Új Dunántúli Napló, 1995. június (6. évfolyam, 148-176. szám)
1995-06-23 / 169. szám
1995. június 23., péntek Hazai Körkép Dhnántuli Napló 5 Prostik, enyelgő öregurak, erős fiúk és társaik Nyári kalandok - rendőri szemmel Az utóbbi tíz évben a felnőttkori bűnözés 50, a fiatalkorúak bűnözése 90 százalékkel emelkedett. A tapasztalatok szerint a tizenéves fiúk-lányok számára elsősorban a nyár, a vakáció időszaka veszélyes: a szülői felügyelet nélküli tinik könnyen keveredhetnek rossz társaságba és olyan kalandokba, amelyekért nagy árat kell fizetniük.- Nem elriasztani akarjuk a fiatalokat a nyár örömeitől, hanem rányitni szemüket a veszélyeire is - mondja Harman Béla, a BRFK ifjúságvédelmi osztályvezetője. - Sokéves tapasztalat, hogy ebben az időszakban a közlekedési baleseteknek leggyakrabban az országjárásra, biciklitúrára induló kamaszok az áldozatai. A rendőrök óvatosságra intenek: gondolják meg, hogyan mennek haza a diszkóból, kinek a kocsijával utaznak, mert nyáron szinte törvényszerűen megnő a diszkóbalesetek száma is. A virtuskodás a vizeken is balesetveszélyes. Gyenge úszástudással, komoly gyakorlat nélkül hamar áldozattá válhatnak a fürdőzők, vagy akár a jetskyn száguldozok maguk is. Sok fiatalnak nagy kaland belekóstolni a nomád életbe. Tudni kell azonban, hogy az üdülőhelyek környékén csapatokban portyáznak az „erős fiúk”, akik gyanútlan kortársaiktól elszednek minden értékes holmit. A játéktermek környékén az úgynevezett lej mólók fenyegetéssel vagy ököllel bírják „adakozásra” a serdülőket.- A szülők is legyenek résen, ha gyerekük egyre több zsebpénzt kér, mert lehet, hogy „új barátai” esetleg rákapatták a kábítószeres cigarettára, az alkoholra. Ilyen előzmények után gyakran a rendőrségnek kell kiemelnie a csövesek közül vagy egy-egy szobáztató karmaiból a kiskorút. Megesett, hogy 16 éves vakációzó diáklányra kuplerájban, hasonló korú fiúra enyelgő öregúr lakásában találtak rá a rendőrök. Intő példa arra, hogy a vakáció nemcsak szép élményeket kínál. Takács Mariann Alattomosan veszélyes játékok FOTÓ: FEB/BODÓ GÁBOR Az SZDSZ korainak tartja az állásfoglalást Pált nem érte váratlanul a hír Július 3-tól új gyógyszerárak Fájdalmas fájdalomcsillapítók, nyugtalanító nyugtatok Mint már hírül adtuk, július 3-tól 850 gyógyszer ára megváltozik. A medicinák többsége drágul - a vény nélküliek körében 5-30 százalék között mozog az áremelkedés, számos készítményhez, elsősorban antibiotikumokhoz azonban az eddiginél olcsóbban juthatunk hozzá. Az illetékesek most készültek el az új árkalkulációkkal - ezek alapján ismertetjük a főbb árváltozásokat. Megszülettek az első reagálások az ipari és kereskedelmi miniszter felmentésének hírére., - Az energetikai privatizációról szóló kormányhatározattal nem értettem egyet - kommentálta lemondatását Pál László, aki csütörtökön a magyar-bajor üzleti találkozón tartott előadást. Elmondta: nem érte váratlanul a döntés, annál kevésbé sem, mert szinte minden héten szóba került távozása. Horn Gyulával egyébként abban állapodtak meg, hogy július 15-ével adja át az ipari és Az MSZOSZ a közelmúltban lezajlott harmadik kongresz- szusát követően alakította meg a Szövetségi Tanácsot. 