Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)

1995-08-03 / 210. szám

1995. augusztus 3., csütörtök Politikai Vitafórum Dünántúli Napló 11 A Bokros-csomag káros hatásai a költségvetésre Az AFA-bevételek csökkenése Mint minden rossznak, a Bok­ros-csomagnak is megvan a jó oldala. A meghirdetett stabilizá­ciós törvény soha nem látott nemzeti egységet alakított ki. A miniszterelnök és az SZDSZ-es vezetőkön kívül az ország népe egységesen utasította el az ún. „stabilizációs programot”. Igazán nem a káröröm beszél belőlem, amikor rá kívánok vi­lágítani a Bokros-csomag nega­tív hatásaira, mert ami az or­szágnak rossz, az nekem állam­polgárnak is rossz. Ha nem jó a Bokros-csomag, vagy nem telje­sül, újabb hasonló programok keretében próbálják kisajtolni belőlem a program által elvárt pénzt. A Bokros-féle stabilizá- ciós programnak van egy alap­vető hibája, hogy a nemzet aka­rata ellen lehet akármilyen jó programot csinálni, az nem sike­rülhet. Ehhez hasonló rossz programnak még nagyobb az esélye a sikertelenségre. A pénzügyi kormányzat fél­éves jelentésében többek között beszámoltak arról, hogy az első félévben nem folytak be a szá­mított AFA-bevételek. Ez logi­kus következménye a Bokros­féle stabihzációs program fo­gyasztást visszafogó hatásának, amely ugrásszerű visszaesést vont volna maga után, ha az Al­kotmánybíróság több pontján nem függeszti fel. Én közgazda­ságilag laikus vagyok, de ami a laikusoknak is láthátó volt, az bekövetkezett. A fogyasztás visszafogásával a termékek árá­nak növekedése mellett (a valós 35-40%-os infláció mellett) is csökkentek az ÁFA-bevételek, mert az áremelkedéseket követő ÁFA-bevétel emelkedés nem kompenzálja a fogyasztáscsök­kenés miatti kiesést. A jövedel­mek reálértékének csökkenését követni fogja az AFA-bevételek csökkenése. Sőt azt meg is fogja haladni, mert a lakosság egyre nagyobb része védekezésre kényszerül. Féllegális, illegális úton (KGST-piacok, csereke­reskedelem stb.) szerzi be a számára szükséges dolgokat, amelyek után a költségvetésnek nem lesznek ÁFA-bevételei. Úgy gondolom, hogy Bokros Lajos nagyon elszámolta magát akkor, amikor a TB bevételeit számolta ki. A fogászati kezelé­sek díjazottá tételével az eddigi tapasztalatok szerint nem a TB pénztárai telnek, hanem a rende­lőintézetek szemeteskosarai csekkekkel. Úgy gondolom, ez nem mindegy. Hasonló lesz a helyzet a gyógyfürdők, a szana­tóriumok, mentők stb. sorsa is. Majd nem kezeltetik magukat a betegek, meg elmennek négy­kézláb. Bevétel nem lesz csak nagy-nagy ellenszenv. Ha kiesik a családok családi­pótléka, amire az Alkotmánybí­róság döntése ellenére nagy esé­lyeik van a családoknak, mert Bokros Lajos és csapata nagyon akarja. Mert a 35-40%-os inflá­ció mellett nevetségesen alacso­nyak a juttatási határok, amelye­ket az inflációnak megfelelően legalább 1/2 évenként korrigálni kellene. Akkor 2 gyerek mellett a 7000 Ft adómentes családi jö­vedelem kiesés érzékenyen fogja érinteni a család fogyasz­tását, ami hátrányosan fog visz- szahatni az ÁFA befizetésekre. Az ÁFA-bevételek nagy ösz- szegű csökkenése fogja követni a különböző okból jelentkező növekvő számú munkanélküli­séget, amely egyenes következ­ménye a Bokros-csomag szociá­lis-kulturális megszorításainak (iskolák, kórházak bezárása, vál­lalkozások megszűnése, felsőok­tatási dolgozók elbocsátása). Az így munkanélkülivé vált töme­gek fogyasztáscsökkenése újabb milliárdokkal fogja kisebbíteni a költségvetés ÁFÁ-bevételeit. A restrikció ilyen foka a költségve­tést fejemésztő folyamattá válik, mert a költségvetés jövedelem szerző forrásait pusztítja el. Dr. Nádor András Vissza az alkotmányhoz! Új konzervatív politika A felzárkózás esélyei Úgy gondolhatnánk, hogy a Parlament nyári szünetében a kormányzó pártok is megnyug­szanak, nem kell állniuk az el­lenzéki kérdések, interpellációk show-műsomak is beillő csatá­rozásait. De nem így történik. A gyér számú közönségnek (és a kameráknak) az ellenvéle­mény jelenléte nélkül nyilat­koznak. Nyilatkozataikban álta­lános a visszafelé mutogatás, mely szerint minden bajnak az előző kormány az okozója, mert elhanyagolta a gazdaság rendbetételét, a pénzvilág köve­teléseit nem teljesítette. 1991-ben az MSZP elnöke visszautasította a bajok rákené- sét a pártállami 40 évre. Érde­kes, hogy mára csak az előző 4 év hibái hatnak! Lengyel László közgazdász, aki igazán nem gyanúsítható az előző kormány iránti rokonszenvvel, 1993 év végén reménnyel né­zett a következő ciklus elé, mert az új kormány nem „egy mélybe bukó gazdaságot” vesz át, hanem biztos alapokra épít­het. Most mégis folyamatos az előző 4 év bűnbakká tétele. Az a koalíció sok hibával dolgo­zott, de lényegében jó irányba haladt, ha meg tudta állítani a bomlást és némi tartalékot ( 7 milliárd dollárt) is gyűjtött. Az adósság ezalatt 4 milliárd dol­lárral nőtt ugyan, de azóta egy év alatt szaporodott ugyaneny- nyivel. A miniszterelnök július 16-i egy órás tévéműsorában állí­totta, hogy ő nem a kárpótlás­sal, igazságtétellel foglalkozik, hanem a gazdasággal, (bárcsak látszata is lenne!), az adósság- törlesztéssel, az IMF követelé­seinek teljesítésével. Csakhogy az elődök leszólá- sából nem születik eredmény! Hacsak nem a hangulat enyhí­tése a cél, de ez is sikertelen, ha tovább nő a lakosság ezer baja. A gazdaság nem fejlődhet, ha a vásárlóerő egyre fogy, ha az import meghaladja az expor­tot, ha a hazai termelőbázist (mélyen az értéke alatt) külföl­diek veszik meg, akik abban érdekeltek, hogy saját hazai munkavállalóik lehetőségeit növeljék azáltal, hogy (szá­mukra) potom pénzért megve­szik a konkurens cégeket és hagyják tönkremenni azokat. Most az energiaszektor van so­ron. De mit adunk el jövőre, meg azután, ha a külföldet már nem érdekli a maradék? Hol kap munkát a magyar munka- nélküli, ha az új tulajdonos hozza a maga „szakgárdáját”. Végre meg kellene állítani a lefelé forgó spirált, élénkíteni a termelést, javítani a feltételeit! Az infláció veszélye is csak ak­kora, amekkorát a kormányzati szándék jelent, a kamatok csökkentése is elszánás kérdése és a „belső adósság” nagy része is az állami bankokkal szemben fennálló államadósság. A hitelező addig türelmetlen, míg az adós alázatos készsége miatt értelmét látja, de (az okos) megnyugszik, ha fejlődő gazdaság biztosítja számára a türelem majdani rózsáját. Székely Sándor A Történelmi Kisgazdapárt Pécs-Baranyai Szervezete az Országos Vezetőséggel egyet­értésben valótlannak nyilvá­nítja Torgyán József július 8-i tv-nyilatkozatát és Szabó János főtitkár pécsi tájékoztatását ar­ról, hogy pártunk tagsága visz- szatért volna az FKgP-be. Szerintünk valóban kívána­tos volna a kisgazda pártok egyesülése, de csak akkor kép­zelhető el, ha az FKgP 1992 ja­nuári alkotmánya helyett a párt 1947-es alkotmányán alapuló demokratikus berendezkedés visszatér. Számunkra elfogadhatatlan a mindenható elnök uralkodása a párt minden szerve felett. Visz- sza kell állítani a parlamenti rendszeren alapuló szervezeti felépítést, mely szerint a de­mokratikusan megválasztott nagyválasztmány a legfőbb ve­zető szerv, az elnökség csak végrehajtó szerve, az elnök pe­dig elszámolni köteles beosz­A civil szervezetek olyan ad hoc bizottság létrehozására tet­tek javaslatot, amelynek révén a társadalmi szervezetek jobban bekapcsolódhatnának az új alaptörvény előkészítésének munkálataiba. Megítélésük szerint szüksé­ges, hogy az alkotmányozási folyamatban a lehető legszéle­tottja, aki végrehajtja a határo­zatait. Csak olyan párt tagságát ér­demes vállalni, amelyben az egyének véleményén alapul a közvélemény és a tagok való­ban élhetnek a bírálat jogával és szabadon választhatnak, közgyűlési többséggel szaba­don válthatnak le vezetőket, a helyiektől az országosakig. Azért mert egy TFKP szer­vezet néhány tagja (hódmező­vásárhelyi) az FKgP-hez haj­landó volt visszacsatlakozni nem jelenti azt, hogy az or­szágban lévő más TFKP szer­vezet tagjai is hajlandók erre. Amíg az FKgP-ben a helyzet nem tér vissza a normális ke­rékvágásba, a Történelmi Kis­gazdapárt nem kíván semmiféle „visszatérést”, megtérést pedig végképpen nem. A Tört. Kisgazda Párt Pécs-Baranyai Szervezete Pető Sándor országos elnökség tagja sebb társadalmi konszenzus va­lósuljon meg. Erről Mészáros Vilmos, a Független Jogász Fó­rum elnöke tájékoztatta a sajtó képviselőit. Gál Zoltán házelnök az Or­szággyűlés Alkotmányelőké­szítő Bizottsága nevében örömmel fogadta az erre vonat­kozó javaslatot. M int történelme során any- nyiszor Közép-Európa a 90-es évek elején újra esélyt kapott a felzárkózásra a fejlet­tebb nyugat-európai régióhoz, s mint már annyiszor történelme során Közép-Európa megint közel áll ahhoz, hogy a tálcán kínált eséllyel ne tudjon élni. S ugyanazon okból eljátszhatja a kínálkozó lehetőséget: a létfon­tosságú együttműködéssel szemben az egyes országok maguk igyekeznek megbir­kózni a felzárkózás feladatával és próbálnak meg alkalmaz­kodni az EU támasztotta köve­telményekhez, a többi rovására, majd előtérbe helyezve, a töb­biek csatlakozási esélyeit két­ségbe vonva iparkodik mielőbb bebocsátást nyerni. Mind a tör­ténelmi tapasztalatok, mind a racionális megfontolások abba az irányba mutatnak, hogy Kö­zép-Európa számára csak a szo­ros együttműködés megterem­tése jelentheti a felzárkózás reá­lis alternatíváját. Mi lenne a tartalma ennek az együttműködésnek, és milyen érvek szólnak mellette? Azon aligha lehet vitatkozni, hogy a közép-európai államok sem gazdasági, sem pedig poli­tikai téren nem érettek még az Európai Unióhoz való csatla­kozásra. Egy elsietett csatlako­zás - aminek esélyei az EU egyértelmű üzenetei alapján ma még csekélyek, - még a szóban forgó országok számára is több veszélyt hordoz magában. Az eltérő fejlettségi szintből adódó gazdasági problémák vélhetően tovább mélyítenék a meglévő válságjelenségeket és/vagy el- kerülendő/elkerülhető többlet- költséget jelentenének. Kívána­tos fejlődési iránynak egy olyan szűkebb, homogénebb integrá­ció tekinthető, amely az általá­nos integrációs előnyökön ala­pulva, mintegy modellezhetné az Európai Uniót, illetve elődjét az Európai Közösséget. Előse­gítené az integrációs folyamat­tal együtt járó tanulási, alkal­mazkodási folyamatot anélkül, hogy az komolyabb törését okozhatna az egyes országok, illetve a térség egésze fejlődé­sében. A rendszerváltás utáni évek tapasztalatai szerint a kö­zép-európai országok elérkez­tek a közép-európai unió meg­teremtésének küszöbére. A dolgok mai állása mellett erre azon országok lennének alkal­masak, amelyek fejlettségi szintjük alapján, a gazdasági és