Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-20 / 196. szám
4 Dünántúli Napló Események - Programok 1995. július 20., csütörtök Mérséklődik a szél ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A légköri frontok pályája egyre északabbra helyeződik. A kontinens legnagyobb részének időjárását fokozatosan egy Nyugat-Európa fölött kiépülő magas nyomású képződmény alakítja majd. így a következő napokban a leszálló, felhőoszlató légmozgások lesznek a meghatározók. Sok lesz a napsütés, és melegszik az idő. Ma többnyire napos időre számíthatunk, csak kevés gomolyfelhö lesz az égen, és ezek a felhők az egyre szárazabbá váló levegőben nem nőnek magasra. Esőtől, záportól tehát nem kell tartanunk. A nyugati országrészben jelentősen mérséklődik a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között várható. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Derült száraz időre számíthatunk ma. A hét eleji felfrissülés után ismét erősödik a nappali felmelegedés szinte zavartalan lesz a napsütés, csak kevés gomolyfelhö lesz az égen. Eső nem várható. A hőmérséklet kora délután 31 és 33 fok között alakul. Szombatig úgytűnik folytatódik a kánikula, ekkor azonban egy érkező hidegfront hatására várhatóan mérséklődik a nagy meleg. Várható legmagasabb hőmérséklet °c Kaposvár: 32 Paks: Siófok: 31 Dunaföldvár: Dombóvár: 32 Pécs: Szekszárd: 32 Mohács: Várható legnagyobb széllökések km/ó “C 31 31 33 33 km/ó Vízhőmérsékletek Balaton: 30-40 Velencei-tó: 30-40 Tisza-tó: 40-50 Fertő-tó: 35-45 °c °c Kaposvár: 20-25 Paks: 20-25 Balaton: 24 Velencei-tó: 25 Siófok: 35-40 Dunaföldvár: 25-30 Tisza-tó: 25 Fertö-tó: 24 Dombóvár: 20-25 Pécs: 20-25 Tisza: 21-25 Duna: 19-22 Szekszárd: 25-30 Mohács: * 20-25 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Napozási tanács (UV-B): 06-90-304-615 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 77 Ft/perc Rejtőző szobrok megbántva Bokrok között Leonardo da Vinci szobra FOTÓ: LÖFFLER _________________Ma ________________ S zeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ILLÉS nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.04, nyugszik 20.36 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 210-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: Csuti János Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, és a 210-046-os számon hívható: Varga Kinga Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: Nagy István Kenyeret félpénzért - A Pécsi Sütő ABC-ben (En- gel-Vadász út kereszteződésétől száz méterre) ma reggel 8-18 óráig egy éves születésnapi fogadáson vehetnek részt az érdeklődők. Amig a szülők 50%-os áron kenyeret és egyéb termékeket vásárolhatnak a boltban, addig a gyerekek Bucival és Micivel (képünkön) találkozhatnak. A rendezvény érdekes programokkal, játékokkal, jazz-zenével várja a résztvevőket fotó: löffler Gábor RÖVIDEN Az Istenem — Illés bibliai név, jel.: Jahve, az én Istenem. Ma van Illés próféta ünnepe, aki a Kr. e. IX. században harcolt a Jahve-kultusz tisztaságáért. Szolgáltatás — Traffipax: egész nap Pécs. Véradás: ma 14-től 18 óráig Hird, Orvosi rendelő. Balatoni orgonaesték — Szamosi Szabolcs pécsi orgonaművész a hét végén Balaton- lellén adott orgonaestet, kísérője az Uni Cum Laude együttes (Pécs) volt. Augusztus 4-én a Tihanyi templomban lép fel, közreműködik: Gy. Vass Ágnes, Gyermán Júlia. Búcsúztatják — Ma 17 órakor a Pécsbányatelepi Kultúr- házban a lakók búcsúztatják dr. Nikolov László körorvost, feleségét: dr. Végh Ilona fogorvost és az asszisztensnőt: Pernecker Imrénét nyugdíjazásuk alkalmából. A doktor úr 42 éven át gyógyított a telepen. Az utolsó rendelése múlt pénteken volt. Köszöntőt Berghauer Tibor tanár mond. Előadássorozat — A pécsi Belvárosi Nyugdíjas Klubban (Rákóczi út 11.) Berényi István utazó, amatőr költő előadásokat tart vasárnaponként az 50-es évek pécsi és hazai történetéről. Háziasszony-szervező: Táncsics Lászlóné. Cselló és orgona — Július 21 - én 20 órakor a Pécsi Bazilikában Koloss István, a fővárosi Szent István Bazilika orgonaművésze lép fel, csellózik: Koloss Krisztina. Járdajavítás — Mától járda- javítás miatt lezátják Pécsett a Megye utca Anna és a Mária utca közti szakaszát. A szelnét- szállítás biztosított. A lezárás várhatóan a hónap végéig tart. Ebtartás — Az ebtartásról filmvetítéses nyílt előadásokat tart a pécsi Malomvölgyi Szociális Otthonban Szalai István, a Hérosz ifjúsági titkára. Legközelebbi időpont: aug. 8. A pécsi köztéri szobrok közül néhány alig vehető észre, mert bokor, cserje, vagy épp fa rejti őket. Ok, hogy nincs pénz metszésre, nyesésre. Az idegenforgalmi szezon idején furcsa, hogy képzőművészeti értékeinket ennyire takarjuk, melyeket pusztítanak is. Van, ki firkál rájuk, más kidönti őket. Az ok a vandalizmus, amit sokszor kivált a kivagyiság, a fékevesz- tettség. Sajnos, épp a fiatalok mindezt jópofaságnak könyvelik el. A rongálás, rombolás jó félévtizede kezdődött a megye- székhelyen. Eddig egy őrjárat, - légyen az polgári, rendőri, közterületfelügyeleti - , sem fogott el szoborgyalázókat. így nem tudni, hogy a kiszabható párezer forintos bírság milyen hatást vált ki. A Közüzemi Rt. tíz, sőt százezreket költ az alkotások helyreállítására. A tisztító munkások gyakran térnek visz- sza a Penelophe-torzóhoz, a Hősök tere Bányász-emlékéhez, a Zárda-templom előtti A régész c. szoborhoz és a Megbékélés-emlékműhöz, a Me- csek-oldalba. Utóbbi talapzatán újabb és újabb politikai feliratok váltogatják egymást. Egyre több szobor kap speciális bevonatot, így könnyebb, (de nem olcsóbb!), a megtisztítás. Csuti J. Körzeti TV-műsor. Ma 18.13, TV 2- Hétközben c. magazin. Tartalom: Mi újság Eszéken? Hogy utazzunk a horvát tengerpartra? Közép-Európai Fesztivál Cividaléban. Építész- hallgatók Domoloson. Halpusztulás a Zalában. Marad-e orchidea Bogyiszlón? Kistérségi fórum Szentlőrincen. Tutaj üdi- tős-ballonokból. Paliravételünk újabb állomása. Bortermelők — Ha péntek, akkor Villány címmel 21-én 18 órakor a villányi Diófás téren rendezvénysorozat kezdődik. Lesz kulturális műsor, bortermelők mutatkoznak be. Szervező: Rommfeld Ákos. Falusi turizmus — Bicsérden, az iskolaudvaron sátortábor, a Faluházban panzió várja a bakancsos, biciklis turistákat. Turistaközpont működik Bükkös- dön is, a futballpályánál. 04-05-07 Gödrén tegnap 30 hektáron búzatarló égett. Az oltásban kaposvári egység is részt vett. Tegnap Pécsett, a Bem és a Rákóczi u. kereszteződésénél 16 éves kerékpárost gázolt a teherautó. A gyerek súlyosan megsérült. Hamis farmerek — Több ezer hamisított farmernadrágot foglaltak le a Ferihegyi repülőtéren szerdán. Az áru átvételére jelentkező szekszárdi kft. ezer darab rövid, pamutnadrág vámolását kérte. A vámhivatal tételes ellenőrzése azonban csaknem 3 ezer, együttesen mintegy 1,5 millió forint értékű, különböző márkájú farmernadrágot talált. A Márkavédők Egyesülete által küldött szakértő megállapította, hogy a nadrágok nem eredetiek. Újdonság! A FORD ESCORT 5-ajtós, FORD ESCORT Kombi és FORD MONDEO Kombi típusaink hivatalosan haszongépjárműnek vizsgáztathatok, így visszaigényelhető az ÁFA-juk! ESCORT Club l,3i: 1.896.000,- Ft helyett 1.460.000,- Ft + ÁFA-tól MONDEO CLX Kombi l,6i/16V: 3.121.000,- Ft helyett 2.399.000,- Ft + ÁFA-tól Aki július hónapban bármilyen Ford típusú új gépkocsit vásárol nálunk, az 70,000 - 200,000 Ft-ot takaríthat meg ill, ilyen értékű kiegészítők közül választhat, tetszése szerint. JAKON AUTÓ KFT. Pécs, Megyeri út 72. 9: (72) 336-247, 336-232 Dunántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül^ postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 525 forint, negyed évre 1540 forint, fél évre 3050 forint, egy évre 6100 forint. ISSN 0865-9133 Egészségügyi Ellátás Mindennapos ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermek- klinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és Baranya megye egész területéről. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Belgyószati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Traumatológiai Önálló Osztálya. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Munkácsy M. u.) Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. (400 ágyas Klinika). Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. (Munkácsy u.) Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 214-347. Fogászati ügyelet minden este 7-től reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőintézetben, gyermekek részére is. Telefon: 214-347. Gyermeklakosság részére égy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József Ä. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 310-144. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Zsolnay gyógyszertár, Pécs, Lánc u. 20., Arany Sas gyógyszertár, Pécs, Széchenyi tér 2. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390- es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A MMSz ingyenes orvosi és jogsegély szolgálata beutaló nélkül Pécs, Janus Pannonius u. 6.: 13-16-ig belgyógyászat, 17- 18-ig nőgyógyászat, 18-19-ig bőrgyógyászat. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécsi Iroda Pécs, Konzum Irodaház. Tel: 72- 212-277/17 m. Félfogadás naponta 11-13 óráig. Galenus Egészségügyi és Szociális Gondozó Bt. Betegápolás, gondozás, szociális ellátás, rendezvények egészség- ügyi biztosítása, betegszállítás, Pécs, Búza tér 2. Tel: 327-115, ügyelet: 410-376. Ma jeligés AIDS tanácsadás és szűrés ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. em. 5. 17-20 óráig. Tel: 413-303. Véradás hétfőtől péntekig fél 8-tól 15 óráig. Pécs, Dischka Gy. u. 7. f 4 * 1