Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)
1995-04-28 / 115. szám
Minek takarékoskodni, gazdagok vagyunk!? (3. oldal) Bontás vagy építés Mohács főutcáján? (9. oldal) Győzelemmel egy megkezdett úton (20. oldal) Kisiklott a lakbéremelés Pécsett A közgyűlés elfogadta a magyar-francia vízmű üzemeltetési szerződését Volt növendékek is játszottak az esti koncerten fotó: Tóth Megkezdődtek Pécsett a Művészeti Napok-Ez a kiállítás nagyon szép, hivatásos alkotók munkái között is megállnák a helyüket az itt bemutatott munkák. Di- cséijük meg ezért Barta Jánost és Nagy Bálintot - nyitotta meg Valkó László festőművész tegnap Pécsett, a Művészetek Házában a Művészeti Szakközépiskola két végzős hallgatójának munkáiból rendezett tárlatot. A megnyitó egyben az iskola tizenegyedik művészeti napi rendezvénysorozatának kezdete volt, amely este az iskola volt tanítványainak és a Pécsi Szimfonikus Zenekar közös hangversenyével folytatódott. Ma a növendékek tartanak művészeti bemutatókat á középiskolában. U. G. Összügyészi értekezlet Pécsett Kevesebb az emberölés Elmaradt állami bevételek Az Állami Számvevőszék szerint az idén 60-80 milliárd forinttal kevesebb folyik be privatizációból a tervezett 150 milliárd forint helyett. A Parlament Számvevőszéki Bizottságának ülésén az is elhangzott: nem tekinthető költségvetési bevételnek a pótköltségvetési törvényjavaslat szerint vámbiztosítékként várható 25 milliárd forint. Az Állami Számvevőszék alel- nöke azt mondta, hogy nem megalapozottak a pótköltségvetés bevételi előirányzatai, a bizonytalan összeg nagysága eléri a 100 milliárd forintot. Kampányzáró fórum Komlón Április 28-án 14 órakor a komlói Múzeum és Könyvtár épületében kampányzáró fórumot tart Szölló'si Istvánná, a Pedagógus Szak- szervezet főtitkára. A látogatást követően 17 órakor Szászváron találkozik a pedagógusokkal. Közismert, hogy a szakszervezet Május 1-én országos figyelmeztető demonstrációt szervez. Hatásától, illetve a kormány- döntéstől függ, hogy a demonstrációt követően meghirdetik-e a pedagógussztrájkot. Agrárpiaci normák A Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei Szervezete és a JPTE Közgazdaságtudományi Kara Agrár és Környezetgazdálkodási Tanszéke fórumot szervezett Pécsett, melynek előadója dr. Szerdahelyi Péter, az FM államtitkára volt. A fórumon résztvevő szakembereket tájékoztatta a szabályozott agrárpiac hazai megteremtéséről és az ágazatot érintő változásokról. Sima pályának tűnt - legalábbis több pécsi közgyűlési szakbizottság számára - az az út, amelyen célba szerették volna juttatni az önkormányzati tulajdonú bérlakások lakbérének 2,5-szeresére történő emelését. A tegnapi ülésen majd két órás vita után kiderült, hogy ezen a vonalon mégiscsak vannak felfogásbeli akadályok és a lakbér-kompenzáció módszere kidolgozásának ütemezésében is mutatkoznak összeillesztetlen szakaszok. A javaslat nagy lendülettel ráfutott ezekre és törvényszerűen ki is siklott. Egye- A kormány áttekintette a vil- lamosenergetikai-ipar és az ezzel kapcsolatos társaságok privatizációjának, illetve a privatizációs folyamat egészének helyzetét - jelentette be Csák Elemér a kormány ülését követő sajtóértekezleten. Megállapította, hogy a szabályozás terén elmaradások vannak, márpedig kellő jogszabályok nélkül a magánosítás nem hajtható végre. A kabinet úgy döntött, hogy szakértői csoportot hoz Továbbra sem tudja elfogadni az Érdekegyeztető Tanács (ÉT) munkavállalói oldala azt, hogy a rászorulók ellátatlanok maradjanak. Ezt a munkavállalók csütörtöki egyeztetésén erősítették meg az országos szak- szervezeti szövetségek képviselői. Mint Vígh László, az oldal soros elnöke az MTI érdeklődésére csütörtökön este, az egyeztetést követően elmondta: a keddi ÉT plenáris ülésen, valamint a szintén kedden megtartandó Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa lőre tehát marad az eddigi lakbér. Ennek 12 évvel ezelőtti szinten tartását tulajdonképpen senki sem akarta, csak az erőviszonyok minden változat megszavazását meghiúsították. A „szerették volna” kitétel természetesen a javaslat elfogadtatására vonatkozik, s nem arra, hogy a lakbéremelés a közgyűlésben képviselettel bíró bármelyik politikai vagy társadalmi szervezet által örvendetesnek lett volna minősítve. Sőt: nemcsak a mértéke, hanem a módszere sem. Golob Ferenc, a gazdasági bizottság elnöke létre a Pénzügyminisztérium, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, az Igazságügyi Minisztérium, az energiahivatal és a Miniszterelnöki Hivatal egy- egy képviselőjéből. A bizottság e szabályozási csomag kidolgozásával foglalkozik majd A szóvivő a tájékoztatón beszámolt arról, hogy a nemzeti regionális műhold-program alakulásáról is tájékozódott