Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)
1995-04-20 / 107. szám
1995. április 20., csütörtök A Mai Nap Dünántúli Napló 5 Német Lions-adomány a Szigetvár környéki rászorulóknak Kilenc tonnányi ruha érkezett a vöröskereszt raktárába löffler Gábor felvétele Péntek este: Siklós Art Másfél éve karácsony előtt indult útjára hagyományteremtő céllal a Siklós Art nevű rendezvény a dél-baranyai városban. Holnap este folytatódik e hagyomány, az előzőnél is nagyobb szabású rendezvénnyel. A 18 órakor kezdődő kulturális eseményen a Siklóson élő vagy innen elszármazott képző- és előadóművészek mutatkoznak be. A helyszín a vár kongresszusi terme lesz. Tíz festő, grafikus, keramikus, szobrász munkáit tekintheti majd meg a közönség. A helyi előadóművészek mellett hazai sztárok is fellépnek majd, így Kovács Kolos és Sólyom Nagy Sándor operaénekes, Szabó Gyula és Tímár Éva színművész. Az est nyilvános, a belépés ingyenes, de a szervezők várják a felajánlásokat, melyeket,,^ tehetséges siklósi gyermkek támogatására fordítanak. Siklós kulturális örökségének részesei az elszármazott személyiségek. Őket elhívni egy-egy szereplésre és a helyi művészeknek fórumot adni a bemutatkozásra kötelességüknek érzik, mondja a szervező művelődési központ igazgatója, Pávics János. Sz. A. Egyre több a kispénzű, egyedül élő idős ember és a munkanélküli nagycsaládos a Szigetvár környéki kistelepüléseken. Nehéz adakozókat találni, adományokat gyűjteni az igazán rászorulóknak. Magyar Vöröskereszt Szigetvár Városi Szervezete vezetője, Antal Sándomé és munkatársa, Füredi Béláné az elmúlt évben vette fel a kapcsolatot az eppingeni Vöröskeresztes szervezettel és a heilbronni Lions Klubbal. Günter Erlewein, a Lions Klub vezetője a pécsi Lions klub alapítótagja, Jahn Ernő közvetítésével évek óta rendszeres adományokkal segített a baranyai menekülteknek, fogyatékos gyermekeknek és szegény embereknek. Most ismét meghallgatta a kérő szavakat. A németországi Lions Klub tagjai megint gyűjteni kezdték az adományokat a rászorulóknak. Az első ruha- és tartós élelmiszer szállítmány decemberben érkezett Szigetvárra. A napokban pedig kilenc tonnányi használt, de még igen jó állapotban lévő ruhát és nyolc tonnányi tartós élelmiszert (levesporokat, szószokat, tésztákat) rakodtak le a szigetvári vöröskereszt raktárában a teherautókról. A Szigetváron lakó sokgyerekes családoknak a vöröskeresztesek házhoz viszik a ruhaneműt, ételféleségeket. A tízgyermekes Göngöcs Gyuláék is örömmel fogadták a segítséget. A feleség évek óta gyed-en, gyes-en van. Kilencezer forintot visz neki a postás havonta. A családi pótlékuk 37 500 forint. A férj a tsz-ből 15 ezer forintot kap kézhez a levonások után. Az emeletes családi ház költségeire, a mindennapi étkezésekre bizony kell a pénz. Ruhára már kevesebb jut. Egymástól örökölnek az apróságok. A legidősebb leánykájuk 13 éves, utána sorakoznak a lányok, mind az orgonasíp. A két legkisebb fiúgyermek kettő, illetve egy éves. A Szigetvár környéki településekre a következő hetekben viszik el a ruhaféleségeket. Ott darabonként 15-20 forint ellenében vásárolhatják meg az emberek. - Ebből a pénzből a menekült gyermekek nyaralását fogjuk támogatni - mondotta végezetül Antal Sándomé. Adám Erika Diák-derű a Babitsban A közelmúltban jártak Bicsér- den az ausztriai Oberhaag vezetői, amikoris megbeszélték, milyen közös kulturális programot állítanak össze a május 28-án tartandó bicsérdi búcsúra. A háromezer lakosú osztrák kisváros fúvózenekara is eljönne, de nem csak Bicsérden, hanem a megyeszékhelyen is szeretnének fellépni, hogy a koncert bevételével a partnerközség iskoláját és óvodáját támogassák. Az öt éves múltra visszatekintő kapcsolatból talán legtöbbet a bicsérdi iskolások profitáltak. Az elmúlt évhez hasonlóan idén is 10-12 németül tanuló gyermeket látnak vendégül a Graz melletti Oberhaag- ban. Vér József polgármester elmondta, az osztrák iskolák költségvetése lehetővé teszi a gyakori bútorcserét, és a használt, jó állapotú székeket, padokat a bicsérdiek kapják meg. Eddig két osztályterem bútorzata érkezett a partner településről, s most várják a következőt. Megtudtuk, az idei búcsút kulturális rendezvénnyé szeretnék alakítani, s egyebek között több iskola tánccsoportja lépne fel a faluház színpadán. P. E. A kortes hadjárat plakát- és öt- letháborújának nyomai még a falakon díszelegnek, noha szerdán már befejeződtek a pécsi JPTE Gyakorló Gimnáziumában rendezett Babits napok. A diákok nem kis bánatára, hiszen a hagyományosan visszatérő, évről évre mégis meglepetést szerző kétnapos eseménysor sokaknak szerzett emlékezetes perceket. Az osztályok éneklési versenyét, a sporttánc-csopor- tok bemutatóit, a nyelvszakosok verses-zenés vetélkedőit, majd a keddi Tőrama fesztivált követően tegnap került sor a diákönkormányzatok új vezetőinek megválasztására. Nagy várakozás, komoly felkészülés és lelkes csapatmunka előzte meg a nemzetek bemutatójával felvezetett Európa-vetélkedőt.- Fontos, hogy a diákok jól is érezzék magukat az iskolában. Ilyen részvétel és csapatmunka néhány éve elképzelhetetlen lett volna - méltatja kezdeményezéseik sikerét Hoffmann Tamás, az újonnan választott „miniszterelnök”. Úgy véli, iskolájukban is elengedhetetlen a diákönkormányzatok léte, amely összekötő kapocs a diákság és tanáraik között. Mindemellett legfontosabb feladatuk szerinte továbbra is az, hogy mind több programról gondoskodjanak. Ezzel Kopeczky Péter is egyetért, aki immár negyedik éve sikerrel „toborozza” maga köré a hangszerekkel tehetségesen bánó fiatalokat. A már több ízben bemutatkozási lehetőséget nyert diákok az Irodalmi teaház keretében ezúttal megzenésített versek igényes tolmácsolásával arattak közönségsikert. - Szerencsére mind több pedagógus látja meg a feladatot az iskola tanórán kívüli funkciójában is. Kevés a sikerélmény és sok a pótcselekvés a diákok körében - mondja az egyébként testnevelő szakos pedagógus. - De a többségük„Mexikói” hangulat ben eleven az igény, hogy mégis valami jót csinálhassanak. Remek példa erre a szűk padlástérben bemutatott Kunigunda hozománya című zenés mesejáték. A Muszty-Dobay szerzőpáros rádiójátékát Bebesi Károlyné, az irodalmi színpad vezetője állította színpadra. A közönség „követelésére” háromszor is megismételt formabontó előadást nem késlekedtek saját poénjaikkal, ötleteikkel fűszerezni a ,.halálosan komolyan” vett játék rátermett szereplői. Tröszt E. FOTÓ: LÖFFLER GÁBOR A nagycsaládosok üdültetéséért Az Ifjúsági Alapítvány akciója A Baranya Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány kuratóriuma a közelmúltban osztott szét 1,1 millió forintot azok között a pályázók között, akik nyári táborozást szerveznek a gyerekek számára. Ezenkívül a sikondai táborban a nagycsaládosoknak szerveznek nyaralást. Azok számára, akiknél fel sem merül, hogy nyaralhatnának együtt is. A megyei családsegítő szolgálatokkal közös szervezésű táborban az egy hét - napi gondoktól mentes - nyaralás talán a nehéz helyzetű családok együtt maradását is segíti. Hardy Judit, az alapítvány titkára elmondta, a rendelkezésükre álló pénz nem elég a tábor megszervezésére, s ezért örömmel fogadták a Pécsi Művészeti Szakközépiskola felajánlását: a művészeti napok zene és tánc műsorát az iskola színháztermében egy jótékonysági hangversenyen megismétlik. A szervezők közel 70 vállalatot kerestek meg, hogy egy hozzájuk közel álló iskola számára vásároljanak hangversenyjegyeket, amelyeket a gyerekek jutalmul kaphatnának. A szervezők ezúton is kérik a vállalkozók segítségét, hogy a nehéz körülmények között élő családok is tudjanak együtt nyaralni. P. E. Megemlékezés Lengyelben A Tolna Megyei Német Ön- kormányzatok Társulása jövő vasárnap, április 23-án megemlékezést tart Lengyelben. 50 éve történt, hogy az egykori kastélyban és parkjában napok alatt 20 ezer embert zsúfoltak össze a Völgység németlakta községeiből. Az emlékmisét Mayer Mihály megyéspüspök mutatja be, majd Krdhling Dániel evangélikus esperes mond beszédet. Az emléktáblát Rit- tinger Antal, a Tolna Megyei Német Önkormányzatok Társulásának elnöke leplezi le. Baranya megyéből külön is meghívják a hidasiakat, az ófalusiakat, a mecseknádas- diakat és az óbányaiakat. Szeretettel várják a tábor egykori lakóit és azok leszármazottak. Mecseknádasdról és Ófaluról térítésmentes különbusz indul kellő számú jelentkező esetén. Az emlékezés 10 óra 30- kor kezdődik. Csurka István a magyar jövőről Helyzetünk és jövőnk címmel a MIÉP fórumot tart 22-én, szombaton Pécsett és Harkányban. A rendezvények szónoka Csurka István, a MIÉP elnöke. Délelőtt 10 órától a pécsi Liszt-teremben, délután 6-tól pedig Harkányban, a fürdő márványtermében várják a fórumok iránt érdeklődőket. * Eleslövészet Pécsváradon A Baranya felderítő zászlóalj alegységei ma 6-18 óráig soron kívüli éleslövészetet tartanak a pécsváradi helyőrségi lőtéren. Kérik a város lakóinak megértését, és a szokásos biztonsági szabályok betartását. A lőtérhez vezető útvonalakat a lakosság védelme érdekében lezáiják, és biztonsági őrséggel látják el. A Marci alkotókor kiállítása Kiállítás nyílik ma délután 3 órakor Pécsett a Gyöngyszem galériában. Ezúttal a Marci alkotókor tagjainak munkáiból láthatnak képeket az érdeklődők. A kör különböző műfajokban alkotó súlyos mozgássérült fiataloknak biztosít lehetőséget az alkotó munkára. A megnyitón a Pécsi Szimfonikus Zenekar tagjaiból alakult kisegyüttes játszik, a megnyitó beszédet Rimóczi Rudolf a Mozgássérültek Állami Intézete igazgatója mondja. Bőkezű Phare-pályázatok A közeljövőben alighanem csak további szigorító intézkedésekkel kell szembesülnie a legtöbb ágazatnak. Az ettől még sürgető feladatok, fejlesztések teljesítéséhez kínált szabad forrás soha nem lehetett annyira hiánypótló és időszerű, mint napjainkban. A szociálpolitika megújításának elősegítéséért az Európai Unió Phare programja keretében tavaly már indított programot, akkor kísérletként. A kedvező tapasztalatok nyomán ismét a civil szervezetek és a települési önkormányzatok számára teremt lehetőséget, az anyagiakban ezúttal meglehetős nagyvonalúsággal. Azok jelentkezésére számítanak, akik az innováció és a mintaadás szándékával kívánnak projektjeiknek helyet találni a szociális ellátás rendszerében. A dél-dunántúli régió négy megyéjének szervezetei, testületéi az Újítási alap pályázatainak feltételeivel kapcsolatosan, a tender-dokumentumokért és az ismertetőkért a „menedzsment” szerepet nyert pécsi Ifjúságért Egyesülethez fordulhatnak. Egy-egy projektgazda 50 ezer ECU-t, azaz 6,5 millió forintot nyerhet, de a pályázatokat kisebb ösz- szegre is benyújthatják. Az Újítási alapra olyan pályázatokat várnak, amelyek az állami gondozásból, az átmeneti otthonból, valamint a büntetésvégrehajtó intézetekből kikerült fiatalok támogatását célozza. Az idősek célcsoportjában helyi szolgáltató központok, bentlakásos intézmények és otthoni környezetben bonyolítható szolgáltatások létrejöttét váiják. A fogyatékosok, egészségkárosodottak vonatkozásában pedig regionális rehabilitációs központok kialakítása a feladat. A szakértők munkájára szá- mottartó Regionális szellemi forrásközpontok létrehozására pályázók az Ifjúságért Egyesület mellett a fővárosi Jóléti Szolgálat Alapítványhoz, a békési Hajnal István Szociális Központhoz és a fővárosi Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz fordulhatnak információkért. A pályázat beadási határideje június 1-t. Feltétele azonban a helyi partnerek 40 %-os hozzájárulása - bizonyos mértékű apport és készpénz, de garanciák formájában is. Tröszt É. A nagyvállalatok már érdeklődnek a végzős egyetemisták iránt Ismerkedés a lehetőségekkel A tavaly először megrendezett állásbörze eredményeiről még nem történt elemzés, vagyis a rendezők, a közgazdászhallgatók nemzetközi szervezete, az AIESEC helyi csoportjának aktivistái még nem tudtak beszámolni arról, az akkori megbeszélések alapján, hány diplomás jutott az egyetem elvégzése után rögtön a várakozásának megfelelő álláshoz. Az viszont már akkor is kiderült, az egyetemisták és a munkaadók ilyenfajta kapcsolatára nagy szükség van, hiszen a hallgatók jobbára itt találkoznak először a lehetőségekkel. A megyei munkaügyi központ tapasztalata szerint az elmúlt évben már a nagyvállalatok is rájöttek arra, legjobb az egyetemek háza táján körülnézni, ha a gyakorlatban tapasztalatlan, ám elméletileg jól felkészült, dinamikus munkatársakat akarnak szerezni. Ugyancsak ezt tapasztalta a Hill International nemzetközi személyzeti tanácsadó cég is, a jól felkészült fiatal munkaerőt keresik a nemzetközi nagyvállalatok, s jobbára a tanácsadó cégeken keresztül meg is találják a nekik megfelelő embert. Rekettye Gábor dékán az egyetem erőfeszítéseit említette, mármint azt, mit tesznek azért, hogy az innen kikerülők olyan alapos elméleti felkészültséggel rendelkezzenek, amely megfelel a nemzetközi követelményeknek, s hogyan kamatoztatható ez a reálgazdaságban. Az universitasnak mindenesetre nem kell szégyenkeznie, a megyei munkaügyi szervezet márciusban készített felmérése alapján a végzős közgazdász, jogász, mérnökhallgatók kreatív egyéniségek, alkalmasak a magas teljesítménykövetelmények elvégzésére. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden végzősnek lesz állása, az egyetem után tárt karokkal várják majd a fiatalokat. Sajnos, ma még csak a nagyvállalatok érzik szükségét az utánpótlás megszerzésére, az elképzelések megvalósítására az ilyenfajta rendezvény is hozzásegíthet a kapcsolatok rendezéséhez, a fiatal munkaerő megszerzéséhez. B. G. Bicsérd és Oberhaag