Új Dunántúli Napló, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)
1995-05-11 / 127. szám
1995. május 11., csütörtök A Mai Nap Dünántúli Napló 3 A nem ártás filozófiája A Brahma Kumaris követői Sikondán A kérdezőt alig legyűrhető nyugtalanság űzi, és űzi a hiúság is, hogy olvasmányai, heveny töprengései révén demonstrálja: már tudja is az utat, amely önmagunkhoz - saját kezűleg elrontott isteni lényegünkhöz vezet. A csendes derűvel, ajkán néha mosollyal válaszoló Molnárka Klára éppen az ellentéte ennek. A kérdező - jómagam - a Rádzsa Yóga rejtelmeibe szeretne bepillantani. Molnárka Klára az 1983-ban hazánkban is felbukkanó Rádzsa Yóga-iskola egyik fő szervezője és tanítója. Egyszerű, pontos válaszaiból lassacskán megsejthető, szavak ruhájába öltöztethető válasz nincs. Van viszont többé vagy kevésbé rögös út - út az igaz, az elmélyült meditációhoz, s az igaz cselekvéshez, ha ezen az úton többségünk tévelyegve is halad. Sikondán, az erdészház panziójának udvarán, fedett szalonnasütő helyet ülünk körül - a jóga-hívők dzsúdóruhára emlékeztető fehér klepetusban. Van köztük pedagógus, óvónő, kertész - nők, férfiak, gyerekek. Három napra bérelték ki a panziót, rendezték be a legnagyobb helyiséget úgy, hogy ott közösen - tizen-tizenöten is - meditálni tudjanak. Az Indiából a napokban hazatért tanítót Krisztusról kérdezem. A turini lepel csodájáról. A tömeghipnózis és a csodatételek kapcsolatáról. A ránk mért krisztusi példa gömyesztő nagyságáról. Arról, hogy Krisztus nem volt-e jógi. Hogy medi- tációs gyakorlatukban milyen szerepük van a csakráknak - az erőközpontoknak. A szélként kavargó kérdéseket meghallgatja, de szavai sugallják, a válasz másutt van. Úgy lehet - bennünk. A Rádzsa Yóga Alapítója Brahma Kumaris. Szó szerint „Isten gyermeke” - ma 67 országban 3700 centruma van. A budapesti és a komlói itthon az elsők közé tartozik. Első hazai konferenciájuk tavaly Kecskeméten a szétszórtan létező csoportok ismerkedését szolgálta. Azt a jógát, amit ők művelnek, alig ismerik, könyveik nem jelennek meg. Ez a jóga nem foglalkozik testtel, csakrákkal, gyakorlatokkal. A meditáció révén a szellem enélkül is megteszi ezt, ha önmagát tisztítva jó úton halad. A világon csak két dolog korlátlan: Isten és a gondolat. A „Királyi” út révén önmagunk, tökéletlenségünk felismeréséig jutunk, s noha vannak bűneink, a tanulságok levonásával el kell hagynunk őket, levetve a bűntudatot is. Isten olyannak fogadott el bennünket amilyenek vagyunk. Az embereket a fölösleges lelkiismeretfurdalás teszi tönkre - fordul hozzám egy fiatalasszony. De milyen filozófia az - kérdezem - amely egy önző „én”- re, individuális szellemre épül? Molnárka Klára azt mondja, filozófiájuk a „nem ártás” elvét követi. Nekünk kell először megváltoznunk - az egész világot nem tudjuk megváltoztatni. Tanulni kell a toleranciát, az elfogadást: foglalkoznak Krisztus személyével, de értéséhez nagyon sok mindent át kell alakítani a tudatban. Őt és minden más vallást türelemmel el kell fogadni: valamennyinek meg van a maga szerepe. Példa erre India, Nepál - ahol az, hogy a szobor teteje Buddhát, az alja pedig hindu isteneket ábrázol, nem kelt semmi megütközést. A két vallás egymásba olvad. És van remény. A világ ma érzékelhető változáson megy keresztül, talán fogékonyabban a jóra, a belső békére. B. R. Madárodú város Öt éve már, hogy a Dél-dunán- túl egyik legkevésbé zavart zugában, a Dráva-menti Matty mellett felavatták a Pantheum Avium-nak elnevezett madár emlékparkot. Tizenhárom faragott kopjafa emlékeztet az országban egyedülállóan arra a 13 madárfajra, amely örökre kipusztult hazánk területéről. Most a jelképes temetőt ismét a közvélemény, elsősorban az iskolák figyelmébe ajánlják. Ismert: ez az esztendő az Európai Természetvédelem Éve. Az új kezdeményezés jó lehetőséget teremt arra, hogy ne csak beszéljünk az élővilág megmentésének, az élőhelyek megóvásának szükségességéről, de tényleges munkával léphessünk a cél felé. A felhívás értelmében a mattyi emlékparkban madárodú várost szeretnének kialakítani. A szervezők szerint az odú készülhet bármilyen természetes, az időjárás hatásainak ellenálló anyagból, formában, csak a nagysága behatárolt: 20x20x30 centiméteres lehet. A legügyesebb, legcélszerűbb, leghangulatosabb munkákat díjazzák. Az odúkat személyesen, vagy postai úton 1995. június 20-ig kell eljuttatni a Dél-dunántúli Természetvédelmi Igazgatóság címére: 7625 Pécs, Tettye tér 9. M. A. Pedagógiai szolgáltatások a megyében, óvodától a középfokig Elkészült a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet szolgáltatási kínálata. Az óvodák hatvan, az általános iskolák és középiskolák kétszáz ajánlatból válogathatnak. Ezek a következő tanévre szólnak, de az érdeklődőknek már most be kell jelentkezniük rájuk. Folyamatosan igényelhetnek például az óvónők szaktanácsadást, szakvéleményeket, konzultációkat valamennyi területen, de pályázatok elkészítéséhez is kapnak segítséget. Igénybe vehetnek könyvtári szolgáltatást, videofelvétel-készítést, másolást, pályaválasztási tanácsadást. Ezen felül nagyon sok továbbképzés is indul az igények szerint, intézmény- vezetőknek, szaktanácsadóknak, szó lesz arról, milyen különleges feladatok vannak a szociális szempontból veszélyeztetett fiatalok nevelésében, miképpen működhet eredményesen az óvodaszék, s hogy a különböző konfliktushelyzetek hogyan oldhatók meg eredményesen. A nyelvi képzést segítő továbbképzések mellett a sport és a népi kismesterségek területe sem marad ki a kínálatból. Az óvodáknak ezeken túl lehetőséget biztosítanak bábjátéktanfolyamra, óvodák szakmai napon való bemutatkozására, indulna drámapedagógiai-tanfolyam, egészséges életvezetést tanító tréning is. Helyi programok kialakításában is fordulhatnak az intézethez az óvodák, de megismerkedhetnek a legkülönbözőbb programokkal, így például a Montessori-eszmei- séggel, vagy akár a vizuális nevelés új technikáival. Az általános- is középiskolák is részt vehetnek azokon a szakmai programokon, melyek nem speciálisan az óvodák számára szerveződnek, így a fentiek szinte mindegyike a számukra is hozzáférhető lesz. A szolgáltatásokat a vezetőképző sí a pedagógia, pszichológia, a gyógypedagógiai és a tantárgypedagógia területein ajánlja fel a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet. Ezen felül a nemzeti és etnikai kisebbség nevelése, oktatása, a tehetség- gondozás és más speciális szakterületek is helyet kaptak a programban. Ilyenek például a vállalkozói ismeretek, a grafológia, s a tanítást, tanulást segítő különféle játékok, segédanyagok tervezése. Ismét megrendezik a Baranyai Pedagógiai Napokat, idén VIII. alkalommal kerül rá sor. Indul Gordon-tanfolyam, de alapvető romológiai ismeretekre is szert tehetnek azok, akiket érdekel a cigányok története, kultúrája. Osztályfőnököknek több ajánlat is van, többek között a szexuális egészség tanításának témakörében, de tanulhatók lesznek drámapedagógiai módszerek, személyiségfejlesztő technikák is. A tantárgypedagógiai ajánlatok között az összevont osztályokban tanítók, a humanisztikus kooperatív tanulási program iránt érdeklődők is találnak maguknak valót, míg a szaktanárokat módszertani továbbképzések, bemutató órák, előadássorozatok, szakmai napok, ötletbörzék várják. Nem maradt ki a szaktárgyak mellett a számítástechnika, informatika, háztartástechnika, s a könyvtár sem. Az ajánlatokból a megye összes oktatási intézménye válogathat. A feladatokat az intézet belső és külső munkatársai látják el, de az egyes témakörökre ismert hazai és helyi szakértőket, előadókat hívnak meg, ezzel is garantálva a szakmai színvonalat. H. I. Gy. Dán segítség a szakiskoláknak Szentlőrincen az Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakközépiskolában találkoztak ismét egymással a baranyai mezőgazda- sági szakközép- és szakiskolák igazgatói és a dán slagelsei Technical College munkatársai. A megbeszélés fő témája az intézmények oktatási és technikai színvonalának fejlesztéséhez támogatást nyújtó project volt. A dán vendégek - Iben Rye Andersen és Johnny Christiansen - magyarországi tartózkodásuk ideje alatt tárgyaltak az FM illetékeseivel, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnökével dr. Hargittai Jánossal, arról hogy mennyivel tudnak hozzájárulni a dán kormány által adandó támogatáshoz. Dolgoznak a kamarák Baranyában mindegyik kamara elhelyezése megoldódott. A Baranya Megyei Kézműves Kamara Pécsett az Iparosházban kapott helyet, míg a Baranya Megyei Területi Agrárkamara a napokban új helyre a Nagy Lajos Király útja 9. szám alá költözött. Mindenhol folyamatosan végzik az új vállalkozók regisztrációját. Előadásokat szerveznek, amelyek keretében tájékoztatják a vállalkozókat a lehetőségekről és a gazdasági élet változásairól. Pécsi sikerek az OKTV-n Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV), nyelvtan kategóriában a pécsi Leöwey Klára Gimnázium tanulói közül Kiss Veronika (felkészítő tanára Tamás Csilla) harmadik lett, a szintén egyetemi felvételit jelentő tizedik helyet Krémer Zsófia (felkészítő tanára Mihalik Zsolt) szerezte meg a napokban megrendezett döntőn. Ugyanezen a versenyen a pécsi Babits Gimnázium tanulója, Schenk Borbála (felkészítő tanára Dobayné Fenyvesi Ildikó) a 6. helyen végzett 180 tanuló, legjobb 25 döntőbe jutott résztvevője közül Budapesten. Az idei számítástechnikai OKTV-n a Leöwey tanulója, az elsős Nagy András 9. lett, felkészítő tanára Papp László. Honvéd bajtársi találkozó Pécsett A Pécsi Honvéd Hagyomány- őrző Egyesület égisze alatt bajtársi találkozót szerveznek Pécsett, május 20-án. Gyülekezés 14.30-kor a Széchenyi téren, majd a Belvárosi Templomban ökumenikus istentiszteletet tartanak. Ezt követően a Helyőrségi Klub szolgál a találkozó színhelyéül. Itt mond ünnepi köszöntőt Balikó Zoltán evangélikus esperes, az ünnep fényét a Pécsi Nemzeti Színház művészeinek fellépése emeli majd, s mód nyílik meghitt együttlétre, társalgásra, ismerkedésre, a múlt felelevenítésére is. A rendezők szerény uzsonnával szolgálnak. Búcsúbeszédet Keszthelyi István a bajtársi találkozó szervezője mond majd. A túlélő bajtársakon kívül szeretettel várják az eseményre egész Baranyából az özvegyeket és a legközelebbi hozzátartozókat is. Jelentkezési határidő május 15-e, 7601, Pécs, Helyőrségi Klub, Király utca 13, postafiók 246. Szervudsztok! Szervudsztok címmel rendeznek pécsi művészek zenés majálist május 13-án, szombaton Balatonmagyaródon. Délután két órától a Bóbita Bábszínház mutatja be a „Mese az elvarázsolt békahercegnőről” című darabját. Háromkor a Szélkiáltó együttes lép fel. Este hétkor a Kispál és a borz, tízkor pedig az Öregek Otthona zenél. Elnapolt baranyai földárverések Hiába reménykedtek azok a baranyai kárpótoltak, akik abban bíztak, hogy kárpótlási jegyeikért még idén májusban-júni- usban földterületet árverezhetnek a II. földalap terhére. Mint országszerte sokan másokét, az ő számításaikat is keresztülhúzta a kormány törvénymódosítási javaslata, amely szerint az eddigi 50-50 százalékos arány helyett a jövőben a helyben lakók 80 százalékban részesedhetnek a földalapból a vendégárverezők egyötödös részarányával szemben. A várhatóan rövidesen a parlament elé kerülő módosítási javaslat sokak számára szimpatikus, ám akár hónapokkal is késleltetheti a kárpótlás második ütemének árveréseit.-Az előzetes tervek szerint június 7-dikétől kezdtük volna meg az árveréseket, ám az Országos Kárrendezési Hivatal elnökének utasítása alapján le kellett állítanunk azok meghirdetését - tájékoztatott a témával kapcsolatban dr. Kóbor Béla, a Baranya Megyei Kár- rendezési Hivatal vezetője. - Pedig időben végeztünk a Baranyában kijelölt földalap egyeztetésével mind a Földhivatal, mind pedig az érintett gazdálkodó cégek felé. Most azonban nem tehetünk mást, minthogy megvárjuk a megváltozott törvény kihirdetését, és után^, már az új arányok szerint kell elvégeznünk az egyes földalapok felosztását. Ha a parlament gyorsított eljárásban tárgyalja is a javaslatot, a törvény kihirdetésének és érvénybe lépésének menetrendje szerint akár a nyár végéig is elhúzódhat a procedúra. Ez pedig azt jelenti, hogy a frissen árverezők idén már biztosan nem kerülhetnek birtokba új földterületeiken. Baranyában a második ütemben mintegy 150 ezer aranykorona értékű föld kerül kalapács alá. A nem túl nagy terület 250 települést érint, amelyekben várhatóan nagy tömegű árverező szeretne tulajdont szerezni az utóbbi időben egyre inkább elértéktelenedő kárpótlási jegyeiért.-Nagy érdeklődésre, és éjszakákba nyúló árverésekre számítunk - mondta a téma kapcsán dr. Várady Miklós, a BMKH árverési csoportvezetője. - A hatalmas mennyiségű forgalomban lévő kárpótlási jegy ellenére valószínű, hogy az alacsony kínálat bizonyos mértékig emeli a jegyek jelenlegi alacsony árfolyamát. Az pedig teljesen biztos, hogy mivel az árverezők - sokan közülük árverésről árverésre fognak vándorolni a tulajdonszerzés reményében - talán az utolsó jó befektetési lehetőséget látják a második ütemben, a licitárak jelentősen emelkednek. A II. kárpótlási ütem földárveréseire tehát egyelőre várakozni kell. Ennek ellenére Baranyában előbb is a magasba emelkedhetnek a licitáló tárcsák, mégpedig Somberekén, ahol a hosszú vita után született megegyezést követően június 13-dikán kezdődnek az árverések. Kaszás E. A szerencsések, akik az első fordulóban részükhöz juthattak, már a saját földjükön gazdálkodhatnak fotó: Tóth László Kerékpárút. - Boly, Szajk és Véménd között kerékpárút épül. A közel húszmilliós beruházás felét az Útalaptól pályázattal nyerték el a települések. A júniusra elkészülő út biztonságossá teszi a gyalogos és kerékpáros forgalmat. fotó: puskás Gábor