Új Dunántúli Napló, 1995. június (6. évfolyam, 148-176. szám)

1995-06-26 / 172. szám

1995. június 26., hétfő Társadalom Dunántúli Napló 9 Űj szervezeti rendben a megyei közgyűlés hivatala Osztályok helyett irodák A tisztségviselők hétfői napokon tartanak ügyfélfogadást Az év második felének kezdeté­től megváltozott szervezeti rendben dolgozik Baranya Me­gye Közgyűlésének Hivatala - hozott határozatot a minap a megyei képviselőtestület. Ami nem változik, az adminisztráció továbbra is segíti - az elvárások szerint a korábbinál jobban - a megyei testületek, a közgyűlés, a bizottságok munkáját, s részt vesz a döntések szakmai előké­szítésében, a végrehajtás szer­vezésében, ellenőrzésében. A főbb feladatok között kiemelt hangsúlyt kapnak a térségi fej­lesztésekkel kapcsolatos kérdé­sek. Az elmúlt ciklusban két osz­tályos rendben végezte munká­ját a hivatal: ez a modell átme­neti állapotra készült, az akkori bizonytalan hatásköri feladatok miatt. Az átalakítás már koráb­ban indokolt lett volna - a bá­rányain kívül az országban egyetlen hasonló hivatal sem dolgozott ilyen felállásban ám erre nem került sor. Most viszont nem lehetett tovább el­odázni a változást. Lényege, hogy tagoltabb szervezet jön létre, amelynek révén jobban szervezhető a munka, ponto­sabban meghatározható a fele­lősség, s következetesebb a végrehajtás számonkérése. A hivatal tulajdonképpen öt iro­dával működik majd, ezek a tisztségviselői, az önkormány­zati, a pénzügyi, a területfej­lesztési és humánpolitikai. A tisztségviselői iroda létre­hozását a jogszabályváltozás, a testület, a frakciók igényeinek kiszolgálása, a megyei közgyű­lés elnökének hatáskörébe tar­tozó döntések előkészítésének koordinálása indokolta. Az ön- kormányzat hazai és nemzet­közi kapcsolatainak szervezése, a közgyűlési tagokkal, or­szággyűlési képviselőkkel, a pártok megyei szervezeteivel, egyéb szervekkel, a megyei in­tézményekkel, gazdálkodó egységekkel való kapcsolattar­tás az irodán keresztül elnöki irányítással valósul meg. Az önkormányzati iroda látja el a „hagyományos” önkor­mányzati tevékenység szerve­zésével, a tisztségviselők, a fő­jegyző munkájának segítségé­vel, a jogi munkával kapcsola­tos feladatokat. Ezen belül a közgyűlés, a bizottságok, a képviselőcsoportok technikai kiszolgálását, a testületi dönté­sek figyelemmel kísérését, az általános és időközi választások megtartását. A pénzügyi iroda az önkor­mányzat költségvetési gazdál­kodásával kapcsolatos teendő­ket látja el, ezen belül költség- vetési, gazdálkodási, vagyoni, finanszírozási, pénzügyi infor­matikai, számviteli feladatokat, valamint intézményi pénzügyi ellenőrzéseket végez. A területfejlesztési iroda a megyei önkormányzat vállal­kozásaival, vállalatfelügyelet­tel, térségi, idegenforgalmi, környezetvédelmi feladatokkal foglalkozik, s előkészíti a me­gyei hatáskörbe tartozó foglal­kozáspolitikai döntéseket. A humánpolitikai iroda fel­adata lesz az oktatási, sport, kulturális, nemzeti és etnikai kisebbségi, valamint az egész­ségügyi, szociálpolitikai, a gyermek- és ifjúságvédelem­mel kapcsolatos teendők ellá­tása. A közgyűlés vezető tisztség- viselői, így Wemer József a közgyűlés elnöke minden hó­nap első hétfőjén, dr. Hargitai János alelnök minden hónap második hétfőjén, dr. Kurucsai Csaba alelnök minden hónap harmadik hétfőjén, a hivatal vezetője dr. Győrpál Elemér megyei főjegyző minden hónap negyedik hétfőjén tart ügyfél- fogadást. Amennyiben a megje­lölt napokon a közgyűlés ülése­zik, ügyfélfogadásra a követ­kező munkanapon kerül sor. Az ügyfélfogadás rendje: hétfőnként 8-12 óra, szerdán­ként 12-16 óra között. R. N. Benépesül az ódon pári plébánia Egyhetes nyári tanfolyamok Iskolásoknak tartanak nyári tanfolyamokat az átalakított, kibővített pári plébánián. Pári Tamási mellett fekszik, rendkivül szép vidéken. A létesítményt egy alapít­vány működteti, amelyet a Magyarországi Katolikus Németek Szervezete, a Szt. Gellért Művek hozott létre az NSZK belügyminisztéri­umának támogatásával. Szombaton avatta fel Mayer Mihály megyéspüspök. Az ünnepségen részt vett Klaus Reiff a budapesti Német Nagykövetség kulturális at­taséja. Az egyhetes tanfolyamok az iskolán kívüli kulturális és erkölcsi nevelést szolgálják. Minden héten más falu húsz gyermeke jön el. Az intéz­mény természetesen bentla­kásos. A tanulókat elkíséri hittanáruk és egy német tanár. Az előadások kétnyelvűek, minden magyarul és németül hangzik el. A nap szentmisével kezdő­dik, ahol megismerik, éneklik a magyarországi német mise­énekeket. Minden csoport már eleve egy két-három ol­dalas ismertetővel érkezik, amelyben falujuk történetét, életét írják le. Természetesen lesznek kirándulások is a gyu- laji vadrezervátumba, Ti­hanyba és Pécsre, s lehet strandolni. A tanfolyam gazdája egy kuratórium, amelynek elnöke dr. Keller József dombóvári orvos. Az előadásokat is ők tartják, az egynapos lelkigya­korlatot mindig az adott falu plébánosa vezeti. Az idei nyár már foglalt: pári, villányi, mecsekná- dasdi, mágocsi, szakadáti fiatalok népesítik be az ódon, de szépen berendezett plébániát. Öt kérdés a családi pótlékról A jövőben az egy- és kétgyermekes családokban a gyerekek száma után nem jár automatikusan, alanyi jogon a családi pót­lék. Az ilyen családokban a szülőknek igénybejelentést kell tenniük, amelyből egy főre jutó átlagos jövedelmük és ingatlan, illetve gépkocsitulajdonuk értéke szerint döntik el az illetéke­sek, hogy a kérelem megfelel-e a törvényben előírt szempon­toknak. Magyarán: jár-e nekik továbbra is a családi pótlék. Hogyan kell az igényt bejelen­teni és mi a teendő különleges esetekben? - erre kaptunk vá­laszt dr. Pankucsi Mártától, a Népjóléti Minisztérium szóvi­vőjétől.- Talán nem hiábavaló, ha előzetesen tisztázzuk: a családi pótlékra kik jogosultak és hol juthatnak hozzá az igényléshez szükséges űrlaphoz?- A családi pótlékot azok­nak kell igényelniük, akiknek egy vagy két gyermekük van, nincs 2 millió forintot megha­ladó értékű gépkocsi, vagy 10 millió forintnál értékesebb in­gatlan a birtokukban. Mind­emellett az egy főre jutó nettó havi jövedelem nem haladhatja meg náluk a 17 ezer forintot. Ahol három vagy több gyermek van, ott igénybejelentés nélkül is megkapják a családi pótlékot a jövedelem, illetve a vagyon nagyságától függetlenül. Az igénybejelentéshez szükséges nyomtatványt a munkavi­szonyban állók a munkahelyü­kön kapják meg, a nyugdíja­soknak névre szólóan kiküldik, egyébként pedig minden tele­pülés önkormányzatánál és a családi pótlékot folyósító szer­veknél lehet hozzájutni.- Az űrlap adatait szükséges- e valahol igazoltatni, vagy ele­gendőek az igénylő saját állítá­sai?-Az igényléshez szükséges nyilatkozatot nem kell igazol­tatni, de az egyik példányt meg kell őrizni 5 évig, ugyanis az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal ellenőrizheti a nyilat­kozatban foglaltak valódiságát. Az igénylőlapot 2 példányban kell kitölteni, az egyik példányt a családi pótlékot folyósító szervhez kell elküldeni. (Határ­idő: július 15.) A munkavi­szonyban állók munkahelyükön nyújthatják be az igénylést.-A nettó kereset megállapí­tása az 1994. évi adó-bevallá­son alapul. Mit tegyen, akinek az idei keresete lényegesen el­tér a tavalyitól? Ha túllépné a határt, annak ellenére jár neki idén a családi pótlék (az egyéb feltételek megléte esetén)? És a vélhetően gyakoribb esetben: amikor jövedelme a tavalyi és egyben a megállapított határ alá esett az idén? Ekkor is csak 1996-tól veszik figyelembe új helyzetét?- Az alapszabály az, hogy az előző évi jövedelmi viszonyo­kat kell figyelembe venni a csa­ládi pótlékra jogosultság meg­állapításánál. Ám ha a család jövedelme jelentősen csökken, fél év eltelte után lehet kérni módosítást és ekkor az előző 6 hónap jövedelmi viszonyai alapján lehetőség nyílik a csa­ládi pótlékra való jogosultság újbóli megállapítására.- Ha a gyermekek számában következik be évközben válto­zás: akár újabb születés, akár tragédia folytán - van-e mód az azonnali korrekcióra? Van-e az igénylőnek a jogosultság felté­teleinek évközbeni változását il­letően bejelentési kötelezett­sége?- Ha gyermek születik a csa­ládban, akkor a gyermekek lét­számában bekövetkezett válto­zásának megfelelően családi pótlékra jogosult a család. Ezt be kell jelenteni a családi pót­lékot folyósító szervnél. Ha va­lamelyik gyermek eléri azt a korhatárt, amikor már nem jár utána családi pótlék, őt to­vábbra is figyelembe lehet venni úgy, hogy a még családi pótlékra jogosult testvére, ill. testvérei után a tényleges gyermekszámnak megfelelően jár pótlék. Például: kétgyerme­kes családban az egyik gyer­mek már felnőtt, a másik után a 2 gyermekesekre megállapított 1 főre jutó családi pótlék jár és nem az 1 gyermekes családokra vonatkozó szabály a mérvadó.- Azokban a családokban, ahol a szülők már nem élnek együtt, de nem is váltak még el, hogyan számítandó a jövede­lem? (Arra az esetre gondo­lunk, amikor egymás jövedelmi adatait sem ismerik.)- A gyermekét tartósan egyedül nevelő szülő a családi pótlék számítása szempontjából azonos elbírálás alá esik akár hivatalosan elvált, akár nem. Sőt, gyermekét egyedül neve­lőnek számít az a szülő is, aki­nek férje sorkatonai szolgálatát tölti, akinek házastársa közép­vagy felsőfokú oktatási intéz­mény nappali tagozatán tanul és kereső tevékenysége nincs, akinek házastársa nyugdíjas vagy tartósan beteg, illetve aki­nek házastársa előzetes letar­tóztatásban van vagy szabad­ságvesztés büntetését tölti. S. J. TÖRPE AR Akció a Westel Rádiótelefon Kft. iro­dáiban! Június 26-tól július 7-ig há­rom, óriási teljesítményű (15 Wattos) mobiltelefont törpe áron vásárolhat meg. Az árengedmény mindhárom készülék esetében 30.000 Ft+áfa! BENEFON CLASS ULTRA MOTOROLA ASSOCIATE MAXON CARRYPHONE Es ez még nem minden! Folytatódik a Westel óriási sikerű kamatmenteshitel-akciója, amely­nek keretében 30%-os, törpe kezdő- részlettel vásárolhat mobiltelefont. Sőt, a hitelakció a három törpe árú készülékre is vonatkozik! Hát nem óriási? ESmUENY ron / M 9 Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk NMT mobiltelefonról a 03-as ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon készséggel áll rendelkezésére. WESTEL IRODA: PÉCS. 7621 RÁKÓCZI U. 19., TEL.: (06 72) 225-111, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-900 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: KUNICS GÁBOR TEL: (06 60) 327-930, RÉTHY ISTVÁN TEL: (06 60) 327-920 (»))})) I WESTEL RÁDIÓTELEFON kft

Next

/
Oldalképek
Tartalom