Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)

1995-04-23 / 110. szám

1995. április 23., vasárnap Magazin Q^mántúli Napló 7 Kirándulás utazás nélkül Ha valaki meg akaija is­merni New Yorkot anélkül, hogy kilépne - mondjuk - európai lakásából, nem kell mást tennie, mint megvásá­rolni a legújabb CD-ROM- ot, azaz a képes-szöveges- hangos, számítógépen ol­vasható adattárat. Behe­lyezve személyi számítógé­pünkbe azonnal beléphe­tünk például a világ sokáig legmagasabb épületébe, az Empire State Buildingbe. Elindul velünk a felvonó, halljuk a zúgását is. Felérve a 86. emeleti kilátó-terasz­hoz, immár gyönyörködhe­tünk a páratlan kilátásban, miközben a terasz körül repkedő galambok hangja is hallható. Akárcsak lentről, a mélyből, a gépkocsik zaja. Egyébként választhatunk: odafentről New York nap­pali, avagy éjszakai pano­rámáját kívánjuk-e megte­kinteni. Ha kigyönyörköd­tük magunkat, tetszés sze­rint folytathatjuk a metropo­lis felfedezését. Sétálhatunk például a Fifth Avenuen, megtekinthetjük a Guggen­heim Múzeum anyagát. Majd taxiba vágjuk magun­kat, hogy felkeressük a Manhattan félsziget déli csücskét is, megnézzük a Wall Streetet, netán vásá­rolni induljunk. Idegenvezetőnk - ha akar­juk - Ed Koch, a város ex- polgármestere, vagy Jesse Jackson, fekete polgárjogi harcos, illetve a New York-i hajléktalanok egyike. Meg­szólalnak képernyőnkön a já­rókelők, az elegáns lakóhá­zak sokat látott portásai. Be­nézhetünk egy fodrászhoz, egy fitness-szalonba és meg­hallgathatjuk a Lincoln Cen­terben a Filharmonikusok hangversenyét. A CD-ROM segítségével felfedezhetjük New York jeles éttermeit, báljait, szóraíkozóhelyeit is. Ki-ki odamegy, ahová kedve tartja, s még fizetni sem kell érte. A lézerlemez ára vi­szont borsos, de még mindig kevesebb pénzből kijövünk, mintha személyesen utaz­nánk New Yorkba. A tankolás lett a veszte A perpignani rendőrség ven­dégszeretetét élvezi az a 33 éves francia-portugál férfi, aki hamisított csekkel fizetve egy csodálatos sportkocsira tett szert - számolt be az AFP a dél­francia városból. Jean-Pierre Baudira munkát keresni jött Nizzába, de miután sehol sem talált munkaalkalmat, úgy dön­tött, hogy felcsap autókereske­dőnek. De nem is akármilyen, hanem luxusautókat szeretett volna adni-venni. Nagyratörő álmához csak a pénz hiányzott. Támadt azonban egy ötlete: a nála lévő kevéske frankkal bankszámlát nyitott és kért is egy 82 frankra szóló csekket. Ügyes hamisítással három nul­lát kerekített a szám után. Az immár 82 ezer frankos (15 500 dollár) csekkel pedig egy cso­dás szürke Maseratit vásárolt. A sikeres akción felbuzdulva magabiztosan indult Perpignan felé. Portugáliába akart menni, hogy ott majd értékesíti a ko­csit. Fogytán lévén a benzinje, Baudira bankba ment és egy 400 frankos csekkre kívánt szert tenni, hogy tankolhasson. Ez lett azonban a veszte. A pénztáros ellenőrizte bank­számláját. A Portugáliába in­dult férfi már a perpignani rendőrségen töltötte az éjsza­kát. Töltsön egy éjszakát Jockey ágyában Amerika nem is lenne Amerika, ha minden idők leghíresebb szappanoperájának első számú színhelyét, a Ewingok legaláb­bis texasi viszonylatban ősi fészkét, a Southfork-birtokot nem hasznosítaná idegenfor­galmi célokra. A birtokon 1995 tavaszán is nagy élet zajlik, majdnem olyan, mint amikor még Sa­mantha, Pamela, Ray és a többi ismerős népesítette be e tágas térséget. A most ott nyüzsgő emberek azonban egyszerű lá­togatók, akik csak végig akar­nak ballagni a „szent” helyen. Ők viszonylag szerény összeg­gel megússzák, de az igénye­sebbeknek mélyebben kell pénztárcájukba nyúlniuk. Egy varázslatos éjszakára potom 3500 dollárért az egész ranch kibérelhető. Nyolc személy bé­relhet ki ennyiért összesen négy szobát és közülük az egyik el­mondhatja majd, hogy Jockey Ewing híres baldachinos ágyá­ban álmodhatott. Ebben a 3500 dollárban, árulja el a 28 esztendős Paul Smith, aki főfoglalkozásban a Ewing-rezidencia „házigaz­dája”, nemcsak a J. R. monog­rammal ékeskedő óriáságy fog­laltatik benne, hanem két főét­kezés, a bár egész éjjelre szóló ingyenes használata, valamint személyenként egy, összesen tehát nyolc üveg eredeti, South- fork Ranch feliratú whiskys üveg is, persze benne a pompás nedűvel. El kell venni az életteret a tumoros sejttől Deutérium-csökkentéssel a rák ellen Nincs ebben semmi csoda. Sőt még azt sem lehet mondani, fel­fedezték a rákellenes gyógy­szert. Az viszont igaz, a tudo­mányos alapossággal, állatkí­sérletekkel bizonyítva, a deuté­riumszegény víz csökkenti a daganatos megbetegedéseket, s ahol már kifejlődött, a gyógyu­lás esélyeit növeli. Az már közismert tudomá­nyos körökben, hogy a sejtosz­tódáshoz szükséges a deuté­rium, s ez a rákos sejteknél is mérvadó. A molekuláris-biológus, a deutériumszegény víz alkalma­zásának felfedezője, Somlyai Gábor a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert meg­jegyzése alapján indult el, mi­szerint a kóros sejtosztódás alapjait nem a molekulákban, hanem a szubmolekuláris szin­ten kell keresni. A világhírű professzor arra utalt, hogy sze­rinte leginkább az elektron jö­het szóba, ezt viszont a feltaláló cáfolja, mert szerinte a a pozitív töltésű proton a főszereplője a sejtosztódásnak. Az ötlet alapján megindultak a kísérletek. Az állatokon vég­zett beavatkozások toxikológiai elemzése bebizonyította, hogy mellékhatása nincs a csökken­tett deutériumtartalmú folya­déknak. A gyógyhatású szer ha­tását vizsgálták szövettenyésze­ten, a humán emlőtumorral fer­tőzött állatok hatvan százaléká­nál visszafejlődést tapasztaltak. A vizet több száz ember fo­gyasztotta már, állapotuk ked­vező változásáról meggyőződ­hettek a kísérletben résztvevők. Vagyis ma már rendelkeznek olyan tapasztalatokkal, amely szerint az orvosok is nyugodtan kezelhetik a deutériumszegény vízzel a tumoros betegeket. Mindezek után azonnal adó­dik a kérdés: miért nem hasz­nálják rákellenes gyógyszer­ként? A felfedezést 24 ország­ban helyezték védettség alá, egyelőre a deutériumszegény víz élelmiszerként kerül forga­lomba, de már folyamatban van a szer klinikai vizsgálatának engedélyeztetése. A víz erő­sebb változatából lesz a gyógy­szer, ami viszont már most is kapható néhány patikában: a csökkentett deutériumtartalmú víz. A feltaláló azt nem állítja, hogy a rákbetegség gyógysze­rét kísérletezte ki, szerinte mindössze arról van szó, hogy talált egy általános szabályo­zási elvet, amivel a káros sej­tosztódást lehet a normális szintre csökkenteni. Az elmúlt két évben 17 tonna deutérium­szegény vizet osztottak szét a betegek között. A konkrét eredmények bizonyítják a ked­vező hatást. A vízfogyasztók 90 százalé­kánál már néhány hét után ta­pasztalható a kedvező javulás. A tumor felpuhul, mérete csök­ken vagy stagnál. Sok esetben teljesen visszafejlődik. Arra viszont még nincsenek gyakorlati tapasztalatok, a ke­zelés után visszatémek-e a rá­kos jelenségek. Mert a felfede­zés nem a kiinduló okot szün­tette meg, hanem a szaporodás lehetőségét csökkentette. B, G, Kártya m io A szerencse ezúttal Fekete tu­lipánnak kedvezett. Ötven éves olvasónk azt szeretné tudni, van-e esélye még komo­lyabb párkapcsolatra? Sajnos egyelőre több az akadály, mint a segítség. Szerelmi esé­lyeit úgy növelheti, ha legelő­ször is barátokat, barátnőket keres, beszélget, apró figyel­mességekkel hívja fel magára embertársai figyelmét. Ajánl- kozásait a szokásosnál gyak­rabban fogadta kudarc, talán ezért vesztette el a kedvét. Szeretne maga mellé egy tár­sat, már öreg, beteg napjaira is előre gondolva, ami azért kissé még korai. Még mindig olyan, mint egy nagy gyerek, aki úgy érzi, szerencsétlen azért, mert összetört a leg­szebb játéka. Tény, hogy fele­ség helyett inkább barátnőre számíthat, mégis: ne szalassza el a lehetőséget! Találkozgas- son vele, és haladjon lassan, apránként kiépítve hadállá­sait. Önbizalma azért is csök­kent, mert munkájában sem élheti ki magát igazán. Már- már rögeszmésen gondol rá, hogy mindig csak veszteség érte az életében, s hogy a csa­pásoknak sosem lesz végük. Válása nagyon megviselte, és a rossz élmény még ma is hát­ráltatja abban, hogy tovább­lépjen. Hasznos lenne, ha in­kább a külvilág felé fordítaná a figyelmét, ha nem fél, és nem sajnálja magát túlságo­san, időben észre fogja venni a kínálkozó lehetőséget! Le­gyen erélyes, és vegye a ke­zébe sorsának irányítását! Bosszú jeligéjű olvasónk a kapcsolatukat lezáró partne­rét akarja megbüntetni. A bosszút nem javaslom, nem elsősorban emberbaráti okok­ból, hanem azért, mert a má­giával foglalkozók jól tudják: a negatív erők visszafordul­nak, s végül a kibocsájtójukat teszik tönkre. Még a Milare- pához hasonló mágusok sem tudták komoly következmé­nyek nélkül megúszni, hogy beavatkoztak a teremtés mű­vébe, a karma törvényeibe. Az ön esetében ráadásul ko­moly lelki megterhelés is fe­nyegeti, eltávolodhat a valós világtól, sőt, már meg is tette, hiszen a férfi idáig is olyan volt, amilyen, ön ismerte rosszul, mert fölruházta olyan tulajdonságokkal, melyek nem voltak a sajátjai. Bo­csássa el a fiút, és bocsássa meg önmagának is, hogy ez­úttal rosszul választott. Ön nem hibás, egyszerűen félre­értés történt. A lapok szerint a következő kapcsolata lesz az igazi, ráadásul szép erotikus élmények is várják majd. Vizsgázónak üzenem: fél­elme alaptalan, sőt nem várt segítséget is fog kapni a vizsga során. Ha szomorú is lesz, csak azért, mert társai közül néhányan kihullanak a rostán, köztük egy fiú is, aki önt közelebbről is érdekli. így viszont legalább vigasztal­hatja egy kicsit... Hodnik Ildikó Gy. (Továbbra is várjuk olvasóink egy-egy érdeklődő kérdését. A szerkesztőségbe küldött leve­lekre kérjük ragasszák rá a Kártyafaggató címet. Három szerencsést sorsoláson vá­lasztunk ki.) Nyerjen a pécsi kaszinóban - ajándék út az Ikarosszal A pécsi Imperial Casino-ban tavaly decemberben velencei (karneváli) utazást sorsoltak ki a vendégek között. Egy fiatal házaspár nyerte meg az Ikarosz Utazási Iroda által felajánlott díjat, s a kaszinóban már ké­szülnek is a következő sorso­lásra. A pécsi Imperial ez évben ünnepli megnyitásának 4. év­fordulóját. Ez alkalomból e hó­nap utolsó napján ismét meg­pörgetik a szerencsekereket, és az Ikarosz Utazási Irodával való együttműködés alapján to­vább folytatódik az utak kisor­solása a kaszinóban jegyet váltó vendégek között. Mint Pandurics Istvántól, az Ikarosz ügyvezetőjétől megtud­tuk, a szerencsés nyertes uta­zási utalványt vehet át tőlük. Hogy melyik útjukra váltják be a papírt, az egyéni döntés kér­dése. A választék mindenesetre bőséges. Ajánlják görög prog­ramjaikat, különösképpen a Halkidiki félszigeten lévő Stav- rosba, ahol a természeti szépsé­gek mellett 300 üzlet, bár és diszkó várja az üdülőket. Vonzó Krétára induló repülős útjuk, de akik autóbusszal in­dulnak velük nagy távolsá­gokra, azok luxus, minden ext­rával ellátott Neoplán buszban tölthetik az utazáshoz szüksé­ges időt. Természetesen az iroda kínálata ennél jóval széle­sebb, a horvát tengerpartra, az Isztriára, Spanyolországba és a világ sok híres üdülőhelyére szerveznek utakat. Még pedig a legkedvezőbb árakon. (x) Főzzünk változatosan! Sok családban van még a té­lire eltett savanyúságból. Ér­demes felhasználni levesnek, mártásnak, húsételekhez. Uborkaleves. Hozzávalók: 3-4 közepes ecetesuborka, fél fej vöröshagyma, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 2-3 evő­kanál olaj, 1 csapott evőkanál liszt, 2 húsleveskocka, csöpp cukor, 1 deci tejföl, pirított zsemlyekocka. A lereszelt uborkát és az apróra vágott vöröshagymát fedő alatt, ola­jon puhára dinszteljük. Te­szünk bele 2 zúzott fokhagy­mát, megszórjuk a liszttel, fö­lengedjük másfél liter vízzel. Belemorzsoljuk a leveskoc­kákat, és lassú tűzön 10 per­cig főzzük. ízlés szerint csöppnyi cukorral vagy uborkalével ízesítjük. Tála­láskor egy kanálnyi tejföllel gazdagítjuk, majd pirított zsemlyekockát teszünk bele betétnek. A fenti hozzáva­lókkal, 1-2 uborkával töb­bet véve, jó ízű mártást ké­szíthetünk. Ez esetben több liszt, és kevesebb víz szüksé­ges. Összeforral ás után 2 deci tejföllel gazdagítjuk. Uborkás sertésszív. Egy kiló sertésszívet sós, fűszeres vízben puhára főzünk. Fölap­rítjuk, majd dinsztelt hagy­mával és 2-3 reszelt ecetes uborkával 10 percig együtt pároljuk. Két deci vízzel föl­öntjük, ízlés szerint cukorral és egy leveskockával ízesítjük. Két deci tejfölben elkeverünk egy kávéskanál lisztet, az uborkás szívet behabarjuk és összeforraljuk. W. M. Várjuk jelentkezését a VDN-Divatba Bőrruhák a manökeneken Tisztelt üzlettulajdonos, cég­vezető! Bizonyára nem kerülte el a figyelmét, hogy vasárnapi számunkban rendszeresen je­lentkezünk a VDN-Divat ro­vatunkkal, amelyben divathá­zak, butikok és a szépség­szakma más területeinek kép­viselői ismertethetik meg kí­nálatukat. Munkatársaink (Ba­log Nándor és Stefanits Csaba) az Önök közreműkö­désével napra készen tájékoz­tathatnak a divatról. Kollek­cióik bemutatásához profi manökeneket biztosítunk. Kö­zülük két hölgy látható fotón­kon, amint a két héttel ezelőtti számunkban bemutatkozott (a pécsi Rákóczi úton, a Zsolnay- házban megnyílott) West Mo­del bőrruházati üzlet kínálatá- MÜLLER ANDREA FELVÉTELE ^Ól adnak ízelítőt. Paco Rabanne modellje érmékkel és üveggyöngyökkel díszített, halászháló-mintájú ruhát mutatott be Párizsban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom