És nem az, hogy legyen-e korszerű számí­tógépipar, mikroelektronika, számítástechnika, szoftver­ipar, infrastruktúra, oktatás­ügy, stb. Hogy mi köze ennek a Bili Gates sztorihoz? Az égvilágon semmi. Vagy mégis ...? Gazdag László Hatvan taiwani fiatal pár részére rendezett hagyományos kínai esküvőt a Taipei városi önkormányzat Dunántúli Napló // BETŰKERESŐ JÁTÉKUNK’ NYERTESEI Negyedik alkalommal megrendezett játék szeptember 12-i sorsolására többszáz megfejtés érkezett. Helyes szöveg: PANNON GSM MOBILTELEFONT VÁSÁROLJON H-C0PEX IRODATECHNIKÁTÓL SZÉCHENYI T. 9. A közjegyző jelenlétében zajlott sorsoláson az alábbi előfizetőinknek kedvezett a szerencse: 1. DIGITÁLTÓL videokazetta: Varga Zsuzsa 7633 Pécs, Veress Endre út 9. 12. DIGITÁLTÓL videokazetta: Csikós Béla 7341 Csikóstöttös, Hegyalja út 18. Major László 7800 Siklós, Gyár u. 4. Garzó Lajosné 7716 Homorúd, Zalka M. u. 4. 3. DÁLIA utalvány: 4. BAGOLY DISZKONT vásárlási utalvány: , 5. BAGOLY DISZKONT vásárlási utalvány: Haijányiné Bedő Tünde 7636 Pécs, Kisréti u. 8. 6. JÓ & OLCSÓ ruhakereskedéstől női ballonkabát: Thész Endre 7632 Pécs, Dóra u. 3. Főnyeremény: MOTOROLA 7200 MOBILTELEFON H-COPEX IRODATECHNIKÁTÓL: Egyed Imre 7632 Pécs, Anikó u. 18. V A nyeremények átadására szept. 22-én 10.00 órakor kerül sor. | Helyszín: Axel Springer-Magyarország Kft. Baranya Megyei Irodája: Pécs, Rákóczi út 34., 7. emelet 701. szoba 1 A A 4 •V

Next

/
Oldalképek
Tartalom