Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)
1995-04-01 / 89. szám
8 Dünántúli Napló Irodalom - Művészet 1995. április 1., szombat Ismét: Becket - A Pécsi Nemzeti Színház közkivánatra április 4-én, 15-én és 23-án ismét játssza az immár második évada műsoron lévő Anouilh: Becket, vagy Isten becsülete című darabot Kulka János és Andorai Péter főszereplésével, Balikó Tamás rendezésében. fotó: simara Felvételizők a könyvtárban Magyar nyelv és irodalom, köz- gazdaságtan és filozófia tárgyakból szervez felvételi előkészítőt a Pécsi városi könyvtár. A tanfolyamok április 6-tól június közepéig tartanak. A könyvkészítés rejtélyei A Guttenberg-galaxis korának végén még mindig van, akit érdekel a könyv, s hiszi, hogy mindaz az érték, melyet az emberiség a lapokon fölhalmozott, nem veszhet el soha. A számukra is szervezi a Városszeretők szalonja április 5-én A könyvkészítés kulisszatitkai című beszélgetést Pécsett a Nevelők Házában. A 16.30-kor kezdődő eseményen Borsy Károly tipográfus a vendég. Pécsett a Szakcsi Generation Band Különleges élményt tartogat a közönségének az április 5-én Pécsett fellépő Szakcsi Generation Band. Hazánk első számú jazz-zongoristája, Szakcsi Lakatos Béla, két fiával, Bélával és Róberttel, valamint Oláh Kálmánnal egyszerre zongorázik majd az Ifjúsági Ház-beli koncerten. A jazz szerelmesei más zenei bravúroknak is tapsolhatnak szerdán 19 órától. G. Tóth Károly Malőr E gyszer késő éjszaka, amikor hazafelé mentem, az egyik sarok mögül elémállt egy in- cifinci ember, és felszólított, hogy haladéktalanul adjam át neki a tehetségemet. Az ember méretei meg a kívánság furcsasága miatt az első pillanatban tréfára fogtam a dolgot, és azt mondtam, hogy bocsánat, most éppen nincs nálam a tehetségem. Különben is ne haragudjék, de már késő van, ellenben holnap délelőtt a megadott címre szívesen elvinném, ha az megfelel. Meg, hogy minek is lenne nálam, egy normál hétköznapon ez így teljesen természetes, vallja be, magával is előfordul, hogy nélküle indul el. De az emberkének a sötétben felszikrázó szeme láttán megértettem, hogy itt bizony, nem tréfaságról van szók s azt mondtam, higgye el, hogy nekem különben sem igen van tehetségem, s ha azt a keveset átadnám neki, ugyan, mire menne vele? Erre az emberke azt mondta, hogy na elég a dumából öcsi, s előhúzott a csípőjéből egy a kósza fényben félelmetesen megvillanó revolvert, és se szó, se beszéd, egy sorozatot eresztett a lábam elé a járdába - csak úgy fröccsent az aszfalt. Most már végre látnom kellett, hogy itt aztán nincs helye a viccelődésnek, itt még nagyon komolyra is fordulhat a dolog, pláne, hogy az emberke egész közel lépett hozzám a pisztolyával: majdnem az államig ért. Néhány csitító szó kíséretében, gyorsan, hogy ezzel is bizonyítsam jóindulatomat, meg azt, hogy komoly szándékaim vannak, mit tehettem mást, mint átadtam neki minden tehetségemet az utolsó . .. hogy is mondja . .. porszemig? cseppig? morzsáig? (Érdekes és jellemző, hogy eddig nem is foglalkoztam vele, hogy milyen is a tehetség mondjuk, halmazállapot tekintetében vagy egyébként). Aztán a kezemet védekezőén tartottam magam elé, ahogy az ősember óta az ember ilyenkor mindig, mert mit lehet tudni, s