50 tagszervezet 150 képviselője került a testületbe, azzal a fontos feladattal, hogy a rokon szakmák, foglalkozások érdekeit közelítsék egymáshoz. A Szövetségi Tanács tegnapi első ülését követő sajtótájékoztatón Nagy Sándor elnök elmondta: az MSZOSZ szeretne jó előre felkészülni az őszi parlamenti vitákra, a Bokros-féle csomagterv értékelésére, a költségvetés újratárgyalására. Ezért szükséges minél hatékonyabbá tenni az Érdekegyeztető Tanács munkáját. Állásfoglalásuk lényege a tanács működési alapelveinek újrafogalmazása. Ezt a társadalombiztosítási önkormányzati és az üzemi tanácsi Új változatban készült el a sokat vitatott oktatási dokumentum, a Nemzeti Alaptanterv. Az előző tervezetet a tárca illetékesei szétküldték az iskoláknak, hogy a pedagógusok mondjanak róla véleményt. A közoktatási tárca szakemberei a beérkezett észrevételek figyelembevételével állították össze a legújabb koncepciót. A szakmai megmérettetés Burkolatfelújítási munkák kezdődnek hétfőn az Ml-es és az M7-es autópálya közös, fővárosba vezető szakaszán, valamint az M7-esnek az Ml/M7es közös szakasz és az MO-ás körgyűrű közötti részén. A mintegy 137 millió forinkereskedelmi miniszteri tárca irányítását utódjának. Pető Iván, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke és frakcióvezetője kijelentette:-Az ipari és kereskedelmi miniszter posztja a koalíciós megállapodás alapján az MSZP-t illeti meg, ezért Pál László leváltását az SZDSZ tudomásul veszi. Ráadásul a miniszterelnök által megnevezett utódjelölt személyéről még az MSZP-n belül is egyeztetni kell, így korai, hogy már most véleményt mondjanak. választások eredményei teszik indokolttá. Az állásfoglalással egy időben az MSZOSZ Szövetségi Tanácsa felszólította az országos szakszervezeti szövetségeket, hogy javaslataikat írásban ismertessék. A napirendi pontok között szerepelt az az indítvány is, amely a biztosítási ön- kormányzatok területi felállítását szorgalmazza. A cél: az integráció, s a tényleges megállapodás a kormánnyal. Hiszen - vélekedett Nagy Sándor - most kell paktumot kötni, amikor rászorul az ország. A Bokros Lajos végkielégítésére vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy egyszer s mindenkorra szeretne véget vetni a polémiának, s a pénzügyminiszterrel kapcsolatosan akkor kíván legközelebb nyilatkozni, amikor a csomagtervét vitatja a parlament. egyik legfontosabb állomása még hátravan: az Alaptanterv átdolgozott tervezetéről véleményt mond az Oktatáspolitikai Tanács is. A testület előreláthatóan még július első hetében kialakítja álláspontját. Ha a módosított - és főbb elgondolásaiban az előző változattal megegyező - dokumentum a tanácstól zöld utat és a kormányzattól határozati megerősítést kap, az új tanévben életbe léphet a Nemzeti Alaptanterv. tos beruházás 11,2 kilométert érint és várhatóan hat hétig tart. A legkésőbb augusztus 10-éig befejezendő kivitelezés során a legrégebben épült szakasz olyan különleges burkolatot kap, amely több évtizedre biztosítja a zavartalan közlekedést. A 10 tablettás Algopyrin új ára 84 Ft (72 forint helyett), a 20 tablettásé 143 Ft (129 helyett). A Demalgon 74 Ft (eddig 62), a Quarelin 98 Ft (84) lesz. Az Andaxint az eddigi 95 helyett 122, a 20 tablettás Seduxent 62 helyett 72 forintért válthatjuk ki. A Valeriana (50 tabletta) 131 helyett 144 forint lesz. A fogamzásgátlók közül az Anteovin ára 235-ről 251 forintra, a Triregalé 312-ről 406 A szívélyes vendégvárás nálunk eddig nem nagyon alkalmazott „építészeti fogása”: a bolt, a büfé gyakorlatilag fal- tól-falig kitárt ajtókkal fogadja a betérőket. Ennyiből is már nyugodtan nevezhetjük a Pécsett, a Szabadság utca 26. szám alatt megnyílt új gyorsbüfét: a CSIRKE-FOGÓ-t. Színes, világos portálja valóban befogadja a jó falatokban bízó járókelőket, a csak egy gyors étkezésre számítókat. Nos, a CSIRKE-FOGÓ-ban nem csalatkoznak. Ám a bejárat kiképzése csak az egyik kuriozitása az ismert, kiváló vendéglátó-ipari szakember, Ancil Antal vezette étteremnek. A másik: ma Pécsett a CSIRKE-FOGÓ-n kívül nincs olyan gyorsbüféje a városnak, ahol csak a ma nagyon korszerű konyhai alapanyagnak tekintett baromfit kínálnának. Maradjunk akkor már egyedi tulajdonságainál: tisztán magyar a vállalkozás, nem utánozza a multinacionális hálózatokat, csakis a nálunk terforintra emelkedik. A szív- és érrendszeri betegségben szenvedők gyógyszerei közül a Colfarit véralvadásgátló 189 forint lesz 164 helyett. A Cordaflex - a magyar Corinfar - fogyasztói ára 227 forint (eddig 198), ebből a tb-támogatás 204 forint, tehát huszonhárom forintot kell majd fizetni érte. A Betaloc eddig 241 forintba került, új ára 271 forint lesz, de mivel a támogatás összege emelmészetesnek mondható alapanyagokat használnak, s ebbe nem csak a csirke tartozik, hanem a sokféle, friss saláta is. A belső építész, Keresztes Béla a tágasságra, a megnyugtató hangulatra ügyelt, s arra is például, hogy a büfé pultja felé szinte elvezetik a fényt adó neonok a vendégeket. Ott, a csillogó üvegű pultoknál pedig lehet válogatni, van miből: a választék bő, állandó jelleggel kínálnak 9-10 féle, gyorsan elfogyasztható baromfi- készítményt. Ancil Antal persze már jelzi: bővítenék a választékon, valamit, ami csak ebben a büfében megkapható íz és zamat, mindig lesz. Természetesen specialitása is van a CSIRKE-FOGÓ-nak: a gödöllői töltött csirkecomb. Májat, gombát, tojást egyaránt felhasználnak a töltelékhez. Ami sehol és soha nem mindegy: mennyiért lehet a CSIRKE-FOGÓ-ban étkezni? A hasonló célú - vagyis ahol arra fordítanak nagy figyelmet, hogy bárki, aki csak „pár kedik, a beteg továbbra is 24 forintért kapja. A támogatások részben vagy egészben követik az áremeléseket - igaz, akad példa a támogatás csökkentésére is -, ezért például a Nitromin retard az eddiginél 4 forinttal lesz drágább, a Renitec vérnyomáscsökkentő esetében azonban az emelkedés tetemesebb lesz: a 28 tablettás csomag 90 helyett 115 forintba kerül majd. A Corinfar fogyasztói ára változatlan marad, de a támogatás nő, így az eddigi 125 helyett 99 forint lesz. Néhány további árváltozás: Eunoctin 105 Ft (eddig 90), Meristin 158 Ft (143), No- Spa 156 Ft (135), Rubophen 69 Ft (54). képest lényegesen alacsonyabbak az árak. A nagyobb éttermekével össze sem lehet hasonlítani. Ha valaki igazán jól akar lakni - valamilyen sült-, vagy töltöttcsirkével, hozzá friss, többféle alapanyagból készült saláta, utána egy üdítő -, talán kétszáz forintot fizet. Ha a korszerű, egészséges táplálkozás a cél, akkor azt is tegyük hozzá: a CSIRKE- FOGÓ-ban nincs szeszesital, s jól látható a tábla: „Tilos a dohányzás!” Érdemes a büfé szolgáltatásai közül kiemelni: megrendelésre is dolgoznak. Azaz: valakinek hirtelenjében szüksége van egy vendégkör, egy bővebb létszámú tanácskozás, egy rendezvény részvevői számára gyors és könnyű ebédet adni: csak egy telefon, s adott időre elkészítik a megrendelt mennyiségű - példának okáért - grill-csirkét. A másik figyelmesség: gondolnak a diákságra is. Szeptembertől arra készülnek a CSIRKE-FOGÓ-ban, hogy kedvezőbb árakon kínáljanak a fiataloknak különféle szendvicseket. Leszögezhető: jó helyre „rakott fészket” a CSIRKEFOGÓ. A város egyik legforgalmasabb utcájában, ahol dolguk után siető emberek sokasága jár, ahol a környék munkahelyei déli ebédszünete eddig együtt járt egy gonddal: hol lehetne negyedóra alatt valamit enni? Nos, a CSIRKE- FOGÓ-ban. Reggel 7 órától délután 6-ig, szombaton 7-től 14 óráig tart nyitva. Faltól-fa- lig bejáratával. (X) Bajor napok Magyarország és Bajorország sokrétű gazdasági kapcsolatait példázza az a rendezvénysorozat, amely szerdától péntekig zajlott Budapesten és Debrecenben. Ebből az alkalomból Magyarországra érkezett a Christian Üde müncheni főpolgármester vezette mintegy száztagú küldöttség. A német vendégek tájékozódtak a magyarországi gazdasági helyzetről, a privatizációról, a szabályozórendszer változásairól. Felmérték a bajor befektetők számára kínálkozó üzleti és beruházási lehetőségeket. FEB Benyújtotta előterjesztését az ombudsmanokra Göncz Árpád. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának dr. Gönczöl Katalint; általános helyettesének dr. Polt Pétert; adatvédelmi biztosnak dr. Maj- tényi Lászlót; a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának dr. Kaltenbach Jenőt javasolja. Nem elégszik meg Horn Gyula bocsánatkérésével a Független Kisgazdapárt; azt akarja, hogy a miniszterelnök az Órszággyűlés színe és a televízió nyilvánossága előtt - félreérthetetlenül - vonja vissza állításait. Az MDF elnöksége sem tekinti Horn Gyula nyilatkozatával lezártnak a megkövetés módját. Szintén azt kívánja, hogy a miniszterelnök a parlamentben a televízió nyilvánossága előtt tegyen nyilatkozatot. Maradjon a felsőoktatási intézményeknél a jövő évi teljes tandíjbevétel. Ezt javasolja a felsőoktatásban 1996-ra tervezett 4,1 milliárd forintos költségvetési elvonás mérséklésére a Főiskolai Főigazgatói Konferencia. Közös levélben fordult a Fidesz, az MDF és a KDNP Suchman Tamás privatizációs miniszterhez és Nagy Ferenchez, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnökéhez: tegyenek eleget az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága kérésének, számoljanak be a testületnek a kárpótlási folyamat helyzetéről. Tovább nőtt az Alkotmánybírósághoz fordulók száma. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma úgy véli: alkotmánysértő a köztisztviselők túlóráinak díjazását tiltó rendelkezés is. Aszálymentes lesz előreláthatólag hazánk területének jelentős része az idei nyáron. Énnek ellenére az Alföldön mérsékelt, Kiskunfélegyháza térségében közepes aszályra kell felkészülniük a gazdáknak. Most szükséges igazán paktumot kötni Hat szövetség egyet akar? Az új tanévben talán életbe léphet Alaptanterv, új változatban Torlódások várhatók Egy barátságos Csirke-fogó falatra ugrik be” - büfékhez