Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-28 / 204. szám
2 Dtinántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1995. július 28., péntek A kisebbségekhez tartozó személyek jogaira vonatkozó normákat mind Románia, mind Szlovákia tiszteletben tartja, ugyanakkor határozottan visszautasítja a magyar kisebbségek egyes vezetőinek arra irányuló kísérletét, hogy kollektív jogokra és etnikai alapú területi autonómiára tegyenek szert - hangsúlyozta Nicolae Va- caroiu román és Vladimír Meciar szlovák kormányfő. A két politikus azután tett közös nyilatkozatot, hogy csütörtökön másodszor is tárgyalóasztalhoz ültek Bukarestben. Kevesebben hallhatják mostantól a Muravidéki Magyar Rádió műsorát. A szlovén rádió - takarékos- sági szempontokra hivatkozva - beszüntette a sugárzást középhullámon, ahol eddig az olasz és a magyar nyelvű kisebbségi műsort közvetítette. Emiatt a nemzetiségi program nem jut el valamennyi hallgatóhoz, hiszen az URH-adók nem foghatók az egész körzetben. A Mura vidéki Magyar Rádió 37 éven át sugározta műsorát. Jelcin leváltotta annak a kórháznak az igazgatóját, amelyben az orosz elnököt két héten át kezelték. A közlemény szerint az igazgató hosszú ideje gyenge szakmai teljesítményt nyújtott. Októberig bevezetik Ukrajnában a hrivnyát, hogy felváltsa a függetlenség elnyerése, vagyis 1991 óta használatos ideiglenes fizetőeszközt, a karbovanyecet - közölte Leonyid Kucsma ukrán elnök. Az államfő azt ígérte: az új nemzeti valuta bevezetését költségvetési és pénzügyi szigor fogja kísérni. A francia nukleáris kísérletsorozat első robbantásának időpontját szeptember 8-ra tűzték ki - így értesült a Europe 1 francia rádióállomás meg nem nevezett forrásokból. Charles Miliőn francia védelmi miniszter csütörtökön nem volt hajlandó megerősíteni a hírt. Kenőpénzek elfogadásának vádjával szerdán Kolumbiában letartóztatták Ernesto Samper elnök választási kampányának pénztárosát. Santiago Medinát azzal gyanúsítják, hogy kapcsolatban áll a világ legnagyobb bűnszövetkezetének tartott Calí- kartellel. Kártékony rock Sok szülő sejtette, most statisztikailag is bebizonyították: a rockzene alkoholizmusra és kábítószer-fogyasztásra bátorítja a fiatalokat! Persze csak azokat, akikben erre amúgy is megvan a késztetés. A Columbia Egyetem szakértői négyszáz 12-20 éves, kábítószert már fogyasztott fiatalt kérdeztek meg. Több mint háromnegyedüknél a rockzene jelentette az első ösztönzést a kábítószer kipróbálására! De felelős az erőszakot, a szexet „reklámozó” filmipar is. Bebizonyosodott, hogy azok a fiatalok, akik 10-20 éves koruk között nem nyúlnak kábítószerhez, 99 százalékukban soha életükben nem lesznek drogosok. Bosnyákok, szerbek menekülnek Boszniai szerb források szerint csütörtökre már mintegy négyezer muzulmánt szállítottak el Zsepából, a szerbek által megszállt kelet-boszniai, volt ENSZ-védettségű övezetből. Közben menekülnek a boszniai szerbek is a horvát csapatok elől, akik Grahovo környékét támadják az ország délnyugati részén. Ratko Mladics tábornok, a boszniai szerb haderő főparancsnoka Zsepában kijelentette: nincs különösebb jelentősége annak, hogy az amerikai szenátus a bosnyákok javára egyoldalúan fel akarja oldani a volt Jugoszlávia egészére vonatkozó fegyverszállítási tilalmat, hiszen a térség már amúgy is tömve van fegyverekkel. Bosznia-Hercegovina miniszterelnöke úgy véli: „történelmi jelentőségű” döntést hozott az amerikai szenátus. Hírmagyarázatunk: Az amerikai szenátus szerdán kétharmados többséggel megszavazta, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan szakítson a Szarajevóval szembeni nemzetközi fegyverembargóval. Ez azonban nem jelenti azt, hogy maholnap amerikai fegyverek garmadája érkezik a háború sújtotta országba. Ahhoz még szükség van a képviselőház és Bili Clinton jóváhagyására. Ahogy közeledik a jövő évi elnökválasztás időpontja, úgy válik a boszniai háború mindinkább belpolitikai kérdéssé az Egyesült Államokban. A Nemzetközi Valutaalap aggódik Ukrajna miatt Veszélyben a 350 milliós hitel A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetését komolyan aggasztja az ukrán kormány több tagjának bejelentése, mely szerint Ukrajna nem képes végrehajtani az IMF-fel márciusban kötött hitelmegállapodás előírásait. A valutaalap úgy ítéli meg, hogy veszélybe került az ukrán gazdaság reformfolyamata. Ezért a nemzetközi pénzintézet a jövőben valószínűleg nem negyedévente, hanem havonta vizsgálja meg a hitelmegállapodásban rögzített követelmények teljesítését. Július 31-én Ukrajnába utazik az IMF vezetésének második embere, Stanley Fischer. A Valutaalap igazgatóhelyettese találkozik az ukrán állami vezetés több tagjával. A Nemzetközi Valutaalap korábban csak egy feltételhez kötötte az Ukrajnának előirányzott, soron következő 350 millió dolláros készenléti hitel folyósítását. Ez az idei év első felének gazdasági teljesítménye volt. Az ukrán jegybank közlése szerint a Valutaalap most már külön biztosítékokat követel azzal kapcsolatban, hogy a második fél évben nem változik a megkezdett reformirány. A Nemzetközi Valutaalapot minden bizonnyal az késztette fokozott óvatosságra, hogy Kucsma elnök június végén Ungváron mondott beszédében kijelentette: az eddigi szigorú monetáris politikát módosítani kell, az IMF követelményei nem teljesíthetőek. Fokozott ellenőrzés a párizsi metróban. A keddi robbantásos merénylet után minden elhagyott csomagot átvizsgálnak a rendőrök. fotó: feb/reuters Üdvözlet a Fehér Házból. Most érkezett Washingtonból ez a pár hetes fotó, Clinton elnök írásos üdvözletével. Parasztlázadásoktól tart Peking Kínában ismét kirajzanak a káderek Ez nem a „kulturális forradalom ismétlésé” Kínában csaknem félmillió pártfunkcionárius raj zott ki vidékre, csaknem úgy, mint a „régi szép időkben”, Mao nagy kampányai idején. Pekingben élő külföldi megfigyelők szerint a kínai vezetést aggasztja a vidéki jelentésekből kibontakozó kép: miközben a hatalmas ország egyes övezeteiben óriási a fejlődés, a vidék nagy területeiről elmenekülnek az elnyo- morodott parasztok milliói. A párt és a kormány attól tart, hogy minden terve ösz- szeomlik, ha vidéken parasztzendülések törnek ki. A félmillió funkcionárius vidékre küldésének kettős célja van. Az egyik a parasztok megdolgozása, ha kell, megfélemlítése - a másik viszont maguknak a kádereknek a „megtisztítása” a városi bűnöktől. A Kínai Kommunista Párt egy minapi, csak belső használatra terjesztett határozata a harag villámait szórja azokra a gyarló pártemberekre, akiket „megfertőzött a diszkó és a sztriptízőrület”, akik pornó- videókat bámulnak és akik „szaunában tartott szexpartikon vesznek részt”. Ferenczy Europress kötné le a magát ■ Nálunk lekötés nélkül is elérhető 24% Az új CA Prémium Számla megoldás az örök dilemmára: rugalmasság, de alacsony kamat - vagy magas kamat, de hosszú lekötés. Nálunk nincs ilyen döntési kényszere. A CA Prémium Számláján 1995. február 6-tól minden magánvállalkozó vagy privát személy napi záróegyenlege szerint: 1- 2 millióig 2- 3 millióig 3 millió felett élvezhet. 22% 23% 24% -os nettó kamatot CREDITANSTALT Rt. Sikerének bankja További információkért kérjük forduljon az alábbi fiókjainkhoz: 1054 Budapest, Alkotmány u. 4., Telefon: 269-0812, Fax: 269-4544. 1052 Budapest, Szervita tér 8., Telefon: 269-0812, Fax: 266-4456. 2040 Budaörs, Szabadság út 49., Telefon: 06/23-317-177, Fax: 153-6107. 7621 Pécs, Mária u. 3., Telefon: 06/72-210-338, Fax: 06/72-210-345 Csak a neve a régiül BLUE TROPICAL Dl j.v. . Szeimmco | Péntek Pepita Band S Szombat Euro DISCO I a Kereskedelmi és Szolgáltató Egyéni Cég KERES vállalkozások kettős könyvvitelében jártas KÖNYVELŐT Ön sikerrel pályázhatja:- minimum képesített könyvelői végzettséggel rendelkezik,- illetve, ha max. 30 éves----------Cím:----------V IDEOVOX 7624 Pécs, Hungária u. 13. A borítékra kérjük ráírni: "PÁLYÁZAT' A * V i l