még egy utolsó mozdulattal a zsebeimet is kiforgattam. Az emberke miután megkapta, amit akart, úgy eltűnt a tehetségemmel, mintha a föld nyelte volna el. Én pedig ott álltam az éjszakában, nekidőltem a falnak, és sírni szerettem volna dühömben. Aztán valahogy megembereltem magam, fordultam balra, fordultam jobbra, sehol senki. Bevallom férfiasán, hogy nagyon szerencsétlennek éreztem magam. Aztán meg egy pillanatra sem gondoltam, hogy én most éppen olyan vagyok, mint egy balladahős, akit kifosztottak. Az életét ugyan meghagyták, de elvették tőle azt, ami az életénél is fontosabb. De ennél a gondolatnál nem sokat időztem, mert be kellett látnom, hogy nem vagyok én más, mint egy X helységbeli, Y utcában, Z szám alatt élő lakos, aki most nem tud mit csinálni, és tehetetlenségében csak azt tudja kitalálni, hogy elindul hazafelé. Hát ez volt a helyzet. Beletörődtem, hogy bele kell törődnöm a megváltoz- tathatatlanba. K özben felnéztem a csillagokra. Semmi. Sóhajtottam és elindultam hazafelé. Csak egy dolog zavart már ott is, és zavar azóta is. Halálos biztonsággal tudtam, és azóta is ugyanúgy tudom és vallom, hogy én ezután már tehetség nélkül való vagyok, és nem tehetségtelen. De hogyan magyarázzam meg bárkinek is, hogy a kettő teljesen más, és hogyan magyarázzam meg a kettő közötti különbséget? Ha meg nekifognék a magyarázatnak, ugyan, ki lenne kíváncsi rá? Ki? Ki érti ezt? Ban Zsuzsa A tigris Jól érezte magát, mint mindig. Azt mondták róla, hogy bolond. Amúgy nem látszott rajta, de lehetett benne valami. Úgy járt az utcán, mintha álmodna. S valóban. Emília ébren álmodott. Menetközben észrevette a négylevelű lóherét az összes csekmet között, elmosolyodott, lehajolt és letépte. Rengeteg könyve volt Emíliának, azokba préselte le a négylevelű lóheréket. Tudott főzni, mosni, takarítani, talán jobban, mint más asszony, csak egy baj volt vele. Néha éjjel főzött és takarított, és nappal aludt édesen, mint a tej. Nem volt időérzéke. Nem tudta, hányadika van, és milyen nap. Felébredt, és azt hitte, hajnalodig Aztán rájött, hogy este van. Kiment a kertbe, és nézte a csillagokat. Egyet szeretett közülük különösen, az esthajnal csillagot. Mindegy, hány neve van különben. Emília ismerte ezt a csillagot. Nyári esténkint állt és nézte. Sündisznók motoszkáltak a jázminbokrok alatt, édes és fűszeres volt a levegő. Most a kapu felé nézett, amikoris besétált a tigris. Amilyen valószerűtlen volt Emília élete, annyira természetesnek tűnt, hogy csak úgy bejön egy tigris a kapun estefelé. Először ugyanazt hitte, megint álmodik. Élég jól nézett ki, tisztára tigrisnek látszott. Nagy volt, puhán lépdelt befelé. A hold világított csak akkor, de Emília tisztán látta, hogy ez egy tigris.- Na mi van? - kérdezte először szelíden. Olyan hangot hallott, hogy majdnem a frász jött rá. Mint egy fűrészgép, vagy mi. Olyan furcsán hörgött az az állat, Emília nem is értette, hogy miért.- Mi a nyavalya van teveled? - kérdezte, de a következő pillanatban már a földön feküdt. Rajta a tigris, aki beleharapott a jobb kaijába. Fájt nagyon. Ezenkívül Emília érezte, hogy a tigris milyen büdös. Szúrós, büdös szaga volt. Nem is tudta hirtelen, mi esik rosszabbul neki, a fájdalom vagy ez a szörnyű szag. Dühös lett, és teljes erejéből orrbavágta a tigrist. Az egy kicsit meghőkölt, de megint hallatta azt a fűrészgép hangot. Egyrészt úgy érezte, megfullad az állat súlya alatt, másrészt rettenetesen fájt a karja. Azonkívül az a rettenetes szag . . . Úgy vágta megint szemközt az állatot, hogy az nem győzött pislogni. Aztán mintha valami csoda történt volna, lemászott Emíliáról. Lefeküdt a fűbe, és úgy nézett ki, mintha sírna. Úgy nyögdécselt, mintha ember volna. Mintha ember volna, és bánná, amit tett. Emília feltápászkodott, és figyelte azt a nagy dögöt, aki szinte sírt. Már nem vérzett a karja, és nem is fájt annyira. Azért nem felejtette el, hogy a tigris mit tett vele.- Hülye vagy? Miért haraptál meg csak úgy? - támadt rá. A tigris csak feküdt és büdös volt. Emília elnézegette a hold fényében a diófa alatt, és valahogy megkönyörült rajta.- Mondd meg őszintén, miért jöttél nekem? Éel sem tételezte,hogy az állat nem érti, amit mond. Az csak feküdt ott a holdfényben, szelíd volt, és már csak szuszogott. Megszökött szegény az állatkertből, és most érezte igazán, hogy valami nagy baj van vele. Kölyökkorában hozták az állatkertbe, valami homályos emlékei voltak gyönyörű magas fűről, ahol talán az ősei vadásztak. Emília megsajnálta a tigrist.- Miért bántottál? A tigris csak szuszogott, és rosszul érezte magát. Feküdt a hold fényében, és szelíden világítottak a szemei. Emília leült melléje. Simogatni kezdte a fejét, és a tigris lassacskán elaludt. Emília is nemsokára. Akkor kezdett csak sími, amikor az a nagy autó megállt a kertkapu előtt. Émberek jöttek, hogy elvigyék a tigrist. Émília nézte, ahogy engedelmesen elballag, és peregtek a könnyei. Nem értette, miért sápadoznak azok az emberek, és miért mondják, hogy borzasztó veszedelemben volt. Csak azt tudta, hogy elviszik a tigrist, és rettenetesen egyedül érezte magát... Baranyai fazekasok Somogybán A Nagyatádi Tavaszi Fesztivál keretében kiállítás nyílott Lantosné dr. Imre Mária néprajzkutató a nagyatádi művelődési házban. A Népi fazekasság a Dél-Dunántúlon című válogatásba baranyai, somogyi, tolnai, zalai alkotók kerültek be, megyénket Gradwohl Zsolt, Horváth Ágota, Kovacsics Ferenc, ifj. Lakatos László, Reininger László, Simonkovics Béla, Szekeres Ibolya, Balogh Angéla és Ujváry M. Gézáné képviseli. Pécsi énekkarok külföldön Volán Kórus Olaszországba utazni elsősorban a természeti szépségek és a művészeti alkotások befogadásának lehetőségét jelenti a turisták számára. Egy kórus esetében ez sokszorosan igaz, hiszen mikor egy nép művészetének kicsiny részét viszi magával, egy másik kultúra értékeire a legnagyobb nyitottsággal reagál. Főként akkor, ha Róma, a legendás város az utazás célja, mely ókort, világhatalmat, kereszténységet, a pápaságot és megszámlálhatatlan csodálatos műalkotást és még mennyi más fogalmat sűrít magába. Tizenöt országból 28 kórus érkezett az Örök Városba, az Orlando di Lasso versenyre, hogy különböző nehézségi fokozatot képviselő kategóriákban mérje össze erejét a Volán Bartók Béla Férfikara kamarakórusa és nagykórusa a legmagasabb színvonalat követelő kategóriában indult és szerzett két második díjat. A kötelező műveken kívül magyar repertoárral Kodály, Kocsár műveivel versenyeztünk. Legnagyobb sikert a Karádi nóták aratták, amelynek előadásáért kupát és folklór különdíjat kaptunk. A versenyt egy német érdekeltségű utazási iroda szervezte, így minden költség a kórusokra hárult, ami sajnos, már- már tendenciává válik Európában. A tetemes anyagi kiadást azonban kárpótolta a csodálatos ,kulissza”, ami a versenyt körülvette, hogy csak a fantasztikus akusztikájú Cancellária palotát említsem, ahol a versenyprogramok zajlottak. Vatikán nem hagy közömbösen senkit, akár hívő lélekkel, akár a szemlélődő tárgyilagosságával közelgünk felé. A szavakkal szinte kifejezhetetlen szépségek mellett a Pápai Au- dencia március 15-én a Szent Péter téren tette fel a koronát az élmények sokaságára. A megszámlálhatatlan nemzetiségű emberhez a Szentatya több nyelven szólt. Mindannyionk- nak megdobbant a szíve, mikor magyarul köszöntötte kórusunkat és a magyar népet nemzeti ünnepünk alkalmából. Kérte, vigyük el áldását Pécsre, amelyhez kellemes emlékek fűzik. Lakner Tamás karnagy Pécsi Kamarakórus Egy Napóleon korabeli gyönyörű színház, a Ventidio Basso adott otthont annak a Berliozbangversenynek, amelynek kórusszólamait pécsi dalosok énekelték március 20-án este Ascoliban. A városnak nemcsak kiváló futball csapata, hanem művészetpártoló polgárai is vannak. Berlioz fiatalkori műve, a Missa Solenne másolatban maradt fenn, mert az eredeti partitúrát a szerző megsemmisítette. Sokáig nem tudták bemutatni a darabot, mert elvesztettnek hitték. A mise jelentős erőpróbának teszi ki az előadókat, különösen a kórust, nagy hangterjedelme, bonyolult hangzása és technikai nehézségei miatt. A Pécsi Kamarakórus és az Egyetemi Kórus (karigazgató Tillai Aurél, Liszt-díjas) közel 80 dalosa Pécsett, a Bazilikában március elején már megszólaltatta a művet Jean-Paul Penin karmester irányításával, a Pécsi Szimfonikus Zenekarral és hazai szólistákkal egy jótékonysági hangversenyen. Az olaszországi koncertre a Zágrábi Rádiózenekart hívták meg a két pécsi kórus mellé. A 14 tételes mise szoprán szólóját Christa Pfeifer, a tenort Francois Soulet, a basszust pedig Robert Gierlach énekelte. Az olasz közönség nemzetközi zenei produkciót hallhatott, színvonalas előadásban. Jean- Paul Penin karmester a koncert végén elégedetten szólt a kórus teljesítményéről. A hosszú utazás és a próbák fáradalmai mellett jutott idő szemlélődésre, városnézésre is. Megnéztük a ravennai San Vitale Bazilika világhírű mozaik díszítéseit és énekeltünk a pompás bencés kolostor és a loretoi székesegyház ódon falai között. Törtely Zsuzsa Párbeszéd a kultúráról A Baranya Megyei Közgyűlés Kulturális Bizottsága Párbeszéd a kultúráról címmel beszélgetéssorozatot szervez, hogy fórumot teremtsen a kultúra megyei szereplői közötti párbeszéd, véleménycsere elindításához, a gondok átbeszélésé- hez, a megváltozott feltételekhez való alkalmazkodó együttműködések kialakításához. A találkozókon népművelők, alkotóművészek, közgyűjteményi munkatársak mellett az üzleti szféra képviselői is megjelennek, illetve a helyi civil mozgalmak, a területfejlesztés, az oktatás, a szociálpolitika területéről. Az első találkozóra április 6-án kerül sor a pécsi Ifjúsági Házban.
