Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)
1995-08-12 / 219. szám
10 Dhnántúli Napló Gazdaság 1995. augusztus 12., szombat Tokaj - szüret előtt Hiába volt bőséges az eső, a napsütés, idén csak mintegy 300 millió hektoliter borra számítanak Tokaj-Hegyal- ján. Ez kevesebb az elmúlt évek átlagánál. így bosz- szulja meg magát a termőterület csökkenése és a foghíjas növényvédelem. A Tokaj Kereskedőház Részvénytársaság vezetői pénteken bejelentették, hogy idén körülbelül 70 ezer mázsa szőlőt kívánnak felvásárolni, és erre a célra mintegy 200 millió forintot különítettek el. A vételárat a korábbi évek gyakorlatától eltérően a felvásárlás helyszínén azonnal és készpénzben egyenlítik ki. Azokkal a termelőkkel, akik maximális biztonságra törekedve szerződést akarnak kötni, augusztus 15-étől 31-éig írják alá a szállításról, illetve az átvétel feltételeiről szóló megállapodást. A felvásárlóhelyek központjait Tolcsván, Szegiben és Tarcalon alakítják ki. A muskotályos fajták és az úgynevezett reduktív boroknak átvett szőlő (furmint, hárslevelű, chardonnay) felvásárlási irányára 16 mustfoknál 25 forint, 22 mustfok fölött pedig 40 forint. A termelőket a tudni valókról mindenütt folyamatosan tájékoztatják. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 90,47 Osztrák schilling 12,87 USA-dollár 129,34 ECU (Európai Unió) 169,51 A kistartályok propán-ellátása abszolút biztonságossá válik A falugázt ajánlja a Prímagáz Az ellátás biztonsága érdekében jelentős fejlesztésbe kezd a három éve külföldi tulajdonba került, palackosgáz forgalmazására szakosodott Prímagáz-Hungaria Rt. A pincehelyi telepükön 1000 köbméterrel növelik a tároló kapacitást azzal, hogy még az idén két 500 köbméteres tartályt helyeznek el. Ezzel a családi házak szükségletét biztosító kistartályos gázellátása abszolút biztonságossá válik - legalábbis ezt ígéri a cég vezérigazgatója, Szemmelveisz Zoltán. A részvénytársaság természetesen azokon a helyeken próbál új vevőket keresni, ahol nincs vezetékes gáz, vagy túl drága lenne a bevezetése. Ilyen településeken már eddig is a legtöbb háztartásban palackosgázt használtak, de az utóbbi időben egyre terjedőben van az úgynevezett kistartályos megoldás is. Ez a 3-5 köbméter kapacitású tároló hosszú időre elegendő gázt biztosít a háztartásoknak. A pincehelyi telepen (innen látják el Baranyát propán és propán-bután gázzal) eddig külön tartályban kellett elhelyezni a nagynyomású propán gázt, nem lehetett ugyanabban tárolni, mint a a kispa- lackok töltésére használt propán-bután gázt. A beépítendő két, egyenként 500 köbméteres tartály propán tárolására is alkalmas lesz, ha elkészülnek a beruházással 10 napra elegendő tartalék gáz áll majd rendelkezésükre. A Prímagáz fokozatosan építette ki ellátási hálózatát, manapság már a három legnagyobb gázszolgáltatók egyike. Féléves eredményei alapján az adózott eredménye elérte a 705 millió forintot, az előző év azonos időszakához képes csaknem kétszeres növekedést jelent. A vezérigazgató tájékoztatása szerint tavaly 17 ezer tonna kistartályos, valamint 190 ezer tonna palackos gázt értékesítettek. Ez utóbbi eladása az évek folyamán fokozatosan csökkent, feltehetően azért, mert nagyon sok fogyasztót bekapcsoltak a vezetékes gázrendszerbe, mások meg kistartályos megoldásra tértek át. Az idén ez a tendencia megállt, jövőre már növekedésre számítanak. Az elmúlt félévben értékesített teljes gázmennyiség 3 százalékkal haladta meg a tavaly ugyanezen időszakban értékesítette!. A vezérigazgató a jövőt illetően az energiapiacon várható változások miatt is derűlátó. A gázművek idei privatizációja miatt feltehetően megdrágul a vezetékes gázszolgáltatás, ez természetesen a felhasználókat az olcsóbb megoldások felé terelik. A Prímagáz pécsi telepe Nem is a gáz ára lesz a mérvadó, hiszen a propán ára - bár nagyobb a fűtőértéke - magasabb a földgázénál. A vezetékek kiépítése viszont nagyon megdrágítja a földgáz bevezetését, éppen ezért az eddig még ellátatlan területeken élők keresik az alternativ energiaellátási megoldást. A vezérigazgató öebben is nagy lehetőséget lát. Elmondása szerint a kistartályok elterjedésén túl egyre népszerűbb az úgynevezett falugáz, egy nagy térfogatú tartállyal a település teljes gázellátásának a megoldása. Kisasszondon már működik ez a megoldás, egyre többen érdeklődnek a lehetőségekről. Idén, lagalábbis eddigi ismereteik szerint, nem szándékoznak emelni a palackos gáz árát - jelentette ki Szemmelveisz Zoltán - az ellátás biztonságát olyan szintre akarják emelni, hogy örökre eltüntethessék azt a valamikor meglehetősen sűrűn a telepek ajtaján díszelgő táblát: a gáz elfogyott. B. G. FOTÓ: MÜLLER ANDREA Érték - papír - tőzsde Már nincs uborkaszezon Az ugyan nem állítható, hogy csúcssebességre kapcsolt a tőzsdei gépezet, de az elmúlt napok krónikája arra vall, hogy alighanem vége a csöndes, eseménytelen nyári uborkaszezonnak. A héten megismerhettük az áram- és gázszolgáltatók privatizációs pályázatát, amely már fontos számokkal, információkkal is szolgált a megszerezhető tulajdonrészekről. Jelentős árfolyam-korrekciók is végbementek a héten - mind a Budapesti Értéktőzsdén, mind pedig a tőzsdén kívüli értékpapírpiacon. A mostanában bevezetett papírok közül a Humán Rt. árfolyama névérték alá esett (990-1040 Ft). Hasonló utat jártak be az OTP Rt. törzs- részvényei, amelyek 5 százalékkal a 120 százalékos kibocsátási ár alá süllyedtek a tőzsdén. Ennek hátterében minden bizonnyal a külföldi befektetők kivárása és a CA Rt.-nél lévő opció bizonytalan sorsa állhat. Egyenes ívben, szinte töretlenül emelkedett viszont az „égig” az Égis Rt. árfolyama, és elérte a 2900 forintot. Emelkedett a Pannon Váltó Rt. árfolyama (641 Ft) is, ami valószínűleg a külföldi befektetők portfolió jellegű befektetési szándékait jelzi. Magasba tört a Hajdútej Rt. részvényeinek az árfolyama, amely estenként elérte a 2200 forintot. (Emlékeztetőül: a kibocsátási ár 1750 forint volt.) A papírok árfolyamemelkedése az ígéretes félévi jelentéseknek és eredményeknek is köszönhető. A kárpótlási jegy árfolyama továbbra is 22-23 százalék körül mozog a tőzsdén, s a forgalom változatlanul csekély. A tőzsdén kívüli kereskedelemben részt vevő papírok közül a MÓL Rt. árfolyama 116-119 százalékra esett vissza. Az árfolyamesést nagy valószínűséggel egy jelentős önkormányzati részvényeladási kísérlet, illetve a külföldi befektetők szerényebb érdeklődése magyarázza, hiszen most dömping van a privatizációra váró energetikai vállalatokból. Változatlan a Matáv Rt. árfolyama (175-177 százalék)- ezen a fronton tehát különösebb esemény az elmúlt napokban nem történt, leszámítva azt, hogy a privatizációs tanácsadók benyújtották elképzeléseiket az APV Rt.-nek. Az előrehaladott privatizáció nyomán emelkedik az Alkaloida Rt. árfolyama is (75 százalék), s hasonló ok indokolhatja az Antenna Hungária Rt. árfolyamának növekedését is (70-78 százalék). Szerepet játszhat továbbá az is, hogy aránylag kevés részvény van a piacon. Még tart a Postabank Rt. nyilvános részvény- kibocsátása; a befektetők névértéken jegyezhetik a papírt. Folytatódik a HB West- mister Rt. részvényjegyzése is- kárpótlási jegyért. A diszkont kincstárjegyek hozama enyhén csökkent a forintbőség miatt. A három hónapos kincstárjegy 32,75 százalék átlaghozamú. Albrecht Ottó Cashline Broker Értékpapír Kft. Baloldali politikus csak a szegényebb települések javára dönthet Számháború a kicsik győzelmével? A szocialista frakció a 15 százalék mellett voksol Egyelőre nem csitulnak a tiltakozás hullámai a pénzügyi tárca terve ellen, amely előrevetíti, hogy jövőre az önkormányzatok nem 35, csak 15 százalékkal részesednek az szja- bevételekből. A Bokros-csomag részeként elkönyvelt intézkedésről a közelmúltban a szocialista parlamenti képviselőcsoport és az MSZP önkormányzati munkacsoportja egyaránt tárgyalt. Lampert Mónikától, a frakció helyettes vezetőjétől azt kérdeztük, milyen következtetésre jutottak.-Nagyon sajnálatos, hogy a köztudatba félreértelmezve, tévesen ment át a Bokros-féle koncepció; mintha arról kellene dönteni, hogy vagy 35, vagy 15 százalékot kapnak az önkormányzatok. Holott - mondta Lampert Mónika - a 15 százalékos változat elfogadása esetén is visszakapják a fennmaradó 20 százalékot, csak az eddigitől eltérő formában.- Ez azonban azt jelenti, hogy a nagyobb települések a korábbinál kevesebbet vehetnek ki a közös kalapból.- Nem tartanám szerencsésnek, ha számháború kezdődne vagy folytatódna. Két lényeges szempontnak kell a döntést befolyásolnia. Az egyik az, hogy az önkormányzatok működőképessége fennmaradjon. A másik, hogy az szja-ból való részesedés kiegyenlítő szerepet töltsön be a nagyon eltérő feltételekkel működő önkormányzatok között. Ilyen megoldás az, ha a 15 százalékon felüli 20 százalékot fölemelt oktatási normatívaként kapják meg. Hiszen köztudott, hogy a gazdagabb települések - több pénzük lévén - magasabb színvonalú oktatást tudnak biztosítani, míg a gyöngébben állók, ahol gyakorlatilag nincs szja-bevétel, alig képesek működtetni az iskolát. A pénzügyminiszter elgondolásáról egyébként a frakció végleges álláspontot még nem alakított ki. Nekem azonban meggyőződésem, hogy baloldali politikus csak azt a megoldást vállalhatja, amely javít a szegényebb települések helyzetén. Koós Tamás Állami segítség a termés értékesítéséhez Mégsem olyan rossz a rozs Hamarosan megoldódik a nyírségi rozstermelők gondja. A Tartalékgazdálkodási Közhasznú Társaság napokon belül megkezdi mintegy tízezer tonna felvásárlását. Az agrárpiaci helyzet alakulása pedig azt ígéri, hogy idén a vártnál nagyobb kereslettel számolhatnak a gazdák. Mint emlékezetes, július végén tiltakozó felvonulást tartottak a szabolcsi rozstermesztők. Petíciójukban a többi között exporttámogatást, állami segítséget kértek terményeik értékesítéséhez. Lakos László földművelés- ügyi miniszter munkatársunknak elmondta, hogy a petíció átvételét követően találkozott az érintett termelők képviselőivel. A megbeszélésen megállapodás született tízezer tonna rozs - tonnánként 6500 forinton történő - állami felvásárlásáról, s erre a térségben rövidesen sor kerül. A miniszter megjegyezte: kedvező jelenségnek tartja, hogy egyes térségekben a termelés és az értékesítés érdekében összefognak a gazdák. Az viszont elgondolkoztató, hogy növelték a rozs termőterületét, bár már tavaly sem tudták a termés egy részét értékesíteni. A demonstráció óta eltelt időben egyébként több vállalkozó is érdeklődött nagyobb tétel takarmánygabona iránt, sőt külföldi vevő, egy fehéroroszországi cég is jelentkezett. A keleti cég képviselői - akik már megérkeztek Szabolcsba - 20 ezer tonna rozst akarnak vásárolni. Javítja az értékesítési kilátásokat, hogy a búza kedvező exportlehetőségei miatt országszerte kevesebb gabonát használnak majd fel takarmányozásra, így vélhetően nemcsak az árpa, hanem a rozs iránti is megélénkül a kereslet. (újvári) Életbiztosítások svájci Glóriával A Swiss Life a többségi tulajdonosa a magyar Glória Biztosító Rt.-nek Aki a Glória Biztosító Rt.-nél kötött életbiztosítást, az mostantól akár úgy is fogalmazhat: svájci bankszámlát nyitott, ugyanis a zürichi székhelyű Swiss Life Insurance and Pension Company megvásárolta a magyar társaság részvényeinek 51 százalékát (eddig olasz kézben volt a Glória). A Swiss Life név pedig nemcsak kiemelkedő svájci pénzügyi hátteret jelent, érdemes azt is tudni róla, hogy Európa vezető kölcsönös életbiztosítója. Hogy a hamarosan 140 éves jubileumát ünneplő Swiss Life Csoport - Svájcban, Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban, Luxemburgban és Olaszországban vannak teljes egészében tulajdonolt direkt biztosítói - mennyire eredményes a kontinensen, arra csak egy adat: az elmúlt évben elért díjbevétele meghaladta a 8 milliárd USD-t. A hazánkban 3 éve, az olasz II Maré biztosító leányvállalataként működő Glória Biztosító Rt.-ben továbbra is maradt itáliai tőketulajdon, sőt a portugál Seguros Império is megtalálható a tulajdonosok között, valamint két magyar bank (Mezőbank, Iparbank) alkotja még a részvényesek körét. A Glória Biztosító Rt. nem titkolt célja elsősorban a középosztályt kiszolgálni élet-, megtakarítási járadék- (nyugdíj), valamint hitelfedezeti biztosítási termékekkel. «Ugyanakkor a legtöbb hazai biztosítóval ellentétben igen alacsony díjtétellel indulnak a megköthető konstrukciók - negyedévente 1500 forint, azaz havi 500 forint a minimális kötési díjösszeg. Mindezeken túl kínál csoportos élet- és vagyonbiztosításokat is. Eddig a Glória hazánkban 120 ezer biztosítottat vonzott a fogyasztói igényeknek megfelelő rugalmas termékek széles skálájával, s minden negyedik ügyfele a Dél-Dunántúlról került ki (A Glória Biztosító Rt. Területi Igazgatósága Pécsett, a Klimó u. 1 szám alatt található). A társaság 1994 évi díjbevétele közel 4 millió USD, pontosan 403 millió forint volt, melynek kétharmada származott életbiztosításokból. Erre az évre a Glória célkitűzése a bevétel megduplázása, melyben az élet- és balesetbiztosítási díjtételek négyötöd részt tesznek ki. A Glória Biztosító Rt. a személy- és vagyonbiztosítások terén több különlegességet kínál, melyre nemigen akad példa a hazai gyakorlatban. Ez a társaság jelenleg hazánkban az egyedüli, melynél olyan rettegett betegségek kockázatára is lehet biztosítást kötni, mint például az AIDS, de transzplantációra, veseelégtelenségre is alkalmazható a konstrukció. Igen figyelemreméltó a vagyonbiztosítással kapcsolatos szolgáltatása a cégnek, ugyanis itt is a kockázat menedzselés a fő szempont, s kötés előtt profi szakemberek mennek ki a vállalkozóhoz, ahol ingyenesen felmérik a biztosítás tárgyát képező ingatlanok, berendezések, az elektromos hálózat és az eszközök állapotát, épület- gépészeti, munka- és tűzvédelmi, statikai, épületszerkezeti szempontok alapján, s már a tanácsadásnak köszönhetően is igen sokat spórolhat az ügyfél. Sajátos az a élet- és baleseti rokkantsági biztosításkötések által nyújtott hitelfedezeti lehetőség is, annál is inkább, mert ennek a módozatnak az igény- bevételéhez nem kell Glória ki- rendeltséget keresni, az ország 650 takarékszövetkezetében közvetlenül megköthető a szerződés. Az Új Forrás elnevezésű nyugdíjbiztosítás pedig tökéletes mintája annak a nyugat-európai gyakorlatnak, hogy a munkaképes emberek nyugdíjhoz közeledve az utolsó 10-20 évben spórolnak egy kis pénzt öreg napjaikra. Szerencsés megoldás az Új Forrás esetében, hogy a befektetett pénz hozamához hozzá lehet nyúlni a lejárat előtt is - például házasodik , vagy egyetemre megy a gyerek -, ugyanakkor a lejáratkor választható az egy összegű kifizetés, de a járadék folyósítás, vagy a kettő vegyes alkalmazása is. így hát nem véletlen, hogy a régióban több mint 30 ezer ügyfele van a Glóriának (olyan neves vállalatok és szervezetek kötöttek itt kollektiven biztosításokat, mint a DÉDÁSZ, vagy a Pedagógus Szakszervezet), s egyre bővül a hálózat is, jelenleg a megyében Pécsen kívül Hosszúhetényben és Mohácson működik üzleti csoport, Tolnában pedig Dombóváron van ki- rendeltsége. Aki tehát „svájci bankszámlát” akar nyitni biztosításkötés formájában, keresse a Glória Biztosító Rt.-t a 72/324-785 te- lefon/faxszámon. (x) % t 4 4 Á t