Új Dunántúli Napló, 1995. június (6. évfolyam, 148-176. szám)
1995-06-16 / 162. szám
1995. június 16., péntek Háttér Dunántúli Napló 13 Hom-utazás Az amerikai hozadék A francia hadtest egyik egységének kirakodása a spliti kikötőben június 13-án A békefenntartás és békecsinálás határai eltolódtak Az ENSZ bilincsben Gorazde, Srebrenica, Zepa és Szarajevó térségéből visszavonultak az ENSZ-erők. Új állomásaikat, melyeket „védhetők- nek” ítélnek, Vitéz és Travnik térségében rendezik be. Noha az egész világsajtó az ENSZ erők lehetséges kivonulásáról találgat, a politikai hangadók, közülük is elsőként Nagy-Bri- tannia, erélyes fellépésről beszélnek, s egy budapesti britdiplomata, aki legutóbb részt vett a térségben dolgozó brit nagykövetek zágrábi konferenciáján is, azt állítja: minden opció nyitott, kivéve egyet: Boszniából az ENSZ erők nem vonulnak ki. A boszniai és horvátországi szerbek szonban újrarajzolták a délszláv háború lélektani térképét. Sem az ENSZ-misszió, sem a hozzá félig-meddig kötődő NATO küldetés nem ugyanaz azóta, hogy a túszakcióval sikerült megmutatniuk a világnak, ki az úr a Balkánon. A kellemetlen epizód - tételezzük fel, hogy megmarad kellemetlenségnek és epizódnak - látszólag szembenállította egymással Milosevicset és a szerb kissebbségi vezetőket. A túszok szabadonbocsátásáért most a belgrádi vezetőt dicsérik. Csakhogy ettől a vér nem válik vízzé, a nacionalista indulatok a térségben tovább dúlnak, s a dilemmák, melyek elé a nemzetközi békefenntartó erő került, nem tűnnek el. Nagy-Britannia eredetileg 3500 katonát küldött a térségbe, a túszejtő akció után pedig John Major miniszterelnök bejelentette: hatezer fővel erősíti meg a brit kontigenst. A hatezerből eddig ezer katona szállt partra az adriai kikötőkben, további ötezer parancsnokra vár. De mi lesz a nagy elszántságból? A budapesti brit nagykövetség egyik magasrangú diplomatája azt állítja: sok minden lehet, kivéve egyet: kivonulni a britek nem fognak. Ezek szerint a csapatösszevonásoknak, a brit-francia gyorshadtest létrehozásának célja mégsem az, amire eredetileg gyanakodtak a megfigyelők? Nem az ENSZ (NATO) csapatok biztonságos kivonulásának előkészítéséről van szó, csupán átcsoportosításról? Csakhogy a NATO ezer katonából álló különítménye, mely a jelek szerint nem azonos a brit-francia gyorshadtesttel, hanem 12 NATO ország tisztjeiből áll, nem azért utazott a Észak Németországból (Rhein- dalen, NATO támaszpont) a horvátországi Splitbe, hogy onnan támadásba menjen át, hanem nyilvánvalóan azért, hogy hídfőállást szervezzen a kivonuláshoz. Mást akar az ENSZ, mást a NATO és mást az Egyesült Államok, mely Clinton elnök reagálásaiból ítélve egyáltalán nem siet bevasaltatni magát az ENSZ mellé a boszniai bilincse. Az amerikai elnök látszólagos következetlensége abból a kétértelmű helyzetből következik, melyben az amerikaiak pontosan tudják, mi az, amitől CLinton elnök újraválasz- tási esélyei elporladnának (egy katonai kudarc Boszniában), nehéz megmagyarázniuk, miért nem tartanak a szövetségesekkel, miért nem akarnak szárazföldi csapatokat küldeni a térségbe. Clinton szívesebben tűnik gyámoltalannak, mint vesztesnek. Major számára ez a választás nem adatik meg. Sem kivonulásra, sem nagyszabású katonai akciókra nem vállalkozhat, hisz a 22-23 ezer ENSZ katona akkor sem lehetne ellenfele az összesen többszázezer főből álló szerb hadseregeknek, ha vállalkozna a totális konfrontációra. E pillanatban az európai pa- cifikációs hadseregre semmi más nem vár, csak a megaláztatás. Helyette a boszniai szerbek pacifikáltak, amikor a tússzedő akcióval megbénították a szövetségesek légierejét. A végső megaláztatás elkerülésének azonban csak egy módja van: bent maradni. Az a tény, hogy Nagy Britannia helikoptereket és nehéztüzérséget telepít Boszniába, a britek lázas kiútkeresésének jele. Az adott, rendkívül szorongatott körülmények között próbálnak változtatni jelenlegi kedvezőtlen pozícióikon. Ám mint a katonai elemzők megjegyzik, tüzérséggel és helikopterekkel nem lehet konvojokat kísérni, utakat biztosítani és egyéb békefenntartó funkciókat ellátni. A játékszabályok tehát mégis csak változnak, a békefenntartás és a békecsinálás határai már eltörlődtek, s bár a vezetést sikerült valamelyest konszolidálni (a brit NATO erők parancsnoka egyben az ENSZ erők parancsnoka is), a nemzetközi békefenntartó erő egyszer, a bombázások alkalmával már nyílt erőszakhoz folyamadott. Az ENSZ-csapatokat most Közép-Boszniában vonják össze. A csapatmozgások ellenőrzésére hivatott járőröket megszűntetik, az ENSZ felügyelők többé nem közlekednek kettesével vagy ötösével, nehogy túszul ejthessék őket. És noha egyelőre csak a boszniai szerbek vélekednek úgy, hogy az ENSZ Bosznia oldalán belépett a háborúba, a folytatás az ő vélekedésüktől függ, s nem sok jót ígér azoknak, akik megkísérelték megbékíteni őket, de nem bírták idegekkel. Jókai Géza A kérdés, hogy mit végzett a 2kormányfő Amerikában, azonnal éles parlamenti és sajtóvita tárgyává vált, s ez így is van rendjén. Aszerint, hogy milyen politikai nézőpontból közelítjük meg a dolgot, a mérleg lehet pozitív és negatív, az eredmény lehet semmi és nagyon sok. Műfelháborodás Szabó Iván, az MDF színeiben szólva nem lelkesedhet Horn teljesítménye láttán, mert neki, mint politikusnak az a dolga, hogy Ántall József 1990 őszi, azonos célú küldetéséhez viszonyítsa ezt a diplomáciai vállalkozást, s kimutassa, hogy saját pártja többet és jobbat teljesített. Nem is lelkesedett hétfőn a parlamentben, amikor az MDF, a Fidesz és a kisgazda szónokok élesen bírálták Horn teljesítményét, sommásan „kudarcnak” minősítették a látogatást és a rossz előkészítést is felrótták a külügyminisztériumnak. E pártpolitikai oldalvágások semmit sem mondanak a diplomáciai akcióról, csupán azt árulják el, hogy a nemzeti politizálás a magukat nemzeti elkötelezettségűnek tartó pártok esetében is háttérbe szorulnak, mihelyt iciri-piciri politikai térnyerésről van szó. Másfelől hiába dicsérné a miniszterelnököt az ellenzék, a dicsérő szavak sem lennének időszerűek. Széles e hazában és azon kívül senki nem tudja megítélni, hogy a jól vagy rosszul előkészített, kétségkívül ambiciózus és fáradságos munka, amelyet a magyar delegáció Amerikában végzett, elegendő lesz-e ahhoz, hogy megmozgasson valamit az ezer szálon fonódó kapcsolat- rendszerben, mely kétségkívül frissítésre szorul. Államközi megállapodások nem köttettek. Ilyenekre ugyanis nem volt szükség. Az aláírt papírok számával a hidegháborús korszak keletnyugati diplomáciai mechanizmusában mérték a politikai hatásfokokat. Antall József látogatása idején egy-két megállapodás még létrejött, köztük olyan is, aminek nem feltétlenül kellett volna létrejönnie: megállapodtak abban, hogy az amerikaiak vízum nélkül léphetnek magyar földre, a magyarok továbbra is vízummal utazhatnak Amerikába ... A tét tehát ezúttal nem új papírok aláírása, hanem bizonyos közös tervek meglendí- tése volt, mindenek előtt a NATO-csatlakozás, a gazdasági együttműködés és a Nemzetközi Valuta Alappal való megegyezés területén. Aprómunka E tekintetben pedig a mérleg jelenleg megvonhatatlan. Senki nem tudja például pontosan, mi hangzott el Horn Gyula és ClinA Horn látogatás politikai és gazdasági mérlegéről beszélni jelenleg csak szócséplés FOTÓ: LÖFFLER GÁBOR ton elnök között a NATO csatlakozás időpontjáról. A tudósítói jelentések ellentmondóak a tekintetben, hogy Horn a tárgyalásokon kérte-e az 1997 évi NATO felvételt, vagy csak saját elképzeléseként említette ezt a dátumot a tárgyalásokat követően. Fehér házi források az utóbbi verziót erősítik meg. Ami a lebonyolított találkozók alapján nyugodtan elmondható: Horn Amerikában elvégezte azt a diplomáciai illetve üzletkötői aprómunkát, amelynek elvégzéséhez egy kis kelet-európai ország esetén sajnos sem egy nagykövet, sem egy miniszter nem elegendő. Sajnos a nemzetközi politikai-földrajzi és gazdasági erőviszonyok jelenlegi rendszerében Magyarországról miniszterelnököt kell meneszteni az Egyesült Államokba (Németországba, Oroszországba, Kínába, Japánba) ahhoz, hogy egy nagyobb kölcsön, - vagy tőke- befektetés dolga tető alá kerüljön. Ez a legrosszabb időpont tehát arra, hogy a külvilág tudomására hozzuk, hogy a kormányfő történetesen nem tudhat maga mögött nemzeti konszenzust. Még kevésbé alkalmas az ilyen külföldi szereplés arra, hogy mondvacsinált „politikai tényezők” a kormányfő viszonylagos népszerűtlenségén sütögessék saját mikroszkopikus politikai pecsenyéiket, amint azt a kormányfő két vezető sajtótisztviselője tette az elmúlt napokban. Horn Gyula minden józan megítélés szerint hibát követett el azzal, hogy saját szóvivőjét, akinek ötéves helyismerete van az Egyesült Államokban, nem vette be a kiutazó delegációba. Ezt méltányosságból akkor is meg kellett volna tennie, ha a szintén többéves amerikai diplomáciai gyakorlattal rendelkező külügyi szóvivő jelenlétét elegendőnek ítélte. De ha már így történt, hát így történt, s a külföldön lévő kormányfő egy viszonylag alacsony beosztottjának a sajtó címoldalain szellőztetett „lázadása” kormánytisztviselőhöz teljesen méltatlan, egy tekintélyre aspiráló kormányzatban megengedhetetlen szabadosság. Az ellenzék műfelháborodása, a sértődött kormányhivatalnokok ordítóegérkedése és Bokros Lajos pénzügyminiszter elképesztő erkölcsi vaksága együttesen vezetett oda, hogy nagyfontosságú amerikai látogatása idején Horn Gyula miniszterelnöknek nem volt megfelelő hátországa. Ebben az értelemben a látogatás előkészítésének minősége valóban kérdőjeles. A kérdés pedig úgy szól, hogy képes-e a miniszter- elnök olyan felkészült, kulturált és hatékony emberekkel körülvenni magát, akik hajlandók saját ambícióikat legalább arra az időre forráspont alá hűteni, amikor közszolgálatot vállalnak. Merre tart a szekér? A Horn látogatás politikai és gazdasági mérlegéről beszélni jelenleg csak szócséplés. Az IMF delegációja minden esetre a héten Magyarországra jön és újra van lehetőség a megegyezésre, még ha nehezíti is a helyzetet, hogy miként a parlament egyes ellenzéki szónokai joggal nehezményezték, a pénzügyi tárgyalások gyakorlatilag a közvélemény és a politikai döntéshozók háta mögött folynak. A részleteket illetően ez természetes, azt azonban valóban joga volna tudni az érintetteknek, hogy merre tart a szekér. A véletlenek úgy hozták, hogy az amerikai látogatás domborította ki a kormányzat legnagyobb gyengéjét: emberei nem képesek egységes csapat benyomását kelteni sem a hazai, sem a külföldi közvélemény előtt. Ez a körülmény pedig néhány kishivatalnok menesztésénél komolyabb átszervezéseket igényel a kormányfőtől. Bokor Pál A vádlott a Halálosztó - 4. Dolgozik a halálbrigád Magda Marinko a szabadkai gyilkosság elövetése után Magyarországra menekült. Szállást régi barátjánál és légióstársánál, Dragomil (Drago) Kujundzsicsnál, annak szegedi, Hont Ferenc utcai lakásában kapott. Árkán ezredesével, Macsekkel - Ivan Sinko- vity közbeiktatásával - telefonon tartották a kapcsolatot. A vádirat szerint Magda „Szegeden, a Virág cukrászdában ismerkedett meg Horváth Antal sértettel, akitől megtudta, hgoy többek között pénzbehajtásokkal és fegyverkereskedelemmel is foglalkozik.” Horváth Antal Ivan Sinko- vittyal is bonyolított fegyver- üzletet, amelynek során jelentős tartozása keletkezett. Ivan ezért megkereste Magdát azzal, hogy rabolja ki Horváthot, mert tartozását nem akarja rendezni. 1993. december 19- én Szinisa Petrityet, Alexander Sekarityot és Gotan Sztavri- tyot hozta át Szerbiából, akikkel Magda Kelebián találkozott. Magda vallomásában a leszámolás valódi okának mást tüntetett fel. Bűntársát, Sinko- vityot, egy fegyverüzlettel kapcsolatos megbeszélés után a magyar hatóságok rövid időre jprizetbe vették. Amikor Kecskeméten véletlenül összefutott a Casablanca parkolójában volt légióstársával, Dobnik Jánossal, néhány szót mondott neki a fegyverüzletéről. Mint a kecskeméti körülényeket ismerő vagányt kérdezte, hogy miért tartóztathatták le Sinko- vityot? Dobnik szerinte így válaszolt: „ ... Horváth egy szemét rendőrspicli, aki másokat is átvágott...” E vallomás alapján Dobnik János felbujtás gyanújával vádolva csaknem tíz hónapra előzetes letartóztatásba került. Jelenleg, mint Magda budapesti perének harmadrendű vádlottja, szabadlábon védekezhet. A Fővárosi Főügyészség 1994. december 29-ei határozata szerint ugyanis „ .. .Magda Ma- rinkoban az ölési szándék nem külső ráhatásra, nem Dobnik János biztatására illetve segítségével, hanem belső késztetésre alakult ki...” Ettől függetlenül Dobnikot lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntettével továbbra is vádolják, mert az a két géppisztoly, amit rejtegetett, valódi volt. Dobnikot szembesítették a vizsgálat során Magdával, aki halállal fenyegette „ . .. Megtudtam tőle, hogy Horváthékat azért ölte meg, mert Anti átvágta őt egy nagyobb fegyver- üzletben ...” Kecskeméten, amikor Magda és brigádja már áldozata lakásán volt, Horváth Antallal együtt váratlanul megjelent Magda szegedi szállásadója, volt, légióstársa, Drago is, aki (Magda szerint) tőle ellopott 50 ezer márkát, zsarolta őt Fehér Ida meggyilkolásával. Drago Horváthtól éppen egy 30 ezer márkás gyémántot akart megvenni, a lopott pénzt nem akarta megadni. Ézért elsőként őt lőtte le a hangtompítóssal „... nagyjából a szobaajtóból a tőlem jobbra ülő Drago bal füle mögé lőttem egyet. Átadtam a fegyvert Szinisának, és mondtam neki, hogy fejezd be ...” Marinko az akció után (Dragot és a Horváth házaspárt kivégezték) csak egy arany Omega órát tartott meg magának, amelynek a nyomozás során döntő szerep jutott. A rendőrök Horváth cipője alatt egy cetlit találtak, amelyen egy keresztnév, Marinko és egy telefonszám volt. A centiivei egyelőre nem tudtak mit kezdeni. Az eddigi vizsgálatok szerint a továbbiakban Magda tippadója a budapesti per másodrendű vádlottja, Tamási Attila volt, aki Magda vallomása szerint 30 százalék részesedést kért a gazdag emberek felkutatásáért. O adta a tippet Némethné M. Editnek, az agilis orosházi üzletasszonynak a kifosztására, aki az elrabolt Farkas Helga nagynénje volt. Z. Nagyék házát is ő mutatta meg. (Következik. Három nap, kilenc halott). Némethy Gyula Visszafogott privatizáció A szlovák kormány magának kívánja megtartani stratégiainak minősített vállalatok tucatjait, s tartósítani óhajtja ellenőrzését a részben már privatizált vállalatok fölött is - jelentette a Reuter. A privatizációs törvénytervezet értelmében az állam nem mond le monopóliumáról olyan szektorokban, mint a távközlés, a posta, az energiaipar, a hadiipar vagy a bankjegynyomtatás. A kormány jóváhagyta azoknak a részben már magánkézbe adott vállalatoknak a listáját is, amelyekben a szlovák vagyonügynökség (NPF) megőrizné vétójogát. Ezek között szerepel egyebek közt a Nafta Gbely olajfinomító, a VSZ acélgyár, a Slovnaft olajfinomító, a Benzinol benzinkúthálózat, a Duslo vegyiüzem és a Danubiap- rint nyomda. t 1 i
