Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)
1995-08-03 / 210. szám
6 Dünántúli Napló Magazin 1995. augusztus 3., csütörtök Kínai olaj Kína szárazföldi olajmezőiről 69,7 millió tonna nyersolajat termeltek ki az év első felében, 347 ezer tonnával többet, mint egy évvel korábban. Ez 3,6 százalékkal haladja meg a kormány által a január-június időszakra előirányzott termelési célszámot-jelentette az AP-DJ a China Daily alapján. Az év első hat hónapjában Kínában 7,87 milliárd köbméter földgázt hoztak felszínre, ez 43 millió köbméterrel több az 1994 év viszonyítási időszakában kitermelt mennyiségnél. Lengyel politikusok A lengyelek csaknem kétharmada úgy véli, hogy az országot csakis szabadon választott, s demokratikus elveket valló vezetés irányíthatja - derül ki az OBOP közvélemény-kutató intézet jelentéséből. A felmérés azonban arra is rámutat, hogy nem lebecsülendő az erős kéz politikáját támogatók 26 százalékos aránya sem. Ez ugyanis azt jelenti, hogy öt évvel a rendszerváltás után még mindig meglepően sokan vannak, akik számára idegen a nézetek sokszínűsége, s a gondok megoldására a tekintélyuralmi politikát tartják célravezetőbbnek. Az OBOP felmérése arra is rámutat, hogy a lengyelek 83 százaléka osztja azt a nézetet, miszerint a politikusok túlnyomó többségének a saját karrierje minden másnál fontosabb, s a megkérdezettek csaknem 60 százaléka állította, hogy a politikusi pálya előbb vagy utóbb mindenkit rávisz a tisztességtelenségre. Kirgiz arany Egy kanadai cég és a kirgiz állam vegyes vállalatot hozott létre aranytermelésre. A Ca- meco kanadai cég a hét végén írta alá azt a végső megállapodást, amely alapján a kirgiz állammal közösen felállították a Kumtor Gold Company vegyes vállalatot, amely összesen 360 millió dollár hitelhez jutott különböző forrásokból, egyebek között a kanadai exportfejlesztési szervezettől, az EBRD-től és a Nemzetközi Pénzügyi Társaságtól (IFC) - jelentette a Reuter. A Came- conak egyharmados tulajdon- hányada van a végyes vállalatban. A most létrejött megállapodás a legnagyobb külföldi befektetés Kirgizisztánban. Magyarok Finnországban (4.) Reguly Antal Az ősi rokonság, bölcsőnk és az eredetkutatás legnagyobb hőse Reguly Antal (1819-1858), ki e feladatra örömmel vállalkozott és azért életét is áldozta. Reguly Zircen született, édesapja ügyvéd volt. Gimnáziumi tanulmányait Székesfehérváron végezte, majd a pesti jogi fakultás után 1839-ben tanulmányútra Németországba indul. Útját azonban megtoldja, Stockholmba utazik, ahol a királyi könyvtárban találkozik Arwidsonnal. Arwidson - a turkui egyetem docense -, lelkesedéssel beszél Regulynak a finn nemzeti mozgalomról, a káprázatosán szép finn népi eposzról, a Kalevaláról és lelkesülten magyarázza Regulynak, hogy most végére járhat a finnek és magyarok oly sokat emlegetett rokonságának. És Reguly dönt. Arwidson ajánló levéllel látja el és a finn nemzeti mozgalom egyik vezéralakjához, Gottlundhoz Finnországba irányítja. Gottlund nagy szeretettel fogadja a magyar kutatót és bemutatja a finn irodalmi és tudományos élet képviselőinek, Castrennek és Lönnrot- nak. 1840-ben Schild Wolmar Styrbjörn orvos és nyelvújító (1810-1893) kihez Regulynak ugyancsak Arwidsontól volt ajánlása - a már gondokkal küzdő Regulyt anyai nagybátyjához Közép-Finnor- szágba a Gundunnen tanyára vitte, hogy teljesen finn környezetben tanulhasson. A svéd nyelv mellett tökéletesen megtanul finnül. Itt éri az örömhír is, hogy a Finn Tudós Társaság tagjává választották. Lappföldre Enontekiőbe visz útja, ahol a lapp nép és flóra nagy tudósa Laestadius professzor meghívására ismerkedik a lappok életével és nyelvével. ■Sk Reguly útja Finnországból Pétervárra vitt, a cári birodalom fővárosába, ahol a cári Tudományos Akadémián az akkor már Európa szerte tisztelt nagybecsű tudós - a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja - Baer Karl Emst (1792-1876) fogadta. Itt ismeri meg Balu- gyánszky Mihály (1769-1847) jogtudort, a politikai tudományok tanárát, ki a Pétervári Akadémián állam- gazdászatot tanított. 1813-ban Mihály és Miklós főhercegek tanítója, később Miklós cár kabinetirodájának elnöke, államtanácsos. Reguly nagyon szegény körülmények között élt, csak szüleitől kapott szerény támogatást, a tudásszomj mérhetetlen vágya, a szent célért való lelkesedés fűtötte. Baer professzor és Balugyánszky támogatták és segítették. - De itt döbben rá, milyen keveset tud. Hisz ahhoz, hogy meg tudja határozni a finnugor népek rokonságát, ismernie kell a finn, lapp, zűrjén, cseremisz, mord- vin, osztják, votják és vogul nyelveken kívül a mongol, ja- kut, tatár és csuvas nyelveket is. Lemond mindenről, rendkívül sokat nélkülöz. Egy időre lelket önt bele a Magyar Akadémiai megbízó levele, de az ígért támogatás nem jön. Már már hazatérni készül, kölcsön után futkos, ő azonban nem haza, hanem kelet felé az őshaza vélt irányába indul el 1843 októberében. 1843 decemberében már az Uralnál van, a vogulok földjén. Borovkov szenátor jószágkormányzója bensőséges örömmel fogadja a magyar utazót és két bennszülött vo- gult, ideális tanítómestereket szerzett Reguly számára, Jur- kinát és Baktyárt. Általuk megismerte dalaikat, imádságaikat, költészetüket, mely hősi énekekre, medveénekekre, lírai dalokra, himnuszokra osztható. Gyötrő fejgörcsök kínozzák, de 1844 márciusában ismét útra indul, hogy ott legyen az irbiti vásáron, mely az északi népek nagy találkozója. Tobolszkban találkozik az utolsó kondai vogul fejedelem fiával Satiginnel, akit meglep a magyar kutató kifogástalan beszéde, de legjobban akkor csodálkozik, amikor népe ősi szokásairól kérdez, melyeket ő már alig ismer, mert orosz nevelésben részesült. A találkozás ideje alatt érkezik meg a finn nyelvtudós Castren, betegen, igen siralmas állapotban. Ő is a keleti ősöket keresi, a finnek származását, mert a finn nép is a hajdani ősvogul népből vált ki, mint a magyar. Senki sem keresi, és most két nép is követeket küld feléje. Két ifjú, egy magyar és egy finn, kik kutatva botorkálnak a végtelen ázsiai mezőkön, hogy az elveszett anyát megtalálják. Mérhetetlenül fáradt és mérhetetlenül szegény. 1845. márciusában az osztják-vogul vidékről elindul haza, út közben azonban még a csuvas és mordvin nyelveket tanulmányozza. De megérkezik számára az életet adó hír, hogy Pesten megalakították a Reguly Társaságot és gyűjtést indítottak számára. Erre betegen úgy dönt, hogy még marad a tatár és cseremisz nyelvek rokonságának kutatására. ■sk 1846 augusztusában érkezik vissza Pétervárra, igen súlyosbetegen. Munkájának eredményei alapján a pétervári tudósok nagy ünnepléssel fogadják. Úgy tekintenek Regulyra, mint aki térképeivel egy új tartományt, eddig ismeretlen területet, földrészt hódított meg az orosz birodalomnak. A Balugyánszky család ápolja a hetekig ájult kimerültségben lévő kutatót, de mint kicsit erőre kap, 1848 tavaszán Németországon át, ahol megpróbálták borzalmas fejgörcsei miatt gyógykezeltetni, hazatért. 1848 tavasza most már méltón köszöntötte kincshozó fiát. Szellemi munkát már nem tud végezni. Eötvös József, Kossuth Lajos kormányának kultuszminisztere az Egyetemi Könyvtár igazgatójává nevezi ki. Reguly azonban olyan beteg, hogy a díszes okiratot sem tudja átvenni. Hunfalvy Pál (1810-1891) kiváló nyelvész próbálja meg* fogni a reszketeg kezet, hogy együtt dolgozzák fel a 17 000 verssorból álló vogul és osztják énekeket. A betegség elhatalmasodott, már nem bírt semmit sem tenni és 1858. augusztus 23-án meghalt. Reguly Antalról szóló ismertetésemet Eötvös József emlékező beszédének részletével fejezem be: „Ne felejtsük el, hogy a tudomány leggazdagabb kincseit, az igazság legszebb diadalait nagy részben az ily szerény munkások fáradozásainak köszöni, kik az igazságért küzdve, elvéreznek a diadal előtt.” Sütő László Biciklin többet látni - Pestről még vonattal érkezett, de az Ormánság nevezetességeivel már kerékpáron ülve ismerkedik az a 30 fős pomázi, budakalászi református fiatalokból verbuválódott társaság, amely kilencnapos kirándulásának táborhelyéül Marócsát választotta. A kis falu nyaranként kihasználatlan iskolaépületét szeretné minél jobban hasznosítani, ezért örömmel vették, hogy két év óta először nagyobb csoportnak adhatnak otthont, s így a környék szépségének is j óbban híre mehet. fotó: Tóth László Piros lámpa középen Nagy vita volt annak idején, jó tíz évvel ezelőtt azon, hogy lehet a gépkocsikon „plusz” féklámpa, s elhelyezhető-e közepén. Sokan nem törődve a polemizálással, megvásárolták ezeket a bizonyos lámpákat, felszerelték, aztán meglepődtek, amikor a közúti ellenőrzést végző rendőrök figyelmeztettek, büntettek. Ugyanis az ügynek az lett a vége, hogy nem engedélyezték a középső féklámpát felszerelését! Miért? Szakemberek akkor azt nyilatkozták, azért mert balesetveszélyes, ugyanis megzavarja a harmadik piros lámpa, a mögötte haladó vezetőt, elvonja a figyelmét. Azután évekig elült a „lámpaláz”, az utóbbi időben azonban ismét egyre több személy- gépkocsin feltűnt a pótféklámpa. (Ebben nyílván útmutatást adtak az útjainkon nálunk is egyre nagyobb számban megjelenő USA-ban készült gépkocsik, amelyek nagy része eleve három féklámpával kerül le a futószalagokról.) Sőt, filmek hatására, ezek a középen, a hátsó szélvédőn, vagy a lökhárítón elhelyezett fényforrások viliódznak, vibrálnak is. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium augusztustól életbe lépett rendeleté ezt a villogást is engedé- lyezi-e, annyi azonban bizonyos, hogy most már felszerelhető a gépjárművekre a középső féklámpa. Miért oldották fel a korábbi tilalmat? Információink szerint ennek egyetlen oka volt, nevezetesen, hogy az Európai Unió legújabb közúti közlekedési szabályozása „Schengenor- szágban” megengedi a harmadik féklámpa használatát. Az indoklás szerint - amit több éves vizsgálat előzött meg - a középső féklámpa növeli a közlekedés biztonságát. Például, ha a gépkocsin a harmadik féklámpa is világít, ezt jól látja nem csupán a mögötte haladó jármű vezetője, hanem a két- három gépkocsival hátrébb járó is. Tehát, ha figyelmesen vezet, akkor valóban időben képes a fékpedálra lépni, s elkerülni az úgynevezett összecsúszásos balesetet. Természetesen a rendelet nem azt jelenti, hogy kötelező is a plusz féklámpa használata, csupán azt, hogy rendőrségi ellenőrzésekkor, vizsga előtt nem kell leszerelni, mint tették ezt korábban nagyon sokan: mert már engedélyezett. Roszprim Nándor Rablás sok hibával Ide a pénzt... F izetésre készülődtek azon a napon a lakótelepen üzemelő H/H Betéti Társaságnál. A vállalkozás a társasházak kezelésével, karbantartásával foglalkozott. Azon a napon minden úgy történt, mint más bérfizetések esetén. Reggel a főnök és a titkárnő elhozta a bankból a pénzt, aztán a pénztáros az elkészített fizetési jegyzékek alapján szortírozta, borítékba rakta a munkások járandóságát. Hárman álldogáltak, beszélgettek az iroda ajtaja előtt, várták, hogy a pénztáros befejezze a borítékolást. Majd mikor meghallották a „jöhettek, fiúk” felszólítást, bementek a helyiségbe a havi járandóságért. Már éppen távozni akartak, amikor nyílt az ajtó, két férfi lépett be. Nem figyelt fel rájuk senki, arra gondoltak, újabb munkások jöttek a fizetésükért. A kemény hangra azonban mindenki felkapta a fejét.-Nyugalom! Filmfelvétel! A fejükre húzott nylon harisnya miatt nem lehetett megismerni az arcukat. Az egyik az ajtónál maradt, háttal nekitámaszkodott. A másik az íróasztalhoz lépett. Ekkor vették észre, hogy a kezében fegyver van. Pisztoly ... vagy talán géppisztoly? Egészen pontosan később sem tudta megmondani a pénztáros, hogy mi volt a rablónál.- Ide a pénzt! Az összest és gyorsan! A szobában senki nem mozdult. Arra gondoltak, rossz ízű tréfáról van szó, valamelyik munkás járatja bolondját a főnökséggel. Az asztalon, a páncélszekrényben egyébként egy fillér sem volt, az előkészített fizetési borítékok a pénztáros íróasztalának a fiókjában sorakoztak ábécé szerint sorba rendezve. A rabló tisztában lehetett a helyi szokásokkal. Odalépett a pénztároshoz, hátrébb lökte a megszeppent asszonyt, majd áthajolt az íróasztal fölött és kihúzta a borítékokkal teli fiókot. Aztán begyömöszölte a zsákmányt két reklámszatyorba. Gyorsan, magabiztosan gyűjtötte a pénzt, az ajtónak támaszkodó társa szemmel tartotta a helyiségben levőket. A borítékok összegyűjtése nem tartott tovább néhány percnél.- Van valakinek rádiótelefonja? Az álarcos körbenézett. A pénztáros szeppenni sem tudott. A főnök, a másik íróasztalnál a fejét rázta.- Nem ... Nincsen .. Csak az ott. - Az asztalon lévő zsinó- ros készülékre mutatott. Persze nem mondott igazat, két Westel is volt az irodában. Hitte, vagy nem, a rabló nem állt oda kutatni. Az asztalon lévő készülék zsinórját kitépte a falból, a készüléket a hóna alá fogta, magához vette még a főnök diplomatatáskáját - nyilván abban is pénzt sejtett, pedig csak a számlák, megrendelések, céges feljegyzések voltak benne. Aztán ráparancsolt a Bt. vezetőjére, hogy álljon fel, betuszkolta a mellékhelyiségbe és rázárta az ajtót. Végeztek néhány perc alatt. Vitték a dolgozók fizetését, egészen pontosan 870 ezer forintot. Mielőtt kiléptek az irodából a pénzgyűjtős rabló visszafordult.- Azért köszönjük, hogy nem hősködtek és nem kellett lövöldözni! A nyomozók gyorsan a helyszínre érkeztek, olyan hamar azért nem, hogy a rablókat is elfogják. Járó motorú gépkocsiban várta őket a társuk, amint megvolt a pénz, csikorgó kerekekkel húztak el a helyszínről. Néhány adatot azért el tudtak mondani a szemtanúk. A Bt. egyik nő alkalmazottja látott két férfit, akik reklámszatyorral a kezükben kiléptek az irodából. Akkor természetesen nem sejthette, hogy a rablókkal találkozott. Álarc már nem volt rajtuk. A hölgy elég jó személyleírást adott. Két fiú az utcán egy gépkocsit javított. Ők látták a ház előtt várakozó piros autót. Feltűnt nekik, hogy a sofőr nem állítja le a motort, és hogy nagy sebességgel hajtott el a helyszínről. És emlékeztek a rendszámára: BJC-594. A rendszámról hamar kiderült, hogy az egy öreg Wartburgé, amelyet a gazdája, Cs. Gábor, már kivont a forgalomból. A roncs nem volt érdekes, a rendszám annál inkább, de hát az sem volt meg. A tulajdonos állította, hogy elvesztette, vagy oda adta valakinek, a lényeg, hogy „fogalma sem volt” arról, merre lehet. A nyomozók nem engedték el ezt a szálat, megérezték, hogy Cs. Gábornak köze lehet a fegyveres rabláshoz. Nekik volt igazuk .A „keresztkérdések” súlya alatt a férfi megtört, megnevezte társait, s elmondta, hogyan készültek fel a rablásra, kik vettek benne részt. A rendőrök végül „begyűjtötték” az öt fős bandát, melynek tagjai egy kivételével be is ismerték a bűncselekményt, s a pénz egy részét visz- sza is fizették a kifosztott Bt.- nek. Cs. Gábor unokaöccse valamikor a Bt.-nél dolgozott, ismerte az ott dolgozókat, tudta mikor és ki megy a pénzért a bankba. Volt helyismerete, de hogy még biztosabb legyen a dolgában, beszervezte a még mindig ott dolgozó B. Józsefet. Eredetileg azt tervezték, hogy meglesik a főnököt és a titkárnőt, s miután azok a pénzzel kijöttek a bankból, az utcán rabolják ki őket. Kétszer is lesben álltak, de soha nem „jött össze” a megfelelő alkalom. Miután harmadszorra sem sikerült az utcai támadás, akkor döntöttek úgy, hogy bent az irodában fegyveresen szerzik meg a pénzt. Amikor „most már úgyis mindegy” alapon a rablók beismerték tettüket, azt is elárulták, hogy az öreg Wartburg rendszámát darabokra vágták, s valahol Ócsa határában egy erdei sorompó tartócsövébe dobták. Ott minden bizonnyal a rozsda emészti el, ha az ügyet vizsgáló rendőrtiszt sajnálja az idejét, s egynapos kutatómunka árán rá nem bukkan a legfontosabb bizonyítékra. Halász Kálmán tt L
