Új Dunántúli Napló, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)
1995-05-12 / 128. szám
1995. május 12., péntek Közélet Dunántúli Napló 3 A Baranya Megyei Kórház rehabilitációs osztálya a szerencsésebbek közé tartozik. A Pécsi Tüdőszanatórium tetején alakították ki, és felszereltsége is jónak mondható fotó: laufer l. Ahol nem lehet lehúzni a rolót Kórházgyógyítás - töredék összegből A közelmúltban rendezte második országos konferenciáját az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, „Gazdasági kihívások az egészségügyben” címmel. A konferencia résztvevői azt keresték, hogy a mai körülmények között hol húzódik az a határ, ameddig a szakmailag szükséges és a gazdaságilag még lehetséges működés, fejlesztés megvalósítható. Az okosnak elég Sapienti sat... azaz az okosnak elég! (Plautus) Sétáltam a pécsi temetőben. Böngésztem a sírfeliratok beszédes üzeneteit. Régieket, újakat. Üzeneteket az élőknek, az utókornak s hinni akartam a még ragyogó, de a megkopott kövekre vésett soroknak: „hogy soha el nem múló”, hogy feledhetetlen, hogy örökké élő. Szívből, vagy megszokásból felrótt közhelyesített mementóknak. így akadtam Mátyás Flórián akadémikus sírjára. Mátyás Flóriánéra, az akadémikuséra, a kiváló pécsi tudóséra, „Béla király jegyzője korának” felfedezőjére, a Ma- tessa árvaház javára vagyonát hagyó megbecsült, immár 91 éve eltemetett pécsi ember „díszsírhelyére”, a temető délnyugati kerítése tövében. Díszsírhely ... rozsdamarta, széteső vaskerítésroncs mögött térdig érő gaztengeren áthágva az időtálló szürke márványlapon tanúsítják, hogy Pécs város állíttatta nemeslelkű polgárának az egykoron szép napokat látott emléket, hangsúlyozva nemcsak az akkor itt élőknek, de a mának is, hogy „áldás emlékének”. Mátyás Flórián. Utcája is volt, és tere is van, nem is oly messze e gyomokkal borított nyugvóhelyétől. A déli városrész tere hirdeti nevét - a mának, az utódoknak. Aki elolvassa a márványlapról kitárulkozó mondatokat, tudja, hogy nem is érdemtelenül nyugszik egykoron valóban „díszes” sírhelyén. Hinni akarom, hogy nem lehet a késői kornak feledé- kenysége cáfolata az elődök értékítéletének. Ha már annyi mindent betakar az idő pora, legalább azt, ami megtehető, tegye meg a jelen jószándéka: kaszálja le a gyomot... Nem sok. Ezért íródott e röpke jegyzet, hogy igaz legyen a gondolat: a megbecsült múlt nemes kövein épülhet szép jövendő, tegnapból a mának s mából a holnap. Dr. Hegedűs Sándor Hóba süllyedt, elvérzett, megfagyott katonák ... Impozáns emlékhely a háború áldozatainak Katasztrófalista Jelenleg a Földön 56 fegyveres konfliktus zajlik, és miattuk az idén 17 millióan menekültek el otthonukból, illetve 26 millió embert telepítettek ki lakóhelyéről - áll abban a jelentésben, amelyet a Vöröskeresztes Szervezetek Nemzetközi Szövetsége hozott nyilvánosságra. Az adatokból kiderül az is, hogy tavaly 160 millió embert érintett valamilyen, nem háborús jellegű katasztrófa, és százmillió azoknak a száma, akik nehéz anyagi helyzetük miatt hagyták el hazájukat. katasztrófalista összeállítói azokat természeti csapásokat figyelembe véve, amelyekben egyenként legalább tíz személy életét vesztette, vagy legalább 100 ember került nagyon súlyos helyzetbe, kiszámították, hogy tavaly 20 ilyen földrengés, 4 szárazságból adódó éhínség, 68 árvíz, 5 földcsuszamlás, 51 hurrikán és 8 vulkánkitörés volt. A földrészek közül Ázsia áll az első helyen a hurrikánok és a árvizek számát tekintve, mesz- sze megelőzve Amerikát, amelyet Afrika, Európa és Óceánia követ. A katasztrófamentés ma már önálló iparággá nőtte ki magát. Az 1993-as esztendőben összesen 2,75 milliárd dollárnyi ösz- szeget költött el a szövetséghez tartozó 50 ország a rászorultak megsegítésére. Műtrágya és robbanóanyag Az ammónianitrátot műtrágyaként világszerte alkalmazzák, a mezőgazdaságban csakúgy, mint a családi házak kertjeiben. De az anyag pusztító robbanószerkezetek készítésére is alkalmas: az FBI most közölte, hogy ezt használták két éve, amikor a New York-i Világkereskedelmi Központot robbantották fel; és legutóbb is, amikor romba döntötték vele Oklahoma City-ben az óriás irodaépületet. A szövetségi nyomozó iroda szerint az Egyesült Államokban évi 8 millió tonna ammónianitrát készül, amely nem is drága: kilója 25 cent. Ä termelésből 6 millió tonna a mezőgazdaságba megy, két millió a robbanóanyag-iparba. Az FBI nyomozói egyébként éppen ezen a szálon műtrágya és a robbanóanyagok összefüggését vizsgálva indultak el. így bukkantak a Nichols-testvérpár Michigan állambéli farmjára: azt gyanítják, hogy az Oklahoma Cityben robbantott pokolgépet ezen a farmon állították össze.- Valóban nagy kihívás az egészségügy számára, hogy egyszerre kell fejlesztenie és leépítenie - állapítja meg dr. Mogyorós László, a Népjóléti Minisztérium egészségpolitikai főosztályának helyettes vezetője. - Ám ez az ágazat abban különbözik a gazdasági élet területeitől, hogy itt nem lehet bezárni a „céget”, lehúzni a rolót. A folyamatos megújulás érdekében keressük a működtetés legcélravezetőbb megoldásait, a fejlesztés legapróbb lehetőségeit, közöttük az állagmegóvást jelentő építkezéseket, vagy korszerűsítő, új beruházásokat. Ezekért nem egyszer áldozatokat is hozunk, vagyis amiről lehet, lemondunk az új szükségletek kielégítése érdekében. Nagy a lemaradásunk mind a kórházi épületek, mind a műszerezettség rekonstrukciója tekintetében. Kórházaink kétharmada századunkkal egyidős, vagy már öregebb, állapotuk siralmas, a műszerállományuk szintén, sok gép, vagy berendezés elérte a 30 évet.- Mire futja a lehetőségekből és milyen forrásokból fedezhetők a kiadások? Tizedannyi pénzből- Kiváló szakemberek közreműködésével készült 1992- ben egy felmérés, mibe kerülne a kórházak rekonstrukciója. Az akkori állapotok tükrében 160 milliárd forint kellene arra, hogy ezen a területen „egyenesbe” jöjjünk. Ezzel szemben, mert nem futja többre, ebben az évben a 20 helyen elindított céltámogatás keretében, pályázatok útján elnyert felújításra, beruházásra fordítható összeg 13 milliárd forint. A kórházak és más egészségügyi intézmények felújításának, fejlesztésének másik lehetősége az önkormányzatok kezében van. E programoknak csak a szakmai elbírálása tartozik a Népjóléti Minisztérium hatáskörébe. A Parlament elé már az állandó felügyeletet gyakorló Belügyminisztérium terjeszti és jóváhagyás után ellenőrzi a végrehajtásukat. Mindezeken túl, más forrásokból is „táplálkozhatnak” kisebb felújítások, műszer- és gépvásárlások, de az előbbiek a meghatározók. Önmagáért beszél és figyelmet érdemlő tény, hogy az 1996-tól indítható céltámogatásokra 60 pályázó adott be kérelmet. Az összeg 90 milliárd forint, vagyis ilyen értékben szeretnének címzett támogatás keretében felújítást, beruházást indítani.- Az ország melyik részén folynak rekonstrukciók, beruházások?- Várhatóan, még az idén befejeződnek ilyen jellegű munkák Balassagyarmaton, Kisvárdán, Székesfehérvárott, Gyöngyösön, Mátészalkán, Zalaegerszegen, Győrben és a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházban. A nyíregyházi, az ózdi, a pásztói, a kaposvári, a szekszárdi, a szombathelyi kórházi fejlesztések feltehetően 1997-re készülnek el. Az elmondottakból kitűnik, hogy ez a tevékenység csakúgy, mint az egészségügy egészének átalakítása több kormányzati ciklus alatt, a szakmai, gazdasági tényezők komplex mérlegelése útján valósulhat meg - szögezi le dr. Mogyorós László. A fővállalkozó elégedett A „kórházgyógyítás” lehetőségeit hogyan látja a K1PSZER Fővállalkozási és Tervező Rt., az ilyen jellegű munkákban gazdag tapasztalatokkal rendelkező cégnek az elnök-vezérigazgatója, dr. Végh Imre:- A mai helyzetben a beruházó, csakúgy, mint a vállalkozó nagy felelősséget vesz a vállára egy-egy ilyen program végrehajtása során. Ámellett, hogy minden fillér helyét alaposan meg kell nézni. Az egészségügyben végzett munkák magas fokú szervezettséget igényelnek, elvégzésük többnyire az intézmény működése közben történik, a legkiválóbb minőségben és biztos garanciák mellett. Érthető, ha e munkákra kiírt pályázatoknál előnyt jelent a profi múlt, a speciális körülmények ismerete és a megfelelő tapasztalat.- Mindez az Önök munkájában, pályázati ajánlataiban állandóan megtalálható?- Igen, ezek jelentették a legjobb ajánlólevelet itthon és külföldön egyaránt, és bízunk benne, hogy a jövőben is. Ennek köszönhetjük, hogy ez évre lekötött 2 milliárdnyi munkánk jelentős részét a felújítások teszik ki. Úgy dolgozunk, hogy a létesítmények, ha elkészültek, azonnal a legcélszerűbben működjenek s ezért a megrendelőkkel maximálisan együttműködve és megelégedettségükre törekedve állítjuk össze a terveket. Az így megszerzett bizalom a legfontosabb tőkénk most és a jövőben is. Maris János A második világháború magyar áldozatainak száma a történészek szerint mintegy 600 ezer volt. A mai Magyarország területén 400 ezer halottat sirattak. Az oroszországi harcokban további 100 ezer ember, Budapest bombázásakor 6500, a vidéki bombatámadások során 9500 polgári lakos vesztette életét. Hadifogolyként 12 ezren pusztultak el, a főváros ostroma során 28 ezer polgári lakos lett a harcok áldozata. Mindnyájuk emléke előtt tiszteleg Mészáros Mihály Munkácsy-díjas szobrászművész monumentális alkotása, amelyet a Nemzeti Kegyeleti Kárpótlási Alapítvány állíttat föl. Ä szobrászművészszel beszélgettünk arról, mit szimbolizál majd az emlékmű.- Fél évszázada jeltelen tömegsírok, idegen tájak földje zárta be halottainkat. S tízezrek élnek ma is az országban, akiknek nincs hol emlékezniük szeretteikre. Ezért döntött úgy az alapítvány, hogy az ország földrajzi középpontjában, Pusz- tavacson hozzunk létre egy olyan központi emlékhelyet, ahol méltó sírhelyet alakíthatunk ki azok számára is, akik idegen földben nyugszanak és hazahozatalukra csak ezután kerülhet sor.- A szobormű gondolata azóta foglalkoztatott, amióta családom sok tagját sirattuk. Azokat, akik sosem tértek haza a háborúból, az orosz hómezőkről. A mű is azt a tragédiát szimbolizálja, ahogy a kegyetlen orosz télben a hóba süly- lyedve elvéreztek és megfagytak a katonák.- Oroszország temetőiben tízezrével nyugszanak névvel azonosítható magyar katonák és hadifoglyok. Amikor hazahozatalukról és egy közös hazai emlékhely kialakításáról döntött a Nemzeti Kegyeleti Kárpótlási Alapítvány, nemcsak nekik, hanem a második világháború valamennyi magyar áldozata számára kívánt közös síremléket állítani. Az emlékművet körülvevő fal belső oldalán helyezzük el az áldozatok névsorát. Ha a pusztavacsi emlékhelyhez ellátogat a kegyelet virágaival az elhunyt hozzátartozója, éljen bárhol az országban, megtalálja majd elvesztett apja, nagyapja, férje, testvére nevét - mondta a művész. A második világháború áldozatainak központi kegyeleti emlékhelye egyben a hazahozott földi maradványok temetője is lesz. Légrády Eszter Mindig óraműpontosságú Virág-óra, Virág-naptár Gyermekkorom olvasmányai közt kedves emléke „Mindentudó Gergely bácsi”. Gárdonyi Géza gyűjtött össze benne különböző gyermekeknek szóló érdekességet: ezermester-, barkácsoló ötleteket, természetmegfigyeléseket. Közülük a „Virágóra”, „Virágnaptár” jutott eszembe a madarak és fák napján . Gergely bácsi megfigyelte, hogy a vadvirágok nyílása és csukódása szinte óramű pontosságú. A könyv már nem található és csak halványan emlékszem, hogy pontosan felsorolta, hogy melyik virág hány órakor nyílik és csukódik. Egy nyugodt öregember ezzel mérhette az idő múlását és óra nélkül tudta hozzájuk viszonyítani élete folyását, napi beosztását. Reggel a virágok nyílásától a napnyugta felé lecsukódó kelyhektől búcsúzva tért nyugovóra. Nem kergették a megállás nélküli köröket szántó, a perceket és órákat jelző mutatók, az áramló hírözön, reklámáradat, vagy a minden áron való szórakozás rabságába. A „Virágóra” mellett Gergely bácsi „virágnaptárral” követte az évszakok változását, amint soroltak egymás mellé az élet láthatatlan évgyűrűi. Mind kevesebb a vadvirág, kevés az idő megfigyelni őket és mind kevesebb az olyan ember, aki észreveszi a természet apró csodáit. K. T. A. Az egyházak kapják a legtöbbet Adományok, köszönet nélkül A Magyar Statisztikai Társaság széleskörű, közel 15 ezer embert érintő felmérést készített adományozási szokásainkról, s arra a meglepő következtetésre jutott, hogy szociális bajaink, az állandóan csökkenni látszó anyagi életszínvonal dacára a magyar lakosság nem veszítette el érzékenységét mások bajai iránt: továbbra is adományokat ad, vagy önkéntes munkával segíti a rászorultakat. Igaz, a felmérés az 1993 évi adományozási tevékenységre vonatkozik, így nem tudhatjuk, változott-e a helyzet tavaly, de mivel a gazdasági fejlődés (nevezhetjük fejlődésképtelenségnek is) fő tendenciái nem változtak lényegesen, elmondhatjuk, hogy Magyarországon a felnőtt lakosság közel kétharmada kész adományozásra, önkéntes munkára, segítségnyújtásra olyankor is, amikor nem a családról, nem a baráti körről van szó. Adománynak ugyanis azt tekintjük, amikor a pénzbeli vagy természetbeni támogatást családon kívüli magánszemély, alapítvány, egyesület, egyház, vagy állami intézmény kapja. Nos, a vizsgált évben a lakosság nyolc milliárd forintot költött ilyen célokra, míg az önkéntes munka értéke meghaladta a 14 milliárd forintot. A kedvezményezettek között első helyen az egyházi intézmények említendők, de jelentős lakossági támogatásban részesültek a szociális, a kulturális és egészségügyi alapítványok is. Sok segítséget kaptak jótékonysági alapon a határon túli magyarok. Az önkéntes munka elsősorban szociális segítség- nyújtásra összpontosult. A felmérés szerint a nők a jobb adományozók, a férfiak végeznek több önkéntes munkát. Az átlagos adományozóról el lehet mondani, hogy életkora 30-60 év között van, konszolidált körülmények között él, rendszerint viszonylag magas állást tölt be és viszonylag jól keres, általában városi lakos. Az adományok átlagosan nagyon alacsony összegűek, felerészben az 1000 forintot sem érik el. Az adományok egynegyede 1000 és 5000 forint közötti összeg, s csupán néhány százalékban adnak ennél jelentősebb összeget, s a felmérésből az is kiderült, hogy akik ennél nagyobb pénzt ajánlottak fel valamilyen közhasznú vagy jótékonysági célra, azok nem is szívesen nevezik meg az összeget. Azt is megvizsgálták, miért nem jótékonykodnak azok, akik semmiféle adományozásban nem vettek részt, s egyértelműen kiderült, hogy a fő ok nem az akarat hiánya, még csak nem is a pénzszűke. Az esetek 90 százalékában azok nem jótékonykodtak, akik nem voltak tájékozódva arról, hogy megtehetik, akik nem találkoztak támogatandó célokkal és ügyekkel. Sem levélben, sem szóban nem szólította fel őket senki, hogy ilyen vagy olyan akciót, esetleg a hátrányos helyzetű csoportok valamelyikét pénzzel segítsék. Ebből pedig az a következtetés adódik, hogy az adománygyűjtés módszereinek alkalmazásában a magyar intézmények még elmaradnak a külföldtől, ahol ennek jól kidolgozott technikája és hagyománya van. Nincs hagyománya annak sem Maygarországon, hogy miképp lehet megköszönni az adományt, az önkéntes csupán egyharmada kapott köszönő szót vagy levelet a segítségért. t 4 « * é