Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)
1995-08-03 / 210. szám
4 Dünántúli Napló Események - Programok 1995. augusztus 3., csütörtök ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Európa nyugati és északi területei felett egy magas nyomású rendszer alakult ki, melynek területén igen meleg levegő halmozódott fel. Hazánk ennek a rendszernek a délkeleti peremén helyezkedik el, ahova eddig csak a magasabb, most már az alacsonyabb szinteteken is néhány fokkal hűvösebb levegő érkezik. Ennek hatására kissé stabilizálódik a Kárpát-medencét kitöltő légtömeg, de még mindig kedvezőek a feltételek az erős go- molyfelhő képződéshez. Mivel a levegő páratartalma továbbra is elég magas, záporok, zivatarok is kialakulhatnak, de feltehetően már nem lesznek nagyon aktívak. A csúcshőmérséklet 25, 30 fok között valószínű. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Felhőszakadásra vagy jégesőre ma Várható legmagasabb már nem kell számítani. Az erősebben hőmérséklet megnövekvő gomolyfelhőkből záporok, zivatarok viszont még bárhol kialakulhatnak. A gyakran erősen megnövekvő gomolyfelhőzet mellett több-kevesebb napsütés mindenütt várható. Az északkeleti, északi szél megélénkül, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. Marad a fülledt idő, 27, 29 fokos hőmérsékletekkel. Vízhőmérsékletek Balaton: 24 Velencei-tó: Tisza-tó: 25 Fertő-tó: Tisza: 22-25 Duna: C 25 24 19-23 °c °c Kaposvár: 28 Paks: 28 Siófok: 27 Dunaföldvár: 28 Dombóvár: 28 Pécs: 29 Szekszárd: 29 Mohács: 29 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 45-55 Velencei-tó: 45-55 Tisza-tó: 50-60 Fertő-tó: 45-50 Kaposvár: 40-50 Paks: 45-55 Siófok; 45-55 Dunaföldvár: 45-55 Dombóvár: 40-50 Pécs: 40-50 Szekszárd: 40-50 Mohács: 40-50 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Napozási tanács (UV-B): 06-90-304-615 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 77 Ft/perc Röviden A győztes - Mai Hermina nevünk eredeti alakjában a „heri”: „sereg, tömeg”, valamint a „man”: „ember” fogalmak rejtőznek, így jelentése: „minden- séget legyőző”. Használatos még e név a Hermenegild, Hermann, Ermina, Hermine alakokban is. A Herminákat névnapjukon fehér, nagy virágú dáliákkal köszöntsük. Játszótér épül Máriáké- ménden - A község lakosainak adományaiból játszótér létesül Máriakéménden, a Művelődési Ház udvarán. Az első játékegyüttest már felállították: fa szerkezeten kötélhágcsók és háló. A hinta-csúszda-má- szóka játéksor előreláthatóan idén szeptemberre készül el. Felújított főút Kővágószőlősön - Új aszfaltburkolatot kapott a kővágószőlősi főutca. A bányagépek okozta kátyúkat eddig csak toldozva-foldozva javítgatták, de a most leterített aszfaltszőnyeg tartós védelmet biztosít. A beruházás mintegy 3 millió forintba került. Kaszálás - Folyik a parlagfű kaszálása Pécsett, az önkormányzati területeken. Az első kaszálás határideje augusztus 6. A Pécsi Közüzemi Rt. kéri a magántulajdonosokat, hogy ők is vágják le udvaraikban a parlagfüvet az önkormányzati rendeletnek megfelelően. Sváblakodalom Himesházán - Előkerülnek a szekrényekből a régi ruhák, felidéződnek a szokások augusztus 4- én és 5-én Himesházán, ahol a GJU Ifjúsági Szervezet sváblakodalmat rendez. Pénteken disznóvágással indul a lagzi, melyre Himesháza testvérközségéből, a németországi Ras- dorfból is érkeznek vendégek. Tánctábor - Musical tánctábort szervez a pécsi Ifjúsági Ház 14 éven felüli fiataloknak az Orfűi Sporttáborban augusztus 7-től 12-ig. A tábor anyaga: néhány világhírű musical dallamaira komponált táncjátékok készítése a modern tánc nyelvén. Jelentkezni a pécsi IH-ban lehet. Körzeti TV Ma ismét jelentkezik a Pécsi Körzeti Stúdió „Hétközben” című műsora 18 óra 13 perckor a TV2-n. A tartalomból: Ösz- szeállítás a Harkányi Kórház jövőjéről; Személyi számok helyett; Modellezés; Fogyasztó- védelem a piacgazdaságban; A menekültek sorsa; Kézművesek kiállítása. Szerkesztő: Kurucz Gyula. A műsort Varga Gyöngyi vezeti. Erdőjáró túrák - A Pécsi „Mecsek” Erdőbirtokossági Társulat túrát szervez augusztus 5-től 13-ig. A kirándulások során megismerheti területét az a 282 tulajdonos, akik a Mecsek Pécsszabolcstól Hosszúhe- tényig teijedő szakaszán erdőt vásároltak. Kaszálás - Megkezdték a parlagfű kaszálását Pécsett, az ön- kormányzati területeken. Az első kaszálás határideje augusztus 6. A Pécsi Közüzemi Rt. kéri a magántulajdonosokat, Izompróbáló gyakorlatok után hűvös vízbe merülni - a test öröme. A leadott kilók tudata pedig a léleké. Aerobic-foglal- kozások indultak a napokban a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola strandján. A tornákat Molnár Zsuzsanna vezeti, aki idén szerzett tanítói diplomát, tavaly szeptemberben pedig oklevelet a Magyar Testnevelési Egyetem által hirdetett aerobic edző és manager szakon. Az 50 perces foglalkozások hétköznaponként 19 órakor kezdődnek; a gyakorlatokat a medence melletti füves területen végzik. így lehetőség nyílik a torna úszással és hűsítő fürdéssel történő ötvözésére, mely a tengerparti országokban már elterjedt fövenytornához hasonlít. A megpróbált test számára hogy ők is vágják le telkeiken, udvaraikban a parlagfüvet az önkormányzati rendeletnek megfelelően. Éjszakai horgászat a bissei tavon - Augusztusban minden szombaton tagok és napijegyes horgászok 20-tól 05 óráig nemeshalakra horgászhatnak. A helyek kivilágítása kötelező! Villányi est - Rendezvények várják az érdeklődőket holnap 18 órakor a villányi Diófás téren. A programból: bortermebalzsam a strand kellemes vize. A tornatermekben nehezebb a mozgás: kevés a hely és az oxigén. A strand ideális feltételeket biztosít - magyarázta az edzőnő. Nehézséget csak az jelent, hogy nem minden tornázó kedveli, ha a gyakorlatoknak nézőközönsége akad. lök kínálják boraikat, a színpadon kultúrműsor, majd a Reflex együttes szórakoztatja a vendégeket, az est utcabállal zárul. Jogsegély - Ingyenes jogsegélyszolgálatot tart dr. Berényi István holnap 12-től 14 óráig a pécsi DOZSO-ban. Ügyfélfogadás szeptemberben - A Szénbánya Igazgatóság Szakszervezetének irodája augusztusban nyári szünetet tart Pécsett. Félfogadás szeptember 1-től. Molnár Zsuzsanna egy évig a pécsi Illyés Gyula Általános Iskola tornatermében vezetett ae- robic-foglalkozásokat és asz- szonytornát. A strand-aerobic- ot az elkövetkezendő esztendőkben is folytatni kívánja, valamint tervezi a program bővítését. K. G. Víz, zene, tánc, izzadás _____________Ma_____________ S zeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából HERMINA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.20, nyugszik 20,39 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 210-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: Katona Gábor Ma 9-12 óráig panaszügyekben fogad, és a 215-000-ás számon hívható: Dr. Dunai Imréné Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: Nagy István Karácsonyi Vásár - legalább is a kiírások szerint, Pécs egyik sétálóutcájában. Ha figyelmesebbek vagyunk, egy kisebb felirat szövegéből („A kiállított áruk a boltban megvásárolhatók”) az igazság is kiderül: mivel a kirakatban csomagolópapíron kívül nincs semmi kiállítva, így nem is vehető az üzletben semmi. fotó: puskás g. Két Lotti Az IBUSZ Fortuna Kft. tájékoztatása szerint a 31. heti „Két Lotti” nyerőszámai a következők: 17,21, 55 és 18, 40,44 A 3+3-asokra jutó nettó 56.609.756 forint tovább halmozódik a 6-os nyerőosztályban. A 3 találatosok nettó nyereménye egyenként 51.407 forint, a 2 találatosoké egyenként 261 forint. A szelvényeket péntekig veszik át, és fizetnek rájuk nyereményt az IBUSZ és az EXPRESS irodákban, a megyei postákon, valamint a takarék- szövetkezetekben. Tárlat Mohácson Mihály Attila Béla festményeiből rendezett kiállítás nyílik holnap 17 óra 30 perckor a mohácsi Kossuth Filmszínház emeletén található Kisgalériá- ban. A művész 1959-ben született Mohácson, agráregyetemet végzett. Kiskőrös, Gödöllő, Szeged, Budapest és Nagyoroszi után Görcsönydobokán telepedett le. Görcsönydoboka ihlette azt a képet is, amellyel 1994-ben első díjat nyert a Mohácsi Képzőművészeti Szalonon. Azóta Mohácson él és alkot. A kiállítás augusztus 24-ig látható a Kisgalériában. Dunántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 525 forint, negyed évre 1540 forint, fél évre 3050 forint, egy évre 6100 forint. ISSN 0865-9133 Egészségügyi Ellátás Mindennapos ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és Baranya megye egész területéről. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Belgyószati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Traumatológiai Önálló Osztálya. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Munkácsy M. u.) Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. (400 ágyas Klinika). Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. (Munkácsy u.) Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 214-347. Fogászati ügyelet minden este 7-től reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőintézetben, gyermekek részére is. Telefon: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József Ä. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 310-144. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Zsolnay gyógyszertár, Pécs, Lánc u. 20., Winkler Lajos gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M: u. 4. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390- es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A MMSz ingenes orvosi és jogsegély szolgálata beutaló nélkül Pécs, Janus Pannonius u. 6.: 12-16-ig belgyógyászat, 1618-ig nőgyógyászat, 18-19-ig bőrgyógyászat. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécsi Iroda Pécs, Konzum Irodaház. Tel: 72- 212-277/17 m. Félfogadás naponta 11-13 óráig. Galenus Egészségügyi és Szociális Gondozó Bt. Betegápolás, gondozás, szociális ellátás, rendezvények egészség- ügyi biztosítása, betegszállítás, Pécs, Búza tér 2. Tel: 327-115, ügyelet: 410-376. Ma jeligés AIDS tanácsadás és szűrés ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. em. 5. 17-20 óráig. Tel: 413-303. Véradás hétfőtől péntekig fél 8-tól 15 óráig. Pécs, Dischka Gy. u. 7. *4 t