Új Dunántúli Napló, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)

1995-05-21 / 137. szám

1995. május 21., vasárnap Magyarország - Dél-dunántúi Dunántúli Napló 3 Afrikában falvak néptelenednek el Ebola: halálnak halálával Ellentmondó hírek érkez­nek Zairéből arról, hogy sikerül-e úrrá lenni a gyil­kos vírus, az Ebola okozta pusztító járványon. A szekszárdi kórház fer­tőző osztályának főorvosa, dr. Témák Gábor több évet dolgozott trópusi országok­ban. Elmondása szerint Af­rikában gyakoriak a külön­féle járványok, így a vérzés­sel járó lázas betegségek is. Mint mondta: „azért vannak újabbnál újabb fertőzések, mert a baktériumok és a ví­rusok küzdenek a túlélésü­kért, ezért változóak a meg­jelenési formák, az emberi­ség pedig legtöbbször csak későn tud reagálni - ha tud - a betegségekre.” Az eddig mintegy száz ember halálát okozó Ebola vírusról szólva a főorvos elmondta: jelenleg csak a betegek fájdalmait tudják enyhíteni, de a fertőzötteket meggyógyítani nem képe­sek. A fertőzöttek 70-80 százaléka egy-két héten be­lül szörnyű kínhalált hal, mivel a betegség végső stá­diumában a halálos kór „szétmarja” a belső szerve­ket. Ilyenkor a szerencsétlenül járt ember minden testnyílá­sán ömlik a vér. Afrikában nem először pusztít az Ebola, már 1976- ban és 1979-ben is többször volt ilyen járvány. A szek­szárdi főorvos nigériai ta­pasztalatai szerint - ahol majd három évet töltött ki­küldetésben - az Ebola és Marburg vírus, illetve a Lassa-láz okozta járványok általában a lakosság kipusz­tulásával végződnek. A pusztító kóron ugyanis úgy lesznek úrrá a járványügyi szakemberek, hogy a fertő­zött terüleletet lezárják, s a fertőzöttek halálával a vírus is elpusztul. Hazafi Zsolt Parlamenti ál-indítványok Véletlen volt, vagy tudatos átverésről van szó? A közelmúltban két módo­sító indítványt is benyújtot­tak a kormány stabilizációs csomagjához Békési László neve alatt. Mielőtt kiderült volna, hogy nem Békési in­dítványairól van szó, a par­lament gazdasági bizottsága és a kormány is tárgyalta és támogathatónak tartotta azokat. Papp István, az Országgyű­lés főtitkárhelyettese a Vasár­napi Dunántúli Napló érdeklő­désére elmondta, hogy a két - a Magyar Export-Import Bank Rt-ről és a Magyar Exporthitel Biztosító Rt- ről (Mehib Rt.) szóló - módosító javaslat a Mehib Rt. adminisztrációs hi­bája miatt került az Ország- gyűléshez. Azóta a Mehib min­den érintettől, köztük Békési Lászlótól is elnézést kért. Papp István szerint nem szo­katlan az az eset, amikor nem aláírt, hanem sk.-zott képvise­lői módosító javaslatot kapnak, hiszen az elmúlt öt évben mindez bizalmi elven működött idáig, a jelen időszakban is. Ennek az az oka, hogy ha az előterjesztőnek, tipikusan a kormánynak van olyan módosí­tani valója, amit szeretne elfo­gadtatni, s közvetlenül nem tudja benyújtani, mert a kor­mány nem tehet módosító ja­vaslatot saját előterjesztéséhez, akkor ahhoz neki képviselőt vagy bizottságot kell találnia, aki ezt fölvállalja, s a nevében A Tisztelt Ház eddig megbí­zott az indítványozókban FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ benyújtja. Ezt a két indítványt egyébként a Pénzügyminiszté­rium apparátusán keresztül kap­ták. Arra a kérdésre, hogy mi­képpen kerülhető el a jövőben az ehhez hasonló eset, Papp István reményét fejezte ki, hogy a most elmaradt egyezte­tés a jövőben megvalósul. A mostani eset sem átejtési szándékon alapult, hiszen tény­leges kormányzati szándékot tükröző beadványokról volt szó, csak az egyeztetés nem tör­tént meg, ezért nem ismert rá Békési László az indítvá­nyokra. Cseri László Hagyományos Klapka Hagyományos fogyasztási cik­kek gyártását és forgalmazását kezdte meg Klapka György az ismert vállalkozó. Mint közel­múltban tartott sajtótájékoztató­ján elmondta, felháborítónak tartja, hogy a hazánkban megte­lepedett multinacionális cégek különböző reklámjaikban ösz- szehasonlítják termékeiket a hagyományosakkal, az utób­biak rovására. Klapka György- gyel az új termékekről és a ter­vezett ellenlépés mikéntjéről beszélgettünk.- Mik azok a hagyományos termékek?- Olyan nevet kerestünk, ami a köztudatban benne van. A „hagyományos” kifejezés pedig mindennap elhangzik, a multik ehhez hasonlítják termékeiket. A mi termékeinknek pedig ez a neve. Hagyományos mosópor, Hagyományos öblítő, Hagyo­Mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk azoknak az autósok­nak, akik kedvenc járműveiket ezentúl is szeretnék biztonság­ban tudni. A megbolydult méh­kashoz hasonlító biztosítási pi­acon a különböző társaságok egymás után változtatják a cas- cok tarifáit - nem kell mondani, hogy sehol sem lefelé. A sort idén tavasszal az ügy­felek döntő többségét tömörítő Hungária nyitotta meg, a társa­ságnál átlagosan 17,5 %-kal emelkedtek az árak. A példát valamennyi, a piacon érdekelt cég követte az AB-Aegon kivé­telével, ahol a korábban is ma­gasabb díjtételek miatt csak az év végére tervezik a drágítást. Minden szereplőt egybevetve mányos mosogatószer, egye­bek. A csomagolás minden esetben sárga-fekete felirattal. Termékeink ugyanolyan jók, mint a multiéké, csak 30 száza­lékkal olcsóbbak.- Hol készülnek?- Valamennyi magyar gyártmány, a Hagyományos Mosópor Kft. gyártatja külön­böző helyeken, bérmunkával. Mi adjuk a recepturát és a cso­magolóanyagot.-Milyen termékeket tervez­nek még?- Marcipánt, csokoládét, sampont, szárnyas betétet, pe­lenkát.- Milyen ellenlépéseket kí­ván tenni?- Már felszólítottam őket, hogy hagyják abba a hagyomá­nyos termékek szidalmazását, mert ez törvénytelen. A Henkel már válaszolt, hogy nem változ­átlagosan 20 %-os lesz a casco- biztosítások tarifaemelkedése a következő hónapokban. Aki még „olcsón” szeretné megkötni autójára a biztosítást, annak gyorsan kell lépnie. Az Állami Biztosításfelügyelet ugyanis még nem hagyta jóvá a drágítás mértékét, így akik az új tarifák bevezetése előtt kötik meg biztosításukat, egy éven át a kedvezőbb árat fizethetik. Széles skálán mozog a kü­lönféle társaságok szolgáltatása is. A kötéseknél érdemes tüze­tesen megvizsgálni az ajánlat tartalmát, ugyanis később könnyen kiderülhet, hogy ami olcsóbbnak tűnt, mégis az a drágább. Egyes cégeknél ugyanis külön kell fizetni azért, tat reklámján. A Versenyhiva­talhoz fogunk fordulni.- Ont nagyon sokan támad­ják. Mi lehet ennek az oka?-Aki egy lépéssel előrébb jár, azt általában támadás éri. Nem beszélve arról, hogy aki­nek pénze van, azt utálni kell. Erről csak a következő generá­ció fog leszokni. Jó lenne már rájönni arra, hogy a piacgazda­ság nem szocialista gazdaság. Elképesztő például a kormány­nak az az ötlete, hogy az Agro­bank külföldi tulajdonosait fel­szólítja: adják át ingyen tulaj­donrészüket az államnak. Ezt még Rákosi sem merte volna megcsinálni.- Miképp viseli a támadáso­kat?- Harcos természet vagyok, minél inkább támadnak, annál inkább visszaütök. Cseri László ami a másiknál a magasabb alapdíjban benne foglaltatik. Újdonság ugyanakkor, hogy néhány lopással veszélyeztetett körzetben több kötést már felté­telhez - például indításgátló felszereléséhez - kötnek. Mindennél beszédesebbek a számok, amelyek azt mutatják, hogy például egy új Opel Astra teljeskörű éves biztosítási díja 20 ezer forintos önrész mellett 20 és 70 ezer forint között mo­zog, a részleges tarifa 10 és 40 ezer forint között alakul. Mivel az öreg autók biztosí­tási díja hasonló az újakéhoz, a kártérítés viszont avult értéken történik, 6 év fölött már nem érdemes biztosítást kötni a ko­csikra. K. E. Iskolaavató Hobolon A baranyai Hóból község­ben május 21-én, 14 órai kezdettel kerül sor a falu új, nyolc osztályos általános is­kolájának az átadására. A többmilliós beruházás ön- kormányzati erőből épült, az eseményen Wemer József, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke mond avatóbeszédet. Testületi ülés Pakson A fiatalok lakáshoz jutásá­nak hitelformáiról, valamint a lakásépítési és fenntartási támogatásokról dönt Paks Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a május 23-án, kedden 14 órakor kezdődő testületi ülésén. Folk- és blues- fesztivál Nagykanizsa önkormányza­tának támogatásával május 26-án 18 órától az I. Dunán­túli folk- és blues-fesztivált rendezik meg a városban a Hevesi Sándor Művelődési Ház színháztermében. Az eseményen többek közt fel­lép a Bojtár Zenekar, a Patkó banda, az Igricek, a pécsi PMD, a Los Angeli- tos, Dinnyés József dal tulaj­donos, Török Ádám és a Rabb, valamint más neves együttesek is. Alpok-Adria ifjúsági találkozó Az Alpok-Adria térségében működő olasz, osztrák, hor- vát, szlovén, német és a há­zigazda magyar ifjúsági szervezetek képviselői, munkacsoportjai találkoz­nak egymással Nagykani­zsán május 24-től 27-ig. Május 25-én és 26-án egya­ránt 9 órai kezdettel a He­vesi Sándor Művelődési Házban nemzetközi konfe­renciát rendeznek, amelyen a szervezetek vezetői az or­szágukban folyó ifjúságpoli­tikai munkáról számolnak be. Kempingfórum a Mandulásban Ma, vasárnap, 10-től 16 óráig rendezi a Kemping Klub megyei szervezete ha­gyományos fórumát a me­cseki Mandulás kemping­ben. Az érdeklődők tájékoz­tatást kaphatnak az országos és nemzetközi kempinge­seményekről, kedvezmé­nyekről. Részt vesznek a fó­rumon utazási irodák, klu­bok különböző programja­vaslataikkal is. Casco: 20 százalékos áremelés Az idősebb autókra már nem éri meg biztosítást kötni AIDS - veszély, remény, csekély esély Dél-Dunántúl enyhén fertőzött térség, az országban eddig 125 haláleset történt A kilencvenes évektől egyenle­tesen emelkedik ugyan a HIV- vírussal fertőzöttek és az AIDS-betegek száma, ám sze­rencsére elmondhatjuk, hogy hazánk az enyhén fertőzött or­szágok közé tartozik. Ami a határainkon belüli ál­lapotokat illeti, Budapest és környéke számít a leginkább veszélyeztetett területnek, a Dél-dunántúli térségben ' lé­nyegesen megnyugtatóbb a helyzet. (A régióban az is­mertté vált fertőzöttek száma 1994 végén 10 körül alakult.) Dr. Bánhegyi Dénestol, a fővárosi László Kórház immu­nológiai osztályának vezető főorvosától megtudhattuk, hogy országosan a nyilvántar­tott fertőzöttek száma fél­ezerre, az AIDS-betegeké pe­dig 180-ra tehető. A betegség­ben 1985 óta 125-en haltak meg Magyarországon. Ami a betegség elleni véde­kezést illeti, az igazi ellenszert még nem találták meg, ám a legújabl? gyógyszerkombiná­ciós kezeléseknek köszönhe­tően 3-5 évvel tovább élhetnek már azok, akik nem tíz évvel ezelőtt, hanem napjainkban váltak AIDS-betegekké. Va­gyis a fertőzötteknek, a László Kórházban kezeiteknek több esélyük lehet arra, hogy még életükben feltalálják a vírust leküzdő gyógyszert. Dr. Ligeti Judit, a Tolna Megyei Kórház bőr- és nemi- beteg-gondozó osztályának vezető főorvosa elmondta, hogy Tolnában nincs HIV-ví- russal fertőzött személy. Egy tőlük elszármazottról tudnak, de ő Budapesten él. A baranyai és a somogyi bőr- és nemibe- teg-gondozóban sem ápolnak jelenleg HIV-fertőzöttet. Tolnában évente 600 AIDS szűrést végeznek, amely első­sorban a kötelezően vizsgálan­dók körét jelenti. Ide tartoznak a már HÍV vírussal fertőzöttek, a nemibetegek, a rabok, az int­ravénás kábítószer élvezők, a javító-nevelő intézeti fiatalok, a szerv- és spermadonorok. Természetesen véradás sem történhet szűrés nélkül. Nagyon kevesen jelentkez­nek önkéntesen szűrésre. So­kan úgy vélik, hogy a buszon utazva, vagy egy szúnyog-csí­péstől kapják meg a fertőzést, miközben eszükbe sem jut, hogy egy futó kapcsolat akár halálos ítéletet is jelenthet. Más nemibetegségekkel kapcsolatban is többször elő­fordul, hogy a megbetegedett személy nem hogy a partnere nevét nem tudja, de még a ha­jának színére sem emlékezik.- AIDS-robbanás esetén emiatt tömegek kaphatnák el a halálos kórt - véli a doktornő. Balog N. - Hazafi Zs. Mai ismereteink szerint szájon át nem terjed i < * 4 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom