Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)

1995-08-24 / 230. szám

10 Dhnántúli Napló Gazdaság 1995. augusztus 24., csütörtök Ebben az évben 90,9 millió forintos adózott eredménnyel számolnak Nyereséges lett a Konzum Rt. Növelte árbevételét a Hidasi Bútorgyár, ahol elegáns kony­habútorok készülnek fotó: müi.ler andrea Falra hányt búzaár Jövőre is alacsony marad a gabona garantált ára Ex az év bebizonyította, hogy mind a termelőknek, mind a kormányzatnak le kell számolnia az illúziókkal - összegezte lapunknak az aratás tapasztalatait Uher- csák András. A MOSZ tanácsosa szerint a jelenlegi gyatra anyag- és eszközfelhasználás mellett szinte elképzelhetetlen a hek­táronkénti 5 tonnás búzater­més. Egyre nyilvánvalóbbá válik: másról szólnak a kor­mányzati nyilatkozatok, ame­lyek 3 milliárdos agrárex­portra számítottak, és megint mást mutatnak a tettek. A földművelésügyi minisz­ter által a gabonára meghirde­tett jövő évi garantált ár is azt jelzi, hogy 1996-ban tovább csökken a gabonatermesztők számára nyújtott állami ga­rancia reálértéke. Pedig a gabonatermesztők választmánya még májusban megküldte a szaktárcának 11 500 forintos árjavaslatát. Ez lényegesen magasabb - és reálisabb - az FM által közzé­tett 9 800 forintos összegnél. A kormány döntését meg­alapozó Agrárgazdasági Ku­tató és Informatikai Intézet­nek - a várható önköltségen alapuló - kalkulációja ton­nánként 10 400-11 350 forin­tot jelölt meg. A búza jelen­legi exportárából levezethető lehetséges árként pedig 10 800-15 160 forintot jelez­tek a kutatók. Hiába. Az ér­dekképviselet már most „borí­tékolja” a gabonatermesztők jövedelempozíciójának további romlását. Újvári Gizella Egyszerűsített privatizációs eljárást indítanak Szezonvégi kiárusítás A még állami tulajdonban lévő vállalkozói vagyon gyorsított privatizációja ér­dekében egyszerűsített eljá­rással csaknem 300 céget ér­tékesít a közeljövőben az Ál­lami Privatizációs és Va­gyonkezelő Rt. Szeptembertől megvásárolha­tók mindazon cégek, amelyek saját vagyona kisebb, mint 600 millió forint és az alkal­mazottak száma nem haladja meg az 500-at - jelentették be szerdán az ÁPV Rt. rendkí­vüli sajtótájékoztatóján. Meghatározzák azt a limit árat, amelynél kevesebbért nem értékesíthető az ■ adott cég, de a legtöbb készpénzt ajánló pályázó számíthat csak sikerre. Szeptember 30-án hirdetik meg az eladásra kí­nált cégeket. Az ÁPV Rt. de­cember 31-e után az addig el nem kelt cégektől is meg akar válni. A programtól mintegy 3-4 milliárd forint bevételt remélnek. Lapunk kérdésére elmond­ták, hogy a meghirdetett cé­gek körülbelül 60 százaléka vidéki. Arról nem tudtak nyi­latkozni, hogy mekkora tő­kével rendelkezzen az, aki szeretne részt venni a pályá­zatokon. N. Zs. A villamos nap programjából Baranyában a PERt. és a DEDASZ Rt. ünnepel Befektetési tanácsadó • Mi az értékpapír? Nem más, mint a betét té­nyét rögzítő okirat; hasonlít a takarékbetéthez. Értékpa­pírnak számít a kincstár- jegy, a letéti jegy és az ál­lamkötvény. Betétet elhe­lyezni, letéti jegyet vásárolni takarékpénztárakban vagy bankfiókokban lehet. Kincs- táijegyet, államkötvényt pe­dig az értékpapír-forgalma­zóknál: bankoknál, közvetítő bróker cégeknél. Akárcsak a betéteknél, az értékpapírok után is kamatot fizet a kibocsátó. Garanciát vállal arra is, hogy időben kifizeti az előre megállapí­tott kamatot és a futamidő végén vagy előre meghatá­rozott időpontokban tör­lesztve visszafizeti a névér­téket. Az értékpapír adható és vehető, tehát tulajdonosa a lejárat előtt is hozzájuthat a befektetett összeghez. • Mi a különbség a kötvény és a részvény között? A kötvény egyszerű köl­csön, amit a kamatok re­ményében nyújt az, aki a pénzét szeretné befektetni. A részvénnyel viszont tu­lajdonosi jogokhoz jutha­tunk. Nagyobb a kocká­zata, mint a kötvénynek, ám a hozama is több, mint általában a kamatok. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 89,66 Osztrák schilling 12,75 USA-dollár . 133,17 ECU (Európai Unió) 168,34 Német üzletemberek Baranyában Húsz fős német üzletember-de­legáció érkezik a Pécs-Bara- nyai Kereskedelmi és Iparka­marához szeptember 29-én. A csoport összetételét a magyar igényeknek megfelelően szer­vezi a Német Vállalkozói Szö­vetség. A találkozót megelő­zően elsősorban fém-, fafeldol­gozás, elektronika, textil és könnyűipar, valamint az élel­miszerfeldolgozás területéről várják az érdeklődő baranyai cégek jelentkezését. A delegá­ció tagjai három napot töltenek Magyarországon, így sor kerül­het a tárgyalások folytatására a magyar partnerek telephelyein is. További részletes informá­ciót ad Gráf Vilmos a 327-155- ös telefonon. Hosszú idő után most először fordult elő a Konzum Rt. a gaz­dálkodásában, hogy nyereséget tud kimutatni. Minden valószí­nűség szerint hasznos volt az átszervezés, és az idén beveze­tett szigorú költséggazdálkodás eredményre vezetett, hiszen az első félévben igen szerény, mégis biztató 3,3 milliós nyere­séget produkáltak. Pécs első igazi bevásárló centrumát működtető részvény- társaság az utóbbi öt évben csak veszteségeket könyvelhe­tett el, nem csoda ha a tőzsdére is bevezetett cég értékpapírjai mélyen a Idbocsátási ár alatt kelnek el, ha egyáltalán valaki vásárol is ebből a részvényből. A mostani nyereségtől is azt várják a tulajdonosok, meg­élénkül a részvénytőzsdén a cég papírjainak kereslete, bár az utóbbi hetekben az érdeklő­dés növekedése még nem volt tapasztalható. Utoljára július 31-én volt kötés, 492 forintos átlagos árfolyamon. A társaság értékesítési árbe­vétele 22,5 %-kal volt maga­sabb az elmúlt év ugyanezen időszakához képest: a belföldi árbevétel 17,6 %-kal, az export viszont csaknem 50 %-kal nö­Kedden hozták nyilvánosságra, miszerint az egyik legnevesebb brit gazdaságkutató intézet vizsgálatai szerint kérdéses, hogy a Nemzetközi Valutaalap kínálta programok kedvező ha­tással jártak volna a kelet-euró­pai országok gazdasági átalaku­lási folyamatára. A rendszervál­tás korai szakaszában adott rossz tanácsok ugyanis értéke­lésük szerint tetemes károkat okoztak az amúgy is sok nehéz­séggel küszködő országoknak. A felmérésből kiderül: az IMF által összeállított kúra el­vetése „talán inkább hasznukra vált volna a betegeknek”. A szakértői tanulmány szerint az 1990-94 közötti időszak ta­pasztalatai megmutatták: az IMF-programok csak azután bizonyultak hatékonynak, mi­után az érintett országok átala­kuló gazdaságai már néhány évi tapasztalatot szereztek a piaci mechanizmusok műkö­déséről. A Valutaalap előírásainak vekedett. A marcali üzemegy­ség gyártmányainak határon túli értékesítéséből származó bevétel növekedett a leginkább, 78 %-kal. A Hidasi Bútorgyár 12 %-kal növelte árbevételét benne sem csalatkoztak a tulaj­donosok. A veszteséget 87 %- kai csökkentették, ami legfő­képpen az alaptőke-emelésből, az adósságcsökkentésből, va­lamint a cég tulajdonában lévő értékpapírok hozamából eredt. Mindezek hatására a bróke­alkalmazása az első években egyértelműen rontotta a gazda­sági növekedést. Az IMF taná­csok megfogadása nyomán ta­pasztalt visszaesés gyanítha­tóan jelentősebb volt a térség­ben, mint amekkorával elutasí­tásuk esetén kellett volna számolniuk az érintett orszá­goknak - áll a jelentés követ­keztetéseit csokorba szedő ösz- szefoglalóban. Azt azonban a brit kutatók is elismerik, hogy az átalakulás későbbi időszakaiban már megváltozott a helyzet. Akkor a nemzetközi pénzintézet taná­csainak megfogadásával jelen­tősen javulhatott annak esélye, hogy sikerül lendületet adni a gazdasági növekedésnek. Ez azonban független attól, hogy az adott ország a reform első éveiben is alkalmazta-e az IMF-kúrát, avagy sem. Ez az utóbbi megállapítás - úgymond - kétségessé teszi a korai sokkterápia hasznosságát. A Valutaalap előírásai ugyanis rek egyelőre még nem rohan­nak Konzum-részvényt vásá­rolni. Hosszú idő kell ahhoz, hogy a vállalkozás ismét von­zóvá váljon a tőketulajdono­soknak. Érre az évre a rendkí­vüli tételek nélkül a cégnél 90,9 millió forintos adózott ered­mény elérésével számolnak. A félévi hozam ugyan még mesz- sze van az elképzeltektől, ám a dinamikus fejlődés, valamint az ésszerűsítések bizonyára meg­hozzák a fellendülést. B. G. általában kedvező irányba bil­lentették a fizetési mérlegeket, egyúttal azonban a legtöbb or­szágban olyan mértékű import­visszaesést okoztak, amely már lehetetlenné tette a gazdasági növekedést - állítja az idézett tanulmány. A brit közgazdák szerint egyébként Magyarország a „fi­gyelemre méltó kivétel”, mert a mérlegegyensúly javulásának általános folyamata sajátosan alakult, a túlzott szélsőségeket sikerült elkerülni. A szakértői összefoglaló megállapítja azt is, hogy a tér­ség legsikeresebb országai - Magyarország, Szlovénia, Csehország - nem azonosak azokkal, amelyek a „legbuz­góbb módon” követték az IMF receptjét. Az előírások betartásának mértékét hatfokú skálán mérve Magyarország 2,4-es, Szlovénia 2,3-as, Csehország 3-as osztályzatot ért el, míg az első helyen álló Szlovákia mutatója 4,5, a sorban máso­dikként következő Bulgáriáé pedig 4,2. A jelentésről szóló hírt Londonban tette közzé a The Economist című vezető brit gazdasági hetilap. Az iparág alkalmazottainak összetartozását kifejező, a fo­gyasztók felé forduló nyíltságot hangsúlyozó programmal ün­nepük meg az idei, II. Villamos napot a Pécsi Erőmű Részvény- társaság és a DÉDÁSZ Rész­vénytársaság dolgozói. Az energiatermelő és szol­gáltató részvénytársaság az el­múlt esztendőben - a dél-du­nántúli áramszolgáltatás meg­indulásának 100. évfordulóján - hagyományteremtő céllal rendezte meg első alkalommal az iparági ünnepet. A Pécsi Erőmű Rt. kollektí­vája pénteken délután 13 óra­kor tartja ünnepségét a MTESZ székházban, ahol magas szintű iparági elismeréseket adnak át. Ézen a délután a vállalat mozi­termében és sportpályáin labda­rúgó, sakk és asztalitenisz ver­senyeket rendeznek. Szombaton az erőmű dolgo­zói a cég orfűi üdülőjében foly­tatja az ünneplést egésznapos program keretében. A vidám rendezvényen többek között horgász-, sörivó és autós ügyességi verseny, divatbemu­tató, zenés-táncos fellépések várják a betérőket. Ugyanezen a napon a DÉ­DÁSZ Rt. Pécsi Üzletigazgató­sága a Malomvölgyi u. 2. alatti épület körüli szabad területre várja dolgozóit és az érdeklődő fogyasztókat is. Itt többek kö­zött zenekari muzsika, gyerek­játékok, vetélkedők és bábszín­ház szórakoztatja majd a részt­vevőket. Brit közgazdászok is bírálják a Nemzetközi Valutaalap szakértőit Rossz receptek Kelet-Európának Egyre többen vonják kétségbe a Világbank illetve a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértőinek szakértelmét. Egy külföldön élő, magyar származású nemzetközi jogász egyenesen azt tanácsolja a magyar kormánynak, hogy indítson pert a két nemzetközi pénzügyi szervezet ellen, mert tanácsaik, gazdaságpolitikai ajánlásaik kifejezetten kárt okoztak az országnak. Szüret előtt - Már a szőlősgazdákat várják a pécsi Agroport (Agroker) Áruházban. A kö­zeledő szüretre nagy választékban kínálják a különböző méretű műanyag kádakat, darálókat, puttonyokat és préseket a Megyeri úti telephelyen. fotó: laufer László Látványos agrár-show Gödöllőn Agri-Univ ’95 elnevezéssel há­romnapos mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítást, vala­mint vásárt rendeznek, szep­tember 1-3 között Gödöllőn az Agrártudományi Egyetemen. Ezt az egyetem képviselői je­lentették be szerdán Budapes­ten a Földművelésügyi Minisz­tériumban tartott sajtótájékozta­tójukon. A rendezvény a jövő évi OMÉK főpróbája. A jubileumi országos mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítást ugyanis 1996-ban Gödöllőn rendezik meg. Az idén 15 ezer fedett és 20 ezer négyzetméter szabad területen tekinthető meg az átalakuló magyar mezőgaz­daság helyzetét és eredményeit bemutató kiállítást. A progra­mok keretében szakmai tanács­kozások foglalkoznak a magyar mezőgazdaság jelenével és jö­vőjével. A költségek elérik a 10 millió forintot. Miskolc Kecskemét Szeged Szombathely Debrecen Pécs Burgonya 20- 40 25- 40 25- 35 25- 40 15- 55 20- 30 Savanyúkáposzta 80-100 80 80-100 100 100-150 75- 90 Karfiol 30- 80 60-100 50- 80 100-120 30- 80 25- 50 Vöröshagyma 22- 40 25- 60 30- 45 35- 60 25- 50 30- 45 Fokhagyma Paradicsom 90-150 120-160 80-140 100-140 100-180 80-120 20- 50 25- 40 10- 35 40- 60 15- 60 20- 35 Zöldpaprika 30- 60 30- 80 45- 70 40- 60 20-120 40- 70 Alma 40-100 30-120 35-140 30-100 30-100 40- 90 Körte 40-100 50-100 60-100 30-120 30-100 50-110 őszibarack 50-200 70-250 120-130 120-180 80-260 60-120 Az 1995. augusztus 16-23. között érvényes szabadpiaci árak (Ft/kg, ill. db) forrás: fm-akii 4 i 4 I i

Next

/
Oldalképek
Tartalom