Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)
1995-08-16 / 223. szám
16 Dlmántúli Napló Sport 1995. augusztus 16., szerda Kettele Kupa vitorlásverseny „Kettele Kupa” néven rendezték meg a Pécsi-tavon a rendszeres évi baranyai versenyt, ahol a házigazda Pécsi TTE szakosztályának fiatal sportolói mellett itt voltak az optimist kategóriában a balatonalmádi, a balatonfüzfői és a keszthelyi versenyzők is. A sportágnak - nem utolsó szempont - jó szélben került sor a kétnapos viadalra. Eredmények, optimist I. hajóosztályban a balatoniak vitték a prímet, így a legjobb pécsi ifjú Szili Károly, a 9. lett. Az optimist II. hajóosztályban azonban már a pécsi Olasz Dávid végzett az első helyen és még dobogóra, azaz 3. helyre került még egy pécsi vitorlázó Zsoldos Bálint is. Az abszolút értékelésben Olasz Dávid a negyedik helyen végzett. A pécsi vitorlázók legközelebb a szeptember 9-10-én rendezendő versenyen szerepelnek hazai vízen, amikor ugyancsak meghívásos versenyre kerül sor ugyancsak a megszokott pécsi-tavi pályán. FOTÓ: LÄUFER L. Két fronton Izrael ellen Csillagok Zürichben Röviden LABDARÚGÁS. Magyarországi horvátok kupája Szentpé- terfa. Felsőszentmárton - Herezegszántó 2-1, Tótszerda- hely - Szentpéterfa 4-1. 3. helyért: Herczegszántó - Szentpéterfa 1-1, 11-esekkel 4-1, Döntő: Felsőszentmárton - Tótszerdahely 6-0. A torna legjobb játékosa és megosztva gólirálya Reith Róbert (Felsőszentmárton). A Felsőszentmárton harmadszorra, így végleg elnyerte a kupát. NB I. ifjúsági B. korosztály: PMFC - Parmalat FC 2-2 (0-0). PMFC: Sólyom - Batári, Czeininger, Tolnai, Iván, Dör- nyei (Zámbó), Nagy, Orlovics, Papp, Czakó, Fónai. Edző: Lutz Jakab. Parmalat: Ottó - Mester, Zok, Kellner, Császár, Zsidó (Kádas), Müller, Szalai, Nagy, Fábián (Németh), Simek. Edző: Csongrádi Ferenc. Jók: Batári, Czakó, ill. Simek, Müller. G.: Czakó (2), ill. Simek, Müller. Szombathelyi Haladás - PMFC 1-6 (1-2). PMFC: Sólyom (Stájer) - Batári, Czeininger, Tolnai, Iván (Zámbó), lantos, Orlovics (Nagy), Papp (Tóth), Fónai (Männer), Czakó. Edző: Lutz Jakab. G.: Czakó (3), Fónai (2), Männer. Megyebajnokság II. Czibulka csoport: Drávafok - Patapok- losi 0-2, Sásd - Kishárságy 3-0, Vajszló - Görcsöny 6-0, Zádor- Ocsárd 2-2, Bükkösd - Kémes 2-1, Bogád - Gödre 3-1, Magyarszék - Hóból 4-1, Ko- vácshida - Bicsérd 4-2. Tamási csoport: Sátorhely -Pécsvárad 2-1, Hidas - Duna- szekcső 1-3, Egerág - Majs 0- 2, Hímesháza - Nagykozár 1-3, Hosszúhetény - Kásád 3-0, Gyód - Szászvár 0-0, Vókány - Töttös 2-0, Vasas RB - Babarc 3-3. 1. Hosszúhetény, 2. Nagykozár, 3. Dunaszekcső. KÉZILABDA. Keszthelyen és Hévizene rendezték a Georgi- kon Kupát férfitornáta. A KBSK-Metraco a 3. helyen végzett. A csoprotmérkőzése- ken az alábbi eredmények születtek. Elektromos - Komló 19- 16 (8-7). Legjobb komlói dobók. Keszthelyi (5), Kalocsai (4). Komló - Nagykanizsa Tungsram 24-22 (10-9) Ld: Keszthelyi (8), Kalocsai (5). Komló - Dunaföldvár 33-11 (17-10). Ld: Szilovics (8), Kalocsai (7). A csoportmérkőzéseken a Komló a 2. helyet szerezte meg és ez azt jelentette, hogy a helyosztón a hévizi csoport másodikjával vagyis a Gardénia- ETO-val került szembe. Komló- Gardénia-ETO 25-23 (16-12), Ld: Kalocsai(7), Soós (6). A Komló rendkivül erős mezőnyben végzett a Szeged és az Elektromos mögött a harmadik helyen. A balatoni nyaralók igazán elkényeztetett helyzetben vannak, hiszen szerdán Siófokon két barátságos válogatott futballmérkőzést is láthatnak. A magyar válogatottak Izraellel csatáznak két fronton. Előbb (18 órakor) az olimpiai válogatottak lépnek gyepre, 20 órakor pedig a második hivatalos A-válogatott magyar - izraeli összecsapás következik. Dunai Antal, a hazai ötkarikás együttes szövetségi edzője gondokkal küszködik. A kedd délelőtti edzés után az FTC Népligetben lévő edzőtáborában kénytelen volt búcsút venni két debreceni fiatalembertől.- Sándor T. és Szathmári egyaránt panaszkodott: érzékeny a lábuk, ezért nem kívántam kockáztatni, elengedtem őket - mondta Dunai Antal. - Dárdai sem egészséges. Új tervet kovácsoltam. Hirtelen „bekérettem” Schwarzot és Sebőköt. Utóbbit legalább egy félidő erejéig játszatni kívántam. Nem tudom, rendelkezésemre áll- nak-e, jószerével minden félóra új helyzetet hoz. Ugyanakkor Csillagot és Tóth N.-t is meghívtam. Kérdés, befutnak-e még időben? Dunai tehát nem repes az örömtől. Fejében ugyan már „dereng” a szerda esti kezdőcsapat ötlete, de - többször is hangsúlyozta: ez csak elképzelése - korántsem bizonyos, hogy Izrael ellen a következő legénység lép gyepre: Sáfár - Dienes - Forrai, Schwarz, Mátyus, Pető Z. - Zimmermann, Bárányos, Madár - Horváth F., Dombi. Az apajpusztai „bázison” készülő magyar felnőtt-válogatott tagjai - ami a sérüléseket illeti- nyugodtabbak. Mindössze Jován jelezte, ő bizony nem tudja vállalni a föllépést. Délután a szigetbecsei remek új pályán tartott újabb egy órányi foglalkozást a szövetségi kapitány, majd kezdőcsapatot hirdetett. A magyar válogatott ebben az összetételben kezd Izrael ellen (zárójelben az eddigi válogatottságok száma): Petty (Genc- lerbirligi/34) - Mónos (Vasas Casino Vigadó/18), Márton (egyesületen kívüli; legutóbb: PMFC/20), Lipcsei (FC Porto/ 28), Keresztúri (Parmalat FC/9)- Halmai (Germinal Ekeren/ 15), Kozma (FC Apoel Nicosia/ 38), Sallói (Beitar Jerusalem/ 11), Illés (MTK/18) - Kiprich (FC Apoel Nicosia/68), Kovács (FC Apoel Nicosia/55) A magyar válogatott eddig 690 mérkőzést vívott; 348 a győzelmek, 150 a döntetlenek, 192 a vereségek száma, a gól- különbség: 1579-1059. A göteborgi atlétikai világbajnokság után három nappal Zürichben találkozik a sportág „krémje”. Várhatóan 25 újdonsült világelső fogadja el a meghívást arra az eseményre, mely az Oslo - Zürich - Brüsszel - Berlin „helyszín-kvartett” egyik állomása. A legjobbak az eseménysorozat végeztével 20 darab, egyenként egy kilós aranyrú- don osztozkodhatnak. Természetesen Zürichben további pénzösszegeket is átnyújtanak az arra érdemesülteknek; aki a svájci városban szerda este élen végez, 7000 dollárt kap. A világrekordot javító sportember további 50 ezret vesz fel, továbbá egy kiló aranyat is. Ha valaki rekordjavításra készül, az a kenyai Moses Kip tanúi. Az afrikai sportember a A teniszvilág a héten Torontóra figyel, itt tér vissza a profi versenyekre Szeles Mónika. Az egykori világelső a kanadai nyílt bajnokság második fordulójában kapcsolódik be a játékba, ellenfele az amerikai Kimberley Po lesz. A mérkőzés magyar idő szerint szerda hajnali 1 órakor kezdődik. 3000 méteres akadályfutásban jelentett be csúcskísérletet. Hozzá hasonlóan a Göteborgban 200 és 400 méteren egyaránt vlágbajnok amerikai Michael Johnson is remek futásra készül; ezúttal a 400 méteres távon jelentkezett be. A 100 méteren vágtázó újdonsült kanadai világelső Donovan Bailey számíthat a 35 éves brit Linford Christie kihívására. Feltéve, ha a szigetországi veterán sérülése rendbejön. Christie már Zürichben tartózkodik. Egy ottani orvos vizsgálgatja, s ha igent bólint, akkor az idény végén visszavonulni készülő Christie megütközik Baileyvel.- Napok óta nem edzettem, de ha szabad cipőt húznom, akkor megteszem - nyilatkozta Linford Christie. A 23 éves Po jelenleg 133. a világranglistán, s a főtáblára szerencsés vesztesként került föl. Szelesnek Torontóban eddig azért nem kellett pályára lépnie, mert a WTA döntése értelmében Steffi Gráfiai együtt első helyen emelték ki, s így az első fordulóban erőnyerő volt az újvidéki születésű teniszező. Újabb változások A labdarúgó NB I. műsorában újabb változtatásokat eszközöltek. A lista, az új időpontok feltüntetésével: Augusztus 19-i forduló: MTK - PMFC, Hungária körút, 17 óra, Vasas Casino Vígadó - Győri ETO FC, augusztus 21., hétfő, 19 ó, Kispest-Honvéd FC - Stadler FC, szeptember 27., 18 óra. Augusztus 26-i forduló: Ferencváros - Kispest-Honvéd FC, 17 óra. Péntektől árusítják a jegyeket a visszavágóra A Ferencváros sikeres BEK- rajtja, a nagyhírű belga Ander- lecht otthonában aratott 1-0-ás győzelme nézőcsúcsot ígér az augusztus 23-i visszavágóra.- Már most óriási az érdeklődés az Anderlecht elleni BEK-visszavágóra - nyilatkozta Havasi Mihály, az FTC labdarúgó-szakosztályának vezetője. - A bérleteseink természetesen előnyt élveznek, számukra csütörtökön biztosítunk belépőket a mérkőzésre, péntektől viszont már „szabad a vásár”, a szerencsésebbek az FTC-stadion pénztárainál juthatnak a jegyekhez. A belga szurkolóknak fenntartjuk a vendégszektorunkat, amely kétezer jegyet biztosít számukra, bár eddig még nem érkezett jelzés Belgiumból a jegyigénylésekkel kapcsolatban. „Profi válogatott” Márton Gábornak, a pécsiek (egykori?) játékosának egyelőre nincs egyesülete. Az elmúlt bajnoki szezon végén eltiltották kiállítása miatt, így még három magyar bajnokin nem léphet pályára. Mészöly Kálmán, szövetségi kapitány meghívta Mártont az izraeliek ellen készülő keretbe, így afféle „profi válogatott” lett: egyesületben nem szereplő, a nemzeti tizenegyben viszont bizonyítási lehetőséget kapó játékos. Kinek jó ez? Két dolgot látok kockáztatni: egy sérülést vagy egy, éppen az ezen meccsen nyújtott teljesítmény alapján megvalósuló izraeli szerződést. Az utóbbinak örülnék jobban. Leginkább pedig annak, ha valamely klubcsapatban is láthatnánk Mártont mielőbb. Valószínűleg játszani is fog Márton, akit volt szerencsém látni a pécsiek egyik edzésén. A tréningen becsülettel dolgozott, és a gyakorlatok alatt is nála volt, nadrágjára függesztve a rádiótelefon .. . Bozsik Szeles visszatérése Szerdától kajak-kenu világbajnokság Duisburg harmadszor látja vendégül a síkvízi kajak-kenu világbajnokság résztvevőit: az 1938-tól zajló csúcstalálkozók során 1979-ben és 1987-ban randevúztak itt a sportág legjobbjai. Mindkét viadalon a magyarok tiszteletére kétszer játszották el a himnuszt, előbb a kenus Wichmann Tamás lapátolt össze két aranyat, majd a Csípés Ferenc, Fidel László kajakkettes és a Csípés Ferenc, Fidel László, Gyulay Zsolt, Kovács Zoltán összetételű kajaknégyes állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Közülük a többszörös olimpiai és világbajnok Gyulay Zsolt ezúttal is ott lesz a mezőnyben, s