Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)
1995-08-23 / 229. szám
8 Dhnántúli Napló Honismeret 1995. augusztus 23., szerda . a gazdák minden marhákbul nagyon kifogyva elerőtlenedtek . . Kétszáz éves kenyérgondok A 31-es számú villamos A pécsi villamos különös kedvence volt a 31-nyári villamos, amit a huncut diákok a „majomketrecnek” neveztek el. Ezen villamoskocsi jó idő esetén közlekedett, azaz májustól szeptemberig. A ketrec nevet azért kapta, mert oldalát nem lemez fedte, hanem erősebb keretben drótháló. így az ülések padozatától a mennyezetig oldalt drótháló volt. A tető alatt felcsavarva sátorvászon volt felszíjazva, szél vagy eső esetén a személyzet leengedte, védve az utasokat. A nyugdíjasok, diákok kedvence volt, mert közvetlen látták Pécs életét. Nyáron 6 órakor főleg a Balokány uszodába igyekvő sportolók vették igénybe. Mert abban az időben a Balokány-uszoda volt a pécsi vízisportok, versenyek színhelye a híres PÁC egyesület helye. A közönség nagy érdeklődése miatt később már tribünt is építettek. Különösen dr. Abay Oszkár és dr. Bite Ferencnek volt neve országosan. De sok közismert ember is volt a 6 órai járaton, hogy a 8 órás munkakezdés előtt jól kiússza magát. A valamikor híres Nick söröző vezetője, a kedves Szalai úr minden reggel jó időben az első járattal jött egyet fürdeni, úgyhogy 7 órakor már a sörözőben várta a korai vendégeit. A szakaszjegy ára 12 fillér volt, de any- nyi borravalót kapott a kalauz is. Barátságos kedvenc utasunk volt, szerette a villamost és annak személyzetét. Hol van most a szép parkírozott fürdő három medencével, falatozóval?! A parkban sétáló öregek az unokákkal?! Egy 80 éves pécsi tüke, a PKV 40 évig volt alkalmazottja Tegzes Béla Kopjafák a magyar pilóták emlékére Siklós és a mohácsi vész Kanizsai Dorottya „Hősvértőlpirosló gyásztér, Sóhajtva köszöntlek. Nemzeti nagylétünk Nagy temetője, Mohács! ” (Kisfaludy Károly: Mohács) 1526 augusztus 29. óta 469 év telt el, de még ma is úgy emlegetjük e napot, mint a magyar nép egyik legnagyobb tragédiáját. A csata történetét nagyon sokan feldolgozták, értelmezték, levonták a tanulságot. Nincs a magyar történelemnek még egy olyan eseménye, amely annyi vitás, töprengést okozott volna, mint a mohácsi vész. Nagyon keveset szóltak viszont arról a nemeslelkű nagyasszonyról, a siklósi vár úrnőjéről, aki négyszáz emberével, kocsikon a mohácsi csatatérre ment, ott a még eltemetetlen katonáknak közös sírt ásatott. Isten- tisztelet után a hősöket el- temettette. Kanizsai Dorottya ezzel az egyetlen tettével is méltó arra, hogy beírja nevét történelmünk kiemelkedő nagyjai közé. A Kanizsai család a magyar történelemben nagy szerepet töltött be. A család egyik jeles tagja, Lőrinc 1324-ben kapta meg a Kanizsai uradalmat és ekkor vette fel a Kanizsai nevet. A család az Anjouk idejében és Zsigmond uralkodása alatt élte virágkorát. Történelmünk Kanizsai Dorottyáról keveset hagyott hátra. Születésének pontos helyét, idejét sem tudjuk igazán. Első férje Geréb Péter alpovói várúr, az ország nádora, Mátyás király nagybátyja volt. Másodszor a büszke és hatalmas Perényi Imre nádorhoz ment feleségül, aki Siklós és a siklósi vár ura volt. Ez a házassága nem volt boldognak mondható. Perényi Imre természete különbözött az övétől. Nem volt összeegyeztethető szerénysége, vallásossága, alázatossága férje büszkeségével, szeszélyeivel. Siklósra 1515-ben jönnek. A nagyasszony magas rangja mellett is egyszerűen élt, szerényen öltözködött. Perényi oldalán bejáratos volt a királyi udvarba, ahol nagy tisztelettel vették körül. Perényi Imre 1519. február 5-én Budán meghalt. Fényes temetése volt, ahol a király is kísérte koporsóját. Terebesi birtokán helyezték végső nyugalomra. Kanizsai Dorottya egészen 1527-ig Siklóson maradt. A mohácsi vész után beállott zavaros időkben a török közelsége miatt elhagyta a siklósi várat és udvartartásával Németujvárra, Batthyány Ferenc várába költözött. Innen Sárvárra ment, hogy ott néhai testvérének két árváját gondozza. 1532-ben halt meg és Sárváron temették el. Kanizsai Dorottya életével, tetteivel önmagának emelt örök emléket. Cselekedeteivel bizonyságot tett arról, hogy szívét önzetlenség és emberszeretet hevítette. Élete buzdító példa: hogyan lehet és kell vagyont és rangot az emberiség javára áldásosán felhasználni. Siklós legszebb szobra őrzi emlékét a várkertben. Perics Péter A 19. század első negyede nemcsak a francia háborúk panaszaitól hangos országszerte, hanem a vizes évek sorozatából származó kenyérgondoktól is. 1801-1817 között sok megyében annyira megfogytak az élelmiszerek, hogy a szegénységet éhínség fenyegette. Tudjuk, hogy 1801-ben Somogybán fűrészport és őrölt kukoricacsutkát kevertek össze korpával és abból sütöttek kenyeret. Tavaszra azután az ártalmas ételtől sokan meghaltak. 1802- ben Sopron megyében volt hasonló éhség. A termelők Sötétíti a képet,hogy ebben a korban a gabona termelői is gyakran csak hitelben, vagy nagy nehézségek között tudták beszerezni a mindennapit. 1807-ben például Besencéről 22, Hidvégről 15, Páprádról 8 jobbágy kért aratásig 2-^1 mérő gabonát. 1809-ben 16 besencei jobbágy hitelkérelmében olvassuk, hogy: „Jobbágyi mivoltunkhoz szükséges (igavonó) marháinkat veztegetjük el..., nem tudunk más módokkal kenyeret szerezni.” 1817-ben a vajszlói uradalom jobbágyainak többsége kér és kap az uradalomtól pozsonyi mérőnként (egy mérő= 62,5 liter) 26 forintos uzsoraáron búzát. Több család ekkor már az olcsóbb kukoricával keveri a kenyérlisztet. A z 1948. március 15-i forradalom után zsidóellenes tüntetések zajlottak le a fővárosban és számos más városban, így Pécsett is. Ennek okát elsősorban a helyi iparos és kereskedő réteg kenyérféltésében kell keresnünk. A helyzet olyan komolyra fordult, hogy sem a városi tanács határozata, sem a pécsi zsidók kiáltványa nem vezetett eredményre, kormánysegítséget kellett kérniük, sőt a katonaság is fölvonult a piactéren a kedélyek lecsillapítására. Pulszky Ferenc erről a jelenségről így ír: a városi polgárok „csak az imént nyertek politikai jogokat, felzúdultak az ellen, hogy a zsidók a polgári jogokkal bírjanak.” A pécsiek küldöttségét Schapringer Joachim vezette azon az országos értekezleten, amely összefogta az ország zsidóságát, s célkitűzése az egyenjogúság kivívása mellett a haza Naszvadi Sámuel körjegyző egyik személyes hangvételű iratában, így összegezi a keserves évek eredményeit: „... fellyebbi időknek mostohasága folytán átajjában a gazdák minden marhákbul nagyon kifogyva elerőtlenedtek, és csak az uraságnak mintegy 10 ezer forinttal adóssak voltak.” Kenyérsütők Időközben a forint leértékelése miatt ötszörösére növekedtek a közterhek, s ezért tovább romlott az életszínvonal. „A pécsi Kenyérsütőknek Céhmesterjei” és a magán kenyérsütők is kérvénnyel ostromolták a vármegyét.” Naponként való tapasztalás bizonyítja - panaszolják -, hogy ezen mostoha időkben mindennek ára fejjebb ment légyen.” Fájlalják, hogy ha a legnagyobb „gazdálkodással” űzik mesterségüket, akkor is alig kapják vissza a gabonára adott pénzüket. Itt tudjuk meg azt is, hogy a pécsi pékek maguk és legényeik számára nélkülözhetetlennek tartották a marhahúst, amelynek ára ” ... a külföldhöz viszonyítva is elérhetetlen magasságba szökött.” Ugyanakkor a sütéshez nélkülözhetetlen” fának és sónak az ára is szörnyű nagy lett”. Ha a gabonaárak nem változnak - írják - nem tudnak „ótsóbb” kenyérrel szolgálni a közönségnek. Azt is erkölcsi és anyagi támogatása is volt a nehéz időkben. A baranyaiak, pécsiek készek voltak fegyveres szolgálatra is a haza védelmében, s bár ezen kérést a városi tanács visszautasította, három újonc kiállítását határozták el, s emellett Kaufmann Eduárdról név szerint is tudjuk, hogy végigküzdötte a szabadságharcot. A többiek pedig a nemzetőrök soraiban küzdöttek a magyar szabadságért. (A három újonc közül is ismerjük a később megsebesült Heinrich Wellner nevét.) A szabadságharc leverése után Haynau nagy hadisarcot vetett ki a zsidóságra, s a Bach- korszakban ellenőrzés alá vonták az iskolai és a hitéletet. Tászeretnék elérni, hogy ne egész évre, hanem 2 hétre limitálják hatóságilag a piaci árakat, mert alacsony áron az uradalmak nem adnak gabonát, a parasztnépnek pedig magának sincs mit ennie. A pécsi pékek beadványára a vármegye 1811-ben Hersching Ignácz káptalani számvevővel készíttetett árkalkulációt. Mikor ez készült, a búza ára még 10 forinton állott és a pékek megtalálták számításukat. A növekvő áremelkedés mellett azután egy darabig úgy segítettek magukon, hogy az 5 krajcá- ros „mundzsemle” súlyát fél, a 2 krajcáros, közönséges zsemléét pedig 4 lattal csökkentették. (1 lat 17,5 gr) Ekkorra azonban már Hersching hivatalos számítása szerint 35 forintra emelkedett Kilánként a búza és 25-re a rozs ára. Fogyasztók és bürokraták A dráguló világban az emberek már 185 évvel ezelőtt is a kenyér készítői, s egyben árusítói, a pékek ellen fordultak. Panaszlevelükben elmondták, hogy azok részben drágán adják termékeiket, részben nem is hoznak elegendő kenyeret a piacra. A vármegye ekkor Répás Leopold főszolgabírót bízta meg, hogy Stefanovics piacbíróval együtt mérjék fel az árviszonyokat .Tőlük tudjuk, hogy a hivatalos és a piaci ár között jelentős különbség volt, mert a megközelítően 60 dekás fekete és fehér kenyeret 15 krajcár helyett 30, a másfél kilós fehér kenyeret pedig 45 krajcár helyett 1 forint 30 krajcáron kínálták a pékek. Megállapították azt is, hogy gyakorlat lett a péksütemények súlycsökkentése, és megállíthatatlanul szaladtak felfelé a gabonaárak. Azt is közölték, hogy nyolczrakor már sem kenyér, sem liszt nem volt a pécsi piacon, „... noha egyébként 11 óráig láttatott.” A gyér gabonafelhozatal azonban nemcsak a pékeket sújtotta, hanem a lakosság tekintélyes hányadát is, mert a 19. század elején még a 2200 pécsi ház közül minden tizedikben sütöttek kenyeret. Hamis és egyoldalú lenne a tetmelők-feldolgozók-fogy asztok elnyomorodásáról és a mostoha piaci viszonyokról rajzolt kép annak elhallgatásáról, hogy akinek pénze volt, akkor sem koplalt. Úri fogyasztók fennmaradt számlái bizonyítják, hogy a legnemesebb hazai élelmiszerektől a gyarmatárukig Pécsett is megkaphatott mindent, akinek pénze volt. Dr. Kiss Z. Géza mogatták viszont az iskolaügy rendezését. Az emancipáció térnyerésével számos zsidó polgárral lett gazdagabb Pécs belvárosa, akik főként Bonyhádról és Paksról települtek be. Mind a vallási felfogás, mind a hitélet formája konzervatív volt, de a modernizáció előbb az istentiszteleti formák átalakulásában, majd a hitélet megformálásában jelentkezett. Itt került összeütközésbe az első pécsi főrabbi, Lőw Izráel a hitközség újító szellemű tagjaival, akiknek élén Kornitzer főkántor állott. Az első sikertelen iskolaalapítási kísérletet még 1845-ből jegyezték föl, 1851-ig magániskolákban, ún. „chéder elemikben” tanultak a zsidó gyeA repülés közben életüket vesztett magyar pilóták emlékének megőrzését tűzte ki célul a szolnoki székhelyű Magyar Repüléstörténeti Múzeum Alapítvány. Ezért az utókor számára a Szolnoki Repülőtiszti Főiskolán kialakították a Repülők emlékhantját, ahol már tavaly elhelyezték Takács Sándor, az 1912-ben elhunyt első rekek. 1852-ben Ferenc József meglátogatta Pécsett, ebben az évben az egyik ilyen iskolát a hitközség saját kezelésébe vette és Franz Josef Lehranstalt néven működtette. Kiemelkedő vezetője Götzl Salamon volt, Goldberger József megalkotta az első magyar nyelvű héber társalgási nyelvkönyvet. A magyar nyelvű oktatás 1861-től kapott lendületet. Az iskola 1859-től vált nyilvános főtanodává, s a mai Mátyás király utcában 14 tanteremből álló emeletes házat építtetett, tanári könyvtárat létesített, s korszerű fölszerelés mellett folyt az oktatás. A zsidóság befogadását jelezte, hogy 1860-ban, a főtanoda ünnepélyes keretek között repülős eredeti sírkövét, és dr. Kutassy Ágost, az első pilótaigazolvány tulajdonosának obe- liszkjét. Az emlékezést az alapítvány úgy tervezi, hogy a földbe kopjafákat helyeznek, és azokba bronzszegeket üttetnek. A bronzszegek fején feltüntetik a pilóták nevét és elhalálozási dátumát. történő megnyitásán megjelentek a város vezetői, a katolikus egyház képviselői, a megyefőnök pedig beszédet mondott. Schapringer Joachim, aki ebben az időben a helyi zsidóság elismert vezetője volt, a városi tanács tagja lett, és 1863-ban beválasztották abba a városi küldöttsége, amelynek a feladata lett Ferenc József előtt kérni a jogakadémia újjáalakítását és egy új főreáliskola létesítését. 1860-ban létrejött a betegse- gélyző egylet is. A z az esemény, amelynek keretében 1861-ben a siklósi zsidóság Pécsett köszönti Baranya új főispánját, azért különösen jelentős, mert a főispán válaszában kijelenti: nem ismer felekezeti különbséget, csak magyarokat, és a zsidóságot a nemzethez való őszinte csatlakozásra szólítja föl. Dr. Vargha Dezső A pécsi Piac-tér (ma Széchényi tér) 1763-ban Negyedszázad alatt megbecsült polgárokká váltak a pécsi zsidók Az emancipáció időszaka