politikai rendszerváltás jogi és intézményi kereteinek felállítá­sában nagyjából azonos szintre jutottak, amelyek hagyomá­nyos gazdasági kapcsolataik révén könnyebben szót érthet­nek egymással, és amelyek geopolitikai vonatkozásban (te­rületi kapcsolódás, illetve kö­zelség az EU-hoz és egymás­hoz), összekapcsolhatók. Mindezen szempontok együttes figyelembe vételével ezen or­szágok minden valószínűség szerint a következők lehetnek: Lengyelország, Csehország, Magyarország, Szlovénia. A kör az idő előrehaladtával és a feltételek folyamatos telje­sülésével párhuzamosan termé­szetesen bővülhet. Az esetleges kiterjesztés irányait a követ­kező országok, régiók jelenthe­tik: Balti államok, (Észtország, Lettország, Litvánia), Szlová­kia, Horvátország, Románia, Bulgária. Célszerű lenne létrehozni - a második csoportban felsorolt országok részvételét is bele­értve - egy lazábban, kevesebb kötelezettséggel működő együttműködési megállapodást, közösséget. A különböző együttműkö­dési formák kialakításának le­hetőségeit alapvetően meghatá­rozza az, hogy az egyes érintett országok milyen mértékben ér­dekeltek az együttműködésben. A legnagyobb gondot az jelenti majd, hogy a fejlettebb orszá­gok kevésbé tartják magukat érdekeltnek a szorosabb együttműködésben, attól tartva, hogy a kevésbé fejlettebbnek tekintett országok mintegy „visszahúzzák” őket. A szoro­sabb együttműködés kialakítá­sának lehetősége és sikere tehát azon múlik, hogy az érintett or­szágok - elsősorban a viszony­lag fejlettebbek - politikai dön­téshozói belátják-e, hogy nem elsősorban az egyes közép-eu­rópai országok egymás vetély- társai, hanem főként a közép­európai régió és más térségek vetélytársai egymásnak. A kö­zép-európai régió ma már bizo­nyos értelemben vetélytársa és konkurenciája az EU tagorszá­gainak, érdekellentétek is van­nak, főként az EU relatíve sze­gényebb tagországaival az egyes központi források „elosz­tását” illetően. A közép-európai régió „versenyben” van az ún. mediterrán térség országaival. Ezen országok ugyan a jelen­legi álláspontok szerint nem lesznek tagjai az EU-nak, de ré­szesülnek annak anyagi forrása­iból. Az, hogy ezekben a ver­senyszituációkban a közép-eu­rópai országok miként „szere­pelnek”, győztesen vagy vesz­tesen kerülnek ki ezekből a ver­senyekből, az sokkal nagyobb mértékben befolyásolja az egyes érintett országok fejlő­dési lehetőségeit, mint az egy­mással „szemben” elért ered­mények. Ursprung János A „Civil Kezdeményezés az Alkotmányozásért” AMIÉP állásfoglalása A Magyar Igazság és Élet Pártja ismételten kinyilvánítja álláspontját a debreceni Fű- vészkert utcai iskola ügyében. A debreceni önkormányzati tes­tületben helyet foglaló képvise­lőink szavazataikkal ezen isko­lának a református egyház tu­lajdonába adását támogatták és javaslataikkal a törvényes utak betartását szorgalmazták. Sajnálatos, hogy a debreceni önkormányzatnak mindezideig nem sikerült megnyugtató mó­don gondoskodnia a Fűvészkert utcai önkormányzati iskolába jelenleg járó tanulók elhelyezé­séről. A kormány kézivezérléssel avatkozott bele ebbe az ügybe. Célja ezzel az volt, hogy elte­relje a figyelmet az egyetemi tanszemélyzet elbocsátásáról, s általában az oktatás elsorvasz­tásáról. Üzleti házasságközvetítés Mit ad. a tanácsadó? Nemrégiben rövid hír tudatta az érdeklődőkkel, hogy immár Magyarországon is irodát nyi­tott a Barents pénzügyi tanács­adó cég. Ezzel gyakorlatilag az összes nagy, világméretű ta­nácsadó rendelkezik magyar kirendeltséggel. Azok, akik nem láthatnak bele a pénzügyi manőverek kusza világába, jogosan tehetik fel a kérdést: „vajon mit csi­nálnak a tanácsadók?”