Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)

1995-04-14 / 102. szám

2 Dünántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1995. április 14., péntek Pihenőben - Egy anya és gyermeke séta közben megpihentek egy második világháborús tankon a moszkvai Győzelem Parkban. A harckocsi része annak a nagyszabású kiállításnak, amelyet a náci Németország felett aratott győzelem közelgő 50. évfordulója alkalmából rendez­nek a parkban, az ünnepségek egyik központi helyén. FEB Reuters Gyarmati István a csecsen válságövezetbe utazott Tárgyalások a Dráváról A múlt év közepén éppen Pé­csett írták alá a magyar-horvát vízgazdálkodási egyezményt. A végrehajtás érdekében létre­hozott szervezetek egyike, az úgynevezett drávai közös albi­zottság szerdától máig tartó tár­gyalásán a legfontosabb feladat a közös vízgazdálkodási főbi­zottság júliusra tervezett ülésé­nek előkészítése volt. Ez lesz egyébként a testület első ma­gyarországi ülése. Az albizottság magyar el­nöke Szappanos Ferenc, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazga­tóság vezetője lapunk kérdésére elmondta: a pécsi tárgyaláso­kon a téma a múlt évben a Dráva szabályozása érdekében végzett munkák számba vétele, felmérték az erre a célra költött összegeket, s ugyancsak a főbi­zottság ülését előkészítendő mérleget készítettek az elmúlt két év vízgazdálkodási, árvíz- védelmi közös munkáiról, il­letve javaslatok születtek a ha­józhatóságot, a kárelhárítást szolgáló további feladatokról. Az albizottság magyar szakemberei évek óta szor­galmazzák a dubravai erőmű­nek a természetes vízmozgás­hoz jobban igazodó üzemelte­tését. A másik fél elismeri a kérés jogosságát, de a háborús helyzet miatt megértést kért. Ugyancsak témája volt a tár­gyalásoknak a Dráva közös szakaszának felmérése, töb­bek között a vízminőség őr­zése érdekében: 1996-ra mé­rési programot dolgoztak ki a folyó meghatározott szaka­szaira. A Dráva-albizottság nem foglalkozott a vízlépcsőkkel. Mint Szappanos Ferenc kér­désünkre elmondta: ezekkel a létesítményekkel, a folyó komplex hasznosításával ma­gasabb színtű fórumon fog­lalkoznak majd a szakem­berek. Mészáros A. A Kulturális Kamara közgyűlése Új lakónegyed épül Pécsváradon (Folytatás az 1. oldalról) , A pécsváradi új lakónegyed 4-5 év alatt készülne el: a né­met befektető és a hazai lakás- vásárló érdeke is a beruházás mielőbbi lezárása. Az első sor­házakat a Bem utcai szakaszon építenék, a mai garázsok végé­től. Itt 28 négyzetméteres alag­sor, 86 négyzetméteres föl­dszint, 70 négyzetméteres tető­tér áll a tervjavaslatban. A Kol­légium köz felől tervezett laká­sokban 72 négyzetméteres föl­dszint, 75,3 négyzetméteres te­tőtér alakítható ki három variá­cióban. Tört homlokzatú épületek továbbá mélyföld­szinttel és tetőtér-beépítéssel készülő sorházak terveit is megtekinthették tegnap az ér­deklődők igen sok változatban. Végül társasházakat mutattak be az építők, üzletekkel, gará­zsokkal. Hilbert György elmondta, céljuk a környezethez illő nívós beépítés, jó minőség, a magas színvonalú kivitelezés. Egysé­ges homlokzati kiképzésig, te­tőfedésig szeretnék elkészíteni a házakat, befejezésre igény szerint átadják a tulajdonosnak. A lakások ugyanis megvásá­rolhatóak a mai hazai kondí­ciók, szociálpolitikai kedvez­mények és OTP hitellehetősé­gek szerint. Az ár harminc szá­zaléka a szerződéskötéskor, 30 a szerkezetkész állapotnál, a zá­róösszeg beköltözéskor fize­tendő. Aki az ár 50-60 százalé­kát le tudja tenni, a további részleteket a márka árfolyamá­nak megfelelően, kedvező kö­rülmények között fizetheti. A terveket Sáling Tamás és Marton Ákos, a Pollack Mihály Műszaki Főiskola mérnöktaná­rai készítették, s mutatták be tegnap. Valamennyi tervre jel­lemző, hogy azt a vásárló egyéni elképzelése szerint ala­kíthatják ki. Az alaposabb tájékozódásra a PIK pécsi telepén, a Csárda- környék 15-ben és Pécsvára­don, a Kossuth utca 6. szám alatti irodában van lehetőség, a 465-016 telefonon. Itt csütörtök délutánonként 16-18 óra között az építtető Hilbert György is felvilágosítást ad. A kiviteli terveket április végén nyújtják be az önkormányzatnak. G. O. Gyarmati István, az EBESZ so­ros elnökének megbízottja és Mészáros Sándor, a szervezet állandó grozniji képviseletének vezetője csütörtökön délelőtt kétnapos útra a csecsenföldi válságövezetbe indult, hogy előkészítse az EBESZ állandó képviseletének megnyitását. A Gyarmati István vezette küldöttség a moszkvai Cska- lovszkaja katonai repülőtérről a dagesztáni Mahacskalába uta­Olaszország osztja a NATO ki­bővítésével kapcsolatos moszkvai aggodalmakat, Oroszország pedig különös fi­gyelemmel fogja kezelni az ENSZ Biztonsági Tanácsának reformjára tett római javaslato­kat. Nem az álláspontok köl­csönös támogatásáról kötött va­lódi üzletről van szó, hanem a két országnak a NATO és az ENSZ jövőjéről folytatott tár­gyalási témáit illető átfogó megállapodásáról - írta csütör­töki számában Susanna Agnelli zott. A dagesztáni fővárosban a grozniji állandó misszió létesí­tésével kapcsolatos technikai kérdésekről, illetve a humanitá­rius segélyezésről lesz elsősor­ban szó, mivel erre is kiterjed az állandó képviselet mandá­tuma. A küldöttség pénteken Groz- nijba utazik, ahol a misszió működésével kapcsolatos tech­nikai jellegű kérdéseket tekin­tik át. olasz és Andrej Kozirev orosz külügyminiszter római tárgya­lásairól közölt cikkében az olasz üzleti élet lapja, az II Sole 24 Ore. „Kozirevvel abban ál­lapodtunk meg, hogy a NATO bővítése helyett egy bizonyos ideig tartó gondolkodási szünet beiktatása lenne a legjobb, amit tehetünk” - idézte az olasz lap Agnelli asszonyt, s megállapí­totta: Olaszország lassítani akarja a NATO kiterjesztését a kelet-közép-európai orszá­gokra. Mitterrand korábban távozik Francois Mitterrand francia köztársasági elnök nem akaija kivárni mandátuma hivatalos le­jártát, hanem az új államfő meg­választása után már előbb távozni akar az Elysée-palotából - ezt úja csütörtöki számában a Libéraúon című francia napilap, Mitterrand környezetére hivatkozva. Fran­ciaországban május 7-én tartják az elnökválasztás második, döntő fordulóját, ám Mitterrand mandátuma csak május 20-án jár le, azaz addig - hiába ismert már utódjának személye - még ő gyakorolhatja az államfői te­endőket. Sárii vidéki olajkincs Orosz és amerikai tisztségviselők részvételével háromnapos konfe­renciát tartottak az északi-sarkvi­déki olajkincsről az alaszkai Girdwoodban - jelentette a Reu­ter, hozzáfűzve, hogy a technoló­giai megoldások kölcsönös át­adásának előmozdítására munka- csoportot alakítanak. A konfe­rencián elhatározták, hogy közös környezetvédelmi és szociális ta­nulmányokat végeznek majd a sarkköri olajkinccsel kapcso­latban. Éves közgyűlését tartotta teg­nap dr. Flerkó Béla elnökleté­vel a Pécs-Baranyai Kulturális Kamara Pécsett, az Akvárium- Terrárium épületében. Első napirendi pontként Po­rös Béla, a Baranya Megyei Közgyűlés kulturális bizottsá­gának elnöke beszélt arról, hogy szűkült a mozgástér és az anyagi források a kultúra kü­lönböző területein. Szólt a kis­térségi szerveződések lehetősé­geiről, az átalakított pályázati rendszerről, amely lehetővé te­szi majd a hátrányos helyzetű településeken a kulturális el­képzelések megvalósulását. Alapvető feladat a kulturális in­tézmények támogatása, bár várhatók pénzelvonások, és végre kell hajtani a 15 százalé­kos létszámcsökkentést; mind­ezt természetesen a színvonal megőrzésével oldanák meg. Dr. Újvári Jenó', a város kul­turális bizottságának képvisele­tében elmondta, hogy nem lehet a gazdasági jólétet úgy megte­remteni, hogy a kultúra csak azután jöhet. Az államnak és az önkormányzatoknak kötelezett­ségei vannak a kultúrával kap­csolatban. Említette, hogy a vá­ros távlati tervet készíttet, melynek része lenne a kulturá­lis terv is, melyben a kamará­nak is lennének feladatai. Fon­tosnak tartja, hogy a különböző intézményekben kiépüljön a belső autonómia, amely csök­kentené a külső beavatkozás veszélyét. Hasznosnak tartaná, ha vállalkozásként működtet­hető lenne Pécs város műem­lékrendszere. Bokor Béla ügyvezető elnök beszélt a kamara védnöki sze­repéről, amely létrehozását ter­vezik a kísérletező, innovatív szerepet felvállaló intézmé­nyek, magánvállalkozások ese­tében. Képzési programokat szeretnének indítani civil szer­vezetek részére. Végül szavaz­tak arról, hogy mivel egy tör­vénymódosítás miatt a Kamara nevet 1996. január elsejétől nem használhatják, ezért a szervezet neve attól kezdve Pécs-Baranyai Kulturális Szö­vetség lesz. Cs. L, Olasz vélemény a NATO kibővítéséről Megrendelőlevél CltnZBttl Az Új Dunántúli Napló Kiadóhivatala Pécs, Rákóczi út 34. Pf. 134. Megállapítottam, hogy az ELŐFIZETŐK nyerési esélyei tovább nőttek az Új Dunántúli Naplóban közzétett sorsolási játékokon. Ezért megrendelem az Új Dunántúli Naplót 1995. május 1-jétől. (Kéijük a megfelelő időszakot a négyzetekben megjelölni) Megrendelt időszak □ egy hónapra □ két hónapra □ negyedévre □ félévre Előfizetés díja 437 Ft 874 Ft 1254 Ft 2448 Ft Az előfizetési díjban nyújtott kedvezmény, példányszámban 3 6 12 27 Vállalom, hogy az esedékes előfizetési díjat a kézbesítőnek számla ellenében készpénzben kifizetem név lakcím (ir.szám) Kérjük a megrendelőlevelet borítékba helyezve az Kiadó címére beküldeni vagy a hírlapkézbesítőnek átadni, legkésőbb április 28-áig. Az új előfizetők között 5 db 500 Ft értékű vásárlási utalványt sorsolunk ki. Továbbá: A KONZUM ÁRUHÁZ minden új előfizető részére, aki legalább két hónapra előfizet ..TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYÁT" - amit címükre megküldünk - biztosít, mellyel 6 % fizetési kedvezményt ad az általa forgalmazott termékekre. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A MAZDA MOTOR HUNGARY Kft. ezúton keres partnert MÁRKAKERESKEDŐI feladatok ellátására Pécsen Azon tőkeerős jelentkezők pályázatát várjuk, akik szakmai tapasztalattal rendelkeznek autóértékesítés, alkatrészeladás és szerviz területén írásos pályázatát a következő címen várjuk: MAZDA MOTOR HUNGARY Rapcsák Márta részére 1194 Budapest Hofherr Albert út 38-40. VARJUK PÉCSETT, A KIRÁLY U. 3. SZÁN! ALATT. TELEFON: 72/310-692, 30/423-609 Az OFOTÉRT pécsi üzletében megnyílt a FOTEX TELECOM mintabolt, ahol megtalálja a GSM mobiltelefonok és tartozékok széleskörű választékát. A helyszínen azonnal bekapcsolódhat a WESTEL 900 hamarosan országossá váló GSM hálózatába. Westel 900 GSM ® Mobil Távközlési Rt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom