Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-30 / 206. szám
8 Dunántúli Napló Magazin - Gazdaság 1995. július 30., vasárnap A vadregényes Tüskei-tó Nagyon örült Reseterits István dombóvári horgász másfél kilós pontyának, hiszen napok óta nem fogott semmit Nehezen tudom elképzelni azt a horgászt, aki Dombóváron járva ne látogatná meg a kirándulóközpontnak sem utolsó Tüskei-tavakat. A valamikori tőzegbánya helyén kialakult tó- rendszernél ideálisabb horgászhelyeket alig lehet elképzelni, megtalálják itt számításukat a nyíltvízi és nádi pon- tyozók, a pompázó tavirózsák mellett kitűnő lehetőség kínálkozik a keszegezésre, s akik megrögzött rablóhalazók, „vadászhatnak” a kapitális harcsákra, az alsó tavon meg kitűnő süllőtartások vannak. S hogy érdemes próbálkozni, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az idei rekordok: 14 kilós ponty, valamint 54 kilófc harcsa. A tavat a Dombóvár Városi Horgászegyesület működteti. A tagok legtöbbjének van önálló stégje, de ezeket a vendéghorgászok is használhatják - természetesen csak addig, amíg a tulajdonos meg nem érkezik. A tavakon lehet csónakból is horgászni, a vízijármű bérelhető is - már aki hozzájut, hiszen a hétvégeken, amikor a legtöbben próbálnak szerencsét, már a hajnali órákban bérlője akad valamennyi csónaknak. Pénteken és szombaton éjszakai horgászatra is lehetőség van, ilyenkor minden halfajnak megengedett a horgászata. Nem kétséges, az idén valami baj van a halak étvágyával, a fogási eredmények a Tüskei-tavon is ezt bizonyítják. Szinte mindenki panaszkodik, egésznapos zsinóráztatások eredménye legtöbbször csak néhány keszeg, nagy ritkán akad nemeshal a horogra. Aki másfél kilós pontyot fogott, az már szinte biztosra vehető, hogy aznap bajnoknak számít. B.G. r Éjszakai horgászat Bissén Rövid idő alatt jó híre lett Baranyában a bissei horgásztónak. A vezetőség nagy figyelmet fordít a folyamatos halasításra, mely biztosítja a fogási lehetőségeket. Ez évben eddig 35 mázsa pontyot helyeztek a tóba, legutóbb július közepén 10 mázsát, melyek többsége másfél és három kiló között van. Dunai Zoltán, az egyesület elnöke arról tudósította lapunkat, hogy a tagok és a vendéghorgászok régi kívánságát teljesítik, augusztusban szombatonként 20-tól 05 óráig engedélyezik a tavon az éjszakai horgászatot. A horgászokat kötelezik, hogy jól láthatóan világítsák ki a sötétben helyeiket. Haltelepítések Júniustól kezdve már csaknem másfél millió forint értékű halat telepítettek Baranya megye legnagyobb horgászközösségének, a Pécsi Horgász Egyesületnek tavaiba. Június 4-én az Üszögi-tóba 500 kilót, a Malomvölgyi 2-es tóba 10 mázsát helyeztek el. Ugyanebbe a két tóba június 28-án is volt telepítés, pontosan annyi halat helyeztek el, mint a június 4-i telepítéskor. Július 17-én Üszögbe 700 kilót, a Malomvölgyi-tóba 8 mázsát, a Zengő I., Zengő II. tóba 4-4 mázsát, a Rücker-tóba szintén 4 mázsát. Július 18-án csak az Ivánbaty- tyányi-tóba hoztak 4 mázsát. A közeljövőben már nem várható nagyobb mennyiségű