Új Dunántúli Napló, 1995. június (6. évfolyam, 148-176. szám)

1995-06-08 / 154. szám

2 Dünántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1995. június 8., csütörtök Gyanús csomagot kapott Ausztriából Tőkés László. Az RMDSZ tiszteletbeli elnökének címzett Malraux-kötet egyik fe­jezeténél a lapok közé vájt üregbe helyeztek el egy „bomb” feliratú szerkezetet, amelyből piros, sárga és kék drótok tekerőztek ki. Hasonló küldeményt kapott már Markó Béla, az RMDSZ elnöke is - a csomagról mindkét alkalommal kiderült, hogy nem több rossz­ízű fenyegetésnél. A piaci ár harmadáért bérel immár öt éve egy hatalmas, majdnem kétszáz négyzetméte­res lakást Párizs egyik legelő­kelőbb negyedében Alain Juppé francia miniszterelnök. Az általában igen jól értesült francia szatirikus hetilap, a Le Canard Enchainé legfrissebb száma szerint a lakás egy XVII. századi kis palotában található. Földrengés rázta meg ked­den a Fülöp-szigeteket, szerdán hajnalban pedig tizenhét gyenge földlökést észleltek Ja­pánban is. Károkról, illetve ál­dozatokról nem érkezett hír. Rosszul lett a kanadai Toron­tóban egy igehirdetésen Billy Graham amerikai baptista lel­kész. A világszerte ismert pré­dikátort kedden kórházba szál­lították, sajtótitkára szerint azonban egészségi állapota jó. Összeverekedtek a kihívott római rendőrökkel a pápa ki­menőt kapott testőrei. A hét svájci gárdista túl hangosan ünnepelte, hogy kedvenceik nyerték a svájci labdarúgó-baj­nokságot. Öt testőrnek sikerült elmenekülnie, bejutottak a Va­tikán falai mögé, de két társukat elkapták - ők felelnek a rend­őrök bántalmazásáért. Három halálos áldozatot és öt súlyos sérültet követelt Ku­bában az idei trópusi cikloni évszak kezdetét jelző első hur­rikán, amely az elmúlt napok­ban a szigetország nyugati ré­szén okozott heves esőzéseket. Több ezer zsidó telepes tün­tetett az Izrael által megszállt Golán-fennsíkon a stratégiai fontosságú magaslatok Szíriá­nak történő visszaadása ellen. A Golanon mintegy 12 ezer iz­raeli telepes él 15 ezer arab drúz mellett. Ismeretlen tettesek meg­gyilkoltak egy francia házas­párt szerda reggel Algírban. Ezzel a kettős gyilkossággal 84-re emelkedett az elmúlt két évben Algériában megölt kül­földiek száma. Határozott választ ad Új-Zé- land, ha Franciaország felújítja a kísérleti atomrobbantásokat - jelentette ki Jim Bolger minisz­terelnök. VILLAMOSSÁGI SZAKÜZLET U M Pécs, Tüskésréti u. 2. Telefon: 314-705/16,326-173/16,332-808/16,332-636/16HMI ELEKTRO A nagy sikerű ELEKTRO UNO majális folytatódik. Most kezdődik az ELEKTRO UNO juniális Júniusi akcióink: ■ 30.000 Ft feletti készpénzes vásárlás esetén:- viszonteladóknak 8 % • törzsvásárlóknak 5 %- építkezőknek 3 % a kedvezmény értéke. + A PÉCSI IPARI VÁSÁR ideje alatt minden termékünkből 5 % kedvezményt biztosítunk, keresse az ELEKTRO UNO szaküzletét, a vásári standot. + Ha június 15-ig VARILUX kapcsolőkat vásárol üzletünkben és a szerencse is Önhoz pártol, PÁRIZSBA repítjük. + Építkezőktől visszavásároljuk, illetve becseréljük megmaradt, új villanyszerelési anyagaikat. Várjuk Önt szaküzletünkben, győződjön meg Ön is áruválasztékunkról, kedvező árainkról. Ne feledje: ,Dél-Dunántúl legnagyobb áruválasztéka, legkedvezőbb árai’ ,20 éve a vásárlók szolgálatában" Washington tettekkel támogat Horn szerint lendületet vehet az amerikai befektetési hullám Horn Gyula megítélése szerint az Egyesült Államok komo­lyan foglalkozik a közép-európai térség problémáival, és nem csak szavakban. A magyar kormányfő úgy látja, hogy az amerikai befektetők a stratégiai ágazatok és a nagy cégek iránt érdeklődnek elsősorban. Az amerikai látogatáson tar­tózkodó magyar miniszterel­nök kedden este újságírók előtt értékelte a tárgyalásain szerzett benyomásokat. A kormányfő a Magyaror­szágnak nyújtandó amerikai támogatás példájaként emlí­tette, hogy Ronald Brown ke­reskedelmi miniszter meg­ígérte, hogy közbenjár a nyá­ron lejáró kedvezményes vámelbánás (GSP) meghosz- szabbításáért; tekintélyes poli­tikusok hajlandóak támogatni az amerikai-magyar fejlesztési alapot és kiálltak a magyar OECD-tagság mellett is. A beruházásokról szólva Horn Gyula megemlítette, hogy az amerikai tőke főkép­pen a stratégiai ágazatok és a nagy cégek - a Mol, a Matáv, a gázszolgáltatás - iránt érdek­lődik komolyan. Véleménye szerint nagy lendületet vehet egy újabb amerikai befektetési hullám. A miniszterelnök tárgyalá­sai alapján reális lehetőségnek tartotta, hogy a szükséges konzultációk után a NATO- bővítésre esetleg már 1997- ben sor kerülhet, bár erre még nem lát garanciát. Bokros Lajos bankelnök­ként kapott 16 millió forintos végkielégítéséről a kormányfő azt mondta: „Ha törvény és jog szerint ez járt neki, akkor nem hiszem, hogy etikátlan lenne”. Magyar akció a délszláv háború ellen Nehézfegyverek szerb kézen A boszniai szerbek szerdán több mint száz kéksisakost szabadon engedtek. Londoni értesülések szerint életben van a lelőtt vadászgép pilótája. Kozirjev, orosz külügymi­niszter, áldását adta az erőteljesebb nyugati fellépésre. A boszniai szerbek szerdán 108, korábban túszul ejtett ENSZ békefenntartó katonát engedtek szabadon, köztük ukránokat, franciákat, brite­ket és egy spanyol kéksisa­kost. Egyelőre nem ismeretes, hogy kapott-e valamilyen ígéretet Radovan Karadzsics, a boszniai szerbek vezetője a túszok elengedéséért cserébe. A legújabb szabadulások után még 148 békefenntartó van a boszniai szerbek fogságában. Jaszusi Akasi, az ENSZ-főtit- kár különmegbízottja „döntő szerepet” tulajdonított Szlobo- dan Milosevics szerb elnöknek abban, hogy újabb kéksisako­sok nyerhették vissza szabad­ságukat. Londoni értesülések szerint él az az amerikai pilóta, aki­nek F-16 típusú harci repülő­gépét nemrégiben lőtték le Bosznia szerbek ellenőrizte térségei felett. Minderről állí­tólag Milosevics államfő biz­tosította Belgrádban Lord Owent, az Európai Unió nevé­ben közvetítő brit diplomatát. Londonban eközben vál­tozatlanul tartják magukat azok az eddig nem cáfolt hí­rek, amelyek szerint a brit hadvezetés önálló akcióval készül rést ütni a bosnyák fővárost fojtogató szerb ost­romgyűrűn. A Londonban tartózkodó orosz külügymi­niszter vonakodva és közve­tett módon ugyan, de áldását adta az erőteljes nyugati fel­lépésre. Közben a boszniai szerbek - a Biztonsági Tanácsnak a nehézfegyverekre vonatkozó tilalma ellenére - egy harc­kocsit és egy 100 milliméte­res kaliberű ágyút vittek el a Szarajevó környéki, ENSZ- ellenőrzés alatt álló fegyver­raktárakból. A Tégy a gyűlölet ellen el­nevezésű magyar civil mozga­lom háborúellenes akciót hir­detett. A szervezet mindenkit arra szólít föl, hogy küldjön egy levelet „a háború felelő­sének” a budapesti jugoszláv nagykövetségén keresztül. Rólunk írták Zűrök a NATO-bővítés körül A látszólag egybehangzó beje­lentések mögött bábeli zűrzavar van a NATO keleti kiterjeszté­séről - írja tények és nyilatko­zatok összevetése alapján a Fo­cus című tekintélyes német hírmagazin. Az egymástól el­térő érdekek szövevénye immár nemzetközileg is alig áttekint­hető. Helmut Kohl kancellár nem akarja becsapni úri barátját, Bo­risz Jelcint, miközben az orosz elnök a közelgő választások előtt a nacionalista versenytár­saktól fél. Bili Clinton is azt szeretné, ha újraválasztanák, ezért tekintettel kell lennie a demokrata fellegvárak len­gyel vagy magyar származású választóira, azaz 1997 előtt nem hozhat érdemi döntése­ket. A republikánusok ugyan­csak sürgetik a gyors kiter­jesztést, hogy biztosítsák az amerikai befolyást Európá­ban, ugyanakkor bírálják a várható költségeket. A franci­áknak és a briteknek viszont, hasonlóan a dél-európaiak­hoz, nem sok érdekük fűződik ahhoz, hogy további terheket vállaljanak magukra a keleti tagjelöltek miatt - szögezi le a lap. Az elemzés felhívja a fi­gyelmet arra, hogy a NATO jelenlegi 16 tagországának parlamentjei egyenként sza­vaznak az új belépésekről. A döntéssel kapcsolatos várható vitákat pedig valószínűleg még a legoptimistábbak sem tudják majd megfékezni. Richard C. Holbrooke, az amerikai külügyminisztérium Európa-szakértője, egykori bonni nagykövet, a bővítés egyik élharcosa az időre ját­szik: úgy gondolja, hogy a do­log lényegét még nem minde­nütt értik igazán. „A kibővítési folyamatot elindítjuk - mondja - és levezényeljük.” Különleges biztonsági rendszabályok Vilmos herceget figyelik A brit trónörökös fiára, a ti­zenkét éves Vilmos hercegre úgy vigyáznak a biztonsá­giak, mint a szemük fé­nyére. A gyerek szeptembertől Etonban folytatja tanulmá­nyait, ám már most megkezd­ték felkészítését egy új őrző­szerkezet viselésére. Londonban jó ideje talál­gatják, hogy a papa - Károly herceg - esetleg lemond fia javára a trónról. Lehet, hogy a különleges személyi védelem is ezzel függ össze? Nehéz lenne persze úgy vigyázni Vilmosra, mint eddig, azaz nem volna szerencsés, ha minden tanórán ott ülnének a biztonságiak is. Ezért olyan elektronikus szerkezetet visel a fiú, amely állandó kapcsolatban áll a kö­zelben tartózkodó biztonsági emberekkel, s azonnal jelez minden rendellenességet. Ezt általában veszélyes el­ítéltek megfigyelésére is használják, habár a kisherceg esetében aligha erről van szó. A bretonok bírálják a borúlátó időjósokat Csal a párizsi meteorológia A bretonok, a nyugat-fran­ciaországi tengerpart, vagyis Bretagne nyelvükre és szoká­saikra büszke lakosai vadul szidják a vidékükre vonat­kozó állami meteorológiai előrejelzéseket: „Rosszabb­nak tüntetik fel az időjárást, mint amilyen. Nálunk nem is esik annyi eső, mint ahogyan azt Párizsban állítják!” A bretonok és a párizsi meteo­rológusok vitája nem mai ke­letű. Elsősorban a dél-bre- tagne-i Morbihan megyében fordult már elő nem egy eset­ben, hogy hét ágra sütött a nap, miközben a meteorológusok esőről beszéltek. Ez a szállo­datulajdonosokat is felbőszíti, mert az esővel kapcsolatos előrejelzések sok vendéget visszatartanak a bretagne-i nyaralástól. A bretonok tavaly éppen ezért hajszálpontos feljegyzé­seket készítettek arról, hogy mi­lyen időt jósolt Párizs és milyen lett az idő valójában. A most közzétett eredmény lesújtó: az előrejelzések közel fele téves­nek bizonyult! A prognózisok 41 százaléka pesszimistább volt, mint a valóság, ezzel szemben mindössze 2 százalé­kot tett ki, amikor a szakembe­rek kellemesebb időt jósoltak annál, mint ami bekövetkezett. Az állami Meteo-France in­tézet oly mértékben kénytelen komolyan venni a breton pana­szokat, hogy mostantól a hely­színen, a legmodernebb készü­lékekkel ellenőrzik, a breton időjárás valóban kellemesebb-e az előrejelzettnél. A bretonok ugyanis - a sér­tett kisebbségek jogán - azzal fenyegetőznek, hogy a nemzet- gyűléstől, sőt ha kell, az új köz- társasági elnöktől követelnek vizsgálatot az „elfogult meteo­rológusok” ellen. PÄSTA BÁNK Német érdekelte^ németül beszélő, számítógépes ismeretekkel rendelkező titkárnőt napi 4 órás elfoglaltsággal. Jelentkezéseket a következő címre kérünk 7601 Pécs, Pf.: 456. VIHETI OOOO ...és akár 20.000 Ft-ot megtakaríthat! Június 6. és 24. között Ön már 30% előleggel elviheti új Westel 450 MHz-es mobiltelefonját. A fennmaradó összeget pedig kamatmentesen, 12 hónap alatt törlesztheti, kezelési költség nélkül* Az akció minden új Westel 450-es készülékre érvényes. További információért forduljon a Westel Rádiótelefon Kft. irodáihoz vagy hívja területi képviselőinket! *Ez az ajánlat az egyszeri belépési díjra és a tartozékokra nem vonatkozik, és csak az új belépők vehetik igénybe! Mozgásban az üzlet Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk NMT mobiltelefonról a 03-as ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon készséggel áll rendelkezésére. WESTEL IRODA: PÉCS, 7621 RÁKÓCZI U. 19.. TEL: (06 72) 225-111, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-900 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: KUNICS GÁBOR TEL.: (06 60) 327-930, RÉTHY ISTVÁN TEL.: (06 60) 327-920 WESTEL FORGALMAZÓ: MOHÁCS, SZÉKI BT., 7700 SZABADSÁG U. 36.. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 360-625 (ííf))))))!) WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT

Next

/
Oldalképek
Tartalom