Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)
1995-04-15 / 103. szám
1995. április 15., szombat Riport Dünántúli Napló 15 Inkább tegyék kosárban az ajtó elé Lehorgasztott fejjel Anya gyermekével az intézetben löffler Gábor felvételei Megemlékezés Lengyelben A Tolna Megyei Német Önkormányzatok Társu- • lása jövő vasárnap, április 23-án megemlékezést tart Lengyelben. 50 éve történt, hogy az egykori kastélyban és parkjában napok alatt 20 000 embert zsúfoltak össze a Völgység németlakta községeiből. A családok, kisgyerekek és öregek április és június között embertelen körülmények között éltek a sebtében kiürített orosz hadikórházban. Az emlékmisét Mayer Mihály megyéspüspök mutatja be, majd Krähling Dániel evangélikus esperes mond beszédet. Az emléktáblát Rittinger Antal, a Tolna Megyei Német Ön- kormányzatok Társulásának elnöke leplezi le. Baranya megyéből külön is meghívják a hidasiakat, az ófalusiakat, a me- cseknádasdiakat és az óbányaiakat. Szerettei várják a tábor egykori lakóit és azok leszármazottait. Az emlékezés 10 óra 30- kor kezdődik. Német kórusfesztivál Huszonhat kórus, duett és trió ad találkozót egymásnak jövő vasárnap, április 23-án Sásdon az iskolában a német nemzetiségi énekkarok hagyományos fesztiválján - az idén országos minősítéssel egybekötve. A nagy érdeklődés miatt a minősítés három csoportban történik. Minden együttes 10 perces önálló műsort mutat be. 10 és 12 óra között az egyházaskozári énekkar és duó, a szászvári énekkar, a száj ki énnekkar és duó, a Mezei-Hesz duó, a vóká- nyi és a sombereki énekkar lép fel. Délután 2 órakor a töt- tösi, a gödcsönydobokai, a villányi ifjúsági, a bólyi, a nagynyárádi, a Leöwey Gimnázium és az újpetrei énekkar, valamint a vé- méndi Kvartett mutatja be műsorát. 4 órakor mutatkozik be a lánycsóki, a bikali, a mohácsi, a hetvehelyi, a majsi, a mágocsi, a szederkényi énékkar és a villányi asszonykórus, valamint a székelyszabari trió. Ezzel párhuzamosan fél 5-től a kórusok német egyházi énekből hangversenyt adnak a templomban. Arról beszélgettem Tillmann Gyulánéval, hogy ma Magyar- országon éppen egy Komló-vá- rosnyi gyerek él állami gondozásban. A körülmények miatt. Többnyire a szülők eldobták őket, nem tudnak velük mit kezdeni, vagy a gyermekvédelemmel foglalkozók kényszerű intézkedése nyomán jutottak be valamilyen otthonba. Életveszélyből emelték ki őket. Tillmann Gyuláné a komló-mecsekjánosi csecsemőotthon vezetője. Úgy tűnt: mindene a munkája, már több mint hivatás. A folyóson régi és új tablók között ott az ő fényképe is: a csecsemőgondozást érettségi után tanulta, s bizony már valamikor a hatvanas évek közepén-végén itt dolgozott Jánosiban.- Sokan mondják, hogy a legrosszabb családi környezet is jobb egy állami nevelőintézetnél. Ez nem így van. Nehéz a magyarázat, de van rá. A csecsemőotthonba jutó apróságok döntő többségét hivatalból hozzák ide, kiragadva abból a családi környezetből, ahol életük és testi épségük - egészségük - veszélyeztetett. Olykor életveszélyes állapotban kerülnek a védőnő vagy orvos észrevétele után kórházakba, nagyon leromolva, betegen, elhanyagoltan. A testi gyógyulás után következik Me- csekjánosi, ahol féltő-óvó kezekbe kerülnek, a gondozónők kezeibe. Beszélnek hozzájuk, kommunikálnak velük. Ezzel beszélni tanítják. Itt meleg van és rendszeres étkezés. Játék és játszás. Éneklés és dalolás. Aztán a szülő, be-belátogat - már aki -, ránéz gyerekére, majd idővel, ismét hivatalos pecséttel ellátott végzést mutat, és hazaviszi. Aztán kezdődik minden elölről? Szerencsés esetben nem. * A mecsekjánosi otthon, a Baranya Megyei Közgyűlés Csecsemőotthona. A legfiatalabb lakója négyhetes, a legidősebb ötéves múlt. Fúk-lányok, vegyesen, majdnem egyenlő arányban. A megyei képviselők az otthon működési költségeit, a kis lakók mindennapjainak forintjait megszavazták. Feltételezem a lehető legjobb szándékoktól vezérelve, annyit, amennyi arra jutott. De ma mindenre kevesebb jut, mint kéne. Kézenfekvő a következtetés: e megfaragott, éppen hogy csak a vegetálásra elegendő pénzösszeg nyomán milyen erőfeszítéseket kell tenniük az otthon dolgozóinak, hogv meleg legyen a szobákban és az apró tányérokban mindig legyen jóízű ebéd. És másra is kevés a pénz. Félreértés ne essék, nem szándékom lelkiisme- retfurdalásokat kezdeményezni, de tény: a gondozónők keresete pocsék, és az apró gyerekek számára inkább az adományokból futja erre arra. Új cipőket, ruhákat, új játékokat már régen nem vettek. S alkalmanként, ha a gondozónő a hozzá beosztott apróságot elviszi a városba, megmutatni a nagyvilágot, piacot, boltot, autókat, utcákat, házakat - mert itt ez is a nevelés része -, saját zsebből vesz neki fagyit vagy pattogatott kukoricát. * Péter a legfiatalabb. Pár hetes, s mondják, gyönyörű gyerek. Már állanak érte sorban az örökbefogadó szülők, ugyanis az a nő, aki megszülte Pétert, hivatalos lemondó-nyilatkoza- tot tett. A citromarcú porontyra nincs szüksége. Most egy másodfokon való megerősítésre várunk, s a gyermeket új anyukája és apukája viheti haza, csudaszép környezetbe. Talán külföldre. Németországba vagy Angliába, s előfordulhat, hogy Péter sohasem tudja meg élete első napjainak igazságát. Magyarországon az elmúlt évben 1905 gyermeket fogadtak örökbe magyar családok és 138-at külföldi adaptált. A mecsekjánosi otthonban most hatvankét apróság él. Ha a hazai statisztika arányaiban próbáljuk jövőjüket nézni, kevés esélyük van az örökbefogadásra - bár tavaly nyolcuknak lett új apukája-anyukája -, s minden bizonnyal egyikük sem utazik majd jóléti országba külföldre. Tillmanné azt is mondta, hogy az örökbefogadás lehetősége többnyire a gyermek két- három-négy éves kora után nyílik meg. Az ok prózai: addig az igazi anya és az igazi apa nem mond le róla. Többnyire idő kell ahhoz, hogy az érzelmi szálak végleg szakadjanak. Elgondolkozom. Milyen érdekes dolog lehet: egyszer, egy gazdag angol famíliában rájön valaki, hogy mintha értené egy furcsa kis ország nyelvét, a magyart. A léleklátók azonnal megmagyarázzák: előző életében biztosan más planétán élt. Pedig ennél prózaibb a magyarázat; négy éves koráig börtönlakó, iszákos szülei nem adtak lemondó nyilatkozatot. * Ha bemegy az ember egy ilyen intézetbe, a gyerekek kíváncsian nézegetik, lesik: vajon hozzájuk érkezett-e valaki? A gyermekek kérdésére, akinél tudják, megmondják, hogy mikor érkezhet apu vagy anyu, akinél nem, ott azt mondják, hogy nem tud jönni anyukád. A nevelési elv része, hogy nem szabad hazugságban tartani, félrevezetni a gyerekeket. S Tibiké természetesen nem nagyon értené ha azt mondják neki, édesanyja börtönbe került, ezért inkább a nem jön a helyesebb. A szobában nyolc kisgyerek: gondozónőként ennyi az ideális. Marika, Józsika, Jánoska, Attila, Mariann, Erika, István és Viki. Közülük Mariann szülei kint állnak az ablak előtt, kezükben a hazavitelre feljogosító engedély. A szülők Szőkén laknak, mindketten munkanélküliek. A gondozónő magyarázza: Mariann jól fejlődött, de erősen karika lábai vannak. A D-vitamint naponta be kell adni. A gyerek súlya 7 kg volt, amikor behozták, most 9,2 kg, beszédfejlődésében el van maradva, de nagyon fogékony, jó a szókészsége. Tört-szavakat mond. A ke azt jelenti nála, kérem. Az apát kérdem: miből élnek? Lehorgasztott fejjel válaszol:-Kapunk ugye családi pótlékot, segélyt is. . . Otthon van egy nagyobb gyerek is. * A csecsemőotthonban az öt férőhelyes anyaszálláson most négyen laknak átmenetileg, olyan anyák, együtt a gyermekkel, akiknek nincs hova menniük. A legfiatalabb anya 14 éves. A legidősebb ősszel betölti a 18—at. A legfiatalabbat, aki szintén gyerek még, meg kell tanítani gyermeke gondozására. Arra, hogy miért kell enni és inni adnia a gyerekének, s hogy mit, és az ebédet hogyan főzze meg. És még egyebeket is. A gyerek apja börtönben. A lányanyák többsége maga is intézeti lány volt, akárcsak a három hónapos Margitka édesanyja. (Ez egy külön történet lenne, hiszen a kör dolga, hogy időről-időre bezáródjék.) A megesett intézeti lányok a szerencsétlenség és szegénység gyenge hirdetőoszlopai. Minden törődés ellenére azok. Nincs lakásuk és munkahelyük. Csak nincsük van: a rajtuk lévő póló, bugyi, zokni és szoknya. Jó esetben 2,5 évig élvezhetik a csecsemőotthon átmeneti melegét a gyerekükkel, de aztán menniük kell. Tovább. Vajon hova? Azért megkérdezem:- Ön ismeri szüleit?-Anyámat igen, s azt is tudom, hogy ki az apám. * Mód van az intézetben sok mindenről elbeszélgetni. Módom van tapasztalni azt a törődést, szeretetet és szakértelmet, amivel a gondozónők a gyerekekkel bánnak, foglalkoznak. Kezdem hinni Tillmanné igazát: mi szerint jobb egy intézet időnként, mint egy család. És tolmácsolom a vele való beszélgetésem utolsó mondatait is, amivel a sok csecsemő-gyilkosságra utalva - éppen aznap találtak egy komlói kukában egy magzatmázas holttestet -, azt mondta:- Akad több külföldi ország, ahol szokás a nem kívánt újszülöttet a csecsemőotthon kapujába letenni egy cédulával, amin a csecsemő születési adatai vannak. A mi otthonunk kapuja előtt is ott a hely... Kozma Ferenc Erkölcs és egészségügy Elkötelezett emberek kellenek Blasszauer Béla, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, egyben titkára a Nemzetközi Bioetikus Társaságnak, ahol az egészségügyi korrupciót feltárni próbáló munka koordinátora. A probléma világjelenség, ám vannak a korrupciónak is fokozatai. A kérdés az, hogy reálisan felvehető-e ellene a harc? Ugyanis lassan már Magyarországos is természetes állapotként könyveljük el a természetellenest. Vannak, akik - kissé cinikusan - azt állítják, hogy egy társadalomnak olyan egészségügy jut, amilyent megérdemel. Vannak, akik ördögi körről beszélnek, hiszen a legmindennapibb hálapénz dolgában a meg nem becsült- séget, az alacsony fizetéseket emlegetik kiváltó okként. Blasszauer Béla az alapvetően elkeserítő honi helyzet ellenére tud javaslatokkal szolgálni.- A helyzet nem teljesen reménytelen - mondta. - Ha belegondolunk, hogy Ausztrália társadalma 200 éve odatelepített fegyencekből alakult ki, s még vitték is valamire, akkor bizakodni is van okunk. Másrészt nem értem, miért mindig csak az egészségügy korruptságáról esik szó. Mért pont itt kellene elkezdeni a rendcsinálást? Mért nem, mondjuk, az építésügyben vagy a bankrendszerben? Lehet azt hajtogatni, hogy majd ha helyére billen a gazdaság, ha lesz pénzük az embereknek, minden jobb lesz, - csak ez nagyon sokára lesz, és mi már akkor nem fogunk élni.- Épp ezért a lényeg az lenne, hogy tényleg történjék valami. Túlságosan egyszerű módszernek tűnik, de nincs jobb, mint vizsgáló bizottságokat létrehozni. Ebben a bizottságokban olyanok vennének részt, akik nem bólogatójáno- sok, nem szolgalelkűek, nem lefizethetők. Kell lenni ebben az országban még olyan embereknek, akiknek van erkölcsi hitelük és tartásuk. Természetesen mivel a társadalom tele van hazugsággal, már alig lehet hinni valakinek. De mégis meg kellene próbálni. A bizottságok nem orvosokból állnának, hanem olyan laikusokból, akik azért tisztán látnak. Nagyon fontos a nyilvánosság ereje is. Rengeteg minden történik ebben az országban, amiről jószerével semmit sem tudunk. Mi újság a hipofíziscsempészés ügyében? Vannak- e nálunk csontbankok, szaru- hártya-bankok, egyáltalán, miként megy ez nálunk? Kinek a feladata mindezt feltárni? Amerikában legtöbbször az újságírók derítik ki a visszásságokat.- Hogy ez a bizottság nem butaság, arra jó példa volt - sajnos csak volt, mert szép lassan elsorvasztották - a POTE-n működő Etikai Bizottság. Nem csak professzorok vettek benne részt, hanem hiteles személyiségek, újságírótól papig. A bizottságnak állásfoglalási joga volt bizonyos kérdésekben, ami nem egy világrengető nagy dolog, de mégis adott némi optimizmust az embereknek - ezt épp a hozzánk érkezett levelekből, megkeresésekből tudom. A kollégáknak, nővéreknek, be- tegtologatóknak lehetett egy kis hitük, hogy van egy fórum, amely foglalkozik a gondjaikkal, a megaláztatásaikkal.-Meddig lehet az erkölcsi romlást csak az anyagiakkal, a pénztelenséggel magyarázni?-Szerintem egyáltalán nem lehet. Ugyanis míg bizonyos értelemben valóban elszomorító a pénz hiánya, a másik oldalon még fájóbb, sőt felhábo- rítóbb a pazarlás. A világon sehol nincs olyan fejlett ipari ország, ahol az állami egészségügyi források elosztásánál nem vetődik fel az elsődlegesség kérdése. Ugyanis mindenhol csak egy bizonyos összeg áll rendelkezésre, ami nem növelhető. El kell hát dönteni, mi a legfontosabb. A lombikbébi, az idősek életbentartása, a cukorbetegséggel való foglalkozás vagy a megelőzés? Ennek a meghatározásába be kellene vonni az állampolgárt is, hiszen ő az, aki mindezt a saját pénzéből finanszírozza. Mindezekről, persze, úgy kellene dönteni, hogy olyan etikai elvek, mint az igazságosság, érvényesüljön. Meggyőződésem, ha mondjuk Kuvait 100 milliárd dollárt adna a magyar egészségügy számára, alapvetően semmi sem változna. Ha nincsenek elkötelezett emberek, a pénz önmagában semmit sem ér. M. K. i > i Szeretet és gondoskodás veszi körül az otthon lakóit
