Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)

1995-07-30 / 206. szám

1995. július 30., vasárnap Magyarország - Dél-dvnántúl Dunántúli Napló 5 Hogyan adtak le hirtelen húszmilliót? (Folytatás az 1. oldalról) Ez a három cég - tudtuk meg a Versenytanácsnál Vemé dr. Lábát Évától - gyakorlatilag egy kézben van, a különböző nevek mögött különböző szol­gáltatások vannak. Könyvek és folyóiratok küldésével a Top Trading, kozmetikumokkal a Biotonic, ruházati cikkekkel az Eurotrading foglalkozik. Eze­ket a cégeket először azért büntették meg, mert sem a hir­detéseikben, sem a megrende­lőlapon nem jelölték meg te­lephelyüket, csupán postafió- kuk számát adták meg. Ez re­mek módszer volt: a szeren­csétlen vevő nem tudott hol reklamálni a silány minőségű áru miatt. Az új szabályozás szerint kötelesek megjelölni a pontos címet, lett is nekik hir­telen: mindhárom a budapesti Veres Pálné utca 40. alatt szé­kel. A Top Trading telefon­száma titkos, a másik két cég­nél nem veszik föl a telefont. A büntetést most a cégek által meghirdetett nyereményjáté­kok miatt rótták ki. Történt ugyanis, hogy a három cég kü­lönböző prospektusaiban sze­replő három autó nem három volt, hanem csupán egy. Ma­gyarán: ha valaki mindhárom cégtől rendelt terméket, joggal hihette azt, hogy három autóra is esélyes, pedig dehogy, hi­szen abból csak egy volt. Ezen fölül a nyereménykategóriák­kal is akadtak problémák. A megrendelt áru mellé érkezett a levél: Önnek akkor van na­gyobb esélye a nyerésre, ha - mondjuk - 5 csillagocskája van. Persze mindenkinek 5 csillagocskája volt. A cégek sorsoltak utazást is. A nyertes nagyon örült, egé­szen addig, amíg ki nem de­rült, hogy csak akkor utazhat, ha kifizet minden költséget. Vémé szerint a mostam büntetés mértéke talán kellő figyelmeztetés ezeknek a cso­magküldőknek. Azt nem lehet kiszámítani, hogy padlóra is küldi-e őket ez a húszmillió forint. A cégek egyrészt ha­talmas reklámköltséggel dol­goznak, másrészt nem kerülhet kevésbe a nevek és címek - törvényellenes - megvásárlása sem. Ennek ellenére több százezer ember bízik (bízott) bennük, forgalmuk jócskán le­het. Lendvai D. PC-forradalom: ablakok a jövőre Gyökeres változás várható a PC-s világban az el­következő hónapokban. A személyi számítógép történelmére nem volt ilyen hatással még prog­ram, mint az augusztus végére boltokba kerülő Windows 95 lesz. A Microsoft készítette eddig is a PC-k működtetését lehetővé tevő és a gépek többségében jelenleg használatos DOS-t és az erre épülő grafikus Windows 3.1 rendszerprog­ramot, melyeket (a gyártó szerint) a Win95 hiva­tott leváltani. A régi és az új rendszer között any- nyi a különbség, mint például egy rossz büfében kimért-, és egy neves palackozott bor között. Ezután nem lesz szükség külön a „jó öreg” DOS operációs rendszerre, amelyre telepíteni kell még egy Windows-t, különböző perifériák egyedi üzembehelyezésére, egyszerűbb hálózati szolgáltatásokat nyújtó-, vagy akár egy világhá­lózathoz való csatlakozást biztosító programok további beszerzésére, mert ezeket az új rendszer tartalmazza, illetve helyettesíti. Lényeges, hogy a jelenlegi berendezések