Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)

1995-07-22 / 198. szám

1995. július 22., szombat A Mai Nap Dünántúli Napló 5 Holnap az Új VDN-ben Kánikulai láz Azonosítatlan vírus Magyarországon? - Hirtelen jön, gyor­san el is múlik - A forróságban a kisgyerekek a cukros üdí­tőktől is belázasodhatnak * Strandetikett Fürdőruhás környezetben nem illik monokinizni * Aranytojást tojó ebek Egy baranyai tenyésztő 400 ezret kapott a vizslájáért * Titkos kezdőfizetések A közgazdász kétszer annyiért áll munkába, mint az orvos * Szemérmes magyar milliárdosok Klapka György szerint legalább 500 magyar vagyona meg­haladja az egymilliárdot - Toplistát lehetetlen készíteni * Kiárusítja a magyar múltat? Bereményi Géza filmrendező a Király B.-féle tüntetésről Dr. Ásványi József irányítja a Pollackon az átmenetet Abaligati vigasságok - Az újra feltöltött 2. számú tó ismét a kirándulók rendelkezé­sére áll. Az Abaligeti Üdülők Érdekvédelmi Egyesülete rendezésében ma családi halászléfő­zés és kostolás, Magdolnák köszöntése és sok érdekes program várja a látogatókat. A köz­ségnek kettős ünnepe lesz, mivel vasárnap tartják a búcsút fotó: löffler Gábor Nagyobb rendet a városban A Janus Pannonius Tudomány- egyetem rektora a kari tanácsi választás és a szenátus vélemé­nyének figyelembevételével 1995. július 13-tól 3 éves idő­tartamra dr. Ásványi József fő­iskolai tanárt nevezte ki a Pol­lack Mihály Műszaki Főiskolai Kar főigazgatójává. Dr. Ásvá­nyi József Kistelegdi Istvánnal, az eddigi főigazgatóval szem­ben nyerte meg a főigazgatói székre kiírt pályázatot. Az új főigazgató a Műszaki Főiskola megalakítása óta dol­gozik a Pollackon, két ízben fő­igazgató-helyettes is volt. Fői­gazgatói posztja mellett a kar Villamos Intézetének igazga­tója marad.- Kinevezésem időtartama, a három év, bizonyára nem lesz elegendő arra, hogy teljes ér­tékű legyen az integrációnk a Janus Pannonius Tudomány- egyetemmel. Ezalatt az idő alatt azokat a technikai kérdéseket kell megoldanunk, ami csatla­kozásunkból fakadnak - nyilat­kozta lapunknak a főigazgató. - A feladatok egy részét átveszi az egyetem, más része a karé marad. Az egykori főiskola, ma főiskolai kar, nyilvánvalóan ve­szít autonómiájából, de egyesü­lésünknek több az előnye mint a hátránya. A kulturális kor­mányzat is az integrációs fo­Dr. Ásványi József lyamatokat támogatja, és ahogy növekedik az egyetemek auto­nómiája, úgy az egyetemen be­lül a karoké is.-Oktatási feladataink válto­zatlanok maradnak, ezért a fő­iskola oktatási egységei a kar szervezetébe kerülnek változta­tás nélkül. A nem oktatási egy­ségek egy része az egyetem központi kezelésébe kerül, pél­dául a kollégium és a könyvtár, más egységek, mint a gazdasági igazgatóság esetében további tárgyalásokat kell folytatnunk a megosztás mértékére, ütemezé­sére vonatkozóan. U. G. Razziát tartott tegnap délelőtt a a pécsi Közterület-felügyelet. Az ő szervezésükben, karöltve a Belvárosi Rendőrőrssel, va­lamint a Konzum Áruház ren­dészetével folyt az akció. 3 csoport indult a belváros kü­lönböző pontjaira, hogy a tilos­ban parkolókat, a feketézőket, a taxiállomás-engedéllyel nem rendelkező fuvarosokat, a köz­terület „bitorlókat” megcsípjék. A razzia mérlege 4 szabálysér­tés volt. Szalafai László, a Közterü­let- felügyelet megbízott veze­tője elmondta, hogy felmérési A Pécsi Határőr Igazgatóság öt határőrizeti és határforgalmi ki- rendeltsége 133 fő által elköve­tett jogellenes cselekményt fe­dezett fel. Az elmúlt év hasonló időszakához képest ez 90 szá­zalékos emelkedést jelent. Az elkövetők 12 állam polgárai közül kerültek ki. A legmaga­sabb a volt jugoszláv és a bos- nyák elkövetők száma. Az egy éve megbízott vezető óvónő, Morva Lászlóné pályá­zott egyedül a gyermekintéz­mény irányítói posztjára, derült ki csütörtökön az éjszakába nyúlt önkormányzati ülésen Harkányban. A tapasztalatokra is hivatkozva a képviselők 5 évre kinevezték a pályázót. A kormányrendelet szellemében alkották meg ezután új piacren- deletüket. Az anyagba bekerült szándékkal folyt az akció. A közeljövőben azonban több­szöri, hetenkénti kiszállásokkal lehet számolni a város egész te­rületén. A munkába a megyei vám- és pénzügyőrség is be­kapcsolódik majd. Szigorítani kívánják a továb­biakban a közterületekre és el­sősorban a fekete kereskede­lemre vonatkozó szabályok be­tartását. A helyszíni bírságnak (max. 2 ezer Ft) és az eljárás esetén kiróhatónak (max. 10 ezer Ft), amivel a felügyelet él­het, az emberek számára nincs visszatartó ereje. Eddig nem Az Igazgatóság határszaka­szán az első félévben 16 eset­ben fedtek fel határrendsértése- ket, melyek közül az elkövetés 11 alkalommal a határ túlolda­láról indult ki. A délszláv válság miatt a meglévő öt határátkelőhelyből három bonyolít le forgalmat. Az utolsó „békeév” (1990) for­galmát továbbra sem közelíti a nyitvatartással kapcsolatos néhány módosítás is. Hosszasan, olykor a tárgytól elkalandozva boncolták a Szer­vezeti és Működési Szabályza­tot. Egyik kritikus pont a hitel- felvétel határa volt, ám hamar megállapodtak arról, hogy 5 millió forint feletti bármilyen hitelről csak a testület rendel­kezhet. Igent mondtak arra, hogy a település gyermekor­voltak szőrősszívűek, s a polgá­rok visszaéltek ezzel. A tole­ranciát már szinte megkövete­lik. Nagyobb szigorral fognak eljárni ezért pl. a közterület­foglalási engedélyekkel kap­csolatban. A razzia során a Ki­rály utcában két helyen kellett a tulajdonosokat felszólítani, hogy rakják beljebb kipakolt asztalaikat, a bérelt terület hatá­rát ugyanis túllépték. Ha tűz van, csak átgázolni tud rajtuk a tűzoltókocsi. A jövőben az en­gedély bevonásával is élni fog a felügyelet, ha a figyelmeztetés kevésnek bizonyul. Velősy G. meg az ellenőrzött utasok száma, bár 17 százalékkal emelkedett az elmúlt évhez ké­pest. Lapunk kérdésére, hogy az ENSZ csapatok délszláv terüle­tekről történő esetleges kivonu­lása érintheti-e térségünket, azt a választ kaptuk, hogy erről al­kalomadtán az Országgyűlés il­letékes dönteni. Stefanits Cs. vosa, dr. Spohn Mária ezentúl vállalkozásban folytatja tevé­kenységét. A megbízási szer­ződést határozatlan időre kötöt­ték meg. Végül az 1994-es zár­számadást futották át. Nőtt a vagyon, s az egyik legnagyobb összegű beruházást kezdték el tavaly, ám akadtak rosszul gaz­dálkodó intézmények is - a zár­számadás tehát a jövőre szóló tanulság is volt. Sz. A. Nemzetőrök az éjszakai utcákon A Pécsi Nemzetőr Kör járőrei róják az utcákat éjjel 10-től reggel 2 óráig. A várost négy kerületre osztották: Meszes, Bel-, Urán-, és Kertvárosra. A szervezetből éjszakánként 25- en teljesítenek szolgálatot. A Kertvárosi körzet vezetőjétől, Stefán Sándortól megtudtuk: feladatuk a bűnmegelőzés. Villányi vigasságok Tegnap Villányban a Diófás téren 18 órakor rendezvényso­rozat kezdődött: „Ha péntek akkor Villány” címmel. Az ér­deklődők miközben a helyi pincék borait felvonultató hat pavilont járták, meghallgathat­ták a villányi asszony- és a be- remendi vegyeskórus műsorát. A nap végén utcabálon rophat­ták a táncot a Reflex együttes muzsikájára. Az ebben az év­ben most először megrendezett mulatságot kéthetenként foly­tatni kívánják, így legközelebb augusztus 4-én várják új prog­ramokkal a vendégeket a Dió­fás térre. A rendezvényt Vil­lány Önkormányzatának felké­résére Rommfeld Ákos a faluház igazgatója szervezte,és szervezi majd a jövőben is. Falunap Kemsén Befejeződik a Zaláta, Vejti, Piskó, Hirics, Kórós, Lúzsok és Kemse ifjainak kispályás lab­darúgó bajnoksága, amelynek utolsó erőpróbájára szombaton Kemsén kerül sor. A győztes csapat a PMSC csapatával játszhat majd egy mérkőzést. A sportesemény azonban a házi­gazdák szerint éppenséggel csak apropó ahhoz, hogy a fal­vak fiataljai találkozzanak, ba­rátkozzanak egymással, ezért Kemse önkormányzata ez alka­lomból nagyszabású falunapot és bált rendez. Diáktalálkozó Az American Field Service nemzetközi diákcsereprogram magyarországi szervezete szep­tember 8-10 között Budapesten tartja első országos közgyűlé­sét. Várják a diákok, szülők, ta­nárok és támogatók jelentkezé­sét az AFS Hungary központi irodájában: Budapest, Ménesi út 11-13. Tel.:06/l/209-0615 Cégbírósági szünet Egy hétig, július 24-től 30-ig a számítógépes rendszer áttelepí­tése miatt szünetel a Baranya Megyei Bíróság cégügyeket in­téző csoportjánál az iratok átvé­tele és a felvilágosításadás. Kevesebb a határrendsértés Harkány: körök az SZMSZ körül A görcsönyi szárítóüzem por-áldása A görcsönyi gabonaszántó­üzem porfelhőjében élő embe­rek idén akár jubilálhatnának is, hiszen lassan 30 éve válto­zatlanul tűrik a por-áldást. Ez ügyben ismét panaszos levél érkezett szerkesztősé­günkbe a külterületen élő csa­ládoktól, melyből a követke­zőket tudhatjuk meg: 1965- ben tőlük kb. 30 méterre az akkori tsz-vezetősége és a ta­nácstitkár döntésére felépítet­tek egy szántóüzemet, ami akkoriban még a falut jelző táblán belülre esett. Ettől kezdve az ott élő em­berek „levegője” megpecséte­lődött. A szárító üzem azóta nyár elejétől egészen késő őszig köpi a port az ott lakók nem kis örömére. Az utóbbi öt évben a lakók már többször fordultak kör­nyezetvédelmi hatóságokhoz. A pécsi Környezetvédelmi Felügyelőség zaj és rezgés el­leni védelemmel foglalkozó főtanácsosa Ropoliné Lázár Mária elmondta, tavaly a szá­ntó üzemre 676. 800 Ft bírsá­got szabtak ki, mivel a zaj mértéke a területen az éjszaka megengedett 40 dB (decibell) határérték helyett 58 dB-t ért el. Az üzem fellebbezett. Bittner Zoltántól, a Környe­zetvédelmi Felügyelőség tit­kárától megtudtuk: az elmúlt évben porszennyezés miatt 80 ezer Ft-ot, idén 24 ezer Ft-ot fizettek. De kötelezettségük, hogy beszerelnek olyan be­rendezéseket, melyek lehetővé teszik, hogy ne lépjék túl a légszennyezési határértéket. Még két hetük van, hogy bebi­zonyítsák, a megszabott érté­keket nem lépik túl. A jelenlegi tsz-elnököt ér­deklődésünkre elmondta: mindent elkövetnek, hogy a környezetvédelmi előírások­nak eleget tegyenek. Az objek­tív valóságon, hogy a házakat csak egy út választja el az üzemtől, változtatni nem tud­nak. Tavaly 6,5 millió forin­tért vettek a magyar szab­ványnak megfelelő tisztító be­rendezéseket, melyek máshol beváltak, ám itt, úgy néz ki, ezek sem segítenek, mert még mindig van porkibocsátás. Idén szakértők vizsgálják, mit lehetne tenni. Talán az üzemet kellene bezárni, de akkor nemcsak négy család kerülne kellemetlen helyzetbe. Cs. E. Krisna völgy Somogyvámoson A magyar szellemi és hitélet­ben immár jó néhány éve jelen lévő Krisna tudatú kisegyház tegnap hazai történetének ed­digi legjelentősebb állomása­ként A Kaposvár-közeli So­mogyvámoson megnyitotta In­diai Kulturális Központját és Biofarmját. Az avatóünnepségre egybe- sereglett nagyszámú vendéget és érdeklődőt Dr. Gruber At­tila, a Somogy megyei Közgyű­lés alelnöke köszöntötte, majd Hanzel László polgármester méltatta a létesítmény jelentő­ségét a helybéli lakosság és a reforméletmódot folytatni kí­vánó nagyszámú érdeklődő szempontjából. Fodor Gábor kultuszminiszter levélben üd­vözölte a létesítmény felavatá­sát és átadását. A szalag átvágása fotó: bebesi k. > J J

Next

/
Oldalképek
Tartalom