Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)
1995-08-18 / 225. szám
1995. augusztus 18., péntek A Mai Nap Dunántúli Napló 5 Jó hozamú kötvény baranyai befektetőknek A pécsi iskolák ma záruló pellérdi nyári napközis táborába idén több mint négyezer adag ebédet szállítottak Tamcsu Zoltán vállakozó konyhájáról fotó: laufer László Közétkeztetés - vállalkozva Baranyai vállalkozások eddig több, mint félmilliárd forint értékben lízingeltek eszközöket a WVM Lízing és Pénzügyi Rt.-n keresztül (a társaság elsősorban Westel rádiótelefonok lízingelésével foglalkozik). A megye lakossága azonban a WVM névvel többnyire kötvényértékesítések során találkozhatott, ugyanis 99 százalékban magánszemélyek a vásárlói, Pécs pedig mindig kiemelt értékesítési helynek számított. A WVM immár 8 alkalommal bocsátott ki ilyen értékpapírokat, s minden esetben a jegyzési idő lejárata előtt elfogytak a kötvények - vélhetően azért, mert az rt. pénzügyi háttere meglehetősen megbízható, hiszen csak tavaly 4 milliárd forintért A „maradék” témák is izgalmasnak ígérkeztek a siklósi ön- kormányzat képviselő-testületi ülésén tegnap. Olyan ügyek megtárgyalására került ugyanis sor, melyekre idő hiányában egy hete nem volt mód. A híres-hírhedt Vékom Kft. ügyvezetői posztjára jelentkezett pályázók közül végül hárman kerültek a testület elé. Az ő meghallgatásukkal és bemutatkozásukkal kezdődött az ülés. A polgármester, dr. Máté János felolvasta rövid életrajzukat, a jelöltek elmondták a kft.-vel kapcsolatos elképzeléseiket, majd a képviselők kérdéseket intéztek hozzájuk. A két pécsi és egy harkányi jelölt sorsáról az önkormányzat zárt ülésen határozott. Gerentsér Pálnak szavaztak bizalmat, ami azt jelenti, hogy a kft. taggyűlésének az ő jelölését fogják javasolni. Gerentsér Pál vízügyi szakember, dolgozott a Dél- Dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál, több évig Algériában, majd Gyulán. A városüzemeltetést végző Vékom Kft.-nél véadtak bérbe eszközöket. Nos, itt a 9. WVM kötvény is - augusztus 31 és szeptember 8 között árusítják -, s vélhetően nagy lesz iránta az érdeklődés, hiszen 15 hónapos futamidővel évi 36 százalékos kamatot garantál. A bemutatóra szóló 10 ezer forintos címletű értékpapírokat Pécsett 4 helyen, a Dunaholding Rt., az IBUSZ Rt. és a Magyar Hitelbank Rt. fiókjaiban lehet jegyezni. A kamatot egy ösz- szegben, 1996. december elsején fizetik, a befektetés biztonságát pedig az is növeli, hogy a forgalmazók (az MHB fiókjai, a Dunaholding és a Cenzor Bróker Kft., valamint a Talentum Rt.) a 100 millió forintos kibocsátásra jegyzési garanciát vállalnak. M. B. E. leménye szerint nem a leépítésekkel kell megoldani a pénzügyi problémákat. Önelszámolóvá tenné a kft. egységeit. Forgótőkét bérbeadásokkal, parkírozók kialakításával lehetne teremteni, mondta. Annak lehetőségét, hogy egyszer leköltözzék a városba családjával, nem zárta ki. Egyelőre, mint kiderült, úgy ismeri Siklóst, mint bármely más megyeszékhelybeli polgár. Több telek, garázs értékesítését követően a belváros forgalmi rendjének módosítása következett. A Mária, a Dózsa és a Táncsics utcák egyirányú- sításáról hoztak határozatot a város vezetői. Amint az elhangzott, a zsúfoltság a határozat megvalósításával nem csökken, a forgalmi dugók száma viszont igen. Az egyirá- nyúsítások szeptember 15-től lépnek érvénybe, s a műszaki osztálynak egy hónap elteltével be kell számolna a tapasztalatokról. 33 új jelzőtábla kitételét igényli az új rendelet végrehajtása. Sz. A. Nem éppen könnyű dolog manapság közétkeztetés címén, gyerekenként napi 168 forintból háromszori étkezést biztosítani az iskola napközikben vagy éppen a nyári táborokban. Tény, hogy nyáron olcsóbb az alapanyag, ám ilyenkor a legtöbb nagy konyha nem is működik. Télen, mikor mondjuk, a krumpli majd megint 100 forint lesz, lényegesen nehezebb lesz normális adagokat produkálni. Ismét jár a komp csütörtöktől Dunaszekcső és Dunafalva között, miután szerdán, a késő esti órákban sikerült partra vontatni a kompkikötő vizében elsüllyedt megrakott pótkocsis teherautót. A város utcái és terei a legértékesebb ingatlanok. Semmi pénzért nem adhatók el. Közös területek, amelyeken közlekedünk, ezeken zajlik életünk egy része. Használatuk szabályozást igényel. Az utak, járdák nem közlekedési célú igénybevételének szabályait a Közlekedési Hírközlési és Vízügyi Minisztérium 1994-es rendelete az egész országra egységesen határozta meg. Az ezeken kívül Tamcsu Zoltán vállalkozói alapon működteti a pécsi városi önkormányzat pellérdi menzáját és a négy Balaton-parti gyermektábor egyikét. Mint mondja, a nyári időszakban azzal, hogy olcsón szerzi be a zöldséget-gyümölcsöt, valamint közvetlenül a gazdáktól veszi a húst és egyéb portékát, tudja tartani a 20 dkg-os krumpli és 10 dkg-os húsfejadagot, annyit spórolva, hogy Az IFA kavicsot fuvarozott volna át Dunaszekcsőre, de a vontatóhajó nem bírta megmozdítani a megtelt kompot, ezért a teherkocsi letolatott róla, hogy megvárjon egy külön fordulót. A befékeeső, de az önkormányzat kezelésében lévő közterületekre a Pécs város közgyűlésének 1994-es határozata vonatkozik. Ezek értelmében hirdetőtábla kihelyezése, alkalmi árusítás, építési munkálatokkal kapcsolatos területfoglalás vagy egy vendéglő teraszának kialakítása az utcán, rendszeresen meghosszabbítandó engedélyhez és bérleti díjhoz kötött. Az utak, járdák igénybevételéhez a Közüzemi Rt. engedéugyanebből a 168 forintból majd télen is kijöjjön és még ne is veszítsen rajta. Ez a gyakorlat főleg a Balatonon tűnik üdvösnek, ahol a tábori konyhák bérbeadásával, úgy tűnik, a gyerekek, az ön- kormányzatok és a vállalkozók is jól járnának, vagyis a „gazdaszemlélet” garantálná a jó kosztot, a tisztaságot, ráadásul árat sem kéne emelni. A szülők többsége nem is bírná. M. zett jármű kerekét vezetője kiékelte, ám a nagy tömeg megindult a meredek komplejárón, s elsüllyedt a Dunában. A teherautót viszonylag épen sikerült kihúzni a folyóból. lye szükséges, a kérelmet formanyomtatványon kell benyújtani a Rákóczi út 55.-ben. Az egyéb közterületek felhasználásához a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodájához kell fordulni (Kossuth tér 1-3.) A belváros sétálóutcájára tehát a Közüzemi Rt. adta ki az engedélyeket, míg a Széchenyi tér, Szent István tér és a Kertváros zöld területei az önkormányzathoz tartoznak. Peták P. Még nincs döntés az adórendszerről Még nem született döntés a jövő évi adórendszer változtatásának téziseiről, ahhoz ugyanis további kiterjedt számítások szükségesek. A személyi jövedelem- adózás tervezett átalakításához több mint 150 változatot vizsgálnak meg a Pénzügyminisztérium munkatársai. Miként Bokros Lajos pénzügyminiszter a kormányülés után elmondta a részletes számítások most készülnek. Lényeges ugyanis kimutatni, hogy a különböző adómértékek az egyes jövedelmi helyzetben lévőket hogyan érintik. Azt is vizsgálják, hogy az adórendszer változtása következtében milyen mértékű kompenzáció válik szükségessé. Az ET a kormány ígéretére számít Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elvárja a kormánytól, hogy teljesítse azt a még tavaly novemberben született ÉT- megállapodást, amely 10 százalékban határozta meg a reálbér-csökkenés mértékét - hangzott el a tömörülés sajtótájékoztatóján. Vígh László soros elnök elmondta: a jelenlegi és az energiaáremelések következtében várható inflációt alapul véve - az idén 20-25 százalékos béremeléssel lehetne a bércsökkenést az említett szintre visszaszorítani. Pécs levegője Az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézetének mérési adatai szerint augusztus 16-án mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs város légszennyezettségét a következő mutatók jellemezték a az egészségügyi határérték százalékában: kéndioxid 11%, nitrogén- dioxid 22%, szénmonoxid 10%, szálló por 56%, ózon 69%. A legmagasabb ózon-szennyezettséget (a határérték 88%-a) és a legmagasabb szálló por szennyezettséget (a határérték 00%-a) a Kodály Zoltán úton úton mérték. (Az egészségügyi határérték 100%-nak felel meg, amely szint alatt a szeny- nyeződés nem okoz közvetlen egészségkárosodást.) Egymilliós traffipax-akció Csaknem egymillió forintnyi helyszíni bírság gyűlt össze csütörtökön a rendőrség által szervezett koncentrált sebességmérő akción - tájékoztatta az MTI-t Paup Ferenc alezredes. Az akcióra - 11 traffipax-al - a 8-as főúton került sor. A közlekedési rendőröknek több mint 900 esetben kellett figyelmeztetniük, bírságolniuk, vagy feljelenteniük. Helyszíni bírságot több mint 600 esetben kellett kivetni, ezenkívül mintegy 100-100 magyar és külföldi autóst jelentettek fel. Voltak olyan szabálytalankodók is, akik két-három ellenőrzőpontnál is túllépték az adott helyen megengedett sebességet. Döntés a Vékom Kft. vezetőjéről Siklóson Kiemelték a Dunába gurult pótkocsis IFA-t Közös terület saját használatra Őrzik a pécsi Centrum Áruház előtti parkolót Kötelező szolgáltatás, vagy tarifaemelés? Májusban vette bérbe a pécsi Közüzemi Rt.-től a Centrum Áruház új épülete előtti parkolót a Semlyén Bt. Azóta, plusz szolgáltatásként biztonsági őrök vigyázzák a város egyik legnagyobb parkolójának rendjét. Ez a szolgáltatás a parkírozás árát a duplájára emeli: húsz helyett negyven forintot kell fizetni egy „autóalattnyi” helyért óránként. Az itteni tarifa azonban még mindig olcsónak számít, ugyanis a közeli Kossuth téren ötven forintba kerül egy óra. Azt tehát nem lehet mondani, hogy a magán kézben lévő belvárosi parkoló drágább volna, mint a továbbra is a Közüzemi Rt. által működtetett párja. Sőt, amint megtudtuk, a díj megduplázása nem is számít áremelésnek, a Bt. az árat, a szerződés szerint nem is emelheti. (A mindenkori, övezetek szerinti tarifát az önkormányzat határozza meg). Tehát nem parkolunk több pénzért, mint azelőtt, csak éppen a dupláját fizetjük. A biztonsági őrök távol tartják a szélvédő-mosókat és a valutával seftelőket, ezenkívül ők felelnek az autók épségéért. A belváros legnagyobb parkolója jól működik, rendje zavartalan (a valutás csetepaték kissé távolabb játszódnak le), forgalma nagy. A burkolt áremelés nem zavarja a bérbeadót, a köztes megoldás, a kötelező szolgáltatás úgy tűnik, megfelel mindenkinek. Peták Magányosan az autók között. Az őrzött parkolóban nagyobb eséllyel találjuk meg a helyén gépkocsinkat, fotó: laufer László