a kabinet. Ismeretes, hogy a kormány már januárban jelezte: (KIÉT) tárgyaláson képviselendő stratégiát és taktikát határozták meg. A plenáris ülésen, illetve a KIÉT ülésen a kormány stabilizációs intézkedései és a kapcsolódó törvénymódosítások kerülnek napirendre majd. Az oldal határozottan követelni fogja, hogy az ötnapos beteg- szabadság idejére is járjon ellátás. Vitatják a családi pótléknál tervezett megszorításokat és több más szociálpolitikai szigorító intézkedést. Nem fogadják el, hogy törvényben biztosított szóbeli előteijesztésében hangsúlyozta is, hogy ez a továbbra is kizárólag a lakás alapterületre és komfortfokozatra épített lakbéremelés csak ideiglenesnek szánt. A nyárig kidolgoztak volna egy ősszel hatályba lépő tartósabb másikat, amely a lakások tényleges használati értékét vette volna alapul a lakbérnél. Az MSZP frakciónak és a független platformnak viszont az volt az álláspontja, hogy az ideiglenes lakbéremelés a másfélszeresnél ne legyen több. (Folytatás a 2. oldalon) részt vesz az úgynevezett MAGYARS AT programban. A magyar műhold szolgáltatásai kiterjednek a tévé- és a rádióműsorszórásra, valamint a telefonátvitelre. Módosította a kormány az állami tulajdonban maradó műemlékek listáját. A döntést a takarékosság indokolta, illetve az, hogy számos ingatlannak rendeződött a sorsa. A listára kerültek viszont a pécsi Szent István tér műemlékei. jogokat vonjanak el az érdekegyeztetéstől. így nem járulnak hozzá, hogy a törvénymódosítással az ET Munkaerőpiaci Bizottsága döntés helyett ezentúl csak véleményezhesse a Szolidaritási Alapból a Foglalkoztatási Alapba történő pénzátcsoportosítást. Ezt az átcsoportosítást rugalmasan, az eddigi törvényes jogok fenntartásával is meg lehetne oldani - hangsúlyozzák. A keddi ülésen a munkavállalói oldal javaslatot tesz az újabb minimálbér-emelést előkészítő tárgyalásokra.-Tág lehetőségei vannak az ügyészi munkának az egyesületek, alapítványok működése törvényességének vizsgálatában - mondta többek között tegnap Pécsett, a megyei összügyészi értekezleten dr. Tamás János, Baranya főügyésze, értékelve a múlt évi tevékenységet. Ezt jelzi: a társadalmi-poli- tikai-gazdasági váltás jelentősen hat az ügyészségekre is. Megnövekedett, sokoldalúbb a terhük, s ennek a megye ügyészei a most zajló generációváltás mellett is megfelelnek. Várható, hogy különösen a büntetővonalon lesz még több munkájuk, a statisztika is jelzi: Baranya a közepesen fertőzött területek közé tartozik. (Folytatás a 2. oldalon) Szabályozzák az energiaipar privatizálását A rászorulók nem maradhatnak ellátatlanul Autók zsongása Pécsett Lehet, hogy a hölgyek szívét kevésbé, de a férfiakét annál inkább megdobogtatja a most következő hosszú hétvégén a sok-sok gyönyörűséges autó látványa a pécsi sportcsarnokban. Tavaszi zsongás ’95 címmel nyitotta meg ugyanis tegnap délután Papp Béla, Pécs alpolgármestere azt a közlekedési szakvásárt, amely a személygépkocsikat, motorkerékpárokat kedvelő érdeklődőknek, s az értő ínyenceknek is szolgál meglepetéssel. S nem feltétlenül azért, mert rendkívül hasznos garázsipari berendezések, eszközök, diagnosztikai műszerek, valamint festékek is megtekinthetők a kiállításon, amelyen egyébként két biztosítótársaság is jelen van. A csillogó autócsodák szenzációját kétségkívül a BMW szolgáltatja: Európában ugyanis Pécsett mutatkozik be először a 3-as sorozat Touring változata, egy mérges turbó dízel motorral szerelve. Nem sokban marad el mögötte az Audi sem, a csarnokban megtekinthető az ingolstadti gyár alumínium karosszériás „zászlóshajója” az A 8-as, s a kisebbek, az A 6-os és az A 4-es. A svéd Saab 9000-rese, s a Chrysler már nem vízió Visi- onja ugyancsak érdemes az alapos körüljárásra. Nem kétséges, néhány órára remek programot, izgalmas látványosságot nyújt a pécsi autózsongás, amely pénteken, szombaton, vasárnap és hétfőn is 10-18 óra között tart nyitva. R. N. A kínálatban már nem maradunk el a Nyugattól FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Antennajavítás a tv-toronyban Az április 18-án megkezdett tv- torony felújítás első hete után a nézők által jelzett hibák nyomába eredve mától már a kijavított ideiglenes antenna sugározza a tévéműsort. Az Án- tenna Hungária pécsi állomásvezetőjétől, Horváth Attilától megtudtuk, hogy elsősorban a belvárosban volt ok a panaszra: a képernyőkről néha eltűntek a színek, vagy szétesett a kép. Az oka: néhány kábel bepárásodott. A szakember szerint ma délután, a 2-es csatorna műsora kezdetekor derül ki, sikerült-e végleg kijavítani a hibát. Ha nem - ehhez segítségül várják a nézők észrevételeit - ma éjszaka is dolgoznak, mert mától mintegy 3 hónapig az ideiglenes antennák feladata lesz a műsorszórás. M. A.