Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)

1995-08-01 / 208. szám

1995. augusztus 1., kedd Hazai Körkép Dtinántúli Napló 7 Kombájnt is adnak az oroszok Justicia ki sem látszik a döntésre váró ügyek halmazából Hosszú „ítéletidő” a bíróságokon A perben, haragban lévők, az igazságukat keresők ne szá­mítsanak arra, hogy ügyük végére gyorsan pont kerül. Justi­cia ugyanis szinte ki sem látszik a döntésre váró ügyek hal­mazából, a bíróságok roskadoznak a felgyülemlett hátralé­kok súlya alatt. A múlt évről négyszer-ötször annyi peres el­járás húzódott át az idei esztendőre, mint a korábbi években. Magyarország legnagyobb adósa öt évvel ezelőtt - 1,8 milliárd dolláros tartozásával- a Szovjetunió volt. A ma­mutállam felbomlása után az orosz kormány átvállalta a tartozást, 1994-ben pedig szerződésben kötelezte ma­gát, hogy 1996-ig teljesen visszafizeti. Tavaly, a MIG-29-es ÚTI tí­pusú vadászgépek szállításával a tartozás felét már törlesztették- tájékoztatott Tamás István, az Ipari és Kereskedelmi Minisz­térium főosztályvezetője. Az 1994-es szerződés a hadi- technikai eszközökön túl a tör­lesztés további lehetőségeiről is szól. A többi között támogatja a magyar vállalatok oroszország­beli részvényekhez, illetve tu­lajdonhoz jutását. Kevesebb kockázatot ígér a szolgáltatások (fuvarozás, turisztika) igénybe­vétele. Az oroszok egy-egy magyarországi nagyberuházás­ban való részvétellel is készek törleszteni, így szívesen részt vállalnának a Kálvin tértől in­duló metróvonal építésében. A tavalyi megállapodás a hadicikkeken kívül a gépipari termékek körében hozott ered­ményt. Májusban például két­száz orosz kombájn érkezett. A magyar és az orosz vállal­kozók között komoly tárgyalá­sok folynak vasúti kocsik, ha­jók, teher- és személygépkocsik szállításáról. A kitüntető érdeklődés első­sorban a kormány azon rendele­tének tulajdonítható, amelyben az orosz adósság ellentételezé­seként érkező valamennyi áru­cikknek adó- és vámmentessé­get ígér. Meghatározott orszá­gokra és adósságtípusokra vo­natkozóan ez a rendelkezés ed­dig is létezett. Most csak ki kel­lett terjeszteni az orosz állam- adósság fejében érkező árucik­kekre, illetve szolgáltatásokra. Csath Róza Sok panasz érkezik emiatt az Igazságügyi Minisztérium ügyfélszolgálatához, és az el­járások időtartamáról szóló legfrissebb statisztikai adatok szinte „perdöntő” bizonyíték­ként tanúsítják: az észrevéte­lek jogosak, a hazai bírásko­dás loitikus helyzetbe került. Dr. Vavró István, az Igaz­ságügyi Minisztérium főosz­tályvezetője ezt elsősorban azzal magyarázza, hogy a bű­nözési hullám növekedésének következtében jelentékenyen emelkedett a büntetőügyek száma is. A terhelés sok helyütt már olyan mértékű, hogy a meg­sokszorozódott feladatok ellá­tása valóban meghaladja a bí­róságok erejét. A túlterhelés­ben szerepet játszik az ügyek bonyolultabbá válása, a bizo­nyítási eljárások hosszadal­massága is. A helyi bíróságokhoz ér­kező ügyek száma 1981 és 1994 között 29 százalékkal emelkedett. Az eljárás időtar­tamának alakulásáról szóló adatok szerint a három hónap­nál hamarabb befejezett ügyek aránya 67,6 százalékról 49 százalékra csökkent, míg az egy éven túl zárult pereké 5,1 százalékról 16,1 százalékra nőtt. A mintegy másfél évtizede tartó kedvezőtlen tendencia megváltozására egyelőre nem számíthatunk. Sőt az idei ada­tok arra utalnak, hogy a bűn és a bűnhődés időben még távo­labb kerül egymástól. Az év első 4 hónapjában már minden ötödik büntetőperben egy év­nél később született ítélet, s a folyamatban levő ügyek 28,1 százaléka is már 12 hónapnál régebben kezdődött. Dr. Vavró István szerint ér­zékelhető javulás főként a büntetőeljárások korszerűsíté­sétől, a lassúság hátterében álló okok feltárásától és meg­szüntetésétől remélhetünk. Ez azonban önmagában is idő­igényes, hosszú távra szóló feladat. Németh Zsuzsa Híd Kelet és Nyugat között Az emberiség fennmaradásá­nak egyik kulcskérdése, hogy a tudomány miképpen tud részt venni az élelmiszerek előállítá­sában, az új gyártási technoló­giák kidolgozásában, a minőség ellenőrzésében - mondta Lakos László földművelési miniszter tegnap, a Nemzetközi Élelmi­szer-tudományi és Technoló­giai Unió 9. Világkongresszu­sának megnyitásakor. Emlékeztetett rá, hogy szá­mos országban még ma is ko­moly gondot okoz a minden­napi élelmiszer-szükséglet elő­teremtése. A feszítő ellentmon­dás feloldását segítheti a buda­pesti világkongresszus, amely az együttműködés reményének jegyében viseli a „Híd Kelet és Nyugat között” címet. A miniszter elmondta: az élelmiszer-feldolgozás a ma­gyar nemzetgazdaság egyik legjelentősebb ágazata. A ked­vező természeti adottságok mi­att az ország területének 70 százalékán folyik valamilyen mezőgazdasági termelés. Ez az ágazat adja az ország exportár- bevételének 25 százalékát, és minden ötödik foglalkoztatott az élelmiszer-termelésből él. Az elmúlt évek kedvezőtlen folyamatainak okán az agrár­ágazat termelése a harmadára csökkent. Az élelmiszergazda­ság minden nehézség ellenére megőrizte alkalmazkodóképes­ségét. Ez lehetővé teszi az át­alakulás sikeres befejezését, és az EU-hoz való csatlakozás fel­tételeinek megteremtését is. Az öt napon át tartó nemzet­közi konferenciára 69 ország­ból csaknem ezer szakember érkezett, hogy eszmét cseréljen az élelmiszer-termelés új kuta­tási eredményeiről, a világ élelmezési helyzetének javítá­sáról. Üjabb központot helyez üzembe a Westel 900 Egyforintos tarifaemelés Negyedik kapcsolóközpontját helyezi üzembe augusztus 8. és 11. között a Westel 900 Rt., az ország vezető mobiltele­fon- szolgáltatója. Sugár And­rás vezérigazgató bejelentette: a Szolnokon létesített új beru­házás elsősorban az alföldi települések ellátását javítja, de a fővárosi központokat is tehermentesíti. A Westel 900 szakemberei augusztus 18-án a budapesti há­lózaton frekvenciaváltást vé­geznek, egyúttal 18 új telephe­lyet is üzembe helyeznek. Augusztus elsejétől egy fo­rinttal, tehát igen kis mértékben emeli a belföldi telefonbeszél­getések mobilpercdíjait a Wes­tel 900, oly módon, hogy az Eu- rofon II. és az Eurofon III. díj­csomag esetében a nappali és a kedvezményes időszak belföldi mobildíja, az Eurofon I. eseté­ben viszont csak a kedvezmé­nyes időszak belföldi mobildíja emelkedik percenként egy fo­rinttal. A többi szolgáltatási díj változatlan. Nem kell többet fi­zetniük a nekik vezetékes háló­zatról telefonálóknak sem. Visszatérés több évtizedes kényszerszünet után Dzsembori magyar cserkészekkel Légy résen! fotó: feb/bodó Gábor A cserkészek 18. világtalálkozóját a hollandiai Drontenben ren­dezik meg augusztus 1. és 11. között. A négyévenkénti dzsembo­rira a világ minden tájáról egybegyűlnek a cserkészszervezetek reprezentánsai, most előreláthatólag mintegy 25 ezren. Szá­munkra külön érdekesség, hogy az eseményen - több évtizedes kényszerű kihagyás után - a magyar fiatalok is részt vesznek.- Hazánkat a Magyar Cserkész Szövetség 70 és a Magyar Lánycserkészek Szövetségének 25 fiatalja képviseli - mondja Breuer Klára, a Cserkész Szö­vetség vezetőségi tagja. - An­nak a hagyománynak a jegyé­ben, hogy a különböző orszá­gokból érkezők megismerjék egymás kultúráját, szokásait.-Erre bőségesen kínál al­kalmat a dzsembori programja, amelyben az elsőbbség a játé­koké, a sport- és kulturális bemutatóké. A résztvevők a természet ismeretéből, szere- tetéből és környezetvédelem­ből is vizsgáznak.-A cserkészetet a keresz­tény szellemiség jellemezte, így van ez most is?- A mozgalom általában kö­tődik a valláshoz. Jelenleg a világon mintegy 20 millió tagja van a cserkészetnek, amely különösen Keleten nép­szerű a tizenévesek körében. Közülük nagyon sokan budd­histák, mohamedánok vagy más felekezetűek. De ez nem osztja meg a mozgalmat, amelynek alapelve az Isten, a haza és az embertársak szolgá­lata, ami szinte közös neve­zője a különféle vallásoknak.-Hogyan választották ki a magyar résztvevőket?- Szabályos válogatók, tesztek, cserkészpróbák ered­ményei alapján. Azok alkotják küldöttségünket, akik nyelv- ismeretben, énekben és népi táncban éppúgy otthonosak, mint elsősegélynyújtásban vagy csomókötésben. Szecső Barbara A legszélesebb egyetértésre van szükség az alkotmányozási folyamatban - sommázták teg­nap hét civil szervezet vélemé­nyét a Független Jogász Fórum képviselői. Ezért olyan ad hoc bizottság létrehozását javasol­ják, ameíy által a társadalmi szervezetek is jobban bekap­csolódhatnának az új alaptör­vény előkészítésébe. Másként szeretne élni a gyermekek 34 százaléka, mint szülei, s közülük majdnem minden második magányosnak érzi magát. Egyebek mellett ez derült ki abból a vizsgálatból, amelyet az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottságának megbí­zásából végeztek. A megkérde­zett félezer gyermek nyolcvan százaléka egészségesnek val­lotta magát, bár 34 százalékuk­nak gyakran fáj a feje. Világpremierje lesz augusz­tus 25-től Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának a debre­ceni Déri Múzeumban. Az Ecce Homo, a Golgota, vala­mint a Krisztus Pilátus előtt most először tekinthető meg együttesen. Az Ecce Homo-t már több mint hetven eszten­deje láthatja a nagyközönség egy tetővilágításos különte­remben. A Golgota és a Krisz­tus Pilátus előtt című fest­ményt amerikai, illetve kana­dai műgyűjtők adták kölcsön. Alrendőröket fogtak el hét­főn Salgótarjánban. A civil ru­hás személyek villogó kék lámpával felszerelt Peugeot gépkocsival közlekedve autó­kat ellenőriztek és bírságoltak. Egy másik társaság Suzukira szerelt villogó kék lámpa segít­ségével folytatott hasonló pénzgyűjtő tevékenységet, őket egyelőre keresik. A rendőrség kéri, hogy civil ruhás rendőr esetében csak a rendőri igazol­vány felmutatása után vessék alá magukat az intézkedésnek. Szándékosság okozhatta a múlt pénteken Pilisszentiván közelében pusztító erdőtüzet. Az eddigi felmérések szerint összesen 11,4 hektárnyi értékes erdő vált a lángok martalékává, s a védett területen veszélybe került a világon egyedül itt te­nyésző növényritkaság, a pilisi len is. A kár hozzávetőleg 30 millió forint. Nincs vezetői engedélye a vizeken közlekedők legtöbbjé­nek, sőt még a legalapvetőbb víziszabályokkal sincsenek tisztában. A tájékozatlanság pedig még az egyszerűbb vízi­eszközök használatánál is bal­esetet okozhat. Mint a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapi­tányság illetékese elmondta: egyedül a sporteszköznek szá­mító vízibicikli és a szörf hasz­nálatához nem kell vezetői en­gedély. MSZP-mérleg a választások óta eltelt hónapokról, a koalíciós kormányzásról Csintalan Sándor: Most is győznénk! Az elsöprő választási győzelem óta az MSZP-nek folyamato­san nyelnie kell a keserű politikai pirulát: az ellenzéki pártok heves kritikáját és népszerűségének fokozatos csökkenését. Nem ludasak-e maguk a szocialisták is támogatottságuk ha­nyatlásában? Erről és a kormányzás egy esztendejének ta­pasztalatairól beszélgettünk Csintalan Sándorral, az MSZP ügyvezető alelnökével. 107 határsértő A zöldhatáron is nagy forgalom volt a múlt hét végén: 107 ha­társértőt fogtak el a határőrök. Vasárnap hajnalban a szlovák zöldhatáron. Hidasnémeti köze­lében‘próbált két szlovák em­bercsempész kivinni Magyar- ország területéről 45 jugoszlá- vot, köztük 20 gyermeket egy átalakított, Avia típusú kisbu­szon. Két karon ülő gyermeket azonnal a miskolci kórházba kellett szállítani, mert rosszul lettek a melegtől. Az ember- csempészek állítólag 10 ezer koronát kértek személyenként a Bulgárián, Románián keresztül hazánkba érkezett - feltehetően koszovóiak - átjuttatásáért. Vámosszabadinál törököt fogtak egy kamionban. Tizen­három társa korábban már el­hagyta a járművet. A határőrök őket a Duna árterében találták meg, s vették őrizetbe.-Az ellenzék szerint az MSZP-SZDSZ-koalíció elvesz­tegette az első nyolc hónapot...-Az ellenzék dolga, hogy kritizáljon, ha van kalapunk, azért, ha nincs, azért. De ne fe­lejtsük, hogy a két választási forduló közötti egy hónapban valójában nem volt kormánya az országnak, s amikor mun­kához láttunk, ez külön is ne­hezítette a startot. Belátom, volt bennünk egy adag naivi­tás, mert több támpontot, jobb helyzetet vártunk indulásunk­kor, de hogy elvesztegettük volna az időt, az nem áll.- A Bokros-csomag hideg zu­hanyként érte a közvéleményt, s alaposan leapasztotta az MSZP népszerűségét.-Tévedés! Az első nyolc hónapban kicsit jobban csök­kent a népszerűségünk, mint március 12. után. Talán azért, mert akkoriban meglehetősen sokszor volt összezördülés a koalíciós partnerek között. Egyébként - s ez friss adat - azok körében, akik biztosan elmennének szavazni, az MSZP vezet, sőt a pártnépsze­rűségi listán is előbbre léptünk.- A lakosság háborgásán egyébként nem lehet csodál­kozni, hiszen az elmúlt 20-30 évben nem fordult elő, hogy egy kormány határozott meg­szorító intézkedésekre szánta volna el magát. A demokrácia velejárója, hogy időnként erős társadalmi feszültségek kelet­keznek. A baj az volna, ha a feszültségekre az MSZP féle­lemből reagálna.-A kormányzás felelőssége közös az SZDSZ-szel. Van­nak-e most is véleménykülönb­ségek a két párt között?- Történelmünk első való­ságos koalíciójának működte­tését tanulni kell, ami konflik­tusokkal járhat. Nem értünk egyet például az 1996-os költ­ségvetés és az államháztartási reform bizonyos részleteiben. Úgy tűnik, az SZDSZ kicsit megijedt a társadalmi feszült­ségektől, de nem lehet egy­szerre kinn is és benn is lenni.- Szót tudnak-e érteni az el­lenzékkel?- A kisgazdákkal semmi­lyen együttműködést nem tu­dunk elképzelni. A hatalom karnyújtásnyira hitt közelsége teljesen kiforgatta őket erköl­csi és politikai valójukból. A „Volt bennünk egy adag naivitás... ” fotó: feb másik három ellenzéki párt a demokrácia fontos tényezője, úgy vélem, a választások előtti kifejezetten rossz viszonyunk sokat javult az elmúlt egy év­ben. Takács Mariann

Next

/
Oldalképek
Tartalom