haltelepítés egyik tavon sem. A beszerzés költségeit ugyanis a tavak napijegyes bevételeiből fedezik, a feltételezések szerint csak a Malomvölgyi tavon gyűlik össze annyi pénz, amiből még az ősz beköszönte előtt halat vásárolhatnak. Heti hírösszefoglaló - nem csupán nyaralóknak BARANYA • Mégis lesznek Pécsi Napok. Sokan ellenezték az ön- kormányzaton belül is, végül a nyári szünet előtti utolsó testületi ülésen megszavazták a költségeket minimálisan fedező 3,2 millió forintot - a Pécsi Napokat szeptember 14—tő 24-ig rendezik meg. __ • Kivonult az ÁFÉSZ Ko- zármislenyből. A szövetkezet nem tartotta rentábilisnak a faluban működő vegyesboltját, éppen ezért felmondta a bérleti jogot. Az önkormányzat testületi ülésen dönt arról, pályázat útján kinek értékesíti a kereskedelmi egységet. • Tűz a mohácsi szigeten. Húsz hektár búza égett le a múlt héten a mohácsi szigeten. A tűz két tanyát is veszélyeztetett, ám a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a tragédiát. Homorúdon 300 bála szalma gyulladt ki, itt a tűzoltást a mohácsiak mellett a bajai egységek is segítették. • Felrobbant a határsértő. Eltévedt egy Veszprém megyei fiatalember a déli határ- szakaszon, Magyarbóly térségében, s a jelenleg szerb megszállás alatt lévő Pélmonostor felé vezető vasúti sínen a talpfák között úgynevezett botló- drótos aknára lépett, amely felrobbant, de szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta a kalandot. • Megmenekül a harkányi gyógykórház. A főhatóságok döntése alapján eredeti funkciójának megfelelően működik tovább a harkányi kórház. • Egyben marad a koalíció. Megerősítették a politikai pártok egységtörekvésüket, így koalícióban marad a megyei képviselő választáson szövetségre lépett SzDSz, FIDESZ, KDNP, MDF, Köztársaság Párt, valamint az FKgP. A megyei közgyűlés megüresedett elnöki posztjának betöltésére az elkövetkező hétre rendkívüli közgyűlést hívtak össze. • Folyószámla díjemelés. Kétszeresére emelte a lakossági folyószámla díjait az Országos Takarékpénztár. Az intézkedésre a kereskedelmi bank illetékesei szerint azért volt szükség, mert az üzletág költségei folyamatosan növekedtek, s ezt próbálják ellensúlyozni a száz százalékos emeléssel. A lakossági folyószámlákkal foglalkozó többi bank maradt a régi tarifánál, s a közeljövőben sem kívánnak árat emelni. • Pénzszűkében a Tudományegyetem. A takarékosság jegyében az elkövetkező tanévben 36 millió forinttal csökkentették a Janus Pannonius Tudományegyetem költségvetését. Számítások szerint körülbelül 200 dolgozót kell emiatt elbocsátani, közülük 30-40 százalék lesz a nem okj tatási alkalmazott. TOLNA • Egyházi közösségi ház, nemcsak hívőknek. A pécsi Erdélyi Zoltán tervezte azt a közösségi házat,* melyet Dombóváron, a kertvárosi templom mellett építenek, a Római Katolikus Egyházközség, a Máltai Szeretetszolgálat és a Kol- ping beruházásában. Az épületet bárki igénybe veheti. • Vigyázat, profik! A betörők profiknak tartják azokat, akik a hengerzárat szinte hangtalanul képesek megfúrni. Dombóváron ilyen mesterek „működnek” - legutóbb az Ady utcában két lakást feltörtek és több, mint 150 000 forintot zsákmányoltak. • Dunaföldváré lesz a laktanya. Valószínűleg a duna- földvári önkormányzat vásárolja meg a volt szovjet laktanyát, mivel azt a Kincstári Vagyonkezelő most elfogadható áron kínálja. A városnak leginkább az ott lévő lakásokra lenne szüksége. • Ismét álnyugdíjügynök. Szárazdon a napokban megjelent egy asszony, aki a nyugdíjfolyósító munkatársának adta ki magát, és különböző trükkökkel pénzt csalt ki, vagy lopott el áldozataitól. • Drága lesz a parlagfű. Szekszárdon az önkormányzat rendeletet alkotott arról, hogy aki földjén, telkén nem tesz eleget parlagfű-irtási kötelezettségének, az 10 000 forinttal büntethető. A város vezetői határozott utasítást adtak a mezőőröknek, hogy a rendeletet tartassák be. • Pályakezdő munkanélküliek. A megyei munkaügyi központ felmérése szerint Tolna megyében 2 ezer pályakezdő lesz képtelen munkát találni szeptemberig. • Célpont a gázpalack. Több hónapja azt tapasztalhattuk, hogy a tavaly oly’ kedvelt lopási módszer, a gázcseretelepek megdézsmálása mintha megszűnőben lenne Tolnában. Korai volt az öröm: a napokban Nagydorogon 5 darab gázpalackot vittek magukkal ismeretlen tettesek. • Sugároznak a szekszárdi rádiók. A két szekszárdi rádió, az Antritt és az Alisca a hét közepén a 105,1 MHz-es URH-sávon megkezdte a műsorszórást. • Képeslap Szálkáról. Az idegenforgalmi érdeklődésre tekintettel a közelmúltban szálkai képeslap jelent meg. Összeállította: Békéssy Gábor és Hazafi Zsolt MENEKÜLÉS A FORINTTÓL. Az előre bejelentett forint- leértékelés ugyan kiszámíthatóvá tette a nemzeti valuta várható értékét, nincsenek a bankokat megrohamozó felvásárlások, a szabad tőkével rendelkezők mégis úgy gondolják, jobb valamelyik stabil valutában elhelyezni megtakarításaikat. Mindez nem feltételezés, a statisztikusok felméréseinek alapján erre a következtetésre lehet jutni. A külföldi valutában lévő megtakarítások félév alatt 80 milliárd forinttal nőttek, tavaly ugyanezen időszakban a növekedés csak 30 milliárd volt. Az elmúlt hónap végén 373,9 milliárd forint volt a lakossági devizamegtakarítások összege. Júniusban 15,3 milliárddal növekedett a számlák értéke, ebből 7 milliárd forint volt a leértékelés következménye. A deviza- számlák több mint felét német márkában, 20 százalékát amerikai dollárban, 13 százalékát pedig osztrák schilling- ben tartják nyilván a pénzintézetek. Békéssy Gábor Devizakamatok a kereskedelmi bankokban 1995. július 24.-július 31. 1 hónapra Devizanem BB MHB Mezőbank OTP USD 5 1/16 4 3/4 5 1/4 5 1/16 DEM 3 7/16 3 1/2 3 8/8 3 3/8 CHF 1 5/8 1 5/8 1 5/8 1 11/16 ATS 3 7/16 3 3/8 3 3/4 3 4/9 GBP 5 5/8 5 1/4 5 9/16 5 9/ 16 3 hónapra USD 5 1/16 4 3/4 5 1/2 5 1/16 DEM 3 7/16 3 1/2 4 1/8 3 7/16 CHF 1 3/4 1 3/4 2 3/4 1 13/16 ATS 3 7/16 3 3/8 3 7/8 3 1/2 GBP 5 13/16 5 1/2 5 13/16 5 7/8 Kedvező kamatozású lakossági értékjegyek Budapest Bank Aquincum Értékjegy ll/Aévi 28% Szigetvári Tak.