Új Dunántúli Napló, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)
1995-05-22 / 138. szám
10 Dünántúli Napló Külföld 1995. május 22., hétfő Volt egyszer egy Ho apó Vietnam három háborúja Amikor 1969 őszén a hanoi rádió hírt adott Ho Si Minh haláláról, az amerikaiak komolyan remélték, hogy ez a bejelentés fordulatot hozhat a háború menetében. Mai elemzések szerint e fordulat nem következhetett be ugyan, de Ho apó, akiről a Washington Post akkor azt írta, hogy „országa számára ő volt Gandhi és ő volt George Washington”, ha tovább él, nem biztos, hogy a háború további hat évig eltart. A múlt héten, nem sokkal a háború befejezésének 20. évfordulója után május 19-én Vietnamban Ho Si Minh születésének 105. évfordulójára emlékeztek. A vietnamiak máig nagytekintélyű „Ho apója” gondoskodott arról, hogy az amerikai vezérkarnak ne legyen oka az örömködésre. Kitartásra buzdította honfitársait, s azt írta nekik: „Folyóink, hegyeink, népünk örökre megmaradnak, ha megvertük a jenkit, tízszer szebbé tesszük az országot”. Előbbi kívánsága teljesült, az ország felvirágoztatása azonban még várat magára. Az évfordulós riportok a gazdaság megélénküléséről szóltak, s Vietnam, ahol piaci viszonyok Kínához hasonló lassúsággal, de következetesen hódítanak tért, nem egészen azon az úton halad a kibontakozás felé, amelyen Ho Si Minh, született Nguyen Van Thanh elindította. Az ő fiatal kora azonban a francia gyarmati uralommal (és nem a franciákkal) szembeni passzív utálat jegyében telt. Amikor tehát elmenekül hazájából, útja Franciaországba vezetett, ahol kapcsolatba került a kommunistákkal és fokozatosan a vietnami emigráció vezére lett. 1925ben már ő alapította meg Kínában a Vietnami Forradalmi Ifjúsági Ligát, majd öt évvel később részt vett Indokina Kommunista Pártjának létrehozásában. Ezért egy évvel később halálra ítélték hazájában. Ennek ellenére hazament, elfogták, kínai börtönbe került, kis híján kivégezték, majd ezt követően halálhírét keltették. A háború és a japán vereség után 1945 szeptember 2-án először életében szabadon szólhatott a vietnamiakhoz Hanoi főterén, de már a következő évben megkezdődött „az elefánt és a tigris élet-halál harca”. „A tigris - írta Ho Si Minh -, ha egyszer is mozdulatlanná válna, hatalmas ellenfele széttaposná. A dzsungel gyorslábú ura azonban soha nem áll meg, így az elefánt, bármilyen hatalmas is, sebzetten és bénultan éhen pusztul”. Profi politikus volt, aki még a második világháború előtt jelentékeny külföldi politikai és diplomáciai tapasztalatokat szerzett. Párizsban, Peking- ben, Moszkvában vett részt a vietnami emigráció és az in- temacionálé szervezésében, de fiatalabb korában Amerikában is többször járt. A kor kommunista vezetői, elsősorban Lenin által kialakított puritán életmódot kedvelte: szerény házban lakott, maga művelte konyhakertjét, szívesen röp- labdázott a katonákkal. Politikusként udvarias és higgadt még a franciák elleni Dien Bien Phu-i győzelem után is, később pedig az amerikaiakkal szemben is. Egy régi közmondáshoz tartotta magát: „Hagyj mindig nyitva egy ajtót, amelyen ellenséged elmenekülhet.” Amikor hozzákezdett végrendelete megírásához, 79 éves volt, s megint csak egy kínai bölcselőt idézett, aki szerint „mindmáig ritka az olyan ember, aki 70 évnél tovább él”. Várta tehát a halált, de nem félt tőle. És a történelemben valóban kivételes látnoki erővel írta Vietnam jövőjéről: „Hazánk bizonyosan újra egyesülni fog. Északi és déli honfitársaink egyazon tető alatt, együtt élnek majd". A háborús győzelemben tehát biztosan volt Ho apó, s honfitársai bizonyára szívesen kikérnék véleményét arról, van e remény egy harmadik háború megnyerésére is, ezúttal a szegénység ellen. Az 1975. április 30-án Saigonban készült felvétel a kommunisták tankját ábrázolja, amint áthalad a függetlenségi palota kapuján. NASA-tervek a modernizálás jegyében „Privatizálják” Amerikában az űrrepülést A híres amerikai űrrepülőgépek, amelyeket lassan 20 éve fejlesztettek ki, az eredeti tervek szerint hetente indultak volna hasznos rakományukkal az űrbe. Tavaly azonban csak hét gép indításra került sor. Minden egyes start 450 millió dollárba kerül ugyanis, s az amerikaiak már irdatlan összeget, 60 milliárdot költöttek a programra, amely távolról sem váltott be minden várakozást. S közben tragédia is bekövetkezett: a Challenger 1986-os katasztrófájánál hét űrhajós veszítette életét. Két és fél milli- árdba került a műszaki hibák kijavítása, de a szakértők szerint az effajta űrrepülés változatlanul igen veszélyes: az óriási indító rakétákat a gép törzse mellett start után már nem lehet leállítani. S egyébként is, a gépek fedélzetén már 5 alkalommal ütött ki kisebb tűz, mindannyiszor rövidzárlat következtében. Szerencsére, a lángokat sikerült idejében eloltani. Mind az óriási kiadások, mind a technikai problémák a programok újragondolására késztették az űrhajózási hivatalt, a pazarlásokért egyébként is a bírálatok kereszttüzében álló, évi 13 milliárd dollárból gazdálkodó NASA-t. Az intézmény új vezetése ezért azt tervezi, hogy a NASA a jövőben csak az űrkutatással és új technológiák kidolgozásával foglalkozik majd, míg a gyakorlati űrrepülést „privatizálják”: a magánipar szállít majd embereket és felszerelést a világűrbe. Az odáig vezető utat mindenesetre még a NASA jelöli ki. Kiírták a pályázatot az űrrepülőgépek új nemzedékére, amelynek 2005-től kell átvennie a jelenlegiek helyét. A nagy cégek már dolgoznak a prototípusokon: a Lockheed szárny nélküli, 38 m hosszú gépet tervez, a Rockwell cég űrrepülője 57 m hosszú lenne és szuperkönnyű anyagokból készül. A legelőbbre, már a kísérleteknél, a McDonnell Douglas tart: a csillagháborús programból maradt géptervük cukorsüveg alakú rakétatest. A három cég egyenként 8 millió dollárt kapott a fejlesztési költségekre és 1996 közepére kell a részletes terveket benyújtaniuk. A NASA a három közül egynek ad majd megbízást. Az X-33 kódjelű program megvalósítása azonban függ egy másik, párhuzamos programtól is, amely az X- 34 jelet viseli. Nagyteljesítményű, vezető nélküli robotrepülőgépről van szó, amely ugyancsak átveheti a jelenlegi űrrepülők feladatait. Az X-34-est Boeing 747-es Jumbo viszi fel a hátán 10 ezer méter magasba, s ott útjára bocsátja. Innen a gép, rakétáit bekapcsolva, óránként 13 ezer km-es sebességgel száguld tovább, a megfelelő magasságban kihelyezi a műholdakat, majd leszáll a Földön. Heltai András Jacques Chirac francia elnök a Champs Elysées sugárúton Francia elnökváltás Erszényellenőrzés következik! Üj lakója van az Elisée-palotá- nak, a francia elnökök mindenkori rezidenciájának. Francois Mitterrand költözködése any- nyiból állt, hogy a dokumentumokat és a személyes holmit tartalmazó csomagjait átszállították az Eiffel-torony közelében lévő lakásba, amely munkahelyként megilleti a távozó elnököt. Kötelessége viszont elszámolni a vagyonával és az erről szóló nyilatkozatot a hivatalos lapban ország-világ elé tárni. Nos, a mostani lakóváltás idején azt olvashatták az érdeklődők, hogy Mitterrand a két egymást követő elnöki időszakát nem arra használta, hogy meggazdagodjon. Van egy 4 millió frankot érő lakása, 1972- ben vette, antik bútorokkal; 230 ezer frank van a bankszámláján, ám ez 8 ezerrel kevesebb, mint az állammal szembeni adóssága, vagyis a vagyonadója. Ugyanazt a vidéki házat mondhatja magáénak, amivel korábban is rendelkezett. Franciaország első polgára a 14 éves elnöki időszak alatt mindössze néhány hektár erdővel gyarapította a birtokát, a vidéki ház közelében. a Az új elnök, a szintén kötelezően közzétett vagyonnyilatkozata szerint párizsi lakással, vidéki kastéllyal rendelkezik, ezek értéke azonban magasabb, mint az előd ingatlanjaié. Értékpapírjai, műkincsei, antik bútorai vannak. Ezek összegszerűen is szerepelnek a hivatalos lapban, nem feledkezve meg arról sem, hogy mindezt mennyiért biztosították. Az egykori, szocialista kormány által hozott vagyonbevallási törvény arra is kötelezi Jacques Chirac elnököt, hogy a hivatalba lépéskor használt magánautójának típusát és gyártási évét is megadja. Nos, a Chirac - házaspár úgy tűnik, nem cserélgette a kocsikat: egy 1984-es Peugeot 205-ös és egy 1970-es Peugeot 304-esről adtak számot. Olyan kocsikról, amelyek a magyar használtautó-piacon a kutyát sem érdekelnék ... A hét híres embere Juppe, az új kormányfő Alain Juppe - így a Le Monde - „Chirac elnök komputere. Számítógép-agya van és többnyire az optimális megoldást dolgozza ki.” 49 éves, célratörő politikus, a párizsi elit főiskola, az ENA egykori diákja, 1976 óta tartozik Chirac környezetéhez, s az új elnök mindig támaszkodott rá. Magabiztossággal párosuló szuperintelligenciáját, fagyos iróniáját 1993 óta külügyminiszterként is bizonyította. Azt viszont, hogy érzelmei is vannak, a franciák csak akkor vették észre, amikor 2 éve szerelmes lett, s feleségül vett egy fiatal, szőke újságírónőt, Isabelle Legrand-Bodint. Európa keleti feléről vallott álláspontját már ismeri a világ. Egy alkalommal, Mitterrand elnök „veszedelmes darázsfészeknek” minősítette az egykori szocialista térséget, mire Juppe így válaszolt: „Ennek megszüntetése méltó feladat számunkra. Lássunk hozzá”. ^ Kocsis Tamás, Angliában élt Martin Bormann? Hitler egykori helyettesét, Bormannt távollétében halálra ítélték a nürnbergi perben, 1973-ban hivatalosan is holttá nyilvánították, miután a Berlin középpontjában levő rommezőnél egy állítólag azonosított koponyára bukkantak. Soha nem találtak azonban valóban hiteles bizonyítékot Martin Bormann sorsáról. A kanadai származású Milton Shulmann, az egykori titkosügynök azt állítja, hogy Martin Bormann Angliába került, s ott élt két évtizedet. Shulmann a háborúban a szövetségesek titkosszolgálatában dolgozott. 1945-ben ő hallgatta ki a vezető német tábornokokat. Shulmann szerint néhány héttel a háború vége előtt, a Führer helyettese közvetítőkön keresztül kapcsolatba lépett a brit titkosszolgálattal és csereüzletet ajánlott. Felkínálta azokat a titkos kódokat, amelyekkel Hitler eltűnése vagy halála esetén neki van joga felvenni a nácik által svájci bankokban letétbe helyezett kincseket. Ezeket kész lenne átadni Angliának, ha méltányos elbírálásban részesülne. Amikor híre ment Hitler öngyilkosságának, újra jelentkezett az illetékes brit szolgálatnál, amely átcsempészte Angliába. Méghozzá a „30 AU” elnevezésű kommandó segítségével, s a kis hajó parancsnoka nem más volt, mint lan Fleming, aki később a James Bond regényekkel vált világhírűvé. Bormann először London Highgate negyedében élt, majd egy angliai faluban telepedett le, ahol nagybácsiként szerepelt. Ott is temették el, 1963-ban vagy ’64-ben bekövetkezett halála után. Réti E. Az átöltöztetett Rommel „ ő azon kiválasztottak egyike, kinek személyisége átlép az idő korlátain, s a belőle kisugárzó energia ma is érezteti hatását. Ezek a kiemelkedő személyiségek éles acélpengeként hasítanak bele a történelem szövetébe ... Ebbe a rendkívüli közösségbe, a legendákkal és mítoszokkal övezett hősök társaságába tartozik Rommel is. ” Akiről Churchill - nem mondható a németekkel szemben elfogultnak, s nem a negyvenes években - az angol képviselőház megértőén bólintó tagja előtt azt mondta:- Még most, a háború förgetegében is ki kell jelentenem, Erwin Johannes Eugen Rommal nagy hadvezér. Ki lehet viszont az ezekben a napokban megjelent, érdekfeszítő mű, a kétkötetes „Rommel” szerzője, David Fraser? Aki churchilli szellemben közelít könyve hőséhez, elszakad a félévszázaddal ezelőtti, akkor a géneket is „megszálló” ellenféllel szembeni gyűlölettől, ezen felülemelkedve ír egy olyan emberről, aki annak idején rengeteg borsot tört a szövetségesek orra alá, aki az ellenfelek elismerését is hordozó jelzőket vívott ki már a csaták közepette, aki talán - éppen kiváló hadvezért talentumának eredményeként - jeles ellenfelet szült, a hozzá hasonló kaliberű Montgomery-t. Mondják, ha nem lett volna Rommel, nem lett volna Monty sem. Ha nem lett volna a II. világháború, nem lett volna Rommel. A ragozást folytathatnánk, ám a szerző megáll a történelmi alaknál, s túlzónak tűnő olimposzi jelzőkkel magasztalja. Meglehet, a tisztességes katonát dicséri. Ma már a tábornagyot át lehet öltöztetni, katonai zsenialitásának megfelelő ruhába. Az I. világháborúban részt vett Rommel az olasz hadszíntér ütközeteiben, ott volt Piave-nál is. Az olasz katonák szívesen adták meg magukat az ifjú német tisztnek, s miért a harci moráljuk csökkenésével, a gyávasággal magyarázzuk ezt, miért ne a győző elismert lovagiasságával? Rommel nálunk sokáig tabu volt. Mintha tilalom alól szabadult volna fel Fraser is, aki - nagyon alapos forráskutatás után - estik egy eredményre juthatott: akit lehet dicsérni, függetlenül szerepének előjelétől, motívumaitól, ideológiai hátterétől - attól nem szabad megtagadni az elismerő jelzőket. A Victoria által napokban megjelentetett és várhatóan igen nagy sikert arató, nagy ívű könyv hátsó borítóján a kiadó is hasonló véleményt fogalmaz meg: „A Rommel név egyet jelent a hazaszeretettel, a lovagiassággal, a hadvezéri zsenialitással. Tisztessége megkérdőjelezhetetlen, bár a náci Németország szolgálatában aratta győzelmeit. ” A tábornagy tragikus sorsa ismert. Halálát úgy rendezték el, ne maradjon nyoma, hogy kényszerből vált meg az élettől. A temetését is: a nemzet, a német nép gyászolta a legendás katonát. Jellemző módon ravatalánál Beethoven Napóleon tiszteletére komponált „Eroica” szimfóniájának egyik tétele csendült fel. A náci Németország azonban akkor még nem tudott magától elszakadni. Runds tedt tábornagy gyászbeszédének mondata erről árulkodik: „Hősiességed mindnyájunknak azt az üzenetet közvetíti, hogy ki kell tartanunk a végső győzelemig. ” Nagyon kevesen tudták: színjáték az egész. Lucy, Rommel felesége undorítónak találta. Mint ahogy azt is, hogy a Führer kívánságára emlékművet állítsanak Rommelnek: az emelvényen egy bősz oroszlán. Mészáros A. 4 i t » 4 á