. Sőt: „ha tanácsadókat kell igénybe vennie a vállalat vezetésének, akkor vajon mit csinál a veze­tés és miért kapja a fizetését?” A tanácsadók igen nagy hasznot hozhatnak, ha megfe­lelő feladattal bízzák meg őket. ők ugyanis hatalmas nemzet­közi tapasztalat alapján, óriási adatbázisokra támaszkodnak. Magyarországon elsősorban a privatizáció terelte a figyel­met a pénzügyi tanácsadókra. Sokszor lehetett olvasni priva­tizációs híradásokban, elemzé­sekben: a cég könyv szerinti értéke ennyi meg ennyi forint, de a nemzetközi tőke nem haj­landó annyit fizetni érte. Ez csak addig furcsállható, amíg meg nem értjük a lénye­gét. ha valaki egy céget vesz, a legkevésbé sem érdekli annak „könyv szerinti” értéke (főleg, ha tudja, hogy a pénzügyi könyvekbe beírt árak és érté­kek még csak köszönő vi­szonyban sincsenek a valóság­gal). Egy valami érdekli: az, hogy az illető cég évente mennyi bevételt és mennyi nyereséget képes termelni - reális becslések alapján. Hiába nagy az eszközérték, ha a kész­termék (mondjuk, az irreálisan drága energia miatt) eladhatat­lan a világpiacon. Hiába van­nak hatalmas, kihasználatlan kapacitások, ha a termelési fo­lyamat tele van szűkös ke­resztmetszetekkel (ún. üveg­nyakakkal), ami miatt még egyszer annyi beruházás válik égetően szükségessé, mint amennyit eddig beleöltek a gyárba. S hiába klappolna egyébként minden, ha a cég tele van felesleges, lassú és képzetlen dolgozókkal, akiket - valamilyen kiismerhetetlen szerződési pont miatt - nem lehet megszabadulni. Ilyenkor jön a tanácsadó. Hideg fejjel és sokszor kipró­bált sémák alapján felméri a céget, annak eszközeit, készle­teit, létező és lehetséges pia­cait, emberi erőforrásait. Nem csupán a jelenlegi helyzetet írja le: megpróbál növekedési terveket is készíteni. Változa­tokat készít arra, hogyan le­hetne a cégből kihozni a ma­ximumot. S amikor ezzel a munkával készen van, akkor indul csak el vevőt keríteni a nagyvilágban. A vevőkereskedésnek pedig van egy igen komoly feltétele: a bizalom. Mert az, aki igen nagy pénzt fektet be a világ egy távoli pontján, nem fog hinni valamilyen jött-ment ki­csi cégnek, vagy olyannak, amely eredetileg is abból az országból jött. A vevő csak a nagyhírű, patinás cégnek hisz, amely már nem egyszer bizo­nyított. A patinás cég pedig kellemetlenül őszinte a vevője­lölthöz. Nem csupán az eladó cégről szállít hiteles informá­ciókat, hanem az illető ország­ról vagy térségről is. Ebben a képben a mi esetünkben benne van a kelet-európai biztonság­bizonytalanság is, de benne vannak a mindenkori magyar kormányok sutaságai, a pénz­ügyi szabályzók állandó vál­toztatásai is. S mindez nem emeli a vevők hajlandóságát. S végezetül: a tanácsadó ja­vasol egy reális árat is. Termé­szetesen a tanácsadók műkö­dése a nagyvilágban ennél sokkal gazdagabb. Segítséget nyújtanak a vállalatfelvásárlá­sokon és egyesítéseken túl a menedzsment gazdasági stra­tégiájának kialakításában, a tőzsdére vitel megtervezésé­ben és lebonyolításában, a le­gyengült cégek felerősítésében (vagy éppen újraélesztésében). Olyanok ők, mint a szorgos méhecskék: viszik magukkal a tapasztalatokat, mint a virág­port. Egy biztos, hogyha he­lyesen választjuk meg a ta­nácsadót és a helyes kérdése­ket tesszük fel neki - nagyság­renddel több hasznot hoznak mint amennyibe kerülnek. Sós Péter János I t i Uborkaszezon

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom