Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)
1995-08-26 / 232. szám
6 Dünántúli Napló Kultúra - Művelődés 1995. augusztus 26., szombat Hajó, szobor, írás Százéves a Pécsi Nemzeti Színház Régi j átszóhelyek Pécsett néhány, a 18. század elején tett kísérlet után 1786-tól vált rendszeressé színjátékok tartása. A több mint két évszázad alatt a város a magyar színházi kultúra egyik legjelentősebb vidéki központjává vált. Fénykorát az 1895 októberében átadott impozáns színházépület átadásától számítjuk. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy az előző évtizedek, de különösen a reformkor teremtették meg a pécsi színikultúra alapjait. Az idevetődött német és magyar teátristák csak kevés erre alkalmas épületben léphettek fel. Pécsett csak több évtized elteltével tudtak önálló színházat létesíteni. Addig a város előkelő polgárházaiban és a nagyobb tánctermekben, fogadókban, kávéházakban volt fellépési lehetőség. Eleinte a módosabb német polgárcsaládok vendégszeretetét élvezték a vándortársulatok. A befolyásos Rihmer család sokszor adott otthont a házi koncerteknek, táncmulatságoknak és színi mutatványoknak. Ismert játszóhelyek voltak még ekkoriban az ún. Renner-féle szála, a Fehér Hattyú vendégfogadó, a Király és a Mór utca sarkán álló Arany Naphoz címzett fogadó és a Schnekkenberger- féle Elefán tos Ház a város Fő tere szomszédságában. A Ferenciek utcájában álló néhány rangosabb polgári ház is színjátékok helyszíne volt, de természetesen a nyári hónapokban „Isten szabad ege alatt” a város nagyobb terein is szerencsét próbáltak a mutatványosok. Először 1815-ben Baranya vármegye rendjei kívántak a magyar színészet számára színházat biztosítani, de a nemesség lelkesedése a szükséges anyagi háttér megteremtésekor lelohadt. Ezt követőleg Joseph Lippe osztrák direktor a volt Pálos rend elhagyott (mai Lyceum templom) templomának oltárdíszek nélkül álló főhajóját alakíttatta át színpaddá. De az 1817-ben indult vállalkozás az akkori püspök tilalma miatt megfeneklett. 1829 júliusában ismét volt egyházi épület lett színházalapítási célra kiszemelve, a mai színház helyén álló Domonikánus monostor nyugati szárnyát átalakítva. A Traben Péter nevével fémjelzett vállalkozás azonban megfelelő anyagi háttér hiányában kudarcot vallott, pedig most az egyházi körök sem tiltakoztak a teátrum ellen. A közel 11 000 lelket számláló városban 1834-ben ismét felvetődött a színházépítés gondolata Johann Balde isztriai kalmár és földmérő kezdeményezéseként. A kereskedő az akkori Fő tér keletre eső felén szándékozott vendégfogadót, tánctermet, kávéházat és teátrumot emeltetni. Az építési telek kijelölésénél keletkezett viták azonban elvették a kedvét. Távozása után az 1836 szeptemberében megalakult Pécsi Polgári Casino a Balde megálmodta tervezetet saját anyagi hátterére támaszkodva megvalósította. A Polgári Casino 1839-ben 456 db, egyenként 40 Ft értékű részvényt bocsátott ki, hogy előteremtse az építési költségeket. Az építkezés telkéül pedig a Mária utca elején fekvő székházuk melletti üres, 600 négyszögölnyi területet jelölték ki. A városatyák által is támogatott vállalkozás 1839 áprilisában kezdődött el. Az építkezés fő vállalkozója Schultz Ferenc pécsi ácsmester volt, míg az építőmesteri feladatokat Piatsek Antal végezte. A megállapodás szerint még az év október 30- ára kellett volna az épületnek elkészülnie. De a lázas tempó ellenére sem sikerült befejezni a színházépületet, ezért bár rendeltetésének átadták, de még 1840 decemberében is dolgoztak rajta. Az 1839. november 3- án megtartott ünnepélyes nyitóelőadáson egy német szerző (Pannasch) 5 felvonásos színművét adta elő a német társulat „Az izlandi halászlány, avagy a horoszkóp” címmel. Bár a város első kőszínházáról nincs hitelt érdemlő rajz vagy fénykép, de az egykori leírások szerint nagyon hasonlított a Pesten felépült régi Nemzeti Színházhoz. Az ácsmester építési naplója szerint a homlokzatot oszlopok és kapuboltozatok díszítették. A főbejáratot sátortető fogta keretbe, a kétszintes belső tér kialakításakor oszlopokkal tagolták, illetve választották el az előcsarnokot, a színpadot és a nézőteret. Az új épületet Városi Színházként emlegette a város polgársága, de a Deutsche Theater elnevezés is gyakori volt, tekintve, hogy az első években csak német társulatokat szerződtettek. A magyar komédiások pedig az ún. Elefántos Házban tartották előadásaikat. Nem sokkal a színház átadása után sorra derültek ki az épület hiányosságai, valószínű az erőltetett tempójú munka miatt: a nézőtér huzatos volt, állaga fokozatosan romlott , technikailag sem tudták tovább fejleszteni. Ezért már az 1850-es években is komoly átalakítás vált szükségessé, de hamar világossá vált, hogy a színházat előbb-utóbb be kell zárni. A folyton toldozásra, foltozásra szoruló Mária utcai színház mellett ezért több színjátszásra alkalmas termet, ideiglenes játékszínt vettek igénybe. Rendszerint a Pécsi Nemzeti Casino székházában (a mai FÉK épülete) és a mellette fekvő Fehér Hattyú teremben helyezték el a színésztruppokat. Sokat lendített a pécsi színjátszás ügyén Czindery László pécsi földbirtokos nagyszabású vállalkozása is. A mai Rákóczi u. 56. számú hái helyén terült el nagyjából a róla elnevezett ún. Czindery-kert, ahol fürdőt és nyári színházi pavilont építtetett. Az 1853-ban megnyílt park kedvelt szórakozó helye lett a pécsieknek. A kert folytonosan bővült és csinosodott, s a jó idő beálltával felváltva léptek itt fel a német és magyar színjátszók. De rajtuk kívül otthont adott a műlovarda előadásoknak, cirkuszi mutatványoknak, bűvészeknek, bábosoknak, alkalmi koncertezőknek. Az évek során az ún. Ráth kert is a polgári kori vigasságok közkedvelt helyszíne lett, éppúgy, mint a század végére népszerűvé váló tettyei romok körülötti park. De felállítottak alkalmi nyári színköröket a Maj- láth téren és a mindenkori országos kiállítások területén is. A színház állapotának fokozatos romlásával egyre többekben fogalmazódott meg egy új, modern színházépület létesítésének igénye. A város vezetése azonban csak akkor tett konkrét lépéseket, mikor az ódon épületet már az összedőlés veszélye fenyegette. 1886 áprilisában kondult meg a harang a jó öreg Oertzen-féle ház fölött, mikoris hatóságilag bezáratták az épületet. A pécsieknek majdnem tíz évet kellett várakozniok, hogy felépüljön a város kulturális értékeihez méltó új színház épülete. Addig is Somogyi Károly színigazgatónak köszönhetően az egykori Kert (ma Dischka Győző) utcában a Postapalota mellett épült fel egy Játékszín, mely nagyon sokáig pótolni tudta a régi épületet. Annyi áldozatvállalás után végül a város lakói számára 1895. október 5-én jött el az a nap, mikor átadták a város egyedülállóan szép és minden akkori igényt kielégítő színházépületét. Márti Attila Megmentett hajó Úgy tűnik, ha némi megalkuvással is, sikerül megmenteni egy múzeális járművet. Az 1913-ban épült Kossuth gőzhajó az utóbbi időben olyan leromlott állapotba került, hogy stílszerűen szólva a hullámsír fenyegette. Ezért a tulajdonos, a Közlekedési Múzeum olyan partnereket keresett - és talált -, akik vállalták az azonnali, 30 millió forintba kerülő felújítást, és az öt év múlva esedékes mai áron ötven millió forintos kalkulált nagyjavítást. Ezért cserébe tizenöt évi üzemeltetésre megkapta a hajót a Kossuth Múzeumhajó Kft. és a Gőzhajó Kft. A külföldi és hazai tőkét egyesítő kft.-k látványos szórakozóhellyé varázsolták a hajóbelsőt úgy, hogy közben semmilyen szerkezeti változással nem éltek (nem élhettek). Színes girlanok, luftballonok, a hatvanas éveket idéző tárgyak és muzeális, a hajózással kapcsolatos berendezések díszítik a polcokat, falakat, sőt még a mennyezetet is. Három kabinban kimondottan múzeumi tárgyakból áll a berendezés. A vendégek a hatvanas, hetvenes évek zenéjére szórakozhatnak, jöhetnek-mehetnek a hajó különböző helyiségeiben. Nem pincérek, hanem hol bohócok, hol matrózok, hol más mulatságos jelmezbe öltözött animá- torok szolgálnak fel, és egyben szórakoztatják is a vendégeket. A hajó fennmaradása azért is fontos kultúrtörténeti tény, mert ezzel együtt mindössze két gőzhajó maradt meg Magyarországon. A másik, a Petőfi is javításra vár. A megépítésekor Ferenc Ferdinánd nevet viselő, majd később Rigónak, Leányfalunak és végül Kossuth Múzeumhajónak elnevezett jármű most Crazy Torpedo szórakozóhelyként nyílt meg. Utalva egy európai szóra- koztató-lánc nevére. Bővülő középkori szoborgaléria Amikor Zolnay László, a neves régész az 1970-es években megtalálta az azóta elhíresült budavári középkori szoborleletet, jelezte, a földben még számos értékes emlék rejtőzhet. Az a szoborgaléria, amelyet manapság a Budapesti Történeti Múzeum kiállításán láthat a közönség, Zolnay archeológiái munkájának „döntő mellékeredménye” volt. Az archeológus ugyanis azt a hipotézist igyekezett bizonyítani - mint utóbb kiderült, sikerrel -, hogy a budai Várhegyen már a szent királyok korától a tatárdúlásig állt a vizekkel övezett Pest város jobb parti faluja. Ezekben a napokban folytatódik a régészeti ásatás a budavári Szent György téren Feld István régész irányításával. A tavaly megkezdett munka során felszínre kerültek a 15. századi Szent Zsigmond templom alapfalai, a hozzá csatlakozó lakóházak pincéi, mázas cserepek, ólomkeretes ablaküveg darabok, bronztárgyak, gótikus építészeti elemek. És találtak néhány meglehetősen hiányos gótikus szoborelemet is, amelyek minden bizonnyal a Zolnay-féle 1974-es feltárás középkori szobraival egyidősek. A kutatók most azt remélik, a további leletmentéssel sikerül választ adni olyan kérdésekre is, mint hogy hová készültek a díszítések, felállították-e valaha a budavári szobrokat, vagy csak egy szobrász műtermet, raktárát leltek-e az archeológusok. Japán írás Az írásművészetet Japánban - csakúgy, mint Kínában - igencsak nagyra tartják. Egyenlő rangja van a kalligráfiának a festészettel, a költészettel. E távolkeleti írásművészet kifejezőereje az írásjegyek formai szépségén kívül az íráshoz használt eszközökben, anyagokban is rejlik. A hagyomány szerint az írástudó szobájának kincsei: az ecsetek, a szilárd tus, a tusdörzsölő kő és a papír. Az alapvetően fogalom-jelölő kínai írást a japánok a 6. században vették át, az írásjegyek öt alaptípusával, a különböző írás- stílusokkal, az évszázadok óta virágzó kalligráfia művészetével együtt. Ez az írás- és írásművészet fejlődött tovább, bővült a sajátos japán szótagírással. Az egyszerűjapán szótagírást a több vonalból álló kínai jegyekkel vegyítették, kombinációjukkal különös esztétikai hatást érve el. Ilyen módon jelentek meg az udvari költészet darabjai is. Aki többet szeretne megtudni a japán írásművészetről, keresse fel a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeumot Budapesten, ahol szeptember 10-ig e tárgyból kiállítás látható. Mihalik Zsolt Alkalmi költemény (Lepresszív Gyulának) Dúsgyulaság: mit zengeni gyenge e vágyteli dallam, angyali hangzata bár mennyekig ér ma talán. Múzsám halk szava buggyan a mesteri, lágy muzsikából: mert hisz a forma a fő, bárha ma rút a világ. A Somogyi-féle nyári színház a mai Dischka Győző és Várady Antal utca sarkán Futnak A Képek JEGYZET Tündérmese, mozivarázs Walt Disney Csipkerózsika című művét, az animációs mese- fűm egyik csúcsteljesítményét, 1959-ben mutatták be először. Az alvó szépség (Sleeping Beauty, mondja az eredeti cím) most felserkent három és fél évtizedes álmából, úgy tűnik, elbűvölőbb, mint valaha. A mai, torz forma- világú, ideges vonalvezetésű, brutális lelkületű rajzfilmek szürke áradatában ez a film maga a megtestesült álom, az örök csoda. A mese naiv varázsával társult képalkotó fantázia. Nem a népies hangulatú Grimm-mese feldolgozása, hanem Charles Perrault szárnyaló képzeletű, mívesebb tündérmeséje alapján készült. A cselekmény magvát, mint tudjuk, az újjászületés mítosza és a rontást elhárító rítus alkotja. A vérfakasztó orsó által ütött sebet meggyógyítja a szűzies csók, sugallja a jelképek beszéde. Perrault játékos szelleme azonban kék és rózsaszín tündérfátylak mögé rejti a rítust. És Walt Disney is ezt teszi. De a bájos Hófehérke, a szellemes Pinocchio és a kedves Bambi után ez a film dinamikusabb és drámaibb. Technikai szempontból is rendkívül merész. Ez az első 70 mm-es animációs produkció (azóta is párját ritkítja az ilyen), különleges panoráma-felvételekkel és szokatlanul sok mellékszereplővel, akik képesek akár egyszerre is megelevenedni a hatalmas méretű képeken. Disney mester hű maradt korai remekeinek tiszta paletta-színeihez és határozott kontúrokkal kiemelt figuráihoz (így festenek a gyerekek és a naiv művészek), de a kerek formákat most szögletesebb, keményebb plasztika váltja fel, a híres „O-stílust” itt összetettebb fogalmazás egészíti ki. A zene is igényesebb, mint korábban: Csajkovszkij balettmuzsikája kíséri a képeket (valójában persze a figurák táncol- nak-lépkednek a zene ütemére), amelynek motívumaiból öt dal is felcsendül a szereplők ajkán. A film stílusában a vizuálisan újszerűt leginkább a háttér és a károkozó negatív figurája hordozza. A háttér Eyvind Earle gondos munkája. Gótikus kódexeket és reneszánsz fali- szőnyegeket idéz, hangulatosan, aprólékos alapossággal. Maleficent boszorkány (animá- tora Marc Davis) lángszerű alakját, igen ötletesen, állati képzetekből szőtték. Hüllőszerű padlást borul rá, denevérszárnyra emlékeztető fátyol keretezi arcát, s kosszarvakat visel. Szinte természetesen alakul át sárkánnyá, amit horroriszti- kus effektusok kísérnek, hogy aztán annál megnyugtatóbb legyen az alvó királykisasszony és megmentésére érkező herceg egy életre szóló találkozása. Walt Disney a technika és a stílus tekintetében haladt a korral, ám igen következetesen és eltökélten megőrzött egy tiszta, gyermeki világképet. S egy humánus dramaturgiát, melynek alfája és ómegája a Jó és a Szép. Klasszikus filmje ezrét a mese varázsával ajándékozza meg a mozinézőt. Gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Nagy Imre