jó esélyei vannak arra, hogy tovább gyarapítsa győzelmei számát. Persze, nemcsak Gyulay tartozik a favoritok közé, hanem a csaknem 30 tagú magyar válogatott további jó néhány tagja. így a legfényesebb medál megszerzésében bizakodhat még a kajakosok közül Bártfay Krisztián, Abrahám Attila, Szabó II. Gábor, Kőbán Rita, Dónusz Éva, Czigány Kinga, Mednyánszky Szilvia, a kenusok táborából pedig Ko- lonics György, Horváth Csaba, Hoffmann Ervin, Szabó Attila, Boldizsár Gáspár, Novák Ferenc. Vajda Vilmos szövetségi kapitány azt mondta, hogy 3^1 aranyéremmel már elégedett lenne, de azt is hozzátette: a 24 lehetőség közül illene legalább 14-15 érmet begyűjteni. Mindehhez csak annyit: tavaly a mexikóvárosi csúcstalálkozóról a magyarok 6 arany, 12 ezüst és 2 bronzéremmel tértek haza.- Az ilyen világversenyek előtt azt szoktam mondani: köteleznek a hagyományok, ezért valamennyi számban a minimális elvárás a döntőbe kerülés. Most ennyi azonban nem elegendő, az olimpiai számokban az első hét közé kell jutni, ugyanis csak így lehet biztosítani az atlantai ötkarikás részvételt. Ehhez még azt érdemes hozzátenni, hogy az olimpiai értékelés szerint szeretnénk 35-40 pontot szerezni - nyilatkozta az indulás előtt Vajda Vilmos, aki az 1988-as szöuli olimpia után vette át a válogatott irányítását. Atlétika: az ötödik vb után Göteborg 11 napon keresztül látta vendégül a földkerekség legjobb atlétáit az ötödik szabadtéri világbajnokság keretében. Az Ullevi-stadion nézői három világcsúcsnak tapsolhattak a számos nagyszerű verseny mellett. A férfi hármasugrásban a brit Jonathan Edwards kétszer is túlszárnyalta saját világrekordját, a női hármasban az ukrán Inyessza Kravec az új csúcstartó, a női 400 méter gáton pedig az amerikai Kim Batten a brit Sally Gunnell csúcsteljesítményét adta át a múltnak. Ami a magyarok szereplését illeti: Mérei László szövetségi kapitány egy érmet és két-há- rom döntős helyezést várt a 18 tagú csapattól. Ezt sikerült túlteljesíteni, Gécsek Tibornak a kalapácsvetésben és Ináncsi Ritának a hétpróbában szerzett bronza mellett a kalapácsvető Kiss Balázs és a diszkoszvető Horváth Attila negyedik, a gyalogló Urbanikné Rosza Mária hetedik lett, valamint két országos csúcs (Urbanikné és a 400 m gátas Kovács Dusán révén) is született. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni néhány kirívóan gyenge teljesítményről, ilyen a hármasugró Czingler Zsolt és a távolugró Vaszi Tünde dicstelen búcsúja a selejtezőben. Ide sorolható a korábbi vb-ezüstérmes Bagyula István kiesése is, tőle bizony többet várt a szakvezetés és a közönség. A vb egyik hőse a világcsúcsot elért atléták mellett mindenképpen Michael Johnson. Az amerikai vágtázó a 200 és a 400 méteren is begyűjtötte az aranyat, s győzelemre vezette a 4x400-as váltót is. A duplázásra vagy a triplázásra valószínűleg lehetősége nyílik Atlantában is. Primo Nebiolo, a nemzetközi szövetség, az IAAF elnöke ugyanis kijelentette, hogy Johnson kérésének megfelelően megváltoztatják a jövő évi olimpia atlétikai versenyeinek műsorát. Ugyancsak háromszor győzött Johnson honfitársa, Gwen Torrence (100 m, 200 m, 4x100 m váltó) mégis csak két aranyéremmel térhetett haza, hiszen a 200 méteren pályaelhagyás miatt kizárták. így jutott az első helyhez a jamaicai Merlene Ot- tey, aki egyébként a 100-on, a 200-on és a 4x100-as váltóban is másodikként ért célba. <