és a hozzá beszerzett szoftverek az új operációs rendszer alatt is mű­ködnek. Természetesen az igazán észrevehető minőségi változást a kimondottan erre a rend­szerre (a komolyabb szoftvergyártók által napja­inkban sorra bejelentett) fejlesztések fogják meghozni, amelyek a meglévő, és egy lépéssel mindig előrébb járó hardvert és a közeljövőben piacra kerülő operációs rendszert (t.i. Win95) igazán ki tudják majd használni. Bízzunk benne, hogy a program magyar nyelvű változatára sem kell majd sokáig vámunk. Puskás Gábor Kutyákat ölt az orfííi harcsa A harcsa egészben szippantja be zsákmányát Hegyközség Bonyhádon Hegyközséggé szeretne válni Bonyhád. A hegy­község megalakulását el­sősorban azért szorgal­mazzák, hogy a települé­sen és környékén kialakult szőlőművelési hagyomá­nyokat megmentsék az utókor számára, s nem utolsó sorban javítsák a bortermelés és borfo­gyasztás színvonalát. A közgyűlésre várhatóan még ez évben sor kerül. Szent István-napok Somogyváron Három napos ünnepségso­rozaton emlékeznek meg Somogyváron Szent István halálának 900. évforduló­járól. Pénteken Szemes József, somogyvári apát nyitotta meg a rendez­vényt, celebrálta az ünnepi szentmisét. Tegnap az ál­lamalapító király szobra talpazatának alapkőletéte­lére került sor a közeli Kupavárhegyen. A meg­emlékező rendezvény ma néptáncműsorral zárul. Szakácsverseny Nagyszakácsiban Szponzori pénzekből, a községi költségvetésből, a megyei közgyűlés támoga­tásával immár harmadik alkalommal rendezik meg Nagyszakácsiban az úgy­nevezett királyi szakács- versenyt. A 640 lelket számláló somogyi község­ben augusztus 5-én meg­rendezésre kerülő nagy­szabású főzőversenyen csak olyan ételekkel lehet benevezni, amely az 1490- es évek előtti kor sza­kácsművészetét idézi fel a mai ember számára. (Folytatás az L oldalról) Kölyökkutyákat az elnök sze­rint is elkaphat az óriáshal. Az áldozat testtömege azért meg­határozó, mert a harcsa egész­ben szippantja be zsákmányát, nem harapja, nem rágja meg. Vannak ugyan egészen apró, 1 milliméter nagyságú fogai - félkörben a száján -, de ezekkel komoly sérülést nem tud okozni. Tehát csak azt tudja megenni, ami a száján befér. Ot-hat évvel ezelőtt már ki­fogtak egy nagy harcsát ugyan­ebből a tóból. Annak súlya 86 kilogramm volt, az országos, horoggal kifogott rekord 98 ki­logramm. Dr. Kovács szerint a hal emberre veszélytelen, bár régebben a Dráván halt meg úgy horgász, hogy a harcsa a vízbe rántotta, és ott a szeren­csétlen megfulladt. Farkas Sándor, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Ökológiai Tanszékének tanár­segédje sem tartja meglepőnek, hogy kutyákat gyilkol a harcsa. Elmondása szerint e falánk hal­fajnak természete, hogy a víz felszínéről lerántja, és beszip­pantja magába a gerinces álla­tokat. Általában madarakat eszik, vadkacsákat, tőkés récé­ket, de egy-egy nagyobb harcsa esetén még a tóhoz járó mala­cok is veszélyben vannak. Arra a kérdésre, hogy emberre ve­szélyes lehet-e a harcsa, azt vá­laszolta, hogy nem tud az em­berből kiharapni semmit, hi­szen nincsenek akkora fogai, hogy ezt megtehetné. Arról is csak a nagyon régi legendák mesélnek, hogy fürdó'zó' gyere­keket nyelt volna el a harcsa. Elő ember ilyen esetre nem em­lékszik, s más hazai halfajok sem jelentenek életveszélyt. Csak arra kell ügyelni, nehogy a csuka szájába dugjuk az uj­júnkat, mert előfordulhat, hogy leharapja. U. G. A parkolókban nem állhat minden kocsi mellé rendőr LÖFFLER GÁBOR FELVÉTELE Pécs valutás-szégyene Már nem zaklatják Pécs belvá­rosának egyik legnagyobb, a Nagy Lajos király útjai parko­lójában a valutázók az autóso­kat. Ott nem, de közvetlen szomszédságában, a Centrum- Spar előtt már nem védi meg tő­lük senki a járókelőt, a kocsiját elhagyót. Naponta átverések, a rászedettek dühöngése, üldö­zési jelenetek jellemzik a be­szűkült valutás-életteret. A város szégyene, ami ott történik. Semjén András, a parkoló üzemeltetési jogát elnyert cég tulajdonosa évente több, mint kétmillió forintért a Secab Va­gyonvédelmi Rt. embereivel őrizteti a parkoló kocsikat, és sikerrel tartatja távol a parkoló területéről a valutázókat. A parkolón kívüli zaklatások így is mindennaposak. Mit lehet tenni? Dr. Czukor János rendőr al­ezredes, városi rendőrkapitány szerint a tisztán deviza jellegű bűncselekmény a Vám- és Pénzügyőrség hatáskörébe tar­tozik, nekik csak lehetó'ségük van a beavatkozásra. Ha vi­szont a valutázás egyéb bűncse­lekménnyel (lopás, csalás, rab­lás, stb.) is párosul, az már rendőrségi ügy, amennyiben a károsult feljelentést tesz. De tesz-e minden rászedett? A nyomozók a bejelentett esetek 80%-ában ugyan sikeresek, ám becslések szerint a ténylegesen előforduló valutás-átverések­nek talán, ha 5%-a jut konkrét esetként tudomásukra. Túl lazák a deviza jogszabá­lyok? Az állampolgár erre azt mondja: még így is túl sok a megkötöttség. Ä bűnüldözők szerint viszont túlontúl sok a kiskapu. Egyre nehezebb, szinte lehetetlen és bizonyítha­tatlan a tettenérés. Pedig az el­követők a már bevált trükkjeik- től nem szívesen térnek el. A valutázók megszokták a nagy tömeget, a sok külföldit, meg­tanulták a bolgároktól átvett módszereket. Ha itt le is csap­nak rájuk, ők vagy kivárják a vész elmúltát, vagy másutt foly­tatják. Ellenük ezért is nagyon nehéz a megelőzés, a hatásos védekezés. Végleges felszámolásukat forintunk konvertibilissá tétele oldja majd meg. De arra, ki tudja, még meddig kell vár­nunk? És addig ...? B. M. L. Indul az MVM privatizációja Megindul a villamosenergia­ipar privatizációja, miután az ütemtervnek megfelelően jú­lius 31-én megjelenik az ága­zat társaságainak értékesítésé­ről szóló pályázati felhívás. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. arról tájé­koztatta az MTI-t, hogy a fel­hívást három hazai napilap­ban és négy külföldi gazda­sági újságban hozzák nyilvá­nosságra. Az ÁPV Rt. hat áramszol­gáltatót, hét erőműtársaság és a Magyar Villamos Művek Rt. értékesítését hirdeti meg. Korábbi információk szerint a hat áramszolgáltatóból egyenként átlagosan a rész­vények 47,6%-át kínálják el­adásra. Az MVM Rt. részvé­nyeiből első körben 24%-ot lehet megpályázni, a befek­tető opciót kap 25% plusz egy részvény megszerzésére. Ferinek miért nem?! Nemrégiben két rettentő fur­csa nevű nápolyi bukkant föl az élelmiszerboltok polcain, az egyik neve Egyél egyet! míg a másiké Ferinek nem. Találó nevek, annyi szent. Ar­ról van szó, hogy az áru eset­leges szlogenje maga a ter­mék neve lesz. Mi a gyártónál, a budapesti Auer édesipari cégnél érdek­lődtünk arról, miért e két név. Simon Ágnes, a cég vezetője elmondta, az „Egyél egyet!”- en nem sokat gondolkodtak, ez az ötlet azonnal jött. A „Ferinek nem” sztorija érde­kesebb. Az történt, hogy az egyik üzletkötőnek nem tetszett a termék csomagolása és for­mája. Véleményével egyedül maradt. A kirekesztés a ter­mék nevében testesült meg: miután szegény üzletkötőt Fe­rencnek hívják, a többiek egyöntetűen erre a névre sza­vaztak. Érdekes belegondolni, mi lett volna akkor, ha az úr - tegyük föl - a Szaniszló névre hallgat. Auerék tisztában vannak vele, hogy a jópofa név kevés a sikerhez. Á kétféle nápolyi minősége sem mindegy, de eddig mindkettőről pozitív visszajelzéseket kaptak. Új termékkel legkorábban jövőre jelentkeznek a piacon, fölte- hetőleg valami hasonló ftlo- zófiájú névvel. Addig is nyu­godtan együnk egyet, ha nincs akkora pechünk, hogy drága szüléink a Ferenc névvel ál­dottak meg minket. L. D. Utolsó pillanat Az utolsó pillanatban lekötött utak (Last minute) mind népszerűbbek idehaza is. Az utazni vágyónak azért csábító a „Last mi­nute”, mert ha van ideje kivárni, s a szeren­cse is mellé szegődik, akár a tényleges ár­nál jóval olcsóbban juthat el üdülni, kikap­csolódni az általa megálmodott helyre. Éz az utazási irodáknak is előnyös, tulajdon­képpen kármentő akció, mert így feltölthe­tik a visszamondások miatt üresen maradt utashelyeket, s azoknál csak némi, de nem teljes veszteséget kénytelenek lenyelni. Az utazási irodák vezetői szerint a ko­rábban megszokotthoz képest megcsappant az utazni vágyók száma, az útvisszamondá- soké anyagiak és egyebek okán viszont egyre több. A Polgári Törvénykönyv sze­rint általában 21 nappal az indulás előtt vi­szonylag kis, azon belül már a befizetett pénz akár teljes elvesztésével is járhat az út visszamondása. Ősztől várhatóan már egy­ségesebb elbírálás alá esik, ugyanis a Ptk. e téren is harmonizálni fog az Európai Kö­zösség normáival. B. M. L. Az e héttől induló pécsi „Last minute* utak Helység (ország) Közlekedés Idő (hét) Elhelyezés Kedv. ár (Ft) Megtakarítás %-ban 1. Ibiza (spanyol) R 1 félpanzió 53.900 20 Costa Brava (spanyol) R 1 félpanzió 42.900 20 Tunézia R 1 3 csili, szálló 39.900 30-35 Rimini (olasz) B 1 3 csili, szálló 21.500 15 Görög tengerpart B 1 apartman 16.300 10 Bibione (olasz) B 1 apartman 11.230 10 Siófok E 1 szálló, félpanzió 16.000 20-25 II. Kréta (görög) R 1 3 csili, szálló 37.000 30 Kréta (görög) R 2 3 csili, szálló 45.000 40 Korfu (görög) R 1 apartman 29.000 30 Kamena Vourla (görög) E 1 4 fős apartman 28.000 35 III. Paralia (görög) E 1 4 fős apartman 28.740 40 Paralia (görög) E 1 5 fős apartman 31.170 40 Kamena Vourla (görög) E 1 4 fős apartman 29.724 40 Kamena Vourla (görög) R 1 5 fős apartman 32.556 40 Megjegyzés: i. Lenau Reisen II. Az Express ajánlatai III. IBUSZ R repülővel B busszal E egyéni utazás =3 f 'f ) <

Next

/
Oldalképek
Tartalom