-szőv. Sziget-jegy 4 hónap 26% 8 hónap 29% Mezőbank Maraton betétjegy évi 28,5% Polgári Bank Polgári jegy (120,240,366 napra) 28% (A Cívis '95 befektetési jegy hozama 21-én 33,6% + adóhitel) Magyar Hitel Bank Rubin Pénztárjegy évi 30,5% Kereskedelmi banki valutaárfolyam - érvényes hétfőig Budapest Bank OTP Bank Kereskedelmi és Hitelbank Mezőbank Pénznem vétel eladás vétel eladás vétel eladás vétel eladás Márka 87,08 92,32 87,22 91,62 87,50 91,80 87,39 91,69 Dollár 120,27 127,59 123,30 127,08 120,91 126,94 120,83 126,77 Schilling 12,38 13,12 12,39 13,27 12,43 13,05 12,43 13,04 Használtgépkocsi-árak Pécs,Supra Car* 06-60-368-923 Pécs 450-505 Kaposvár (82) 3l I -500 Somogyvári Szekszárd Nagykanizsa Típus Évjárat/á Típus Évjoratfór Típus Évjórat/ár Típus ÉvjórotIá Típus Évjáratfy Reran# 5 86/460 WTransportCT2,4D 92/1,7 mill Opel Kadett 1,6D 86/545 Alfa Romeo 1,3 85/290 Lada Samara 92/650 Reran# 5 84/460 Ford Transit 90/1,4 mill Ford Escort 1,1 81/259 Audi 80 CL 1,6 86/445 Mitsubishi Colt 90/70 Sutot irtomsz 86/520 Opel Corsa 93/1,13 mill VWJetta 1,6i 80/230 BMW 320 2,0 87/720 Lancia Delta 1,6 92/850 Mazda 323 86/450 Skoda Favorit 91/450 Audi 801,3 83/289 Cítroén AX .40 89/600 VW Passat 84/350 Fat Unó 900 m3 86/385 Ford Orion !,8D 88/530 Trabant Cabriolet 82/130 C#roénBX1,4 89/485 Nissan Cherry 85/380 ToyotaCorada t,8D 86/490 Opel Ascooa 1,6 82/250 BMW 730 81/215 Fiat Panda 1,0 93/680 Renault 21 86/700 Nissan Sanyi,Mi 88/650 Ford Escort XR3 85/360 Lada Combi 1.5 92/530 imMuosuai 93/1,5 mill. Zastava 84/160 Lada 2105 83/199 Fial Tempra 1,3 85/295 Ford Escort 84/320 Fai Regatta Ont» 2.D 86/425 VW Golf 1,1 83/270 Fiat Rumot,7D 84/289 Lada 1200 S 88/165 Opel Kadett 83/280 BMW 325 86/680 83/340 Renault 91,4 84/330 Mazda 3231,3 85/320 Honda Civic 85/380 * A Harkányi úton, a FEMÁ-val szemben N1SA 88/730 NISA 90/160 Nissan Micra 1,0 89/550 Skoda Favorit 91/460 Zöldség-, gyümölcs- és tojásárak a régióban Áru Pécs Kaposvár Mohács Szekszárd Komló Nagykanizsa Burgonya 30-50 40-60 30-60 20-40 40-70 30-50 Hagyma 40-60 50-60 40-50 35-50 40-60 30-40 Tojás 8-9 7-9 8-9 6-8 7-10 6-8 Paradicsom 60-100 50-70 60-120 40-80 60-100 40-90 Görögdinnye 35-40 25-40 30-40 20-30 40-50 30-40 Changepoint Bt. (Pécs, Rákóczi út 39/C.) Valutaeladási árfolyam Német márka 89,50 NLG (holland) 81,00 amerikai dollár 125,00 horvát kuna 24,50 svájci frank 10,75 KELETEURÓPAI VALUTÁK BÉCSI JEGYZÉSE (100 egységre, ATS—ben) Bolgár leva 1 0,00—1 8,00 Cseh korona 36,00—4-2,00 Szlovák kor. 30,00—38.00 Román lej 0,30— 0,60 Lengyel zl. — 0,55 Orosz rubel 0,60 Magyar forint 7.4-0— 8,60 Feketepiaci valutaárak Pécs Kaposvár Szekszárd Nagykanizsa Baja Siklós P8B? nem vétel eladást vétel eladás vétel eladási vétet eladáe vétel eladás vétel aladAn Márka 88,00 92,00 87,50 92.00 88,00 93,00 88.00 92,00 89,00 93,00 88,00 92,00 Báltér 122,00 127,00 123,00 127,00 122,00 126,00 122,00 127,00 123,00 127,00 122,00 127,00 Schilling 12,50 13,00 12,00 13,00 12,50 13.50 12,30 13,50 12.50 13,00 12,00 13,00 Kasa22,00 25.00