Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-26 / 202. szám
6 Dünántúli Napló Külföld 1995. július 26., szerda Osztrák adósság A költségvetés hatalmas hiánya Ausztriát egyre több hitel felvételére kényszeríti, s így az ország adósságállománya a múlt év végére elérte az 1228 milliárd schil- Unget: az egy főre jutó adósság Ausztriában 166 ezer schilling - közölte Helmut Frisch, az államadósság-bizottság elnöke. Ha Ausztria a következő két-három évben ugyanezt a gyakorlatot folytatja, akkor a pénzpiac elveszítheti a hiány leépítésébe vetett bizalmát, az ország pedig bonitá- sát - hangzik a szakember figyelmeztetése. A VW Brazíliában A német Volkswagen konszern bejelentette, hogy haszonjárműgyártó üzemet létesít Brazíliában, Rio de Janeiro szövetségi államban. A 250 millió dolláros beruházással Resende településén épülő üzemben a tervek szerint évi 30 ezer autóbusz és teherautó készül - jelentette a dpa. A Volkswagen azután határozott ennek a gyárnak a megépítéséről, hogy 1994-ben felmondta az amerikai Forddal közösen működtetett argentínai és brazíliai gyárát. A resendei gyártól a Volkswagen azt várja, hogy a teherautók piacán meglévő 16 százalékos részesedését 30 százalékra tudja növelni Brazíliában. Késik az atomerőmű Csehországban egy évet késik a temelini atomerőmű átadása, s a költségek is közel 200 millió dollárral meghaladják a tervezett 2,3 milliárdot - közölte prágai sajtó- értekezletén Vladimir Dlouhy cseh kereskedelmi és ipari miniszter. Az erőmű, amelynek építését még a kommunista rendszerben kezdték el szovjet technológiával, 2000 megawatt árammal fogja ellátni Csehországot. Dlouhy szerint első reaktorának átadása 1997 szeptemberére várható. Csehországban ez az egyetlen nagyberuházás, amely 1989 előttről nyúlik át - mondta. Bevásárló turizmus Az osztrákok újkeletű bevásárló turizmusa 1750 hazai munkahelyet veszélyeztet, a kincstár pedig 1 milliárd schillinggel kevesebb forgalmi adó bevételre számít. A bécsi gazdaságkutató intézet felmérése szerint az EU-csatlakozás és az abból következő vámmentesség nyomán a szokásosnál 1,52 milliárd schillinggel nagyobb értékben vásároltak az osztrákok a szomszédos Olaszország és Németország esetenként sokkal olcsóbb és kedvezőbb nyitvatar- tású boltjaiban. Kevesebb a politika az űrkutatásban Borscs és pulykasült A felvételt az orosz Mir űrállomásról (középen) június 29-én készítette az Atlantisz űrsikló dokkoló részlegén elhelyezett fényképezőgép, ahogy az űrsikló az űrállomáshoz közeledett. Amikor 1975 július közepén a Föld körül keringő Szojuz- Apollo űrobjektum fedélzetén sajtótájékoztatót tartottak az űrhajósok, senki nem felejtette el hangsúlyozni, hogy az amerikaiak és a szovjetek űregyüttműködése az első lépések megtétele után szédületes jövő előtt áll. Nem lett igazuk, a közös munka folytatására éppen két évtizedet kellett várni. És amikor húsz év múltán az Atlantis űrsikló az orosz Mir űrállomás mellé siklott, legtöbben már ki sem nyitották a televíziót. Legendássá vált Az első közös szovjet-amerikai űrrepülésre húsz éve, 1975 júliusában került sor. Az immáron legendássá vált Hel- sinki-konfrencia évében hatalmas felhajtás közepette zajlott a magától is világraszóló esemény. Az akkori Szovjetunió vezetői a világbéke harcosaiként tündököltek, az igencsak szerény képességű Leonyid Brezsnyev frappáns mondatokkal szórta tele a sajtót, amelyet lelkesen idézgettek Európa keleti felén, így nálunk is. De az amerikaiak is felin- dultan várták az űrrandevút, az ABC tévétársaság Összefogás az űrben, míg az NBC - leleményesen - a Kézfogás az űrben címmel adott monstre tudósításokat mindenről, amit valamilyen módon kapcsolni lehetett a nagy eseményhez. A fokozódó izgalmak közepette a legrészletesebben számoltak be az előkészületekről. Megtudtuk, mit evett Leonov, hogy aludt Kubászov, hány kiló Slayton, egyszóval többnapos show-műsor közepette várta az emberiség a nagy napot, amely július 17-én következett el. Ekkor kapcsolódott össze a Szojuz és az Apolló űrhajó, s miután az amerikaiak kapitánya, Stafford Zdrasztvujtye Valerijl-jel beköszönt kollégáinak, Kubászov pedig laza Hallo everybody-val fogadta az üdvözlést, minden rendben lévőnek látszott. Technikailag nem is volt baj semmivel, minden űresemény tökéletes pontossággal zajlott le, s az is kétségtelennek tetszett, hogy a két nemzet űrhajósai remekül megvannak egymással. Legalábbis ezt láthattuk a tudósításokban, amelyek a közös tudományos kísérleteket túl bonyolultnak ítélve főként az űrhajósok hétköznapi életéről szolgáltak aprólékos beszámolókkal. Az első űrbéli hegesztés technikai részleteit persze alig értette volna valaki a szakértőkön kívül, így helyette megtudhattuk például, hogy Brand orosz ebédet kapott. Bár a sóskapüré levesről még csak-csak elhitte a világ, hogy tipikus szovjet eledel, de az utána felszolgált borjúsült általános szovjetunióbeli fogyasztásával kapcsolatban bizonyos kételyek merültek fel az ottani helyzetet jobban ismerő kelet-európai baráti társaságokban. Kétségtelen azonban, hogy az első szovjet-amerikai közös űrrepülés diadalmas sikert aratott. Amikor Földet értek a résztvevők, kitört az általános halleluja; az amerikaiak a szovjeteket dicsérték, a szovjetek az amerikai űrhajósok felkészültségétől ájuldoztak, a két ország vezetői táviratokban bókoltak egymásnak, s mindenki meg volt győződve arról, hogy a közös együttműködésnek hamarosan folytatása következik. Húsz év múltán De hiába írta akkortájt egyik újságunk, hogy „talán nem merész az a gondolat, hogy néhány év múlva az első amerikai űrrepülőgépek egyike kiköt egy szovjet űrállomáson”, a jóslat beteljesülésére pontosan húsz évet kellett várni, s így is kisebb csoda, hogy egyáltalán megvalósult. Sokáig úgy tetszett, hogy az újabb közös űrprogram el van átkozva. Először a világűrben keringő Mirről érkeztek baljós jelzések. Nem nyílt ki az egyik napelemsor, majd oxigénszivárgást észleltek valamelyik dokkolóállásnál, s elmaradt az egyik űrséta is. Az amerikaiak magabiztosan sürgették az oroszokat a hibák kijavítására, majd rögvest elhallgattak, amikor kiderült, hogy egyik, fellövésre váró űrhajójukat majdnem megették a harkályok. Az Atlantis űrrepülőgéppel is kezdtek bajok adódni. Előbb a vezérlőrendszerben észlelt szivárgás miatt kellett elhalasztani a startot, majd a rossz időjárás húzta keresztül a számításokat, s volt, hogy az irányítóközpont még arra sem adott engedélyt, hogy megkezdjék az üzemanyagtartályok feltöltését. Néhányan már a végleges kudarc lehetőségét és következményeit mérlegelték, amikor nagy nehezen csak elindult az Atlantis, és a Mirrel történt sikeres összekapcsolódása után minden korábbi nehézség a múlt ködébe veszett. Húsz év múltán ismét együt dolgoznak tehát a két űrnagyhatalom képviselői, s bár a technika két évtized alatt rengeteget fejlődött, az emberi természet szemernyit sem változott. Bombasztikus kijelentésekben most sincs hiány: az Atlantis és a Mir összekapcsolása egyesek szerint új fejezetet nyitott az emberiség történelmében, s mi sem kézenfekvőbb, hogy a tudományos együttműködés sikere most is jelentős befolyással van a világbékére. Talán csak a hazai lapok visszafogottabbak kicsit. Ismert hírlapírónk, aki jelenleg a parlament padsoraiban a képviselők sorát gyarapítja, ezúttal bizonyára nem írta volna, hogy „a mi egünkön fényesebben ragyogott a Szojuz, mint az Apolló!” Kovács Tamás A „három nagy” Kínára mosolyog Lehet, hogy a három nagy amerikai autógyár Japánnal keményen beszél, Kínával viszont más hangot üt meg, kedves szavakkal és mosolyokkal. A Ford Motor, a Chrysler és a General Motors be akar jutni a világ leggyorsabban növekvő autópiacára, és a következő hónapok vagy akár hetek megmutathatják, mekkora sikerrel - jelenti a Reuter. Az érdeklődés tárgya két többmilliárd dolláros autóberuházás, az egyik Sanghajban, a másik a déli Kuangtung tartományban. A győztes - vagy győztesek - jutalma időbeli előny lesz a külföldi versenytársakkal szemben egy olyan piacon, ahova elsőként érkezni a legfontosabb. A partnerek kiválasztásánál Peking fő szempontja az, hogy tőkéhez, technológiához és igazgatási ismeretekhez jusson e kulcsiparág fejlődése érdekében. Június végén a „három nagy” bemutatta legújabb modelljeit az Auto Shanghai ’95-ön, Kína legnagyobb városának mindeddig legnagyobb autóbemutatóján. A Ford és a General Motors egymással is verseng Sanghajban. Udvarolnak a Sanghaj i Autóipari Vállalatnak, amely már Kína eddigi legsikeresebb közös vállalkozását működteti a német Volkswa- gennal, és most új parntert keres közepes nagyságú személygépkocsik gyártásához. Nemrég azonban Wayne Booker, a Ford nemzetközi gépkocsiügyeleteit irányító alelnök földfedte: fél évvel ezelőtt a kínai hatóságok fölkérték a Fordot, hogy szálljon versenybe a kuangtungi gyárban tervezett kisteherautógyártás elnyeréséért. Nem tudni, hogy Peking a General Motorsnak szánja-e a sang- haji és a Fordnak a kuangtungi üzletet, de Rudolf Schlais, a General Motors kínai tevékenységének vezetője szerint a kínaiak nem akarnak veszteseket a versenyben: a nagy piacon sok külföldi autógyártó számára van hely. A Ford azzal növelte vonzerejét, hogy az elmúlt hónapokban többszáz millió dollárt fektetett sanghaji alkatrészgyártó üzemekbe. Mindhárom amerikai cég a legkorszerűbb járműveit ígéri, technológiaátadást és kínai mérnökök szakmai képzését. A „három nagy” elnökei rendszeres látogatók Pekingben, lobbiznak a felső szintű kínai vezetőknél. Hivatalos kínai előirányzatok szerint 2000-re évente 3 millió autót adnak majd el az országban, és ennek 60 százalékát a személy- gépkocsik fogják jelenteni. Szupergyors Párizs és Brüsszel között Jövő júniustól két órára rövidül a vonatút Párizs és Brüsszel között - jelentette be a belga állami vasút vezetése. A két főváros közötti utazás jelenleg 3 óra 15 percig tart - ez a tervek szerint több mint egy órával lesz kevesebb. A szupergyorsvonat u- tazósebességének növeléséhez a belga vonalszakasz jelentős részén újjá kell építeni a sínpályát. A munkálatok még csaknem egy évet, és közel 18 millió dollárt igényelnek. Mit akarnak a tamilok? Ceylonból a halálba A 18 sri-lankai menekült katasztrófájához hasonló még nem fordult elő a magyarországi illegális migráció történetében. Magyarországon eddig tamilok menekülés közben még nem vesztették életüket. És másutt? Két évvel ezelőtt Szlovákián keresztül egy autóbusz üregeiben Ausztriába jutott öt tamil. A csempészek az 1-es autópálya egyik parkolójában áltlak meg, hogy kiengedjék a férfiakat, akik azonban addigra megfulladtak. A csempészek átrakták a holttesteket egy személyautóba, és eltűntek. A döbbenet a tömegkatasztrófának szól, annak, amely itt történik nálunk, vagy a közelben. A halálraszánt menekülők tragikus sorsa egy pillanatra mégis rá kell irányítsa a figyelmet egy olyan konfliktusra, amely a hozzánk közelebbi térségek belháborúi miatt csak ritkán kerül szóba. A hazájukat elhagyó tamilok, beleértve a szerencsétlenül jártakat, főként a munkalehetőség, a jobb élet reményében veszik útjukat Nyugat-Európa felé. De kik is a tamilok, és miért harcolnak hazájukban, Sri Lankán? Sri-Lanka, régi nevén Ceylon 1948-ig a brit birodalom gyöngyszeme volt. Az Indiától délre fekvő, festőién szép szigetország több részén is élnek tamilok: ők a 17,5 millió lélekszámú lakosság többségét alkotó szingalézekkel szemben a - legnagyobb, több mint másfél milliós - kisebbséget alkotják. A brittek 1948-as kivonulását követően a többségében buddhista szingalézek és a nagyrészt hindu tamilok egy ideig békében éltek egymás mellett, majd kirobbantak az elégedetlenségi mozgalmak. 1983-ban pedig véres polgár- háború kezdődött a lázadó tamilok és a szingalézek, illetve a tamilok és a központi kormány között, s ennek során legkevesebb 50 ezer ember vesztette életét. A háború során több ízben is történt békéltetési kísérlet, de azok rendre meghiúsultak. így volt ez az 1989 áprilisában folytatott béketárgyalásokkal, amely csak egy év viszonylagos nyugalmat hozott, és az idei januárban létrejött, rövid életű tűzszünettel is. A történet hosszú, megértéséhez azonban tudni kell, hogy a Dél-Ázsiá- ban közel százmilliót számláló tamilok India őslakóinak tartják magukat, méghozzá nem alaptalanul, mert e tamilok hinduk, gazdag irodalmuk , remek építészetük, élő hagyományaik vannak. Amikor Sri Lanka szigetén az angolok kisajátították a földeket, és a múlt század elején teát kezdtek el termeszteni, Indiából hoztak tamil munkásokat, akik szorgalmas és olcsó munakerőt jelentettek. A szigetország Indiához közeleső északi végén, Jaffna környékén tamil régió alakult ki, amelynek lakói a dolgok logikája szereint jogokat követeltek maguknak. Eleinte csak olyan elemi jogokat, mint a nyelv- használat, saját iskola, önkormányzat, de a szingaléz fel- sőbbség meg nem értése miatt fokozták igényeiket: az általuk többségében lakott térségben előbb autonómiát követeltek, majd egyre elszántabb harc kezdődött a saját állam létrehozásáért és a Jaffnai félsziget Ceylontól való elszakadásáért. Mindez az indiai tamilok erkölcsi, anyagi és fegyveres támogatásával. A legharcosabbak, az úgynevezett tamil tigrisek, katonai szervezetük, a Tamil Feszaba- dító Tigrisek nevű szeparista szervezet irányításával szabályos gerillaháborút robbantottak ki a központi, colombói kormány ellen. Céljuk eléréshez pedig semmilyen eszköztől nem riadtak vissza, beleértve a legkülönfélébb terrorakciókat, falvak felrobbantását, békés állampolgárok le- gyilkolását. Eközben a gerillákat a dél-indiai Tamilnadu államban képezték ki. A háború oly mértékben eszkalálódott, hogy a merényleteknek magasrangú politikusok, illetve köztisztségviselők is célpontjai és áldozatai lettek mindkté részről, íly módon vesztette életét a többi köztöt Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök és Premadasa sri- lankai elnök is. A tamil tigrisek katonai szervezetének csoportjai elszántabban küzdenek, mint valaha. Tagjai jobbára fiatalok, s a fegyveres harcba teljes mértékben bevonták a nőket is. Ők alkotják az öngyilkos merénylők csoportját, a „Fekete tigriseket”. Legtöbbjük az alacsonsabb rendűek kasztjából kerül ki, s a jelenlegi rendszerben más esélyük nincs is a felemelkedésre. Az etnikai barrikád mindkét oldalán erőszak és pusztítás folyik. Az ország 17 millió lakosából egymillió kényszerült elhagyni lakhelyét, félmillióan menekültek az országhatárokon túlra. Csak a fővárosban, Co- lombóban 750 ezer tamil menekült él. A sri-lankai hadsereg hosszú évek óta birkózik a tamilokkal, sikertelenül. Korábban az indiai hadsereg is kísérletet tett a szingaléz és a tamil harcosok szétválasztására. Radzsiv Gnandi volt indiai minsitzerel- nök Colombo oldalára állt és támogatta a szigetországot a lázadók elleni harcban, ugyancsak sikertelenül. A Ghandrika Ku- maratunge által kezdemnyezett békefolyamat összeomlott. A tamil lázadók és a szingaléz kormánycsapatok közötti, ez év januári tűzszünet május közepén semmissé lett, az erőszakhullám ismét kiújult. A háború nemcsak a költségvetést terheli meg - a kormányak ez eddig évente 400 millió dollárjába került - de kilátástalan is: az erőszak, a terror láncoltata végtelen.
