Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)

1995-07-10 / 186. szám

8 Dünántúli Napló Az Olvasó Véleménye 1995. július 10., hétfő Válaszol az illetékes Észrevétel a LAKTÁSZ titkára soraira Június 26-án „Lesz-e július­ban melegvíz?” címmel kö­zölt az Uj DN cikket Ko- vácsné dr. Szomják Mária tollából, aki a Lakásszövetke­zetek Baranya Megyei Szö­vetségének titkára. Megjegyezzük, hogy az Ön- kormányzatnak még a címbeli kérdést korábban nem tette fel, csak most a nevezett cikkben. Tehát az .. újra felteszem a kérdést. .nem vonatkozik az Önkormányzatra. Ezt megelőző nézeteltérésü­ket a Pécsi Távfűtő Kft.-vei va­lóban leírta a Polgármester Úr­nak és nekem is a LAKTÁSZ elnöke, természetesen a La­kásszövetkezetek Baranyai Szövetségének szemszögéből. Az érdekelt kft. szakmai véle­ményét a LAKTÁSZ által fel­vetett problémákra már meg­kaptuk, azonban a Közüzemi Rt.-től még nem. Július végéig az összes érde­kelt bevonásával egyeztető tár­gyalást hívunk össze a problé­mák tisztázására és a lakosság korrekt tájékoztatása érdeké­ben. Addig is idézünk dr. Her- nády Alajos ügyvezető igaz­gató hozzánk írt leveléből: „Soha senki nem mondta, hogy nem lesz melegvíz szolgáltatás júliusban. ” Papp Béla alpolgármester Egyoldalú szerződésbontás Ki téríti meg a kárunkat? Rokkant vagyok, nehezen élünk, ezért nagy segítséget jelentett családunknak az ön- kormányzattól bérelt kertünk, amelyben igyekeztünk meg­termelni a télire valót. Na­gyon örültünk amikor idén januárban határozatot kap­tunk arról, hogy öt évig bérel­hetjük a kis területet. Ä tavasz beköszöntével el is kezdtük a kerti munkákat. Áprilisban azonban felszólí­tás érkezett a Közüzemi Rt.- től, miszerint három napon belül jelenjünk meg a hivatal­ban, különben a bérleti szer­ződésünket felbontják. Be­mentünk és megtudtuk, az rt. mint tulajdonos, háromszoro­sára emelte a bérleti díjat, amelyet be is fizettetett ve­lünk a szerződés határidejét viszont ez év október 31-re kurtította. Időközben megkezdődött a környéken a közművesítés, és június 24-én a férjem meg­döbbenéssel tapasztalta, hogy a kertünk megközelíthetet- lenné vált a földmunkák kö­vetkeztében. Ráadásul vandál módon, teljesen letarolták a kertünket. Nem tudjuk, ki vitte el a terményeinket, ame­lyekért megdolgoztunk. A ká­runk jelentős. A bérleti jog még nem járt le, szerintünk oda senki be nem teheti a lá­bát. A Közüzemi Rt. több veze­tőjével és munkatársával is beszéltünk, segíteni azonban senki sem tudott. Nem értjük, hogy csak úgy, egyoldalúan, mindenféle kár­térítés nélkül meg lehet vál­toztatni egy szerződést? Vass Lajosné Pécs, Csikor u. 21. Ha nem jó a vízóra... A májusi vízóra leolvasás után 351 köbméter után kérték a dí­jat a vízmű szakemberei, akik először csőtörésre gyanakodtak, nyomát azonban nem találták - panaszolta elkeseredetten egy ócsárdi olvasónk. Ez a kiugróan magas fogyasztás szerinte az óra hibájából történt, és sokallja azt a összeget, amelyet neki kell fizetnie a hitelesítésért. Degré András, a Baranya Me­gyei Vízmű Kft. főmérnöke a panasszal kapcsolatban a kö­vetkező tájékoztatást adta szer­kesztőségünknek: A vízórák hi­telesítése négy évre szól, s ha közben viták merülnek fel, ak­kor egy független szervezet, az Országos Mérésügyi Hivatal munkatársai végzik el a vízóra hitelesítését. Sajnos, a felme­rülő költségeket a fogyasztónak kell megelőlegeznie. Ha az óra rossznak bizonyul, az ügyfél visszakapja a letett összeget, ha nem elveszíti. Vágvölgyi Istvántól, a Me­gyei Vízmű Kft. Siklósi Üzem- igazgatóságának vezetőjétől a befizetendő összeget is megtud­tuk. Olvasónknak 7 016 forin­tot kell befizetnie, ha bizonyí­tani akarja az igazát. (Ez még mindig kisebb summa, mint a kért, közel 24 ezer forint. Nem teljesen világos viszont, miért csak az ügyfélnek kell meghite­leznie a költségeket?) Jogi tanácsadó H. L. pécsi olvasónk az előszerződés iránt érdeklődik. Polgári Törvénykönyvünk 208. §-ában meghatározottak sze­rint a felek megállapodhatnak abban, hogy későbbi időpont­ban egymással szerződést kötnek (előszerződés). Az előszer­ződést a szerződésre előírt alakban kell megkötni. Az előszer­ződés alapján a felek kötelesek a szerződést megkötni. A szerződés megkötésének elmaradása esetén a bíróság bármelyik fél kérelmére a szerződést létrehozhatja és tartal­mát megállapíthafja. A bíróság a szerződést akkor is létrehoz­hatja, ha az előszerződés a szerződés lényeges kérdéseiben való megállapodást nem tartalmazza, feltéve, hogy a nemzet- gazdaság és a felek érdekeinek figyelembevételével, a felek tárgyalásai, korábbi szerződései és az eset összes körülményei alapján a szerződés tartalma meghatározható. Á bíróság a szerződést kivételesen az előszerződésben megállapított feltételek módosításával is létrehozhatja, ha ezt nemzetgazdasági érdek, vagy a felek különös méltányolást érdemlő érdeke indokolja. A szerződés megkötését bármelyik fél megtagadhatja, ha bizonyítja, hogy az előszerződés létre­jötte után beállott körülmény folytán a szerződés teljesítésére sem képes, illetőleg a szerződés megkötése nemzetgazdasági érdeket sértene, vagy ha e körülmény alapján a szerződés megkötése után elállásnak, vagy felmondásnak lehetne helye. Jogszabály előszerződés kötését kötelezővé teheti. S. Á. Cigány játszóház működik Pécsett, az 1. sz. Frankel L. úti bölcsődében, ahol juniálist rendeztünk a gyereknek és szüleiknek. Segítőink voltak: Flekken Kft., Escimo Service, Imre Sándorné, Schmidtné Pálmai Ibolya, Soponyai Zsuzsa vállalkozók, Coca-Cola Amatil Kft., Baranyatej Rt., Com Trans Bt., Szukits és Soós Bt., Reménypusztai Tsz, Zöldért, Bólyi Ap­róhús Kft., Mixtrade, Fülöp Gyula bűvész, a Gandhi Gimnázium tanulói, Aranyhordó - Bor- bás Nándor, Bagoly-diszkont, Vöröskereszt Városi Szervezete, Egyházmegyei Hatóság, Já- téknagyker - Cserkút, József Attila M. H., Sauker Bt. Csonka Anna programfelelős, Szab'óné.Németh Ágnes bölcsődevezető Macskák a belvárosban Többen telefonáltak szerkesz­tőségünkbe, felháborodásuknak adva hangot, hogy a pécsi Ipa­rosház mögötti területen és környékén újra tucatnyi, gaz­dátlan macska jelent meg. Az ott lakók - mivel egy-két állat elhullott - fertőzéstől tartanak, s az illetékesek segítségét kérik. Hadifoglyok találkozója A Nyugati Hadifoglyok Egye­sülete szervezésében ezúttal is Debrecenben rendezik meg au­gusztus 22-24. között a Nyu­gati Hadifoglyok Nemzetközi Találkozóját, melyre várják a jelentkezőket. A távolról érke­zőknek kollégiumi szállást és jutányos áron étkezést biztosít a rendezőség. Jelentkezni lehet július 15-ig: Köves L. Imre. Pécs, Athinay u. 6/b. Telefon: 329-747. Az oldalt összeállította: Dr. Dunai Imréné BENEFOIM CLASS ULTRA MOTOROLA ASSOCIATE MAXON CARRYPHONE Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk NMT mobiltelefonról a 03-as ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon készséggel áll rendelkezésére. WESTEL IRODA: PÉCS, 7621 RÁKÓCZI U. 19, TEL: (06 72) 225-111. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-900 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT KUNICS GÁBOR TEL: (06 60) 327-930. RÉTHY ISTVÁN TEL: (06 60) 327-920 Akció a Westel Rádiótelefon Kft. iro­dáiban! Június 26-tól július 7-ig há­rom, óriási teljesítményű (15 Wattos) mobiltelefont törpe áron vásárolhat meg. Az árengedmény mindhárom készülék esetében 30.000 Ft+áfa! És ez még nem minden! Folytatódik a Westel óriási sikerű kamatmenteshitel-akciója, amely­nek keretében 30%-os, törpe kezdő- részlettel vásárolhat mobiltelefont. Sőt, a hitelakció a három törpe árú készülékre is vonatkozik! Hát nem óriási? Mozgásba

Next

/
Oldalképek
Tartalom