Új Dunántúli Napló, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)

1995-05-12 / 128. szám

1995. május 12., péntek Háttér Dtinántúli Napló 13 Szakszervezetek és szakszervezérek .. vezesd a harcot...?” Tompított ellentétek? Negyedszer találkozott sze­mélyesen az orosz és az ame­rikai elnök, a moszkvai csú­csot aligha lehet tehát új kor­szakot nyitó szerepben feltün­tetni. Mégis, a második világ­háború európai befejeződésé­nek 50. évfordulója alkalmá­ból tartott ünnepségsorozat­nak, s a hozzá kapcsolódó eszmecseréknek több külön­leges vonásuk volt. Egyrészt a történelmi háttér: azzal, hogy Clinton hajlandó volt elfo­gadni Jelcin invitálását és felmenni a Vörös téri mauzó­leum mellvédjére, kinyilvání­totta, hogy az USA szemében a hajdani szövetségesi kötelék fontosabb a napi politika ne­hézségeinél. Másrészt viszont a csúcs létrejötte sem ken­dőzheti el a két nagyhatalom közti súrlódások létét. Atomüzlet Iránnal? Csecs­nyai vérengzés? NATO-kibő- vítés? A Moszkva és Was­hington közt az elmúlt hetek­ben megszaporodott viták kétségtelenül beárnyékolták némileg a jubileum emléke­zéseit. Úgy tűnik azonban, hogy a kapcsolatok tartós romlását jelenleg mindkét fél szeretné elkerülni. Visszatáncolás a reakto­rügylettől? Ezt ugyan a Fehér Ház sürgetése ellenére sem ígérték be az orosz politiku­sok, de Kozirev külügymi­niszter a csúcs előestéjén cél­zott rá először, hogy elkép­zelhető a Teheránnal kötött nukleáris szerződés felülvizs­gálata. S mit adhat Wa­shington cserébe? Kellő biz­tosítékokat Moszkvának arra, hogy nem kell tartania a NATO keleti kiterjesztésétől. Szegő Gábor A képen az első sorban: Nagy Sándor elnök, Vágó János alelnök, Sas Gyula, a Gazdasági El­lenőrző Bizottság vezetője. Megkérdeztük a „békéltető” helyettes államtitkárt Módosítják-e a kollektív szerződések rendszerét? „Ha a kormány kormányként viselkedik, akkor a szakszerve­zeteknek válaszul szakszerve­zetként kell fellépniük” - döb­bent rá egy dacos és nyilvánva­lóan csalódott felszólaló a Ma­gyar Szakszervezetek Országos Szövetségének kongresszusán. A kifakadás a Nagy Sándor- féle szakszervezet alapvető di­lemmájára világított rá, ami kö­rül tulajdonképpen az egész ta­nácskozás forgott: milyen - és milyen lehet - a viszonyuk ah­hoz a kormányhoz, amelynek vezető erejét, a Szocialista Pár­tot néhány hónapja még straté­giai szövetségesüknek tekintet­ték. Közös ellenség Végül is e párt egyik fontos társadalmi, politikai és moz­galmi bázisát adják, s Nagy Sándorral az élen kilenc szak- szervezeti vezető ül az MSZP parlamenti padsoraiban (hogy a szakszervezetekből elszárma­zott Kósánéról vagy Csintalan Sándorról most ne is beszél­jünk). A kongresszuson ven­dégként felszólaló Horn Gyula azt a meggyőződését hangoz­tatta, hogy „nemcsak a múlt, hanem a jelen és a jövő is ösz- szeköti” a szocialista pártot a baloldali többségű kormányt a szakszervezetekkel. Ezt a maga részéről Nagy Sándor nem is cáfolta, előadói beszédében in­kább arra igyekezett rávilágí­tani, hogy a baloldalnak - szo­cialista pártnak és szakszerve­zeteknek - közös az ellensé­gük: a gaz liberálisok. Ők uta­sítják el a szakszervezetek minden javaslatát, az ő „túlhaj­tott liberális gazdaságpolitiká­juk” hiúsította meg a társa­dalmi-gazdasági megállapodást is - mondta Nagy Sándor. Az MSZOSZ elnöke természetesen megismételte a szakszervezetek néhány aktuális követelését a Bokros-csomag módosítására, így azt, hogy elutasítják a köz­ponti bérszabályozáson alapuló reálbér-csökkentést, és - vas­utassztrájk nyomatékával sza­vai mögött - hangsúlyozta azt is, hogy ragaszkodnak az ága­zati kollektív szerződésekhez. A vezérkar Ezzel együtt Nagy Sándor ta­lán még soha ilyen világosan nem játszotta el azt a szerepet, amiért Horn Gyulának szük­sége van rá: úgy kell hangot adni a bérből és fizetésből élők elégedetlenségének, hogy egyúttal kanalizálja, ellenőrzés alatt is tartsa az elégedetlenség megnyilvánulásait. A kormány - illetve annak „liberális ol­dala” elleni kemény dörgedel­mek után ezért ismerte el, hogy a szakszervezetek túlzott igé­nyei is hozzájárultak a szociális programról folytatott tárgyalá­sok kudarcához, s ezért biztosí­totta látatlanban (?) támogatá­sáról Horn Gyula javaslatát egy a paktumot helyettesítő politi­kai nyilatkozatra. Nagy Sándornak persze - mind szakszervezeti vezető­ként, mind szocialista párti po­litikusként - megvannak a saját céljai is, amelyek szolgálata nem feltétlenül talál osztatlan lelkesedést. Sándor László alelnök pél­dául szükségesnek tartotta a fi­gyelmeztetést: az MSZOSZ még véletlenül sem kerülhet egy platformra azokkal az el­lenzéki erőkkel, amelyek nem­rég ádáz harcot folytattak el­lene és a felszámolására töre­kedtek, ma pedig saját potenci­ális szövetségesükként próbál­ják az MSZOSZ-t feltüntetni. Ez nyilvánvaló utalás volt Nagy Sándor közelmúltban tett lakiteleki politikai kirándulá­sára, s ottani lelkes fogadtatá­sára. Sándor László ugyanak­kor „kritikus” viszonyt tartott szükségesnek a kormánnyal és az MSZP-vel szemben is. Má­sokkal szemben viszont óvott attól, hogy feladják azokat a le­hetőségeket, amelyeket a par­lamenti jelenlét biztosít a szak- szervezetek vezetőinek: „nem biztos, hogy csak a direkt szak­szervezeti eszközöket kell igénybe venni” - mondta az MSZOSZ alelnöke. Alaphang A szakszervezeti kongresz- szus küldötteinek alaphangja ennél is harciasabb volt. A vas­utas szakszervezetek képvise­lője azt mondta, hogy a jelen­legi kormánnyal egyáltalán nem könnyebb megegyezni, mint elődjével. Emlékeztette az MSZP-t, hogy a választási kampányban milyen nagy se­gítséget kapott az MSZOSZ- től, s úgy vélte, ezért cserében a szakszervezetek joggal várhat­nak nagyobb támogatást. A bá­nyászszakszervezet képviselője szerint az MSZOSZ-nek „le kell vonnia a megfelelő követ­keztetéseket az MSZP-re nézve is”, amennyiben a kormány to­vábbra is aránytalan terheket ró a dolgozókra. A kongresszuson elfogadott zárónyilatkozat első­sorban ezt az elégedetlenséget tükrözi, amikor a „munkaharc keményebb eszközeit” helyezi kilátásba a munkavállalói érde­kek érvényesítésére. Ebbe a fo­galmazásba persze sok minden belefér, ha valaki akarja, akár sztrájkfenyegetésként is értheti. Első lépésként azonban a kong­resszusi deklaráció inkább Nagy Sándorék tárgyalási pozí­cióját igyekszik megerősíteni, követelve az érdemi érdeke­gyeztetés szabályainak megtar­tását. Pozíciók Bár az MSZOSZ-kongresz- szus középpontjában az MSZP­hez és a kormányhoz fűződő viszony állt, mintegy melléke­sen szóba került a „Nagy Sán- dorékon túli” szakszervezeti vi­lág is. Hosszú évek óta először az MSZOSZ elnöke ismét ab­ban a pozícióban van, hogy fel­vethesse a magyar szakszerve­zeti mozgalom szétforgácsolá- sának a megszüntetését. E hó­nap végéig minden munkahe­lyen megtartják az üzemi taná­csi, illetve közalkalmazotti ta­nács választásokat, ami - egy korábbi parlamenti döntés ér­telmében - a szakszervezeti konföderációk közt kialakuló erőviszonyok alapján egyúttal végleges döntést hoz a múltból örökölt, s még fel nem osztott ágazati szakszervezeti vagyon­ról. Az előjelek az MSZOSZ és a vele lényegében szövetséges - közalkalmazotti szervezeteket tömörítő - SZÉF elsöprő győ­zelmét ígérik. Ráadásul Nagy Sándor laki­teleki „diadalútja” után már le­hetséges az együttműködés az MDF-fel szövetséges Munkás- tanácsokkal is. A szakszérve- zeti egység - vagy legalábbis együttműködés - nem csak az MSZOSZ-nek - és kétségkívül ambiciózus elnökének - fontos. Túl minden hatalmi megfonto­láson és politikai játszmán ugyanis figyelmeztető, mint egy felszólaló így fogalmazott meg a kongresszuson: „az el­múlt években a szakszerveze­tek bérharcot folytattak, most már a kenyérért kell harcol­niuk”. Hajdú András A kollektív szerződéssel kap­csolatos vita vezetett a közel­múltban a vasutassztrájkhoz. Dr. Herczog László helyettes munkaügyi államtitkárt, aki közvetítőként egyik részese volt a MÁV és a szakszerveze­tek közötti kompromisszum lét­rejöttének, arról kérdeztük: a tapasztalatok alapján várható-e változás a kollektív szerződé­sek rendszerében?- A minisztérium amellett van, hogy a munkahelyeken jöj­jenek létre a szerződések; 1992 óta ugyanis a megállapodás nem kötelező - hangzott a vá­lasz. - Pedig egyértelmű, hogy megléte rendkívül hasznos, hi­szen ez határozza meg a bérvi­szonyokra, a munkaidőre, a munkavállalók munkahelyi jo­gosultságaira vonatkozó szabá­lyokat, s általában mindkét fél jogait, kötelességeit. Ezért igyekszünk a Munka Törvény- könyvébe olyan szabályokat beépíteni, amelyek egyaránt megfelelnek a szakszervezet és a munkáltató közös akaratának. Fontosnak tartjuk hogy a felek érzékeljék: törvényes keretek között csak akkor érvényesíthe­tik szándékaikat, ha azokat kol­lektív szerződésbe foglalják.- A kormányzat már a sztrájk előtt benyújtotta a par­lamentnek a Munka Törvény­könyvét módosító törvényja­vaslatot. Ez természetesen csak az elvi kereteket fogalmazza meg; azon belül tényleges lehe­tőség van arra, hogy a helyi sa­játosságoknak megfelelő helyi szabályokat kialakítsák. Ezért lenne jó, ha a kollektív szerző­dést ki lehetne terjeszteni egy- egy ágazat egészére; ezt azon­ban a reprezentatív - tehát a szembenálló - érdekképvisele­teknek kell kezdeményezniük. A sütőipar például már felve­tette, hogy a hatályos kollektív szerződések az egész ágazatra vonatkozzanak. Az ágazati ki- terjesztésnek komoly előnyei vannak, főleg azokon a kislét- számú munkahelyeken, ahol nincs szakszervezet, s ezért a munkavállalók meglehetősen kiszolgáltatottak. Viszont a munkáltatóknak is előnyös, mert a minden munkahelyre ér­vényes kollektív szerződés ver­senysemleges állapotokat te­remt az ágazatokon belül. A vasutassztrájk azok számára is bizonyította a kollektív szerző­dések fontosságát, akik eddig ezt vitatták. Elmondhatjuk te­hát, hogy felértékelődött a megállapodások szerepe, s en­nek konzekvenciáit feltétlenül érvényesíteni kell - fejezte be nyilatkozatát dr. Herczog László. Légrády Eszter Pártok megítélése az ország nyugati felében Jelentős változások "Ha most vasárnap lennének a parlamenti választások Ön melyik pártra szavazna?" (a válaszok százalékos megoszlása a választókorú népesség körében a nyugati országrészben illetve az egész országban) a nyugati országrész adatai: országos adatok: nein nivuu. [Tpsösí A Szonda Ipsos közvélemény­kutatása szerint a Dunántúlon a pártok megítélésében jelentős változások történtek az elmúlt hónapban. A márciusi felmérés „második helyezettje”, az FKGP megelőzte az eddig biz­tosan vezető MSZP-t. Április­ban a megkérdezettek 14%-a tartotta a legszimpatikusabb pártnak a kisgazdákat (országo­san 11%). Az MSZP támoga­tottsága 13% (országosan vi­szont az MSZP vezet 16%-kal). Az SZDSZ-t támogatta a meg­kérdezettek 8%-a (országosan 12%). A polgárok 7-7%-a ro­konszenvez a Fidesz-szel, il­letve a Magyar Demokrata Fó­rummal (országosan is 7-7%). A KDNP bázisa 5% helyi és or­szágos szinten egyaránt. Parla­menten kívüli pártra szavazna most a nyugati országrész lakó­inak 3%-a (4% a többi ország­rész beszámításával), de közü­lük egyik sem érné el az 1%-ot. Az adatok azt mutatják, hogy az MSZP, koalíciós partnerével egyetemben 4-4%-ot veszített támogatóinak köréből. Az FKGP 1 %-os szavazatveszte­ség mellett került az első helyre. Az ellenzék megítélése egyébként egy árnyalattal ja­vult. A KDNP 2%-kal, a Fidesz és az MDF 1-1%-kal tudta nö­velni támogatóinak körét. A dunántúli népesség 52%-a állította, hogy mindenfélekép­pen élne szavazati jogával, ha a közeljövőben parlamenti vá­lasztásokat tartanának. E társa­dalmi csoport 77%-a nevezte meg azt a politikai csoportosu­lást, amelyet támogatna. A poli­tikailag aktívabb polgárok 26%-a számára vonzó az MSZP (országosan ez az arány 28%). Áz FKGP mögé sorako­zik fel 24%-uk (országosan 18%). Látható, hogy az FKGP és az MSZP sorrendje ebben a körben megfordult, ami azt je­lenti, hogy Dunántúlon a szoci­alista szimpatizánsok részvételi hajlandósága nagyobb, mint a kisgazdáké. A biztos szavazók 16%-a választaná az MDF-et (országos viszonylatban 13%). Az SZDSZ a negyedik helyre szorult 13%-os támogatottsá­gával (országosan második 19%-kal). A Fidesz és a KDNP potenciális szavazóinak aránya 9-9%-ra tehető (országosan 8-8% A parlamenten kívüli pártok együttes súlya 3% (6% országosan). A Dunától nyugatra a polgá­rok 69%-a tudott olyan pártot mondani, mely számára elfo­gadhatatlan. A megkérdezettek 24%-a nem szavazna a szocia­listákra (országosan ez az arány 21%). Az FKGP-től elhatároló­dok aránya 11% (az összes megkérdezett tekintetében 12%). Az MDF-fel szembenáll 9% (9% összesítve is). A Fi- desz-szel szembefordulna a megkérdezettek 4% (4% orszá­gosan is). Az SZDSZ-t 2%, a KDNP-t 1% tartja elfogadhatat­lannak ( országosan az SZDSZ 1%-ot, a KDNP 2%-ot ért el). A parlamentbe be nem került pár­tok együtt a polgárok 11%-ából váltottak ki ellenszenvet (13% mindenkit figyelembe véve). Ezen nagyrészt a Munkáspárt (4%), a MIÉP (3%) és a Köz­társaság Párt (2%) osztozik (or­szágosan a MIÉP és a Munkás­párt aránya 5-5%, a Köztársa­ság Párté 1%). A kérdezés ideje: 1995 ápri­lis 10-21. A kérdezés módja: szemé­lyes, kérdőíves lekérdezés. Az alapsokaság: minden felnőtt, a K nyugati országrészben állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. A minta: 334 fő a Dunántúlon. A minta és az alapsokaság nem, kor és lakó­helytípus szerinti megoszlása azonosnak tekinthető. A i i í >

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom